Gyengébb idegrendszerűeknek nem ajánlott!
A "Children see Children do" program azt szeretné elérni, hogy a szülők és felnőttek legyenek tudatában, hogy milyen hatással vannak a gyerekekre, amely hatás lehet pozitív és negatív is. Az egyik szlogen: "Make yourself positive influence" (Tedd magad pozitív hatássá) arra utal, hogy ebben a kérdésben te döntesz, hogy melyiket választod.
Bevallom, sosem értettem az olyan szülőket, akik ezt az egész gyereknevelés témát mintegy félvállról véve olyan kijelentésekre vetemedtek, mint "úgy nevelem, ahogy akarom, majd ha felnő, akkor választhat...". Van egy olyan érzésem, hogy azok a szülők, akik valóban megpróbáltak "választani" a saját neveltetésük és a saját valós egyéniségük megélése között, nem igazán mondanának ilyeneket.
De mivel én magam nem vagyok szülő, ezért nem szeretnék senkit sem kritizálni....
Ez az "engem-is-vert-az-apám-mégis-normális-ember-lett-belőlem" fajta mentalitás bizony nehezen állja meg a helyét a film sokkoló jeleneteit végignézve. Hiszen a verések, ütlegelések, szidalmazások, magárahagyatottságok nem múlnak el nyomtalanul, ezek bennünk élnek akár tudatos emlékek, de inkább érzetek, fájdalmak formájában.
Egy szakember így ír erről: "...a gyermekkorban rögzült pozitív vagy negatív sémák, énkép és hatalomkép elkisérnek bennünket nemcsak a magán, hanem a társadalmi életünkbe is. Tudásunk, tehetségünk, intelligenciánk, gazdagságunk, családi és/vagy társadalmi pozíciónk, vallásunk, káprázatos tudományos és technikai fejlődésünk pontosan annyit ér, amennyire képesek és készek vagyunk azt adásra és nem elvételre, építésre és nem rombolásra használni. " (Kövi György, egészségfejlesztő mentálhigiénikus)
Mivel a gyermekek nagyon érzékenyek ezért teljesen hétköznapi dolgok okozhatnak fennakadást nekik. Emlékszünk-e arra, amikor a tanárunk megszégyenített az osztály előtt, vagy amikor magányosak voltunk, elpusztult a szeretett kisállatunk stb. Sőt, lehet, ha még az eseményre magára emlékszünk is valahogy, de az érzésekre kevésbbé. Ennek az az oka, hogy gyermekként nem értettük a dolgokat, ezért rossz érzéseinket elhessegettük magunktól. De azok nem múltak el, hanem zárványok formájában ott lapulnak a zsigereink mélyén és érzéketlenné tesznek más hasonló eseményekkel kapcsolatban. Pl: a feleségverő férfiak kisfiúként szemtanúi lehettek édesanyjuk bántalmazásának. Ha képesek lennének érezni az áldozatuk félelmét és fájdalmát, akkor a saját gyermekkori fájdalmukkal kéne szembesülniük, ami újabb érzéseket hozna fel bennük a saját szüleik iránt (akik talán még élnek és kapcsolatban vannak velük). Ezt a helyzetet érzelmileg képtelenek kezelni, így képtelenek kizökkenni a családi mintából, mert olyan mélyen bennük van, mintha a génjeikbe lenne.
Vajon a Jehova Tanúi által közvetített vallási tanításokkal felül lehet-e írni ezeket a rejtett programokat? Kétségtelen, hogy sokaknak sikerült felhagyniuk még kemény függőségekkel, változtattak szokásaikon, egyéniségükön. Nos, legalábbis az Őrtorony lapjain lehet ezeket olvasni sokszor.
Az általam eltöltött két évtízed a Jehova Tanúi gyülekezetben, mégis másról tanúskodik. Az általános megközelítés az ilyen jellegű problémák kezelésében ugyanis az elfojtás. A bibliatanulmányozásokon nem segítik az embereket ahhoz, hogy szembenézzenek a saját valós érzéseikkel, ilyen fejezet nem található a tanulmányozási segédeszközökben, ami arra irányulna, hogy "Ki vagyok én?" "Hogyan ismerhetem meg magam?" stb. Az érdeklődők és a testvérek arra kapnak tanácsot, hogy ne kövessenek el paráznaságot, lopást vagy egyéb negatívnak ítélt dolgot, de hogy hogyan tegyék ezt, az már magánügyük. Nem sokan kaptak arra tanácsot, hogy esetleges súlyos mentális problémájukkal szakorvosi segítséget kérjenek MIELŐTT megkeresztelkednének. Így, egy hamis énképpel csakis hamis Istenképhez lehet jutni és semmi máshoz. Ráadásul milyen pusztító az az érzés, ha valaki mégis valamilyen "bűnt" követ el, amin őszintén törekedne változtatni és az ígért segítség (ami elmarad...) helyett még a saját elítélő lelkiismeretével is szembe kell néznie (legalább előtte ez nem volt...).
Egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy annyian kerülnek súlyos érzelmi és mentális válságba a Jehova Tanúi gyülekezeteiben! Sokan közülük súlyos sérülések emlékeit hordozzák magukban, miközben kétségbeesetten igyekeznek megfelelni egy olyan mércének, melynek olyan formában, ahogyan az közvetítve van a vallásukon keresztül, képtelenség megfelelni. Egy még aktív gyülekezeti tag így nyilatkozott erről: "Álarcot kell hordanod. Közben találkozhatsz hozzád hasonló gondolkodásúakkal, őket könnyebb felébreszteni... Velük talán tudsz beszélni a valós érzéseidről."
A gyermekkorban átélt és fel nem dolgozott sérelmek, bántások nem mindig okoznak kívülről látható jeleket. Az ilyen áldozatoknak felnőtt testük van, de érzelmeikben megrekedtek azon a szinten, ahol a sérülés történt. Majdnem minden esetben egy sérülés-mátrix-ről van szó, mivel az abuzív családokban rendszeres alapon történtek bántalmazások, hiszen a szülő problémája általában huzamosabb ideig állhatott fenn. Vajon hányan képesek Jehova Tanúi közül kezelésnek vagy terápiának alávetni magukat annak érdekében, hogy sikeresen küzdjék le azokat a szokásaikat (alkoholizmus, bántalmazás stb), melyek ilyen sérülésekből fakadnak? Az ebben a tevékenységben eltöltött órákat nem tekintik az Istennek végzett szolgálat részeként. Ha te is egy ilyen Jehova Tanúja vagy, akkor neked kell ebben döntést hoznod, hogy mi a fontos az életedben: mások elismerése, amikor egy álarcot húzol a fájdalmaid fölé és titkos bűnökben vezeted le a fusztrációdat vagy hajlandó vagy az "igazságért" még az önmagadról és a családodról szóló igazságot is megismerni?
Sokan csak a kiközösítésük után tudnak annyi lelkierőt összegyüjteni, hogy szembe tudjanak nézni önmagukkal. Érzelmi fejlődésünk érdekében ugyanis szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy a filmen látható saját elménkben fellelhető emlékeket is felidézzük egy pillanatra, megsiratjuk a fájdalmunkat, megszeretgetjük azt a kisgyermeket, akik valaha voltunk és elengedjük a történetet. Ez nem annyira férfias dolog? Uralkodni, hatalommal kérkedni, parancsolgatni valahogy férfiasabbnak tűnik? Mindezek a gyenge emberek jellemzői. Az ilyenek rossz példát mutató szüleik mintáit ismétlik, ezért képtelenek felülkerekedni bűnös szokásaikon, durván és érzéketlenül bánnak másokkal és elvesztik a kapcsolatot azzal a kis belső hanggal, amit lelkiismeretnek neveznek, ami szorult helyzetükben nem nyújt útmutatást, mert elfeledkeztek arról, hogy ők is csak emberek. A fentebb már idézett személy így panaszkodik: "Meddig lehet nézni, ahogy a hozzád közel állókat más "testvérek" hátba szúrják, megalázzák a rendszer nevében? Meddig lehet nézni azt, hogy hogyan tartja félelemben ember az embert, tartják félelemben a rokonaidat, barátaidat? Hogy a buzgókat kihasználják, kifacsarják, vagy ők is beállnak a terrorizáló-sorba, ezzel mély lelki sebeket okozva. Bűntudatban, kisebbségi érzésben, elhagyva mások miatt."
Aki ilyen dolgokat okoz vagy képes ezeket tehetetlenül végignézni, az vajon milyen helyzeteket volt kénytelen elviselni gyermekkorában, amivel még nyilvánvalóan nem nézett szembe. Ha te is hasonló érzésekkel viseltetsz, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy milyen segítséget kértél a depresszív érzésed kezelésében?
Van kiút számodra a képmutató életformából, senki sincs arra kárhoztatva, hogy ebben vergődjön.
Források: Susan Forward: Mérgező szülők
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése