Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2014. március 31., hétfő

A moderálás, avagy: lehet véleményed, de ha az nem egyezik másokéval, akkor tartsd meg magadnak

blog etikett témakörben általam felhozott moderálási probléma újból nagy vihart kavart a Mindenkinek Jehova Tanúiról blogban. Arra a felvetésre ugyanis, miszerint a blogbéli hozzászólásokra etikai szabályok fognak ezentúl vonatkozni, melyek végre is lesznek hajtva, már felkaptam a fejem. Főleg akkor, amikor az egyik moderátor azt mondta, hogy minden úgy lesz, ahogy eddig volt....

Ha valaki nem tudná, hogy eddig hogy volt (és érdekli is), akkor az elolvashatja az előzményeket itt és itt. Természetesen senkit nem akarok untatni a részletekkel, a lényeg akkor az volt, hogy 2012 decemberében a blog "vezető testülete" úgy döntött, hogy a nagyobb béke érdekében egy időre kitiltanak a blogjukról.

Természetesen minden közösségnek joga van ahhoz, hogy kitiltsa a rendbontókat. Csak az a kérdés, hogy kit vagy mit tekintenek rendbontónak, vagy milyen "rendet" akarnak fenntartani, illetve megbontani. Ha túlságosan szigorú akarnék lenni, akkor éppen a gyülekezetből kizárt tagok is rendbontóak, hiszen megbontották a teokratikus rendet. Sőt maga Jézus volt a Legnagyobb Rendbontó (a "Legnagyobb Ember" analógiájára :)), hiszen Ő a renitens magatartásával nem csupán az akkori uralkodó zsidó vallási rendet forgatta fel fenekestűl, hanem mellesleg magát az egész világot is...
Ezért kéne a "keresztények"-nek egy kicsit óvatosabban kezelniük a rendbontás és kirekesztés témakörét illetően, hiszen ha ezt felületesen veszik és személyeket ítélnek meg tettek helyett, akkor tudatlanságukból kifolyólag éppen abba a hibába eshetnek bele, amelyet a saját Alapítójukkal szemben is elkövettek anno "gonosz" emberek.

Az általam okozott "rendbontás" miben is nyilvánult meg, és milyen kimenetele lett az ügynek, az alábbi beszélgetés részletből derül ki. Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy a két évvel ezelőtti kitiltásomhoz vezetett körülmények miatt nem haragszom senkire sem. Ami miatt felhoztam az esetet és bocsánatkérésre szólítottam fel az illetőket, azt annak a bizonyítása miatt tettem, hogy a "blogelit" létezik, vagyis vannak olyanok, akikre másféle szabályok vonatkoznak, mint a többiekre. A bocsánatkéréssel szintén nem gondoltam arra, hogy évtizedes gyülekezeti konfliktusokat fogok kezelni - már annál is inkább, mivel ezeket a személyeket nem is ismertem a gyülekezetbejárásom ideje alatt - viszont azt szerettem volna, hogy a mindennapi alapvető emberi érintkezés szabályainak megszegése ne állhasson a szabad véleménycsere útjában. Valahogy úgy, mint amikor rálépnek az ember lábára a villamoson, akkor sem biztos, hogy rögtön vallási vitakérdést kell abból csinálni, hogy a "taposó" fél kérjen-e elnézést az okozott kellemetlenségért, vagy sem. Mint ahogy azt sem feltétlenül kell megítélni, hogy a sértett fél mennyire "fújja fel" az ügyet, vagy hogy érezheti magát, milyen lehet a családi élete, ami miatt úgy reagál ahogy vagy éppen mennyire reagálta le rosszul az esetet.
Egyszerűen csak azt mondjuk: "bocs" és MÁSKOR LEHETŐLEG NEM TESSZÜK.

Ezzel szemben nézzük meg, mi történt:

leslie07 2014.03.27. 12:23:53

@karalabe4: Lehet érdemi vitákat folytani, ha hagyod. És nem korulotted kell forogni a blognak, hanem teheti a dolgát.
Neked az is a bajod, ha valaki ír neked, no meg az is, ha nem.
Nézd én nem szeretnék ebbe belebonyolódni, tartsd ezt tiszteletben.
Ha írásaid alapján látom, hogy lehiggadtál szivesen véleményt cserélek veled.
De tegnap óta nem ezt látom.
Ezért bocsásd meg nekem, hogy addig, amíg lenyugszol, nem kezdeményezem az eszmecserét.



karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.27. 12:54:09

@leslie07:
Figyelj leslie!
nekem nem stílusom a te dagályos beszédeid, de engem nem zavar, hogy itt vagy és soha nem kezdeményeztem, hogy téged, vagy bárkit is ki kell innen tiltani. Te viszont megtetted ezt velem.
Nem kell velem beszélgetned, csak azért a szavaidért kell a felelősséget vállalnod, amiket te írtál le ezen a blogon velem kapcsolatosan. Ennek semmi köze ahhoz, hogy én nyugodt vagyok-e vagy higgadt. Ez attól függ, hogy te elismered-e hogy kirekesztően bántál velem (és másokkal is, de azokért álljanak ki ők) vagy sem?
Más szavakkal: az vagy-e, akinek mondod magad, Krisztus követője? (erre azért apellálok, mert ezt te hirdeted magadról fennkölten...engem az sem zavarna, ha egy szerencsétlen ember lennél, akit a társulat "tönkretett", de ha te Jézus képviselőjének és a "hamisítatlan szó" szószólójának tekinted magad, akkor ez hogy fér össze azzal, hogy másokkal így bánj?)

Csak ennyit kértem és nem többet, amikor a blog etikettről volt szó. Most őszintén? Olyan nehéz ezt megtenni? Neked, aki olyan nagyon hisz, és annyi tudása van a Szentírásból?



Aranyosi 2014.03.27. 12:56:31

Remélem velem senkinek nincs baja. De olvasva a kommenteket, hááááát. Az volt az eszembe, hogy ha ezt a csatát a bételben is olvassák akkor csak hátra dőlnek, vigyor az szájukon és azt mondják. Na az ex tanúk, egy kis idő és talán a blog is megszűnik, és akkor mienk a pálya.
Mivel számomra nagy segítség volt, az itt olvasott infó, ami szabadságot adott nékem. Szerintem még nagyon sok személynek hasznára válna. Ne egymást terelgessük, hiszen sokunknak közös a sorsunk. Minket nem kell meggyőzni a múlt hibáiról. Ha valaki ide látogat a blogra találjon számára fontos infót, és vele a menekülést is.
Azért remélem senkit nem sértettem meg, az egyszerű gondolatommal.


leslie07 2014.03.27. 13:03:37

@Aranyosi: SEnkit sem sértettél, sot nagy hasznára lehet mindenkin ek a kommented.
Ne aggódj nem engedjuk, hogy a Béthelben
az ordogpappok csak úgy hátradoljenek.
Felulkerekedun azok igyekezetén, akik
nem azért írnak ide, hogy építsenek, hanem hogy romboljanak. Mivel az építeni vágyók tobbségben vannak, így a romboni szándékozók
csalódottan veszik tudomásul, hogy nem gyozhetnek.

leslie07 2014.03.27. 13:11:14

@karalabe4: Hogy kik vagyunk Krisztus kovetoi azt elsosorban Krisztus tudja, másodsorban pedig azok, akik olvasnak minket. Ezért is kérlek szépen,tartsd tiszteletben hallgatásomat,nem akarom ugyanis, hogy a kommentek személyes vélt vagy valós multbeli sérelmek korul forogjanak.
Krisztus Urunk is rovidre szokta zárni a tanítványai kozott eloforduló "ki a nagyobb"
vitatémát.
Olyan sok hasznos dolgot tanított nekunk. Miért nem ezzel foglakozunk inkább?



karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.27. 13:21:04

@leslie07:
Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, itt nem múltbéli vélt vagy valós sérelmekről van szó, hanem nagyon is a jelen dolgairól. Én a keresztény tanításokat ilyen gyakorlatias oldalról fogom meg inkább, mint hogy órákig azon vitatkozzak a másikkal, hogy melyik fordítás mit mond, vagy melyik egyház hol téved. De hát nem vagyunk egyformák! Ezt is el kell fogadni.

De ha nem, hát nem. Ha hallgatni akarsz inkább, az a te dolgod. Bennem fel sem merült az a vitatéma, hogy ki a nagyobb, az a gondolat viszont eszembe jutott, amit Jézus tanított:
"Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened:
Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat."

(Máté 5:23-24)

Én felhoztam egy valóst panaszt ellened, de nem kívántad ezt rendezni velem. Ha neked ennyit nem ér a dolog, akkor hogyan viszed az "áldozatodat" az oltárra? Vagy melyik oltáron fogadják el, ezt az áldozatot (imádatot), amit te végzel?

Csak gondolkodj el ezen.


Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.03.27. 13:40:38

@karalabe4: Te meg azon gondolkodhatnál el, hogy aki háromszor akarja rendezni veled az esetleges nézeteltéréseket és nem fogadod el, az hová menjen az ajándékával? Nemde, egy kettős mérce, amit felállítasz? Itt a visszaható kérdésed.
"Ha neked ennyit nem ér a dolog, akkor hogyan viszed az "áldozatodat" az oltárra?"



karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.27. 13:45:13

@Egonymus+:
Mikor próbáltad velem rendezni a nézeteltérésedet? Netán akkor, amikor engem vádoltál ezért, hogy én vettem zokon a sértést?

("Én a sor elején szeretném megkövetni és bocsánatot kérni Karalabe-tól. Ugyan nem bántottam, csak kritizáltam némely bejegyzését a blogján, amit zokon vett.")

Szerintem ezt rendeztük az előbb, hogy ha te magad nem tudod, hogy miért kérjél bocsánatot, akkor annak nincs értelme, mert akkor nyilván ezt nem tudod megtenni. És akkor most mégis azt mondod, hogy te háromszor is megtetted?
Egyébként is nem azt mondtad, hogy már kifogyott a municiód?



Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.03.27. 14:12:33

@karalabe4: Teljesen ellehetetleníted magad.



karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.27. 14:13:50

@Egonymus+:
..és az zavar téged mert:



Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu/ 2014.03.27. 14:47:37

@karalabe4: Igen. Nincs értelme.



leslie07 2014.03.27. 16:01:18

@karalabe4: Ezt az Úr azokra értette, akik Újjászulettek, azaz az elhivott szentek gyulekezetében, akik a Szetszellemtol szulettek, ezért voltak atyafiak az Úrban.
Egyenlore még nem látom kiforrotnak azt az állapotot, hogy mi ketten atyafiak lennénk az Úrban.

Érted? nem lehet kiragadni egy idézetet a bibliából és a saját helyzetedre alkalmazni.
Ezért írtam neked, hogy figyelem az írásaidat,és amikor látom, hogy elomenetelt tettél abban az irányban, hogy kiábrázolódjék benned a Krisztus.
Mindenesetre annyit elmondhatok,hogy amikor az Úr Jézus azt mondotta a parázna asszonynak,akit meg akartak kovezni, hogy megbocsáttattak az O bunei, de ne vétkezzen ezek után, nem úgy értette, hogy az asszony
korbeszaladgálja mindazokat ,akik két évvel korábban megbántották, hogy bezzeg megkoveteli, hogy azok kérjenek tole elnézést,mert kulonben o két év távalatából is egy senkiházi bagázsnak tekinti oket.




karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.27. 16:26:26

@leslie07:
Hát érdekesen forgatod a szavakat. Nekem ez sehonnan sem derül ki, hogy Jézus ezt kifejezetten az elhívott és újjászületett tanítványokra értette volna, hiszen a körülményeket leíró első vers szerint egy átlagos sokaságról volt szó: "Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre...".

De ha neked ezt sugallja az Ige, hogy csak bizonyos embercsoportra kell korlátoznod a problémás helyzeteiddel való szembenézést, akkor legyen a te hited szerint.

De hogy tisztábban lássunk a felebarátunk-témakörben, egy másik Igeverset is megnézhetünk, amiből szintén az derül ki, hogy az emberek közötti kapcsolat nem szorítkozik kizárólag a szentek kis csoportjára (mármint Jézus tanítása szerint):
"Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?
Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan.
Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé.
Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé.
Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula.
És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki.
Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.
E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett?
Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is a képen cselekedjél."
(Lukács 10:29-37)

Az nem tudom, hogy jött eszedbe a parázna nő példája, akit a többiek meg akartak kövezni és hogy őt korábban ki, miként bántotta meg. Jelen beszélgetésünkben nem látok erre kapcsolatot.

Szóval ha te csak azokkal vagy hajlandó nézeteltéréseidet, akikben már "kirajzolódott a Krisztus", akkor hogyan lesz meg a te jutalmad?

"Mert ha csak azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, a kik őket szeretik. És ha csak azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik." (Lukács 6:32)



küzdős 2014.03.27. 16:29:43

@Egonymus+: Tudod barátom, amit most a saját bőrödön tapasztalsz, azt mi már mindannyian megéltük!
Én nem irkáltam neki privátban, hanem mindig a nyilvánosság előtt próbáltam esdekelni, ha megbántottam volna! Soha az életében nem volt és nem is lesz megközelíthető! Mindenkit elmar magától! Könnyű lenne megbocsátani és megyünk tovább! Nem ez a célja, mert kikerülne a célkeresztből! Sefa teljesen korrektül fogalmazott! Hisztis, zavarodott gondolkodás nem a békét segíti, csupán tyúk módjára megy a kotkodálás, hangoskodás, hogy lám ide figyeljen rám mindenki, mert éppen tojtam valamit!
Én javaslom, hogy hagyni kell magában egy kicsit, aztán ha lenyugodva is marad ilyen, akkor majd kiteheti a saját portájára a véleményeit.
Az azért tetszett, hogy maga is úgy nyilatkozik, hogy még a blogján fel is használja a szavainkat! Hehe. Kell neki is a reklám, mint a TV-ben a bejátszások. Más tollával, szavaival ékeskedni könnyebb.
Én lazán felvállalom minden szavam, be is idézhetőek, mert igazakat beszéltem, csak nem bírta a szembesülést magával! Utálja a tükröt, ezért amikor elé tartják, tör-zúz.
Van egy-két "udvarlója", de ez a fellegekbe emeli! Nekik javaslom, ráadásul ismerőseim, hogy gyerekek, vigasztaljátok már meg a lelkemet, hogy a nehéz időkben is nő maradhasson, ne pedig egy hisztériás önsajnálkozó!


leslie07 2014.03.27. 16:42:44

Azokra volt kotelezo az Úr utasítása alapján, akik atyafiak az Úrban.

Azt nem mondotta, hogy olyanoktól is elnézét kellene kérni, akiket jogosan megdorgáltak helytelen viselkedésuk miatt korábban.

Ezenkivul neked mindkét esetben problémád van. Ha valaki bocsánatot kért itt toled, arra azt mondottad, nem úgy kérte, ahogyan azt te elvártad. Ebbol azt a kovetkeztetést vontam le,hogy neked a célod a mások idegesítése, hogy ,amikor jól felidegesítetted turelmetlensége folytán odamondjon neked, hogy aztán kikiálthasd maga újból áldozatnak, a vitapartneredet, pedig akit idegbe hoztál kirekesztesd.

Pedig ezt a másokat idegesíto magatartást sem díjjazzák dicsérettel a moderátorok.

