Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2017. június 11., vasárnap

Könyvbemutató

2017. június 9-én tartották annak a könyvnek a bemutatóját, melyet a magyarországi Jehova Tanúi történelméről adtak ki. Blogközösségünk adminjai meghívást kaptak a kiadótól.




Rettentően vegyes érzéseket hagyott bennem ez az esemény. Arra számítottam, hogy ez egy nyilvánosságnak íródott könyv bemutatója lesz, így valláskutatók, újságírók, pszichológusok, szociológusok lesznek jelen. Felkészültem, hogy lehetőség lesz valami diskurzust folytatni, így kiválasztottam egy témát, amiből alaposabban felkészültem, ha esetleg szóba kerülne, vagy feljönne valami hasonló történelmi terület, akkor hozzá tudjak szólni.
Ehhez képest a valóságban ez egy "teokratikus" rendezvény volt, olyan mintha egy minikongresszus lenne. Az ajtóban rendezők fogadtak, mindenki szépen felöltözve, öltöny-nyakkendőben, na akkor már kezdtem felfogni, hogy itt leginkább Tanúk lesznek.

Ebben megerősített az, amikor egy testvérnő végigment a sorokon és mindenkivel kezet fogott. Tőlem megkérdezte, hogy hol találkoztunk. Erre én: "Miért hol kellett volna találkoznunk?" - "Ja, semmi csak ide sok ismerőst meghívtunk és azt hittem Ön is azok között van."
Szándékosan nem akartam senkivel beszélgetést kezdeményezni, bár kicsit kellemetlen volt, hogy ismerek sokakat, és láttam hogy egyesek méregetnek.

Egy mellettem ülő 70-es éveiben levő hölgy kedvesen (de kissé rámenősen) beszélgetésbe kezdett velem - pontosan úgy, mintha egy új érdeklődő lennék a Királyság-teremben. Elmondta, hogy ő már régóta Tanú, és hogy ez milyen jó, mert itt a testvérek milyen egységesek szerte a világban, mert sok helyre utazott már. Próbálta kideríteni, hogy miben sántikálhatok, de én handásztam valamit arról, hogy kutatásokat végzek ebben a témában, meg interjúkat készítettem olyanokkal, akik ebben a vallásban nőttek fel (ami igaz), és ezzel látszólag megelégedett.

Az idősebb testvérnő, kérdésemre elmondta, hogy erre a programra csak különleges meghívóval jöhettek el a testvérek. Ilyet nem kapott mindenki, csak azok, akik benne vannak a könyvben, vagy hozzájárultak valamivel annak anyagához. Ezek szerint nem számítottak arra, hogy Jehova Tanúi "elitjén" kívül mások is ott lesznek, nemhogy "hitehagyottak"!

Igazán nem szerettem volna senkivel sem beszélgetni, vagy senkit bajba keverni, ha velem látják beszélgetni, de a hölgy úgy érezte, hogy szeretné propagálni számomra a vallását valahogy. Így azt mondta, hogy valakivel beszélt, aki azt mondta neki, hogy a Tanúk mennyire csodálhatóak a családon belüli kommunikációjukért, meg azokért az értékeikért, melyek a bibliai tanítások miatt vannak náluk (pl családi értékek).
Na erre már rákérdeztem, hogy akkor a kiközösített tagjaikkal miért hagyják abba a kommunikációt. Az nem úgy van - érvelt a hölgy - csak a Bibliáról nem lehet beszélgetni, amúgy minden másról. Neki is voltak családtagjai, akiket régebben kizártak a magatartásuk miatt, de nem szakította meg velük a kapcsolatot. Erre én utaltam a mostanában kiadott Őrtornyokra, melyekben kifejezetten azt kérik a tagoktól, hogy ne reagálnak a kizárt családtagjuk telefonhívására, vagy emailjére. De mivel nem emlékeztem konkrét cikkekre - na meg úgysem lett volna értelme idézgetni - így a tavalyi kongresszus egyik filmjére utaltam (ami a képi hatás és a történet miatt jobban megragadhatott), ami egy kiközösített lányról szól és arról, ahogyan a családja reagált rá. Volt egy olyan jelenet, melyben a lány hívta az anyját, aki nem is válaszolt a hívásra. Kérdeztem a hölgytől: "Honnan tudta az anya, hogy a lánya bibliai témáról akart volna vele beszélgetni? Lehetett volna egy sürgős eset, baleset vagy akármi hétköznapi probléma, de ez nem derült ki, mert fel sem vette a telefont. Az Őrtorony ezzel a filmjével is azt a mintát mutatja be a Tanúknak, hogy miképp kezeljék a kizárt családtagjaikat: teljesen szüntessenek be velük minden kommunikációt. Ezt nem tartom helyesnek."
A hölgy kénytelen volt velem egyetérteni ebben, de azt bizonygatta, hogy ez csak azért van, hogy az elhajlott családtagok jöjjenek vissza a gyülekezetbe, ami a helyes út, és ez csak pusztán a szeretet kifejezése, ha nem beszélnek a családtaggal. Erre azt válaszoltam, hogy a szabad akarathoz és a vallás megválasztásához (vagy annak nem választásához) mindenkinek joga van, és én azt nem nevezném szeretetnek, ha valakit arra kényszerítene a családja, hogy menjen vissza a gyülekezetbe, vagy ha nem, akkor nem állnak vele szóba vele. Ezt érzelmi zsarolásnak hívják.

Utána csend következett, és kb ez volt az a pillanat, amikor a hölgy úgy érezte, hogy be kell mutatnia a mögöttünk ülő házaspárnak. Na ekkor már nem tudtam mit tenni, mert történetesen régóta ismertük egymást, de már hosszú ideje nem találkoztunk. Arcomról nem ismertek fel, de mikor a nevemet mondtam, rögtön beugrottam nekik. Kedvesek voltak, de nem tudom, hogy mennyit tudtak a helyzetemről, így nem erőltettem a beszélgetést velük.

Az első előadó, Max Wörmhard, aki a könyvbemutató szórólapján nyugalmazott egyetemi tanárként volt feltüntetve, a valóságban egy német bételtag volt, aki beszédében elmondta, hogy humán gimnáziumot végzett. "Amikor leérettségiztem, sokan azt hitték, hogy egyetemre fogok menni. De a nagymamám révén, még kisgyermekként megismertem Jehova Tanúit, és úgy éreztem, hogy nagyon érdekelne az, hogy én is tegyek valamit Jehova Tanúiért. Így 2-3 év múlva bételmunkásként Bern-be kerültem". Wörmhard testvér ezután a bételes és az Alapítvány munkájáról beszélt.  (Hogy miképp lett belőle egyetemi tanár, azt nem tudom.)

Amikor megemlítette, hogy a könyv kiadásának költségeit az alapítvány fedezte, nagy tapsvihar tört ki. Az alapító egy Liebster nevű zsidó férfi, akit egy Jehova Tanújához láncolva vittek el egy koncentrációs táborba. Megérkezéskor az SS tisztek azt mondták, hogy a Jehova Tanúi jobbra, a zsidók balra menjenek, így a testvér, akihez láncolva volt, felajánlotta neki, hogy menjenek mindketten a Jehova Tanúi közé. Liebster így került a Tanúkkal kapcsolatba, ami feltételezhetően megmentette az életét. Később a feleségével együtt könyveket adtak ki a náci üldözésben átélt tapasztalataikról a VT segítségével, akik azt ajánlották, hogy hozzanak létre e célból egy alapítványt.
Az alapító okiratban azt írták, hogy szeretnék az üldözött emberek tapasztalatait az emberek tudatában megőrizni. Az így létrejött Arnold Liebster Stiftung (vagyis alapítvány) egyik célja az, hogy megőrizze a diktatúrák és vallásos üldözés áldozatainak emlékét.

Ezek szép és nemes célok. De vajon azokat az áldozatokat is beleértették, akik az Őrtorony vallási diktatúrája vagy gyűlöletbeszéde által szenvedtek károkat?
Az alapítók azt is felismerték, hogy az emlékek idővel elhalványulnak, így életben kell tartani ezeket a történeteket. Ez védelmül szolgálhat az ellen, hogy ne ismétlődjenek meg hasonló szörnyűségek.

A többi előadásról Jónás írt/fog írni egy összefoglalót, így arra részletesebben nem térnék ki.  Az előadások végén udvariasságból megkérdezték, hogy akar-e valaki valamit hozzátenni. Én nem jelentkeztem, mert úgy éreztem bármit mondtam volna, az csak olaj lett volna a tűzre. Az előadás végén néhány régi ismerősöm üdvözölt, akik nyilvánvalóan nem tudták, hogy ki vagyok közösítve. Elég kellemetlen helyzet volt, ezért inkább nem forszíroztam a beszélgetést. Ez a könyvbemutató egy teokratikus rendezvény volt, itt nem számítottak mások jelenlétére. Maga a könyv pedig egy társulati kiadvány. Ők finanszírozták, ők adták az anyagot és ők mozgatták az írók tollát. Abból, amiket eddig olvastam az derült ki számomra, hogy a kutatók nem néztek át, illetve nem vettek bele olyan történelmi forrásokat, melyek a Szervezetre nézve kellemetlen helyzetet teremtett volna.

Számomra egy olyan élmény volt, mintha időutazáson vettem volna részt. De azért örültem, mikor visszatértem a jelenbe, mert számomra nyomasztó volt a sok ember, a tolongás, az önfelmagasztalás és a műmosolyok.


2 megjegyzés: