Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2017. július 15., szombat

Könyvkritika 1. rész (Bevezető)

Tisztelt Gondolat Kiadó és szerzők!
Köszönöm a lehetőséget, örömmel osztom meg gondolataimat a könyvről.
A Jehova Tanúival való kapcsolatom 1985-ben kezdődött, amikor 19 éves voltam, és közel 24 éves időszakon keresztül voltam kapcsolatban velük, mely idő alatt a tagság minden státuszát megéltem (bibliatanulmányozó, hírnök, úttörő, különleges úttörő, inaktív majd kizárt tag). A Jehova Tanúi voltak a családom gyakorlatilag, és mindig hálával gondolok a sok kedves és önzetlen emberre, akiket köreikben megismerhettem. Súlyos oka volt annak, hogy megszakítottam a kapcsolatot a csoporttal, és számomra ez nagy fájdalommal járt.
Kétségtelenül sok feldolgozni valóm volt a csoport elhagyása után, és talán ez vezetett ahhoz, hogy felsőfokú tanulmányaim végzése közben ebben a témában végezzek kutatást (szektákban[1] nevelkedő gyermekek helyzete), melyből szakdolgozaton kívül TDK és OTDK szakdolgozatok is készültek a 2013-2015 években[2].  
A könyvvel kapcsolatos értékelésemben szerepet játszik az általam eltöltött idő, a gyülekezetben betöltött szerepem, társadalmi státuszom, nemem, korom és a csoporttól való eltávolodásom ideje, ami egy relatív és biztonságos távolból rálátásra ad lehetőséget. Ennek ellenére véleményem szubjektív marad. Nyilván nőként teljesen mást láthat, tapasztalhat az ember, mint férfi tagként, ahogyan a szervezeten belüli kiváltságosság is más és más szemüveget rakhat valakire, ahhoz képest, ha valaki egyszerű tagként van jelen, vagy éppen hátrányos helyzetben van (pl: nincsenek befolyásos rokonai, ismerősei a csoportban, szegény, beteg, egyedülálló vagy egyéb módon problémás). Én megéltem mind a kiváltságosok, mind a hátrányos helyzetűek aspektusait, amit a mostani helyzetemben előnyként értékelek ki.
A szektákkal, ezen belül a Jehova Tanúival kapcsolatosan alapvetően kétféle irányzat figyelhető meg a magyar szakirodalomban: 1. ellenséges, lehúzó, vallási alapon kritizáló vagy hamis vagy félinformációkon alapuló vádak, „befeketítő” támadások 2. megszépített történelem, a kellemetlen tények kihagyásával készült írások, melyek a szekták saját, gondosan összeválogatott promóciós anyagát (és jóváhagyott tagjait) használják az információ fő forrásául. Ezeknek eredménye csakis egy torz, a valóságtól távol álló kép lehet, ami egyedül a szektáknak kedvez.  
A kizárt személyek történetei hozzásegíthetik a kutatókat a csoport jobb megismeréséhez, minél több nézőpontot vesz figyelembe egy kutatás, annál értékesebb eredményt produkálhat. Igaz ezek a történetek némiképp különböznek attól, amit a Tanúk a saját kiadványaikban közreadnak, de talán ezek kiegészítik az övékét, nem megtagadva azt, hanem hozzátéve a hiányzó, „kifelejtett” részleteket. Maga a Tanúk által olyan nagyra becsült Biblia is a ’másik fél meghallgattatásának’ fontosságát sürgeti egy peres ügyben (Példabeszédek 18:17). Vajon a Tanúk fontosnak tartják meghallgatni, vagy inkább el szeretnék hallgattatni az ellenfelüket (ez esetben korábbi tagjaikat, akiket ők ellenfeleikként kezelnek)? Tapasztalatom szerint a tagadás, elutasítás, sértődöttség és egyéb ún. érzelemközpontú megküzdési stratégiákat választanak, melyek nem a valós problémát célozzák meg, hanem a magukról alkotott „pozitív képet” igyekeznek fenntartani, mely koncepció végigkísérhető a könyvben is.
Ebből látható, hogy ha bárki érdemben szeretne a szekták témájával foglalkozni, annak legelőször is a volt szektatagok vagy egyéb sértettek meghallgatásával, rehabilitációjával, és a panaszok egyéni kivizsgálásával ajánlott foglalkoznia, teljesen kihagyva ebből a vallási szempontokat és hitvitákat– melyek az egyén személyes magánszférájába, saját joga és felelőssége hatáskörébe tartoznak. A volt tagok részére rehabilitáció ugyan nem létezik, ugyanakkor a szekták nyugodtan kiadhatnak egyéneket és csoportokat negatívan diszkrimináló irodalmat, mások ledegralását, és családok ideológiai alapon történő szétválasztását szolgáló nyomtatott és film anyagokat, mert mindaddig, amíg azokat vallási nézeteikkel tudják igazolni, tolerálva, sőt törvényileg védve vannak. Így már alapból egyenlőtlen a helyzet.
Gondolom, a könyv megírásakor borítékolható volt, hogy lesznek ellenvélemények a volt tagok részéről. Igen, ennek úgy néz ki van valamennyi alapja, bár én inkább egy pozitív kezdeményezésnek tartom a könyvet, egy nyitásnak, egy nyilvános fórumokon történő megbeszélések kezdetének. Abban is bízom, hogy a könyv elindíthat egy párbeszédet, hiszen ha a Jehova Tanúi elmondhatták az ő nézőpontjukat, akkor ugyanez engedtessék meg a kárvallottjaiknak is. Sőt a könyv által felvetett egyes területek (ezekre majd részletesebben kitérek) további kutatásai is lehetővé válhatnak, melyek tovább pontosíthatják, árnyalhatják a könyvben leírtakat.
Hasznosnak találom a könyvben a forrásanyag összegyűjtését, még akkor is ha ezek az anyagok egy bizonyos szempont szerint vannak csoportosítva, a Tanúk nézőpontjait láttatják, illetve engedik láttatni önmagukat vallásos ellenfeleik szemüvegén keresztül. Másik dolog, amiért jónak tartom a könyv megjelenését, az a Jehova Tanúi üldözöttségben való hősies kiállásáról szóló beszámolók felelevenítése, és a háború idején a hitükért legyilkoltak emlékének történelembe való beemelése egy súlyos hiánypótlás, melynek éppen ideje volt, és ezeknek az embereknek - még ha vezetők által manipulálva voltak is - a hite és kitartása tiszteletreméltó.
Problémát okoz, hogy a csoporttal kapcsolatosan a könyv kizárólag a szekta kifejezés vallástörténeti értelmét veszi alapul, amit nem tekintek relevánsnak, mivel a Tanúknak joguk van olyan hitnézetekben hinniük, amilyenben akarnak, és emiatt nem lenne szabad hátrányos megkülönböztetésben részesülniük. A szekta szó szociológia és lélektani jelentéséről egyáltalán nem esik szó, ennek hiányában, a Jehova Tanúi, mint a vallásos ellenfeleik által üldözött kisebbségként tűnnek fel. A szekta jelenség kritériumai megemlítésre sem kerülnek[3], így a könyv alapján még csak nem is feltételezhető, hogy a Jehova Tanúi egy manipulatív, tagjait erős kontroll alatt tartó csoport lennének.
Annál többet lehet olvasni a Tanúk szenvedéseiről, üldöztetéseiről és bátor kiállásáról, ami azt sugallja, mintha az életük árán is ragaszkodnának a Bibliában leírt dolgokhoz. A könyv ezért nem pártatlan, mert a Tanúk saját önmeghatározását adja vissza (még szóhasználatban is). Az a megfogalmazás elfogadhatóbb lett volna, és közelebb is állt volna az igazsághoz, ha a Tanúkat egy olyan csoportnak mutatják be, mely politikai állásfoglalása és az államhoz történő viszonya stb. területein a Bibliát (illetve sajátos bibliaértelmezését) használja fel saját álláspontjának igazolására, melynek nincsen erkölcsi értelemben előjele[4].




[1] a szóhasználatom indoklására később kitérek
[2] ennek anyagát érdeklődés esetén, a kutatók rendelkezésére tudom bocsátani
[3]Robert Lifton, Margaret Singer és Steven Hassan munkásságában ismerhetőek meg. Igaz, ezek a kutatások csak az 50-es években kezdődtek, így értelemszerűen csak a könyv utolsó két fejezetében kerülhettek volna szóba.
[4] A Tanúk ugyanúgy ragaszkodnak sajátos bibliaértelmezésükhöz, amikor a gyermekmolesztálók ellen kellene fellépniük a gyülekezeteikben (ún. “két tanú” szabály)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése