Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2012. december 20., csütörtök

2012. december 21: világvége várható?

Őszintén megmondva: én nem tudom biztosan, de majd meglátjuk. Már úgy sem kell sokat aludni....
Azt az egyet viszont tudom, mindenféle maya naptár nélkül is, hogy egy olyan paradigmaváltás idejét éljük, ami alapvetően változtathatja meg az életünket. A lényege, hogy az eddig bevált megoldások nem fognak működni.
Ez aztán valakinek jó hír, de van akinek rossz.
De hát nincs ebben meglepő, mert, mint Jehova Tanúi (volt JT-i) ezt az időt vártuk már régóta és mindenki elképzelt valamit a fejében ezzel kapcsolatosan (remélhetőleg nem az Őrtorony kiadványok horror képeit véve alapul...).

Röviden összefoglalva:
A paradigma a gondolkodásoknak, vélekedéseknek, értékeknek és módszereknek egy adott társadalom vagy szűkebben egy tudományos közösség minden tagja által elfogadott összegzését jelenti.
A paradigma jelentősége abban áll, hogy az ember néha krízisbe, konfliktusba kerül meglévő véleménye, beállítottsága, hiedelmei, gondolatai, ismeretei stb. ellentmondásossága miatt és szerint, amelyet sokszor ezek átfogó (paradigma méretű) megváltoztatásával tud csak feloldani (paradigmaváltás). A társadalmi méretű paradigmaváltásra akkor szokott sor kerülni, ha a lakosság nagy részében áll fenn hasonló konfliktus, és csupán a "gondolkodás, hozzáállás megváltoztatásával", amely viszonylag kevés pszichikai energiaráfordítást igényel, aránytalanul nagy alkotó energiákat lehet az elérendő közösségi célokra felszabadítani.

Egyik olvasóm küldte az alábbi írást a 2012. december 21-e jelentőségéről:

ZÉRÓ IDŐHULLÁM - Terence McKenna's (Timewave Zero)

A zéró időhullám, újszerűség- vagy újdonságelmélet néven is ismert, számmisztikai alapú teória elsősorban Terence McKenna író és filozófus nevéhez fűződik.
Terence McKenna's szerint a világegyetem 2012. december 21-én végtelen bonyolultságot ér el, szingularitás jön létre, és minden és bármi, ami elképzelhető, egyszerre bekövetkezik.

Az újszerűség-elmélet célja kiszámítani az „újszerűség”-nek nevezett fogalom áradásának és visszahúzódásának váltakozását, mint az apályt és a dagályt.
McKenna szerint a Világegyetem lényege nem a jó és a gonosz közötti küzdelem, hanem a megszokott és az újszerű közötti ellentét.

Úgy véli, ha az „újszerűséget” grafikusan ábrázoljuk az időben, egy fraktál hullámformát kapunk. Ezt nevezte ő zéró időhullámnak, amely elmélete szerint megmutatja, mikor (azt azonban soha nem, hogy hol) árad vagy húzódik vissza az „újdonság” vagy „újszerűség”, legyen szó bármilyen kiválasztott időintervallumról, néhány napról vagy több százezer évről.
McKenna úgy gondolta, hogy a kozmoszban működik egy olyan erő, egy adott cél miatt létező vonzóerő, amely az idő végén növeli az összefüggéstelenséget, méghozzá olyan mértékben, hogy végül szingularitás jön létre az univerzum végtelen komplexitásában, amikor bármi és minden, ami elképzelhető, azonnal megjelenik/bekövetkezik.

Mindez pedig 2012. december 21-én válik valósággá.
Kevesen tudják, hogy a Ji King, amit ma elsősorban jóslásra használnak, eredetileg kalendáriumi funkcióval bírt. 64 jelének 6-6 vonala összesen 384 napos évnek felel meg, ami 13 holdhónap:

64 x 6 = 384 nap = 13 holdhónap
384 nap x 64 = 67,29 földi év = 6 kisebb napfolt ciklus
67,29 földi év x 64 = 4306 földi év = 2 zodiákus (állatövi) év
4306 földi év x 6 = 25836 földi év = 1 Föld-Nap-Plejádok keringési ciklus

Érdekes módon 25836 év az pontosan egy világciklus a maja kalendárium szerint is. A Ji-King ábrái, hexagramjai meghatározott sorrendben helyezkednek el – amennyiben egy sor megfelelő matematikai műveletet végzünk el a számokként is felfogható ábrákon, egy időbeli függvényt kapunk, amin megtaláljuk a jelentős történelmi dátumokat. A Timewave Zero-ból a 2001. szeptember 11-i "terror"támadás éppúgy kiolvasható, mint a második világháború kezdete. A jelentős történelmi események jellemzően egy jelentős, esést, szakadást mutatnak az idővonalon elhelyezkedő grafikonon, azaz a függvény értéke ezeken a helyeken közelebb áll a nullához. 2012. december 21-hez érve a függvény teljesen ellaposodik és eléri az abszolút nullát. Ez az időhullám zero állapota, hagyományos földi létünk vége (ebben a megszokott formában) – a timewave zero. Érdekes, hogy a számítást a maja naptár ismerete nélkül, attól teljesen függetlenül végezte el a McKenna testvérpár.

Mivel némileg eltérően is elvégezhetők a számítások, a Timewave Zeron belül általában több verziót is megkülönböztetünk, melyek közül a legismertebb a Sheilak. Érdemes megnézni a Kelley, Watkins, Huang Ti és Franklin változatokat is – amellett, hogy többnyire hasonló trendeket mutatnak, mindegyik 2012. december 21-én éri el a nullpontot.


Források:

2 megjegyzés:

  1. Ez ugyan olyan, mint amikor Jehova Tanúi várták Jézus eljövetelét 1914-re. Nem történt semmi ezért kitalálták, hogy "láthatatlanul jött el és láthatatlanul van jelen".

    Most sem történik semmi. A paradigmaváltás és az értékválságok pedig folyamatosságot mutatnak a felvilágosodás és a vallás háttérbe szorulása óta pedig gyorsabb (de nem hinném, hogy gyorsuló) ütemben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt nem tudom, hogy akkor ők ott mit érzékeltek, aminek oly nagy jelentőséget tulajdonítottak. Úgy tudom beöltöztek fehér ruhákba és várták az elváltozásukat.

      Egyébként semmi baj nincs azzal, ha ők hisznek a "láthatatlan jelenlétbe". Addig, amíg ezzel nem ártanak másoknak, mindenki abban hisz, amiben akar.
      A hamis prófétaság nem elsősorban a hamis dátumokban, vagy a téves várakozásokban nyilvánult meg, hanem a "gyümölcsökben". A mai JT-i, bár már megtagadják elődeik ostobaságait, még mindig azt képzelik, hogy az ő személyes megélésüket kiterjeszthetik mindenkire, főleg azokra meg egyenesen rá is erőltethetik, akik a gyülekezet tagjai. (arról nem is beszélve, hogy ezeket az eszméket nem nyiltan, hanem alattomos rászedésekkel terjesztik)

      A fő veszély ebben, hogy egy egyre romló tendenciát láttatnak az emberekkel, hogy könnyebben rávegyék őket a vallásos tanaik követésére. Nekünk, akik JT-i voltunk, ezt a beszűkülő gondolkodásmódot kell megváltoztatni és egy egyre táguló nézetté alakítani, mert aszerint fog az életünk is alakulni és aszerint fogjuk látni az egész világot is. A nagetív hitet (félelmet) pozitív hitté alakítani.
      Ez a gondolati váltás pedig nem kis feladat.

      Törlés