"TROLLKODÁS - Mások folytatólagos idegesítése, a téma mellékvágányra, vakvágányra futtatása, a kéretlen bemásolás moderálást von maga után."



karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.27. 16:59:27

@leslie07:
Ne foglalkozz te a mások dolgával, mert elég neked a magadé is!
Nézd, nincs értelme ezt a parttalan vitát veled folytatni. Ha te ennek nem látod szükségét, akkor nincs miről beszélni. Csak furcsának találom, hogy annak fényében, amit a Szentírásról oly nagy kenetteljesen hangoztatsz, mégsem tartod fontosnak a magad számára.

Én biztosan nem foglak erről meggyőzni, csak elmondtam, hogy mi a bajom, mint ahogy tettem két évvel ezelőtt is. A céljaidat meg az indítékaidat sem fogom analizálni, mint ahogy te teszed velem, mert ezek megítélése egyikünkre sem tartozik, tudtommal.

Eszem ágában sincs kirekeszteni sem téged, sem mást. Ha nincs jobb dolgod, mint mások "dorgálása" akkor csak csináld tovább, dorgáld csak azt, aki hagyja magát. De szeretném, ha engem hanyagolnál a jövőben!

Minden jót neked!


leslie07 2014.03.27. 17:16:36

Megértésedet koszonom.



karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.27. 17:48:56

Nos, a moderáló csapatnak üzenném, hogy az itt leírtak szerint, ha kellőképpen megideologizálják mások diszkriminálását, akkor az nem számít annak, sőt mi több, annak az illetőnek a hibája, akivel a diszkrimináció történt.

A beszélgetésből kiderül, hogy egyesek azon a véleményen vannak, hogy csak akkor tartozik bocsánatkéréssel egy sértegető, ha meggyőződött a másik Szellemtől újjászületett keresztényi mivoltáról.
Ez a gondolatmenet meglehetősen hasonló az Őrtorony kiközösítési eljárásához, amikor is úgy gondolják, hogy ha valaki már "nem keresztény", akkor azzal bármit meg lehet tenni, gúnynéven lehet nevezni, sőt a családjától is el lehet adott esetben választani. Bocsánatkéréssel sem tartozik azokért a károkért, sérelmekért melyek az emberek szándékos félrevezetéséből származtak, jóllehet ők maguk erőltették rájuk a nézeteiket, megfenyegetve őket, hogy "nem jó keresztények vagy nem eléggé keresztények" akkor, ha nem követik vakon az utasításaikat és nem rendelik magukat alá "szeretetteljes dorgálásuknak".

Én örülök, hogy ezek a beszélgetések lezajlottak, nem sajnáltam rászánni az időmet, mert szeretem ezeket a gondolatokat kibogózni. Az olvasók meg majd eldöntik, hogy mit kezdenek az itt feltárt infóval.

A vitapartnereim pedig feltehetik maguknak a fogós-ravasz kérdést, hogy hogyan lehet, hogy az Őrtorony eljárását kifogásolják, sőt felháborodnak azon, a mindennapi magánéletükben pedig ugyanezt teszik másokkal?


leslie07 2014.03.27. 18:20:21

@karalabe4: Valóban nem látom szugségét ebben a stilusban folytani, ahogyan azt te is beláttad.Megértésedet koszonom.



karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.27. 18:28:57

@leslie07:
Szerintem én befejeztem veled a társalgást és ezt megbeszéltük.

Nyilván lehet véleményem és megoszthatom azt a blogon. Egyáltalán nem említettem a nevedet, és nem tettem rád semmilyen sértő megjegyzést, és ahogy már utaltam rá: nem kérem a "dorgálásodat".
Számomra nem bizonyultál hiteles embernek és nem is kértem tőled tanácsot, hogy mit tehetek és mit nem.

De ezt lezártuk már, elfogadtam, hogy számodra normális dolog mások sértegetése és ezért írtam, hogy engem hanyagoljál ezzel légyszíves.

A rendezetlen konfliktus következményeit természetesen neked kell vállalnod. Ha téged zavar a kommentem, akkor ne olvasd el!


absztinens 2014.03.27. 18:33:55

@küzdős: Tudod, hogy míg mások legfeljebb az ismerőseim lehetnek, addig te a barátom vagy. Pont azért merem az igazat mondani, mert te is az igazság nagy barátja vagy. karalabe4 ott hibázik, hogy beleragad egy vitába és szájzárat kap a partnere torkán és képtelen abbahagyni. Ez végzetes kommunikációs hiba és ki is használják sokan. Tartalmilag viszont nagyon is igaza van a korrektség és tolerancia kérdésében. Őt nem láttam még személyeket sértegetni, csak viselkedéseket kifogásolt mindig. Ezt el kell ismerni, mert ez a korrekt vita alapja. AAz a zsákutca, ha azt amiben igaza van, azt is elvitatják tőle. Áldás, békesség.



küzdős 2014.03.27. 18:57:00

@absztinens: Ez egy teljesen, még általam is elfogadott igazság, amit most írtál!
Mivel piszokul ismersz, tudod, hogy ugrom dolgokra! Nem utálom, sőt szeretem a volt hittársaim, akik meg vannak vezetve és őszinték!
Viszont nem szeretem a tudatosan szenyókat, akik, bár látják az igazságot, de ennek ellenére ártani akarnak nekem és családomnak, persze a hitehagyott részre gondolok!
A hölgy rengeteg jó és számomra is teljesen élvezhető hozzászólását élvezem, sőt itt a nyilvánosság előtt is kifejezésre juttattam már neki, de nem bírom elviselni, amikor bekattan és hisztizik, jobban mondva, ha engem is név szerint igyekszik ebbe bevonni és ezzel magát hősként, üldözöttként sajnáltatni!
Tesó! Ha valaki ismer engem, az te vagy! Én nem változtam meg, azt tudnod kell, csak elhagytam egy vallást, mert a tanításait, a gyülekezetekben tapasztalt képmutatásaikat már képtelen voltam lenyelni úgy, hogy ne kapjak görcsöt! Én a testvéreket nem szeretném bántani, sok jó ember van köztük, de a vezetőket hányom le és mindent meg fogok tenni azért, hogy lebuktassam azt, amit le kell!
Köszönöm, hogy barátodnak neveztél itt is, remélem, hogy ki tudjuk simítani a köztünk keletkező görbéket BARÁTOM!
Én a magam részéről már nem kívánok zöldségekkel foglalkozni, csak azt szeretném, ha nem foglalkozna többé velem, nem idézgetne be nevem szerint, csak azért, mert mertem a neve kezdő betűjét feldobni anno. Mit szólna, ha az egész nevét beírnám, meg a fészbukos elérhetőségét? Persze ekkora görény nem leszek.
Mit szólnál, ha újra ismerősök lennénk a fészen valahogy?
ÁB!



absztinens 2014.03.27. 19:43:49

@küzdős: OK. A facén dumálhatunk felvettelek ismerősnek. Egyébként karalábet is megtalálod a faces ismerőseim között a saját identitásával. Ha a Hit és becsület vezet senki sem árthat. A többit meg ketten leverjük...csá a fécen.


leslie07 2014.03.27. 19:55:37

@karalabe4: "De ezt lezártuk már, elfogadtam, hogy számodra normális dolog mások sértegetése és ezért írtam, hogy engem hanyagoljál ezzel légyszíves."

Nem normális dolog számomra mások sértegetése.
Ezt te teszed velem szemben, amikor ezt állítod rólam, csak azért, mert nem értek egyet azzal, hogy szándékosan kotekedsz itt
sokakba.

Azt ígérted, hogy befejezted, de látom mégsem.Nem hagy nyugodni a benned rejtozo
személyiség.

Úy látom, amíg el nem alszol nem hagyod abba
a kotekedést.csak abban bízom, hogy hamar elálmosodsz, hogy végre nyugalom legyen a blogon.


Virago_1000 2014.03.27. 19:58:51

@karalabe4: "pl a nők rendszeresen le vannak hurrogva, vagy csak félre vannak állítva...ha már csak a kommentelők arányait nézzük."

- minden bantas nelkul irom, kerlek ne sertodj meg, csak nezz magadba: Senki sem utalja a noket. Sem itt, sem az ortorony szervezetben. Szerinted honnan tudnank a szabadon valasztott nicknevekbol, hogy no vagy-e vagy ferfi?

Szerintem kicsit tulzol, mikor a noellenessegrol beszelsz. Barmikor, barmelyik kontextusban.


sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.27. 20:05:13

Egyetértek Viragóval. Épp most írtam meg privátban. Itt senki sem bántja a nőket. Nem emlékszem, hogy itt valaha történt volna ilyen. Karalábé hisztizik, és amikor le akarjuk állítani, akkor meg kiabál, hogy "segítség bántanak, mert nő vagyok". Miközben semmi ilyesmi nincs



karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.27. 20:09:28

@leslie07:
"Nem normális dolog számomra mások sértegetése."

Már ne haragudj, de ezek szerint igen. Teljesen emberi dolog olyat mondani, amt az ember később megbánhat, de ha ez valakit sért, akkor az a minimum, hogy bocsánatot kér az ember. Te ezt azért nem voltál hajlandó megtenni, mert te nem tartasz Újjászületett kereszténynek. Ez pedig úgy nevezik, hogy vallási alapú hátrányos megkülönböztetés. Ha neked ez így elfogadható, a te dolgod, de azt is fogadd el, hogy mások másként gondolhatják. Ha legközelebb rálépsz valakinek a lábára a villamoson, akkor ne felejtsd el tőle megkérdezni, hogy milyen vallási nézeteket vall, mert ettől teheted függővé, hogy kérjél-e tőle bocsánatot vagy sem. Sőt, ha nem egyezik a hitnézetetek, akkor még nyugodtan a fejéhez is vághatod, hogy "Hazug vagy, tehát az ordog eszkoze is egyben. Megtérésre van szukséged, amit nem vagy hajlandó tudomásul venni."

Most akkor ki kötekedik, kivel?



leslie07 2014.03.27. 20:51:17

@karalabe4: " Megtérésre van szukséged, amit nem vagy hajlandó tudomásul venni."

Orulok, hogy rájottél.

Én is így gondolom.




Ennyi a beszélgetésből.
Számomra annyiban érdekes az egész, amennyiben demonstrálja azoknak a személyeknek a gondolkodását, akik önmagukat fennen "keresztények"-ként azonosítják, jóllehet a krisztusi gondolkodás leghalványabb jelei sem derülnek ki a beszédjükből abban az esetben, amikor egy, az övéktől eltérő gondolkodásmóddal szembesülnek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ők ettől rosszak lennének. Nem is nagyon térnek el sokban a kereszténység történelmében felfedezhető attitűdtől: vagyis azt gondolják magukról, hogy nekik mindent szabad, és a másikkal szemben bármilyen bánásmód megengedett, ha erre az illető OKOT ad. Tehát olyan, mint a saját magukkal szemben támasztott viselkedés vagy önkontroll, az nem létezik, van helyette egy vallásos büszkeség és felsőbbrendűség.

Érdekes momentum az Egonymus nevű hozzászóló felbukkanása, aki igazából ott sem volt a két évvel ezelőtt történt eseménynél. Valami végett mégis úgy érezte, hogy neki bocsánatot kell kérnie. Azonban mivel nem tudta, hogy miről is volt szó, ezért azzal védte magát, hogy az általa okozott sértés nem is volt az, csak én fogtam fel túl személyesen. Ezt érdekesnek találtam, hogy az saját lelkiismeret hozta be ebbe a helyzetbe, hiszen senki nem mondta neki, hogy baj lenne vele, mégis engem kezdett el vádolni a kialakult helyzetért.

Sefatiás egyenesen hisztinek nevezte a felvetésemet. