Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2013. március 2., szombat

Akasztják a hóhért!

A társblog egyik posztjában egy Jehova Tanúja vállalkozó ügyleteiről van szó. Én itt nem nevezném meg az illetőt, mert én magam is inkognítóban vagyok (még, már remélhetően nem sokáig), meg különben sincs jelentősége. Személyesen nem ismerem az illetőt, így ez nem befolyásol. A szóban forgó vállalkozót csalással és károkozással vádolják.
Amíg magam is JT voltam, addig nem hittem az ilyen híreknek, sőt még arra is gondoltam, hogy "be akarják mártani" ezeket az embereket. magam részéről ezért sem értek egyet azzal, ha neveket vagy egyéb módon beazonosítható személyeket neveznek meg a blogon, főleg olyanok, akik ők maguk inkognítóban vannak. Ennek az ellenvéleményemnek hangot is adtam korábban.
Ma már másként látom a szervezetben felelősséget viselő személyek ügyleteiről terjengő híreket, hiszen van ebben személyes tapasztalatom - ami természetesen még korántsem jelenti, hogy a vádak nem lehetnek koholtak a vállalkozó ellen.
Azonban az egész poszt és az azt követő kommentelés annyira érdekes és olyan pontossággal jeleníti meg az Őrtorony módszereit, hogy úgy gondoltam, megér egy posztot nálam is.


Megjegyezném, hogy a blogolók részéről az inkognító is teljesen érthető, hiába próbálja a testvér azzal az érvvel bizonyítani ártatlanságát, hogy a blogolók névtelenségbe burkolódznak. Ugyanis a következő kérdésem az lenne, hogy hova lehet menni, ha valakinek panasza van a Jehova Tanúi gyülekezetben vele szemben lefolytatott - sokszor igazságtalan és megalázó - eljárás ellen? Létezik olyan hely, vagy fórum, ahol ezeket az ügyeket kivizsgálják és kezelik? Mert ha igen, akkor arról jó lenne tudni.

Remélem a "megvádolt" testvér sem gondolja komolyan, hogy a blogolók mindegyike megátalkodott gonosztevő, de még ha azok is lennének, akkor is helyes lenne az az eljárás, amit velük szemben alkalmaznak a társulat képviselői (köztük ő maga is)? Főleg úgy, hogy ők maguk Jézus egyedüli igaz követőinek tartják magukat.
Szóval adva van egy halom sértett, akik fel vannak háborodva - jogosan vagy jogtalanul ez mindegy, mert nem tudhatjuk, hiszen ezekkel az ügyekkel senki nem foglalkozik. A lényeg a lényeg: kivetették a "gonoszt" maguk közül, akiket az Isten ítél meg. (1Kor 5:13) Akkor most mégis miért akar ő ítélkezni? Miért lett hirtelen baja a 'hitehagyottakkal' míg azzal a forrással, melyre hívatkoztak (HVG), azzal meg nincs baja?

Hangsúlyozom, hogy én NEM tudom, hogy ez a személy valóban bűnös-e vagy sem, sőt a kiközösítettek eljárásaival sem értek mindenben egyet (sőt a legtöbb dologban nem). Az kérdéses testvér reakciója és a cikkre reagáló kommentek azonban rámutatnak néhány agymosási technika eredményére.

Egyik kommentelő ezt írja:

"Eleg az rola, hogy az az illeto, aki velem az Ismeret konyvet is tanulmanyozta, meselte rola a sztorikat, annyit mondott, mikor a fenti hvg cikket olvasta: "nem csodalkozom, ilyen nevelest kapott.""

"Rengeteg sztorit meselt rola a fent emlitett szemely, egyik sem pozitiv. De ezeket inkabb nem osztanam meg, mert csak pletyka szintuek, raadasul nem is emlekszem mar rajuk...... Osszefoglalva oket, eleg ha annyit mondok hogy kisemmizett sok testvert a kisebb-nagyobb ertekeibol, kicsalt toluk dolgokat. Megis miert sikerult neki ujra es ujra a testverek kegyeibe ferkozni? Egy eleg karizmatikus emberrol van szo."

Gondolom ahhoz is kell egy gyomor, hogy a bibliatanulmányozás ideje alatt (amit aztán óraszámban számolnak el) éppen a gyülekezeti tagok kétes ügyleteiről tárgyalnak. Az egyetlen személy, aki hitelesen tudna vádolni egy másikat, az az áldozat maga, jelen esetben azok az áldozatok, akiktől kicsaltak dolgokat. Az agymosásá egyik mellékhatása, hogy a legtöbb bűncselekmény (ha itt errről van szó) úgy történik, hogy az áldozat nincsen ennek tudatában. Vagyis valószínűleg nem fog panaszkodni. De még az is lehet, hogy az "elkövető" sincs, hiszen ha pl egy körzetfelvigyázónak 'felajánlanak' valamiféle segítséget vagy anyagi támogatást, akkor azt lehet, hogy mindkét fél úgy éli meg az adott pillanatban, hogy önkéntesen történt a dolog egy bizonyos cél érdekében. Vagyis ezeket az eseteket kívülállónak megítélni szinte lehetetlen, másrészről segíteni sem tudnak sokat, így marad a pletykálkodás. 
Ja, ha valaki véletlenül magára ismerne, akkor tegye fel magának a kérdést, hogy NEKI milyen haszna van/volt abból, hogy egy ilyen szellemi közegben benn maradjon, ahol SZERINTE ilyen visszaélések történtek (még akkor is, ha pl beleszületett)? Ezenkívül, elmondta ezt az érintett személyeknek is? És ha valóban történt vissazélés, akkor tett-e feljelentést? Mert ha nem, akkor ő maga is részt vett az egész játszmába és - még ha akaratán kivül is - kárt okozott másoknak.
Ennek persze önismeret hiján vajmi kevés esélye van, hogy az illető tudatába kerüljön, attól még a törvény az törvény - és itt nem az emberi, hanem az isteni törvényekre gondolok: "amit vet az ember, azt fogja aratni is". Más szavakkal: a pletykás kár okozó azt fogja tapasztalni, hogy neki okoztak kárt. Ami nem kizárt, mert egy olyan szervezetben, ahol ennyire figyelmenkívül hagyják a felsőbbrendű törvényeket, ott nem csoda, ha kárt okoznak az emberek egymásnak. De vajon gondolt-e rá a pletykálkodó, hogy ezt, akár akaratlanul is, de ő indította el?

Azért volt egy olyan hozzászóló is, aki másként látta:

"Szerintem ez a poszt alapos mellényúlás. amivel emberek hirnevét tisztességtelenül tönkretehetjük, és megalázhatjuk egy egész ország előtt. X bácsit és a feleségét jól ismerem elég rég óta. Bár a fiatalkoráról nem tudok semmit, abban biztos vagyok, hogy voltak túlkapásai vénként. nem azért mert tudok róla, hanem azért mert ezt egyetlen vén sem tudja elkerülni. Ez a poszt TISZTESSÉGTELEN!"

Én ebben nem kívánok állást foglalni, hogy tisztességes-e vagy sem, de mivel jól tudom, hogy a kialakult helyzeteket mennyire lehet kezelni az adott gyülekezettel, vagy vénnel (legtöbbször semennyire), ezért azoknak a testvéreknek, akik poziciókat töltenek be és jól ismertek, bele kell kalkulálniuk, hogy az általuk okozott szándékos-nem szándékos sérelmek sértettjei valahol valamikor fel fognak bukkanni. A társulati megoldás erre a kiközösítés, a kellemetlen embertől való gyors megszabdulás, ez azonban szemmel láthatóan nem oldja meg a problémát. De miért is nem tűrik el a kárt (1Kor 6:7)? Miért kell minden egyes rágalomra ugrani, ha ÉN TUDOM, hogy az illetőnek nincs igaza? Ha ők úgy érzik, hogy követték az általuk hitt isteni útmutatást mindenben, akkor hol van az a lelki béke, ami ebből kéne, hogy fakadjon? Itt most nem arról van szó, hogy az ember nem lehet ingerült olykor-olykor, de ilyenkor a tetsvérek gondoljanak arra, hogy nekik VAN arra lehetőségük, hogy kezeljék a helyzeteiket a kiközösítettekkel (mert erre azért vannak tanácsok: pl minden évben fel kéne keresni a kiközösített személyt stb...), de a kiközösítetteknek NINCSEN ilyen lehetőségük, főleg akkor, ha koncepciós perek áldozatai. Ezért a 'kiközösítettek vádaskodása' egy olyan probléma, amit a társulati eljárások generálnek. Ergó: nekik kell szembenézniük vele, vagy elviselniük.
Igen, a sok szemét, amit a szőnyeg alá söpörnek, egyszercsak felpúposodik. Lehet, hogy talán más módot kéne találni a kialakult helyzet rendezésére! Főleg, ha már mindkét fél "kereszténynek" gondolja magát (és ezt fennen hirdeti is). 

Aztán egyszercsak megjelenik az Őrtorony szellemi légkörében nevelkedett vállalkozó maga is. Na nézzük, hogyan próbálja az ellene felhozott "rágalmakból" kiverekedni magát:

"Kedves Névtelen Profiltalan Igazmondók!
Megjeleníted a valóságot is, vagy csakl a sértődött ostoba rágalmakat, amik elegek a szenzáció keltéshez?
Én javasolnám, és utána a korrekciót is, mert amennyiben ez nem történik meg hitelrontás és rágalmazás miatt feljelentéssel kell éljek, vallási hovatartozástól függetlenül.
Ahogy látod én a nevemmel regisztráltam, szerinted akire igazak az állításaid a mocskos dumák, az felvállalja magát?
Ahogy érzed, én adok rá 24 óra esélyt, aztán a többit már nem bízom rád."

Amint látszik, nem esett messze az alma a fájától (és itt most nem az apukára gondolok, mert egy 40 éves ember stílusáért nem felelős a szülői nevelés....), mert az Őrtoronyhoz hasonlóan ő is rögtön vádaskodik és feljelentéssel fenyegődzik. Hol marad a krisztusi békekeresés? Arról nem is beszélve, hogy állítólagosan hithű személy, mégis hogyan keveredik egy "elmebeteg, hitehagyott" oldalra, amitől az Őrtorony féltve őrzi követői? (Sőt egyeseket ezért közösítettek ki, de úgy látszik a 'nagy név' viselőjének nincs ilyen félnivalója.) Na erre megint nem fogunk választ kapni, mert mint eddig minden esetben, valahogy ezen részlet felett átsiklanak az érintettek.

De mivel is igazolja magát?

"A jogerős végzés szerint felmentettek minden vád alól, 13 ezer oldalas iratanyag és nem sztárügyvédek támasszák alá az ártatlanságomat.
Kétségtelen, hogy volt lakásberuházással foglalkozó vállalkozásom, de pl elfelejti a cikk megemlíteni a Sopron Pláza belsőépítészeti munkáit, vagy a komplett mozi belsőépítészetét...amik sikeresen befejeződtek, mert nem állt érdekében senkinek a leállítása. A győri építkezések terén nem ez volt a helyzet, ott a személyem is útban volt. Perben vagyok a Magyar állammal."

Nagyszerű! Remélem, mindannyian profitálunk majd belőle, hiszen egy olyan ügyben áll ki, ami az alapvető emberi jogokat érinti. Egy olyan szervezet tagjaként, ami Isten földi érdekeit képviseli, ez azért elvárható lenne. De miről is van szó? Ja, hogy az Ő ártatlanságát kell bizonyítani 13 ezer oldalas iratanyaggal? Miért, ezt ő nem tudta eddig magáról? Ezért kellett beperelnie a magyar államot? Vagy talán a testvér azt gondolja, hogy ha bírósági papírja van arról, hogy ő ártatlan, akkor az már úgy is van? Talán nem tapasztalahatóak a törvénnyel való visszaélések a mindennapokban?  Vajon nem látjuk ennek kismillió jelét? Azt gondolja, hogy a másik ember ( is) vak? Hát, ha ez őt megnyugtatja, hogy kapott egy nagy halom papírt az ártatlanságáról, akkor ez engem nem zavar, csak azt nem értem, hogy miért nem hiszi ezt el magáról? Ugyanis, ha tudja, hogy ártatlan és nem bántja a lelkiismerete, akkor nem tök mindegy neki, hogy mit gondolnak róla általa "elmebetegeknek" hitt személyek?

De nézzük, mi van még a tarsolyába?

"A vizsgálati szakaszban az akkori APEH rendörség jegyzőkönyve szerint a cégek könyvelése makulátlan volt, adócsalásnak nyoma sincs"

Ha-ha. Ezt azért nem kellett volna!

"A probléma az, hogy ez alatt teljesen tönkre lehet tenni valakit akkor is ha ártetlen, és jó esetben nem lesz elmebeteg vagy öngyilkos."

Ja, ez is érthető minden más esetben, kivéve akkor, ha az Őrtorony csinálja ezt a saját áldozataival. Mert azokat le lehet simán elmebetegezni. Na meg azoknak lehet mondani, hogy tegyék már túl magukat a sérelmükön és ne legyenek dühösek. Hogyan kell ezt csinálni? Lássunk már egy élő példát erre valahol!

"Amennyiben a személyemet sértő ocsmányságok nem tisztulnak le 2013.02.04.-ig, ismeretlen tettesek ellen csoportosan bűnszervezetben elkövetett rágalmazás miatt feljelentést teszek.
Hidd el, van merszem is hozzá és gyakorlatom is."

Elhisszük, hogy feljelentgetésekben van gyakorlata a testvérnek. Sajnos, úgy néz ki, csak abban van.
De ki is a felelős mindezért?
"A lényeg, hogy egy felháborodott hölgy dolgozik a háttérben ez már a 2 hullám a részéről, az első +15% os növekedést hozott, ennyivel most is elégedettek leszünk mi akim magunknak és nem másoknak hiszünk"

Keresd a nőt! De szerencsére valahogyan a 'javára' fordította emberünk a helyzetet. Bár erős a gyanúm, hogy ez is inkább materiális jellegű és a saját céljait szolgálja. Javítson ki, ha nem így van.

De aztán megint csak bepöccen:

"A mocsok az te vagy mert a nevedet sem vállalod
Senki nem lett öngyilkos, soha nem volt luxusautom életemben nem hordtam pecsétgyűrüt, és pont ennyire vetítés minden más is!
A bíróságon csak azt találod meg ami az ártatlanságomat igazolja.
Ha belekezdsz valamibe vagy járj utána vagy ne publikáld hitelesként.
Az előzetes letartóztatással a családomat és mindenemet elveszítettem a ma már 21 éves fiam nem áll szóba velem meg se ismerem 7-8 éve még csak nem is láttam."

Milyenek már ezek a mai gyerekek! valóban az 'utolsó napokban' élünk....

"Az ártatlan kis ügyvzető fiúcska akit említesz a másodszori tárgyaláson Székesfehérváron, azzal kezdte, hogy minden eddigi vallomását beleértve a rendörségit és a veszprémi bíróságon tettet is visszavonja, mert nem felel meg a valóságnak kényszer hatása alatt tette",

JT-it ismerve én inkább az ellenkezőjét tudom elképzelni, miszerint inkább kényszer miatt kellett vissszavonnai a vallomását. Egyébként pont Veszprémben én is ismertem egy ilyen "ügyvezető fiúcskát", de lehet, hogy itt nem róla van szó...

"Én elhatárolom ezennel magam ettől az arcátlan patkánytól, és attól az oldaltól is ahol ezt meg lehet tenni
Nem tudok ide süllyedni"

Már megtörtént!

"A bírósági végzések ugyan úgy hozzáférhetőek mint a sajtó archívum
Annak a kötelessége a bizonyítás, aki állít!
Ezt írja a törvény!
Úgy hogy hajrá!
Én még egy csomót súgtam is ingyen
Ha élesedik az pénzre megy meret én pénzből élek, de nem mások lejáratásából és kihasználásából."

Ezt mondjuk eddig is gondoltuk, hogy a pénz egy erőteljes motiváció. Érthető, mindenki abból él. Még azok is, akik a szervezet üzelmeinek estek áldozatul, mert jóhiszeműen megbíztak a vezetőkben és akikkel kb annyira lehetett a kilakult nézeteltérést rendezni, mint az itt jelen levő vállalkozó testvérrel. Ugyanis, aki folyamatosan le elmetegezi a másikat, azzal hogyan lehet beszélgetni? A testvér 'demonstrálta' kicsiben az Őrtorony eljárásmódját. De megint: ki a felelős az ő viselkedésért?

"Így igaz és én lehet nagyot akarok nyerni
a kiabálást nem én kezdtem ezt Virago-1000 nek
Akik semmit sem tesznek csak másokon lebzselnek azokról nem is szólhat semmi"

Hát persze, hogy a másik, aki felett ő maga felhatalmazva érzi magát arra, hogy ítélkezzen. Hát nem olvasta a Bibliában, hogy ........de mindegy, mert nyilván vagy nem olvasta, vagy nem érti....legyünk pozitívak:  a Szent szellem még nem nyilvánította ki neki.

"Hát ugyanilyen megalapozott a civil vélemény is ugyanannyi racionalitással, már is egy jónéhányan legazembereznek és csak mertz nem hordok táblát a nyakamon hogy nem én vagyok a szemét, hanem kicsináltak, ezért tuti hogy főleg szemét vagyok
Hát ezért nem igazolom jobban magam mint megtettem
A hozzáállás is defektes mert ez az egész olyan mint ha úgy kezdődött volna a cikk hogy én válaszolok
Nem én állítok valótlant és ez feketén fehéren igaz és ez sokaknak sokba kerülhet még"

Fenyegetésekben megint nem vagyunk szűkén. 
Én úgy gondolom, hogy ha az ember nem szemét, akkor azt nem egy nyakába akasztott tábla kéne, hogy jelezze, hanem a viselkedése. De lehet, hogy régimódi vagyok.
Egyébként, tényleg hova fordulhatnak a Tanúk a hitehagyottak(nak vélt személyek) rágalmai ellen? Valóban a bíróság lenne erre a legalkalmasabb hely? Ugyanis a bíróságoknak fogalmuk sincsen arról, hogy ezek a viták miről is folynak. Én a Bibliában úgy olvastam, hogy akiknek a világi törvénykezés az első megoldásuk egy problémarendezésnél, azok közül valamelyik fél nem lehet keresztény (1Kor 6 1-6). Ennek a beszélgetésnek a fényében miért evidens az, hogy a 'kiközösített" személy nem az. Hisz maga a vádlott (vagy besárorozott) sem bizonyult különbnek semmiben sem.  
De miért is alakulnak ki ezek a konfliktusok a Tanúk között? 
"Megszégyenítéstekre mondom: Hát nincs ti köztetek egy bölcs ember sem, a ki ítéletet tehetne az ő atyjafiai között?" (1Kor 6:5)

Hova vezet a JT vallásban eltöltött évtizedes tagság? Láthatóak-e az érett személyiség jegyei a vallástagoknál? És ha ő kijön a sodrából az igazságtalan vádak miatt, akkor vajon megérti, hogy a másik is ezt teszi? Vagy az nem érthető, hiszen az 'hitehagyott vádaskodás'?

"Hát ebben is tévedsz hogy én ki vagyok és miben és ki kit és hogy tűr meg
Persze most is én bizonyítsak
nagyon betegek vagytok
orvosi esetek"

Amint erről már értesültünk az Őrtoronyból...

Mondjuk nem a poszton hangzik el az egyetlen panasz a testvér-vállalkozó ellen, hiszen saját ingatlanügyekkel foglalkozó blogjában "A MEGKESEREDETT BUTASÁG KINÖVÉSE, AVAGY MERŐ RÁGALOM?" címszó alatt már reagált egy panaszosra (akit mellesleg ő maga is néven nevezett, tehát eleve mit van azon kiakadva, ha őt is néven nevezik....de hát az ilyenfajta kettős mérce annyira természetes a legtöbb JT számára, hogy már fel sem tűnik nekik). Az alábbi problémakezelésből azért sok minden kiderül a testvér saját jelleméről, különösen annak fényében, hogy oly sok hasznos tanács van erről a Bibliában, melyet saját vallásának bevallása szerint is az egyedüli igaz módon képvisel:

"Vannak emberek akik a saját tehetetlenségük, tehetségtelenségük és kudarcaik miatt másokat okolnak ahelyett hogy tükörbe néznének"

"Ezt a hirdetést egy nyilván gyökértelen ember adta fel hisz engem megnevez de ő inkognitóba marad." 

"Hogy veszi a bátorságot egy névtelen senki a hirdetéseken keresztüli rágalmazáshoz? Aki egy ilyen idióta ember hirdetése után megítél és véleményt formál annak javaslom a www.sokoldal.hu felületét, ingyenes és még a szellemileg ennyire visszafogottak is mint az idézett hirdetés feladója képes lehet rajta egy közösségi oldalt elindítani. Ott a vele egy kategóriában lévő emberekkel le tudják beszélni a vélt sérelmeiket, hisz szemlátomást tisztességesen nem is akarnak próbálkozni, és így az értelmes és valóban megoldást kereső emberek elöl nem foglalják a helyet az ingyenes hirdetési oldalakon."

"A másik!Köszönöm X. Y (a nevet töröltem) Úr az ingyen reklámot, igazán sokat segített, több mint negyven évesen most értettem meg az Indiánok miért tisztelték az elmeháborodottakat, és azt is igazán köszönöm hogy felnyitotta a szemem."

Így azért nehéz lehet valakivel beszélgetni. Mivel az édesapjára is kiterjedtek a 'rágalmak', ami nem feltétlenül igazságos dolog, ezért az egyik hozzászóló megjegyezte neki:

"Remélem valóban az vagy akinek állítod magad. Én örülök, hogy kommenteltél. Néhány szót szólhatnál édesapád védelmében is. Engem az a rész jobban zavar"

De nem szólt semmit az édesapja védelmébe.

2 megjegyzés:

  1. A cikk megírása után az eredeti oldalról eltűnt a poszt, mert a vállalkozó testvér bírósági perrel fenyegetődzött.

    VálaszTörlés