Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2017. július 25., kedd

Könyvkritika 6. rész (1989-2016)

Jehova Tanúi Magyarországon, 1989-2016 (Fazekas Csaba)
Számomra ez a legizgalmasabb rész, mert személyes tapasztalatom a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház mindennapi életében jórészt ebbe az időszakba esik. A csoport a rendszerváltás után nyert szabadságát, missziós tevékenységre és a nemzetközi mozgalom ideológiai és vallásgyakorlati elemeinek harmonizálására használta, mely törvényszerűen az üldözöttségben megedzett emberi képességek – ezzel együtt a csoport vonzerejének – elvesztését eredményezte. A 90-es évek gyors növekedése még kitartott valameddig a 2000-es években is, de azóta megállapodott, sőt negatív irányba fordult. Ami a számoknál fontosabb, az a gyülekezetek belső élete, a pásztorolás módszerei és a tagok lelki állapota lenne, de erről a témáról nem, illetve csak nagyon kevés információ tárul fel ebben a fejezetben.
Annál részletesebb tárgyalja a fejezet a Németh Géza-féle hisztérikus szektakampányt, mely a 90-es években törvényi korlátozásokat is elért, jóllehet a vádak egy része vallási ideológiai különbségeken, vagy olyan szülők tapasztalatain alapult, akiknek gyermekei szektákba kerültek[1], mely szempontok – bár valósak ugyan – mégis csak egy nézőpontból közelítik meg a szektakérdést, melyre törvényt alapozni nem lehet, anélkül hogy az ne lenne kirekesztő, vagy diszkrimináló. A Jehova Tanúinak mindez nyilvánosságot és további mártíromságot hozott[2]. Nyilván érdekes kutatási terület lenne a modern viktimológia számára annak vizsgálata, hogy a Jehova Tanúi érdekében, akik bármely rendszerben a hatalommal való visszaélés, félreértések, befeketítések, rosszindulat és emberi jogok megsértésének áldozataivá válnak, milyen komlex megközelítés lenne eredményes ezen ismétlődő, és sok szenvedést okozó problémáik megszüntetése céljából.
A szektákhoz hasonlóan destruktív szektakampány részleteit a fejezet oldalakon keresztül fejti ki – amit érdekes olvasmánynak találtam -, ugyanakkor nem említi meg az Európa Tanács Közgyülésének 1999-es javaslatát, mely szerint “ahol az szükséges, ösztönözzék a vallási, ezoterikus vagy spirituális csoportok áldozatait vagy azok családjait segítő társadalmi szervezetek létrehozását, különösen a kelet- vagy közép-európai országokba”[3].
A vallási mozgalmakról jelentést tevő Hegyi Gyula szocialista politikus, témával kapcsolatos gondolatait és érdemes lett volna megemlíteni, amelyben a szekták dilemmájával kapcsolatos társadalmi közbelépést sürgeti[4]. Elképzelhető, hogy az ún. szellemi manipuláció vagy illetéktelen befolyás[5] büntetőtörvénybe emelése kényesen érintené nem csupán a szektáknak tekintett kisegyházakat, hanem történelmieket is. De hogyan derülhet fény bármely egyház esetében a „hittel kapcsolatos visszaélésekre”, ha nem léteznek olyan társadalmi szervezetek, melyek a szekták károsultjaival professzionálisan foglalkoznának? Ennek hiányában igazán kevés annak esélye, hogy felszínre jöjjön bármilyen ’olyan tény, ami alátámasztaná a képtelen szektavádakat’, mint ahogy jogi vagy bűntetőeljárás sem indulhat egy vallási közösség ellen, ha a tett, amivel vádolni lehetne őket nem büntethető. Aki érvként használja fel a  szekták elleni büntetőeljárások hiányát a szekták ártatlanságára[6], az nincs tisztában a mai magyar jogi környezet és áldozatvédelem realitásaival az erőszak áldozatait illetően, ahogy azzal sem, hogy nemzetközi viszonylatban több jogi eljárás is indult olyan gyermekmolesztálásos esetek miatt, melyek kifejezetten a Jehova Tanúi belső szabályozása következtében történtek meg, és ezek közül jónéhány sikerrel is végződött[7]. Ha a Jehova Tanúi azzal érvelnek, hogy nem indult ellenük jogi vagy büntetőeljárás, és ezért az ellenük felhozott vádak alaptalanok, akkor  vajon azok a vádak is alaptalanok voltak, amelyeket ők hoztak fel kínzóik és fogvatartóik ellen, csak azért, mert a bepanaszolt őrök körében felelősséget nem állapítottak meg, sőt a tagok természetére hivatkozva vallomásaikat nem vették figyelembe, így „azok nem szolgálhattak bizonyítékul a gyanusítottak bűnösségére nézve”[8]? Vagy a két eset nem esik azonos megítélés alá?
A szekták társadalmi kártékonysága/hasznossága azért ad lehetőséget végtelen vitáknak, mert magukat az áldozatokat nem kérdezi meg senki, sőt az sem teljesen egyértelmű, hogy ki tekinthető áldozatnak ezen a területen. Az író a 274. oldalon taglalja a történetírás módszertanát, melyek között meg sem említi a volt tagok nézőpontját, akik egyszerre láthatnak bele mindkét világba, és tárhatnak fel olyan dolgokat, melyeket a kutatók elől a csoport elrejt, vagy olyan történések hátterére vethetnek fényt, melyeket a külső szemlélő nem láthat. Ezt az egyenlőtlen megközelítést támasztja alá az, amikor a 260. oldalon található történeteket „életrajzoknak” nevezik és kettőt is terjedelmesen közre adnak, míg a kizárt tagok írásait „kilépés és meghasonlás történeteknek” címkézik, és természetesen ezekből egyet sem közölnek[9]. Pedig mindkettő a Jehova Tanúi csoport tevékenységének eredménye, mely olyan emberek életét mutatják be, akik ’nyíltan szembefordultak egykori vallásukkal’. A könyv egyik legnagyobb hibája, hogy erkölcsi állást foglal és elkötelezi magát a Jehova Tanúi mellett, amivel megszegi a pártatlanság és kívülállóság kritiriumát. Ha a 42. oldalon említett Kis Pap Jánosnak nehézségei támadtak az egyházából való kilépéssel, amiért kitagadta őt a családja – és ez arról az egyházról állít ki bizonyítványt, ugyanakkor a férfi saját hitére és bátorságára utal -, akkor Német Gábor története is ugyanolyan értékű, csak ő a Jehova Tanúi egyházban élt át hasonló élményeket, az ő családja is kitagadta őt, mégpedig kifejezetten a Jehova Tanúi tanításainak köszönhetően.  
A családcentrikusság és a szexuális erkölcs témaköreiben a könyv szerzője a Jehova Tanúi által kívánt idealizált állapotot, mint valóságot mutatja be. A Biblia fundamentalista értelmezése nem teszi lehetővé a szexuális erkölcsösséget, sem a Jehova Tanúinál, sem más hasonló csoportok esetében, sőt szexuális problémákat okoz. A válások és konfliktusok oka a Tanúk között nem csupán ideológia különbségből fakadhat, ahogyan arra a 342.oldalon utalás történik. Ez a feltételezés durva leegyszerűsítése egy olyan komplex kapcsolatrendszernek, mint a család. A csoport belső szabályrendszere, azon kívül, hogy súlyosan beleavatkozik a tagok legbelső magánügyeibe, kedvező körülményeket biztosít a családon belüli erőszak különböző formáinak, beleértve a gyermekek szexuális molesztálását is. Azt a tagot, aki érintett ilyenben, és nem hajlandó elfogadni a „teokratikus vezetést”, kizárják, így a probléma máris kikerül a saját hatáskörükből, és úgy tesznek, mintha semmi közük nem lett volna ahhoz. Jóllehet az eredeti probléma, az erőszak, mely sokszor patriarchális felsőbbrendűségből fakad, nem választható el a Jehova Tanúi hitrendszertől. Az állandó szexuális tiltások kihangsúlyozása nem az szexuális erkölcsösség irányába viszi el a fiatalokat, hanem pont ellenkezőleg: a fiatalok egy szexuálisan túlfűtütt közegben nőnek fel[10], melyben a gyermekek molesztálása elterjedt és a szervezet által a hatóságok elől eltitkolt, így a predátoroknak ideális környezetet biztosítanak, melyet a tapasztalatok szerint ki is használnak. A szexuális erkölcstelenség okait kívülállók csábításában, sátáni támadásokban, testi gyengeségekben keresik, de sohasem a saját tanaik erkölcsi tarthatatlanságában. A tagoknak súlyos árat kell fizetniük azért, hogy a csoport fenntarthassa az „erkölcsi tisztaság” imázsát, mivel a valóság és az elképzelés közötti szakadékot az általuk „erkölcstelennek” ítélt emberek lejáratásával, megbélyegzésével hidalják át. Saját kiadványukban is elismerik, hogy „Isten népe között a kiközösítések leggyakoribb oka az [szexuális] erkölcstelenség”[11], vagyis ez egy elég súlyos problémát jelent, amivel nem tudnak mit kezdeni, ezért inkább kirekesztik, megbélyegzik az érintetteket. A családi béke pedig csak ideológiai alapon lehetséges, vagyis a problémák okaként annak a személynek a viselkedését jelölik meg, aki még vagy már nem tagja a csoportnak. Ez a lebutított „családterápia” sokak életében okozott már súlyos konfliktusokat, így a Jehova Tanúi családi értékrendszere elég szubjektív – vagyis a saját maguk - szempontjai alapján ítélhető csak pozitívnak, a társadalom számára hasznosnak. A valóságban ennek pont az ellenkezőjéről beszélhetünk, ami talán az érintettek – szexuálisan molesztált vagy ilyen esetet felhozó személyek, családon belül bántalmazottak stb – bevonásával, további kutatásoknak adhat teret.
A családok ideológia alapon történő szétválasztása a Jehova Tanúi alaphitrendszerének része, hiszen nem állhatnak szóba kizárt családtaggal. Az utóbbi időkben megszaporodtak és egyre szigorodtak és konkrétabbá váltak a korábban „lelkiismereti” kérdésnek számító családi kapcsolatokra vonatkozó tanácsok, melyek érzelmi zsarolásra próbálják a csoportban levő tagokat rávenni annak érdekében, hogy azt ’elvileg szabadon elhagyó’ családtagjuk visszatérjen oda:
„Most nézzünk egy példát arra, hogy milyen áldásokkal járhat, ha egy család lojálisan tartja magát Jehova utasításához, hogy ne ápoljon kapcsolatot a kiközösített rokonaival. Egy fiatalember több, mint 10 évig volt kiközösítve és ezalatt édesapja, édesanyja, és négy testvére „nem keveredett egy társaságba vele”. Bár idővel megpróbált részt venni a családi tevékenységekben, dícséretes módon a család összes tagja megingathatatlan volt abban, hogy kerülje a vele való kapcsolatot. Miután visszafogadták, azt mondta, hogy mindig is hiányzott neki a családjával való együttlét, főleg esténként, amikor egyedül volt. De elismerte, hogy ha a családja csak egy kicsit is tartja vele a kapcsolatot, az már csillapította volna hiányérzetét. Mivel a családtagok még a legcsekélyebb mértékben sem kommunikáltak vele, egyebek közt az égető vágy, hogy velük lehessen, indította arra, hogy helyreállítsa a kapcsolatát Jehovával. Ez jusson eszünkbe, amikor kisértést érzünk arra, hogy megszegjük Istennek azt a parancsát, hogy ne ápoljunk kapcsolatot kiközösített rokonainkkal[12] (kiemelések tőlem)
Ez a tanács bizony nem úgy tűnik, mint ami elő akarná segíteni a családon belüli kommunikációt a problémák rendezése céljából. Inkább úgy hangzik, mint egy olyan csoport manipulatív tana, mely úgy akarja meglévő tagjait az ideológia keretein belül tartani, hogy megbünteti a kilépőket, mégpedig a lehető legkegyetlenebb módszerrel: elválasztja őket családtagjaiktól. Az újonnan megtérőket nem választják el családtagjaitól addig, amíg a többi családtagban potenciális megtérőt látnak. Ez a nyitottság csak addig tart, amíg a rokonok tolerálják a tagok hitét, vagyis nem próbálják meg őket lebeszélni, vagy felvilágosító anyagokkal ellátni a csoport valódi céljával kapcsolatosan. Ekkor a tagnak esetleg döntenie kell, hogy a fizikai családját vagy a „szellemi családját” választja, jóllehet ezzel kapcsolatos szabályok nincsenek annyira egyértelműen írásban rögzítve, mint a kizárt családtagokkal történő közösségmegvonás, attól a hatásuk még lehet éppen olyan romboló. A Jehova Tanúi – saját bevallásuk szerint is - mindent az evangéliumnak rendelnek alá, így család intézményét is csak addig tekintik szentnek, amíg az új tagok megnyerésére ad alkalmat. Összességében ezért túlzó kijelentésnek gondolom, hogy a Tanúk vallási tanításai kifejezetten a  családok, így a társadalom, javát szolgálnák. A „családromboló” vádak, nem teljesen alaptalanok – ha nem is olyan formában igazak a Tanúkra, amilyen formában ezt a szektakampányok felhozták -, és nem csak elfogultság és előítéletek miatt alakultak ki.  
Mindenképpen pozitívumként emelném ki a fejezetből azt, hogy legalább futólag érint néhány gondolatot az egyházon belül más nézeteket valló hívőkkel, illetve a volt tagokkal szembeni intoleranciáról[13]. Bár ennek a területnek még sok feltárandó része van, de mivel maguk a Jehova Tanúi abszolút semmit konkrétumot nem írnak a korábbi tagokról[14], így már az is előrehaladásnak tekinthető, hogy a könyv megemlíti Raymond Franz nevét, könyveinek címét és kizárásának okát[15], és – bár diszkrimináló jelzők kiséretében - néhány kizárt személy[16] által írott írást és magyar nyelvű blogot[17]. Szintén említés történt az egyik blogtulajdonos által szervezett tüntetésre[18], megemlítésre került a jwfacts.com[19] weboldal is, és Szalai András Jehova és a szervezet című könyve is[20],mely sok Tanú számára segített tisztázni néhány érthetetlen pontot a saját vallásszervezetük tanításaival és történelmével kapcsolatban.
A katonai és polgári szolgálat és a vérkérdés elutasítás körüli kérdéskörrel kapcsolatban a lelkiismereti szabadság és a szabad döntés Jehova Tanúi szerinti, már korábban kifejtett, kétválasztásos értelmezésére utalnék. Mindkét területen a meghatározó mérték a szervezet aktuális útmutatása, melyet a szükségnek megfelelően időközönként megváltoztattak/megváltoztatnak, ahogyan a bulgáriai eset is mutatja[21]. A Tanúk végül mégis csak elfogadták a polgári szolgálatot Magyarországon 1996-tól, jóllehet addig annak megtagadása ’szilárd bibliai alapokon hozott saját lelkiismereti döntés’ alapján került elutasításra. Mikor a szervezet más irányt mutatott, akkor ezek már kevésbé kaptak hangsúlyt, és akkor hirtelen a tagok lelkiismerete is más irányt vett. Ez inkább manipulációnak tűnik, hatalmi játék mások életével és érzelmi zsarolás arra az esetre, ha még sem engedelmeskednének (ugyanis akkor kiközösítésre kerül sor, a már ismert következményekkel). Ha pedig tényleg tiszteletben tartják mások lelkiismeretét, egyéni autonómiáját és nem akarják az egyéneket saját döntésük felelősségétől megfosztani, akkor nem próbálnak meg befolyásolni másokat a halálos ágyukon vagy véradó napokon. Abban nem vagyok biztos, hogy nem fordult elő egyetlen haláleset vagy károsodás sem a vér elutasítása miatt[22] hazánkban, de ebben a témában nem vagyok illetékes. Ez amúgy sem tekinthető elfogadható érvnek, mert világviszonylatban történtek ilyen esetek. A gyermekek továbbra is ki vannak szolgáltatva szüleik meggyőződésének, ahogyan a könyv is elismeri a 396. oldalon. Azokat a tagokat, akik a hitükhöz ragaszkodva szabadságvesztést, vagy akár életük feladását is vállalták, egyfajta hősöknek is lehetne tekinteni, viszont arról, hogy hogyan érezhetnek/vagy éreznének annak a szervezetnek a nevezett kérdésekben történő arculatváltásai felől, mely megszabta nekik a ’lelkiismeretük szabadságának irányát’, nem tudnám megmondani, mert én magam ebben érintve nem voltam. Azt tudom, hogy milyen érzés elárultnak, elhagyatottnak lenni és a szervezeti kettős mérce és beszéd (a promóciós, kifele irányuló és a saját tagok felé történő) hatásait testközelből megtapasztalni, így személy szerint annyit mondhatok, hogy sajnálom ezeket az embereket, és együtt tudok velük érezni, különösen ha esetleg az azóta eltelt időben valahogy sikerült indoktrinált állapotukból kikerülni, melynek következtében felfogják és valóban át is érzik, hogy az amit ők vallásos meggyőződésüknek hittek, a valóságban szellemi erőszak volt. Nem vitatom, hogy egyesek esetében talán ténylegesen a saját lelkiismeretük és szabad választásuk állhat, ez esetben az csakis rájuk tartozik hogyan döntenek az életük felől. Sajnos egy mélyen indoktrinált egyén nem feltétlenül érzi tettének súlyát. Az meg egy másik kérdés, hogy mennyire tekinthető ízléses dolognak az íly módon érzelmileg manipulált, sőt megzsarolt emberek által hozott áldozatokkal büszkélkedni, sőt bizonyos értelemben nyerészkedni.
A szociális érzékenységet szemléltetni kívánó katasztrófák esetén nyújtott segítség, vagy közterek takarítása elsődlegesen promóciós céllal történik és a csoporttal szembeni ellenségeskedés csökkentése céljából, hogy „próbálják cáfolni az érzéketlenségükkel kapcsolatos vádakat”[23]. Sajnos ezek a kirakattevékenységek nem a helyzet megértéséből, emberi együttérzésből vagy a felmerülő szükségre történő adekvát reakció okán történnek, és nem is tapasztalja ezt minden tag, mint ahogyan annak a székely falunak a cigány Tanú lakosai sem, akiknek lakóhelyeit 2005-ben árvíz súlytotta. Kinda István tanulmánya szerint[24] a Jehova Tanúi Egyház tagjai körében történő rászorulókról való gondoskodás mértéke nem haladja meg a más vallásos csoportok empatikus segítőkészségét. Mind a református egyház, mind a Jehova Tanúi vallás szemet hunyt a több tíz családot érintő katasztrófa fölött.
Hiányoltam a a könyvből a szociális gondoskodással kapcsolatban annak megemlítését, hogy a gyülekezeti élettel összefüggő egyéni életvezetés problémákra milyen lelki tanácsadás, vagy kríziskezelés létezik a Tanúk között. A Jehova Tanúi Egyházban a lelkigondozási feladatokat végzők olyan laikusok, akik saját egyházuk iskoláit végzik el, mely nem tartalmaz szociális és pszichológiai alapfogalmakról szóló modulokat. Így az emberi krízisek kezelése sajátos értelmezés szerint történik[25], és leginkább szervezeti útmutatókon, illetve némely esetben emberi jószándékon alapul. A vallásosság lelki aspektusaira, az emberi személyiség felépítésére tanításaik nem térnek ki, így a laikus segítők sokszor képtelenek megkülönböztetni a segítségre szorulók gondjait a saját, gyakran kezeletlen[26] problémáiktól, melyek a tudattalanban elfojtódva a segítségkérőre vetítődnek ki. Ez amellett, hogy akadálya lehet a hatásos segítségnyújtásnak, de kedvez a bűnbakképzésnek is.
Egy szigorú szabályrendszerrel rendelkező ideológiai mozgalom rendkívüli vonzóerővel hathat olyan személyiségekre, akik szerint a vallás gyakorlása egy meghatározott viselkedésmintára redukálható. A hitbeli kérdések racionalizálódnak, a lelkiismeret, a belső élet háttérbe szorul[27]. Dr. Süle Ferenc, az OPNI valláslélektani pszichiátriai osztály vezetője, aki Jehova Tanúi közösség tagjait is kezelt osztályán. A professzor szerint lélektani szempontból egy mozgalom akkor nevezhető destruktívnak, ha meggátolja tagjainak szabad személyiségfejlődését, elválasztja őket valódi önmaguktól[28]. Az elfojtások hatására ún. árnyékszemélyiség léphet életbe, mely a destrukció irányába sodorhatja az egyént. A vallásos önteltség, mások vádolása, lebecsülése, akadályozhatja a párbeszédet, mely azt eredményezi, hogy önreflexióra képtelenekké válhatnak és bármiféle kritikát hitük támadásának vélhetnek. Egy ilyen légkör sok lelki természetű és pszichés megbetegedés melegágya lehet. Érdekelt volna hogyan célozzák meg a Jehova Tanúi ezeket a problémákat és milyen támogatást nyújtanak a köreikben levő depressziósoknak.  
A könyvben a gyermekek iskolai tapasztalataival foglalkozó rövid fejezetben egyetlen olyan személy tapasztalata sem kerül megemlítésre, aki gyermekként ténylegesen átélte az iskolai megpróbáltatásokat[29], mégis kijelenti, hogy „...a gyakorlatban ez [az ünnepektől, himnuszénekléstől való tartózkodás] jóval kevésbé okoz konfliktust, mint ahogyan a közvélemény azt gondolja...”. Az már önmagában felháborító, hogy a Jehova Tanúi a saját gyermekeik jólétét is a vallási imázsuk támogatására áldozzák, hiszen ez is arról szól, hogy a ’közvélemény mit gondol’, de arra már nem térnek ki, hogy az a személy mit gondolt, vagy mit érzett, amikor át kellett élnie ezeket az élményeket kisgyermekként[30] és hogyan hatott mindez felnőtt életére.   



[1] Segítő Barát csoport
[2] „Kevesen vagyunk, bátran és büntetlenül lehet minket bántani.” (Jankovics Tibor) 287.oldal
[3] Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1412-es ajánlás (1999), A szekták illegális működése (10/V)
[4] „Az Európai Tanács jelentése, a szakértők jelentése, amelynek alapján ez az anyag készült, elismeri és kimondja azt, amit a magyar sajtóban még vitatnak...., hogy vannak visszaélések, vannak a hittel kapcsolatos visszaélések. Léteznek olyan vallási közösségnek álcázott bűnszövetkezetek - ezt a kifejezést is lehet használni -, melyek súlyos károkat okoznak embereknek, családoknak és a társadalomnak” (Hegyi Gy. (2000) Európai szemmel a szektákról: az Európai Tanács “A szekták illegális tevékenysége”.... In: Theologiai szemle, 111-115. old.)
[5] undue influence
[6] 284. oldalon
[7] Pl: Candice Conti, Stephanie Fessler és „Amelia” esetei
[8] 172. oldal
[9] Német Gábor írására a 296-os lábjegyzetben utalnak
[10] A szakdolgozatomban az egyik interjúalanyom beszéli el gyermekkori élményeit a szexualitással kapcsolatban, ahogyan azt gyermekként megélte.
[11] 2002. Őrtorony 10/1. 20 oldal
[12] Őrtorony, 4/15. 12.old. 17. bek.
[13] 345. oldal
[14] Azon kívül, hogy elmebetegeknek bélyegzik őket: „....ezek a hitehagyottak az ’elméjükben betegek’...(Őrtorony 2011. 7/15. 16 o. 6. bek.)
[15] 33. oldal
[16] Német Gábor
[17] 297. lábjegyzet
[18] 299. lábjegyzet
[19] ez a 110. oldalon található utalás, a weboldal nagyszerű és alapos angol nyelvű gyűjteménye a Jehova Tanúi kérdéses doktrínáinak
[20] 286. lábjegyzet
[21] On June 28, 1994, the Bulgarian Council of Ministers refused to renew the Watchtower’s registration as a religion. 1. The two main issues behind this decision were Watchtower doctrine forbidding: 1. Witnesses to participate in military service, 2. Witnesses and their children to receive blood transfusions. (https://www.jwfacts.com/watchtower/bulgaria-blood-transfusions.php)
[22] 375. oldal
[23] 388. oldal (Ennél a pontnál óhatatlanul is felmerülhet a kérdés, hogy ha a Jehova Tanúinak ennyi jót kell tenniük azért, hogy ’cáfolják a vádakat’, akkor vajon mit követhettek el mások ellen, amit ezzel a jótékonykodással igyekeznek ledolgozni vagy leplezni?)
[24] Kinda I. (2008) Hívők. Egyház és szekta hatása egy székely falu cigány lakosságára In: Mediárium: Kommunikáció - Egyház - Társadalom, 2. évf. 3-4. sz. p 25.
[25] elsősorban a szervezethez való viszony a krízis alapja
[26] A problémák megoldásában gyakran halogatás történik, amikor nem értenek egy helyzetet, akkor gyakran azt a tanácsot kapják, hogy imádkozzanak és ’várjanak Jehovára’, vagyis ne tegyenek semmit a helyzetben, főleg ne olyasmit, ami a vallásuk keretein kívül esne, vagy annak határát súrolja (pl pszichoterápia, vagy önképzés), így az egyének problémái gyakran megoldatlanok maradhatnak.
[27] Vernette, J (2003) Szekták 40.old.: ”A jehovisták tehát gyakorlatilag szinte sohasem hivatkoznak a lelki életre. Nem ismerik sem a misztikus kínokat, sem a vallási kételyt....Vallási életüktől idegenek az érzelmek és a lelkiállapotok...” Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenki érzéketlen, azt viszont igen, hogy nem tudják kezelni az érzelmeket, és leginkább titkolják egymás, de önmaguk elől is. A hívőknek meg kell tanulniuk elfojtani érzelmeiket, mint a ‘hústest kívánságát’. Főleg a központi patriarchális hierarchikus rendszerben a nőket hisztérikusnak tekintik, ha érzelmeiknek mernek hangot adni. Kamarás István 2006-2007-ben folytatott, több vallás tagjait összehasonlító kutatásában a Jehova Tanúi “erősen kognitív beállítottságukkal” leginkább eltérnek  a többiektől. (Kamarás I. (2009) Vallásosság, habitus, ízlés (kutatási jelentés) 22.old.)
[28] Süle F. (1997) Valláspatológia 257.old.
[29] Az Jehova Tanúi családokban nevelkedő gyermekek iskolában szerzett tapasztalatairól a Ellopott gyermekkor, A Jehova Tanúi vallási mozgalom gyermekekre és ifjúságra gyakorolt hatásai, és a Betekintés a színfalak mögé, szektában nevelkedett fiatal felnőttek szemén keresztül című dolgozataimban foglalkozok bővebben, melyek 2013-2015 közötti időszakban készült kutatásomra épültek.
[30]  A 296-os lábjegyzetben említett Német Gábor, Memoár30 írásában megosztja ezeket az emlékeit 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése