Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2012. december 10., hétfő

Gyönyörű zöld

Ezt a francia filmet nem ajánlják, ezért nem vetítik sehol az EU-ban. Már önmagában ez a tény is elegendő lenne ahhoz, hogy élénk érdeklődéssel forduljunk felé. Mivel nincs jobb reklám, mint a tiltás (vagy annak liberálisabb változata: a nem ajánlás).

Egy földönkívüli magasabb civilizáció időnként a Földre küld valakit, hogy próbálja az ott élők tudatossági szintjét emelni. Ezúttal egy olyan nő vállalja a küldönc szerepét, aki egyúttal a saját gyökerei után is kutat.
Az a nézőpont, amit képvisel, sokakat megbotránkoztat, viszont senkit nem hagy hidegen. A hölgy ugyanis természetfeletti képességével egy pillanat alatt "vissza tudja csatolni" a vele kapcsolatba kerülőket arra a forrásra, melyben igazán önmaguk lehetnek.


Az eredmény frenetikus: eladók becsületesekké, az orvosok együttérzőkké kezdenek válni, a házastársak őszintén kezdenek el beszélgetni egymással, az emberek nem követik a bürokratikus rendszerek előírásait ehelyett megérzéseikre hallgatnak, a hivatalos ügyintézők a kultúra iránt kezdtek érdeklődni, a politikusok abbahagyják a sima beszédű hazudozást és azt mondják, amit valóban gondolnak..... olyan, mintha mindenki egyszerre megőrült volna. Vagy mégsem? Lehet, hogy éppen így lettek normálisakká? Vagy lehet, hogy csak droidszerű biorobotokból egyszerűen emberekké váltak.



Vajon milyen lenne az a világ, ahol mindenki Jézus tanácsát követné?
"A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája." (Lukács 6:45)

Vajon jó lenne-e az neked?

8 megjegyzés:

  1. Most néztem meg,tényleg fantasztikus film.:)

    VálaszTörlés
  2. Hiszem, sőt, tudom, hogy a világgal semmi baj nincs, csupán az emberek, vagyis mi, nem beszélgetünk arról, hogy hogy érezzük magunkat a világban, így elveszítjük a kapcsolatot egymással...magunkkal is ezáltal...:S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, mennyivel másabb lenne a világ, ha magunkba mernénk egy kicsit nézni.

      Törlés
  3. a Lukács idézet nem tanács, hanem állítás, tehát nincs értelme a kérdésnek, hogy jó lenne-e ez nekem vagy bárkinek. ez így van, ha tetszik ha nem :D neked jó lenne, ha zöld lenne a fű?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértk. Egyébként a kérdés költői volt, így utólag olvasva tényleg nem válasz rá az idézet.
      Az is szubjektív, hogy kinek mi a jó.

      Törlés
  4. http://indavideo.hu/video/Gyonyor_zold_-_La_belle_verte_-_teljes_film_-_magyar_felirattal
    Itt megnézhető, a youtube-link törölve van.

    VálaszTörlés
  5. jó régi szövegekre találék,s ki tudja,még érdekli é Karalábét,hogy valaki 66 évesen kezdő válaszolgató?!
    Csak egy becsületes J.t.ismerősre találtam eddigi életemben.Tudtommal még mindig az.Velem szemben sohase volt se erőltetett,se barátságtalan,- s kereskedőként egyértelmúen becsületesen viselkedő,-s egyszer pedig féléves tartozásomra semmilyen kamatot nem számított,pedig nem kicsi volt a tartozásom.A szövegei tisztelt Karalábé meglepőek számomra.A hozzászólóké is.Egy olyan ismeret-infósor jelenikmeg előttem,amikhez semmi közöm nem volt eddig.Hanem annak örülök,hogy abban nagyon hasonlit a J.T.közössége a református egyházhoz,hogy emberek a tagjai,s nem angyalok.

    VálaszTörlés