Az ausztrál bizottsági vizsgálat (Esettanulmány 54)

A történet előzményei, és a korábbi meghallgatás (Esettanulmány 29.) ezen a linken, illetve abban a cikkben megjelölt linkekről érhető el.

Az Esettanulmány 54 célja annak a mintegy 20 hónapnyi időszaknak a vizsgálata, ami a korábbi kivizsgálás óta történt, pontosabban az, hogy az Őrtorony mit tett a felmerült problémákkal azóta. Elemzők előrejelzése szerint nem áll jól az Őrtorony szénája, részben a prominens vezetők (Rodney Sprinks Terrence O'Brien és Geoffrey Jackson, aki a Vezető Testület egyik tagja) és a Társulat által felkért és fizetett "szakértő" (Dr Monica Applewhite) vallomásának köszönhetően. Ezek alapján az Esettanulmány 54-től a következő dolgok voltak elvárhatóak:

• elismerik, hogy semmit nem tettek a felmerült problémákkal, sőt nem is szándékoznak semmit tenni vallási okokra hivatkozva, és az egész dolgot vallásos szabadság kérdéseként tüntetik majd fel
• megpróbálják majd zavarossá tenni a vizet, és arra hivatkoznak majd, hogy nem volt elég idejük, és különben sem tehetnek semmit Brooklyn jóváhagyása nélkül, tudván, hogy Brooklyn-t az ausztrál bizottság úgysem tudja felelősségre vonni
• újabb félrevezető dupla-beszédbe kezdenek majd (melyből produkáltak elég sokat a meghallgatások alatt), amivel megpróbálják a bizottság tisztánlátását elhomályosítani 

Az alábbiakaban röviden összefoglalom, hogy mi történt ehhez képest abban a legalább 18 hónapnyi időben, ami az Őrtorony rendelkezésére állt, hogy előálljon a bizottság által kritizált pontok továbbfejlesztésével. Az újonnan kiadott szabályrendszer, ami a határidő lejárta előtti utolsó pár napban készült el, csupán néhány pontot célzott meg a bizottság által kifogásoltakból. Az alábbiakban részletezem ezeket a pontokat egyesével, és megemlítem azokat, ahol változás történt:

• A szervezet azzal kezdi (1. pontban), hogy ők nem védelmeznek pedofilokat a világi hatóságok elől. Ez egy tipikus szalmabáb érvelés, ugyanis a kritikusok sehol sem állították, hogy az Őrtorony szándékosan védelmezné a pedofilokat, hanem annak a belső eljárásnak, melyet felállítottak maguknak, sajnálatos módon az a mellékhatása, hogy védelmezik a pedofilokat. 
• A 2. pontban a szülők felelősségére és az azzal kapcsolatos saját tanácsaikra hivatkoznak. Ugyanakkor, amire a bizottság vizsgálata kitért, azt a személyt, aki gyermekmolesztálást követett el, de megbánta azt, a gyülekezet fenyítésbe részesíti. A szülők azonban nem tudják, hogy az X testvér mi miatt lett megfenyítve, így nem is képesek óvintézkedéseket tenni a gyermekeik érdekében. A helyi gyülekezet vénei pedig nincsenek felhatalmazva arra, hogy önállóan, a Társulat jóváhagyása nélkül figyelmeztető bejelentést tegyenek egy potenciális veszélyes egyén létéről.
• A 3. pontban arról van szó, hogy Jehova Tanúi nem tartanak fenn óvodákat, napköziket stb, vagyis olyan intézményeket, melyekben a gyermekek a szüleiktől el lennének választva, így a gyermekek gyülekezeti aktivitása a szüleik tudtával és engedélyével történik, ergó ők felelősek a történésekért. Azonban a mindennapi gyakorlatban úgy van, hogy a nyilvános szolgálatban a gyermekek részt vesznek a szüleiken kívül másokkal is, és sok szexuális bántalmazás ilyen alkalmakkor fordult elő, amikor a vének egy gyermeket osztottak be egy pedofillal a szolgálatba, vagy egy pedofil vén önmagának egy gyermek segítőt választott. (Aki volt JT az tudja, hogy mennyire nem szeretik, ha valaki akadékoskodik afelől, hogy neki valamiért nem szimpatikus a kijelölt prédikálótársa...)
• A 4. pontban kijelentik ugyan, hogy a JT szülőknek rengeteg információ áll rendelkezésére az Őrtorony kiadványok képében ahhoz, hogy eleget tegyenek a gyermekeik megvédésére szóló kötelezettségeiknek. (Ezek egyébként a dokumentum végén részletesen megemlítésre kerülnek.) Ehhez képest a rengeteg irodalom, DVD stb, ami erről szól, egyetlen szót sem ejt arról, hogy az érintett szülők forduljanak a hatóságokhoz.
• Az 5. pontban rámutatnak arra a gyakorlatra miszerint jóllehet a vének és a gyülekezeti tagok között elhangzott "tanácsadások" bizalmas természetűek, de a gyermekbántalmazás esetében a vének mégis kapcsolatba lépnek a Jogi Osztállyal, mely további utasításokkal látja el őket a teendőekkel kapcsolatban (vagyis tájékoztatást kapnak arról, hogy jogilag milyen kötelező érvényű szabályok léteznek az esetek jelentésével kapcsolatban). Vagyis csak akkor történik feljelentés a hatóságok felé, ha az a törvényben kötelezően elő van írva. Ez a hozzáállás talán legálisnak mondható, de messze van az etikus vagy erkölcsös eljárástól, és nem azt mutatja, hogy a szervezet komolyan venné az ilyen jellegű bűncselekményeket.
  
  [Csak röviden kitérve a magyar helyzetre a bejelentési kötelezettséget illetően, két törvényt találtam. Az egyik az 1997 évi gyermekvédelmi törvény, melynek 17§ tér ki a jelzőrendszerre, melynek h.) pontjában az egyházakat is ennek részeként említi meg. A másik a 2011-es egyházi törvény, amely a 13§-ban beszél az egyházi személyek hivataluk közben tudomásukra jutott (pl gyónás, bevallás vagy bejelentés) esetek hatóságok felé történő jelentési kötelezettségéről. A törvények hierarchikusak, vagyis az egyik törvény felülírja a másikat, és a magyar jog szerint nem indulhat büntető eljárás valaki ellen, ha a bizonyítékok jogszerűtlenül (vagyis pl egyházi gyónás keretében) lettek összegyűjtve. Ezeket a jogi hézagokat nem lehet túlságosan nehéz a társulat képviselőinek kihasználni úgy mint, ami (mármint a jelentési kötelezettség) 'nincs kötelezően előírva számukra'. De a hézagot ugyanúgy kihasználhatják a vének is, ha lelkiismereti gondot okoz nekik egy pedofil (vagy lehetséges pedofil) falazása a gyülekezetben, mégpedig úgy, hogy nem "egyházi személy" minőségben, hanem névtelenül, magánemberként tesznek feljelentést, a tudomásukra jutott esetekről. - szerk.] 

• A 6. pont szerint: "Az áldozatnak vagy a szüleinek teljes joguk van arra, hogy jelentsék az esetet a hatóságoknak. Ezen kívül bármely gyülekezeti tag, akinek tudomása van gyermekbántalmazás esetről jelentheti azt a világi hatóságok felé". Ez mér egy ideje benne van az Őrtorony belső eljárásaiban, ami egy "nagy előrelépés" ahhoz a múltbéli gyakorlathoz képest, amikor árulóként, rágalmazóként tekintették azokat, akik ezt megtették. A bizottság javaslataitól még mindig messze áll az alkalmazott nyelvezet, mivel ők azt kérték, hogy a vének buzdítsák, vagy tevékenyen támogassák az áldozatokat és családtagjaikat ebben a folyamatban [ha bárki volt ilyennek része, az tudja, hogy milyen nagy szükség lenne erre - szerk.]. Ehhez képest az amit az Őrtorony tesz, felhatalmazza (vagyis "nagylelkűen" nem vonja meg a továbbiakban azokat az amúgy alapvető emberi jogokat az érintettektől) az áldozatokat és más gyülekezeti tagokat arra, hogy "jelenthetik" az ellenük elkövetett erőszakot vagy az általuk tudott bűncselekményt. Ez ugyan némi előrelépés az eddigiekhez képest, de egy olyan szervezetben, mely sokszor elismételte és kiemelte a tanaiban, hogy nem helyes a hittestvérek ügyeit világi bíróság elé vinni, és a véneket kell hívni ún. "peres" ügyekben, nem pedig a világi hatóságokat, és "Jehovára kell várni", ahelyett, hogy saját magunk lépjünk egy helyzetben, még biztosan el kell telnie egy időnek, amíg ennek a gyakorlatban is érzékelhető eredménye lesz. 
• A 7. bekezdésben kifejtik, hogy egy "írásszerinti" kivizsgálást folytatnak le minden gyermekbántalmazásos váddal kapcsolatosan, ami gyakorlatban az ún. "két tanú szabály" szépen fogalmazva. Ezek szerint ezen nem hajlandóak változtatni, vagyis továbbra is lehetetlen követelmények elé állíthatják a szexuális támadások áldozatait. A bekezdés többi része olyan kolosszális hazugságokkal van tele, mint a vének "együttérzéssel, megértéssel és kedvességgel bánnak a szexuális zaklatás áldozataival", na meg ők "szellemi és bizalmas tanácsadók, akik nagy odafigyeléssel fordulnak az áldozatok felé, akik nyugodtan kifejezhetik a valós éréseiket". Ezeket már inkább nem kommentálom.
  Ugyanabban a bekezdésben később kitérnek arra, hogy természetesen az áldozatnak és családjának jogában áll mentális szakember segítségét kérni. A valóság az, hogy egy képzett mentális szakember segítsége (pl pszichológus) könnyen eredményezheti, hogy a segítséget kérő felismeri, hogy egy szekta agymosása alatt van. Nem azért, mert ezt a szakember megmondja neki, hanem, azért, mert ha valaki elkezd a saját történetével érdemben foglalkozni, akkor sok minden mást is másként láthat az életében. Ezért az Őrtoronynak nem kifejezetten áll érdekében az, hogy erre tevőlegesen buzdítsa tagjait. Jóllehet ez szavak szintjén helyenként fellelhető a kiadványokban, hogy rendben van mentális szakember segítségét kérni súlyos depresszió eseteiben, de a gyakorlatban inkább lebeszélik vagy eltanácsolják azokat, akik ezt megpróbálják. Ha az illető kitart ebben, akkor meg megbélyegzik és hitehagyással is vádolhatják. Szóval ez csak egy újabb szöveg a "kirakatnak", hogy ne vádolhassák őket szélsőségességgel vagy középkori ostobasággal, de a gyakorlatban a legtöbb esetben ennek ellenkezője történik. 
• Egy igazi áttörés tapasztalható a 9. fejezetben, miszerint egy gyermekmolesztálás vádja esetén, a véneknek jelenteniük kell az esetet a hatóságok felé abban az esetben, ha az áldozat vagy valaki más gyermek potenciális veszélyben lehet az elkövetőtől. Az angol szóhasználat itt az "allegation", ami vádat, vagy állítást jelent, vagyis egyáltalán nem bizonyított tény, hogy az eset valóban megtörtént-e vagy sem. Az eddigi szóhasználat "case" volt, ami esetet, ügyet jelent, vagyis egy ténylegesen megállapítást nyert (esetleges bevallott) dologról van szó. A társulat eddigi eljárásában a vének kivették  a hatóságok kezeiből azt, hogy egy "vádból" "ügy" lehessen, és a maguk hatáskörébe helyezték annak eldöntését. Ha úgy ítélték meg, hogy nem történt bűncselekmény, mert szerintük az "nem elég bizonyított" (jóllehet lila gőzük sincs arról, hogy mi is számíthat bizonyítéknak egy ilyen esetben), akkor a vádat ejtették, és ennyi. Ehhez képest a vádak hatóságok felé történő jelentése (abban az esetben, ha még mindig fennállhat a bántalmazás veszélye), nagy előrelépésnek tűnik. A dolog szépséghibája annyi, hogy ez a megfogalmazás eddig egyetlen társulati kiadványban sem jelent meg, mert ezt kifejezetten az ausztrál bizottsági kivizsgálás kérésére fogalmazták így meg. Így arról a szervezet valódi döntéshozói (hivatalosan) nem tudnak, és a szabály csupán Ausztráliára korlátozódik. 
  

• A 10. pontban megemlítik, hogy az áldozatoknak nem kell szembesülniük az elkövetőkkel a gyülekezeti eljárás keretében. Ez is elvileg új a régi gyakorlathoz képest, bár tudomásom szerint a régi gyakorlatot is tagadták nyilvánosan, így van egy olyan érzésem, hogy most is csak az fog történni, hogy nyilvánosan ugyan leírják, de a gyakorlatban más történik, és ha valaki panaszt tenne, akkor meg letagadják az alkalmazott eljárást vagy "emberi hibának" minősítik azt. Ezért én ebben kételkedek, de majd meglátjuk.
• A 11. pont arról szól, hogy egy megbánást nem tanúsító gyermekmolesztálót a gyülekezet kiközösít. Ez ugyan megint csak a vének kezébe helyezi a döntést abban, hogy mit tekintenek "megbánásnak", és ha ki is közösítik az illetőt, de később visszafogadják, akkor nem tájékoztatják arról a gyülekezet tagjait, hogy ez milyen természetű "bűn" miatt történt.
  [Rövid történet: a volt gyülekezetem egyik vénje egy fiatalkorú megrontása végett börtönbe került. A letartóztatása előtti napokban még nyilvános előadást tartott. A gyülekezet tagjai csak a helyi újságokból értesültek a történtekről, a gyülekezetben semmilyen bejelentés nem történt. Ha történetesen visszafogadnák ezt a személyt - ami nem tudom, hogy megtörtént-e azóta -, akkor ha tudnának is a testvérek arról, hogy milyen potenciális veszélyt jelenthet a gyermekeikre nézve, akkor azt csakis azokból a pletykákból tudhatják meg, amiket azok a testvérek terjesztenek, akiknek tudomásuk volt a korábban történtekről.]
• A 12. bekezdés lényege egy elítélt pedofil személy jövőbeli gyülekezeti kiváltságairól szól, miszerint egy ilyen személy lehetséges, hogy hosszú időre (sőt talán örökre) elveszíti annak lehetőségét, hogy gyülekezeti kiváltságot kaphasson. Ez azt feltételezi, hogy a gyülekezet vénei megint a saját hatáskörükbe helyezik annak megítélését, hogy egy pedofil "kigyógyult"-e az ún. 'testi gyengeségéből' vagy sem, vagyis figyelmen kívül hagyhatják azt a tényt, hogy a pedofilia nem olyan dolog, mint a nátha, ami egyszer elmúlik.  
• A 13. bekezdés azt sugallja, mintha a  bűnösnek talált elkövetők kilétéről a gyülekezeti tagok értesülnének, hiszen az elkövető számára korlátozásokat vezetnek be arra, miként bánhat gyermekekkel. Az elkövető "figyelmeztetést kap", hogy tartsa távol magát a gyermekektől, a szülőket pedig a vének értesítik a veszély kilétéről. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a hivatalos eljárásban ezt az "értesítést" csak a fiókhivatal felhatalmazásával tehetik meg a vének. Természetesen a megbánást mutató pedofiloktól ugyanúgy elvárják a nyilvános, házról-házra történő prédikálást, mely keretében számtalan alkalom nyílhat más gyermekekkel való kapcsolatra (akiknek a szülei esetleg még annyit sem tudnak az illető kilétéről, mint annak hittestvérei). A belső szabályrendszer tehát nem zárja ki a nyilvánosságra való veszély lehetőségét, mivel dokumentált jelentés létezik arról, hogy egy regisztrált pedofil elkövető, akinek kilétéről a vének tudtak, részt vehet a nyilvános szolgálatban, ami lehetőséget adhat neki arra, hogy hol lehetnek sérülékeny gyermekek vagy fiatalok, akikhez később visszamehet. (aki valaha volt JT az jól tudja, hogy igen sok alkalom adódik a szolgálatban, hogy gyermekek nyitnak ajtót, vagy velük kezdődik bibliatanulmányozás). 

Cedars videó összefoglalója az újonnan kiadott belső szabályrendszerről:
https://www.youtube.com/watch?v=PRo_9BBOQns

Az összefoglaló alapján elmondható, hogy történt némi előrelépés az eddigiekhez képest, a baj az, hogy ez egy gyorsan, az utolsó pillanatban összedobott valami, ami kifejezetten az ausztrál bizottság kérésére történt, és csak Ausztráliában érvényes. A másik gond az, hogy a gyülekezet tagjai nem tudnak ezekről a változásokról. A vizsgálat részeként Angus Steward kifejezetten kérte a fiókbizottság képviselőit arra, hogy az új dokumentum ne csupán elérhető legyen a tagok számára, hanem aktívan terjesszék azt. A vezetők elmondása szerint ez nem lehetséges, mert a koordinátortól vagy a gyülekezeti titkártól kell kérni a példányt (ami az ilyen kérést előterjesztő tagot óhatatlanul gyanússá fogja tenni, mint potenciális bajkeverőt).

Végezetül elmondható, hogy bár elviekben történt némi változás, de ennek gyakorlatba történő átültetése reálisan nem várható a közeljövőben. Ha pl valaki vén egy szexuális molesztálás vádjával találkozik, akkor nem ez az új szabályrendszer lesz érvényben az eljárásában, hanem a Vének könyve, ami ezekből az újításokból még Ausztráliában sem tartalmaz semmit.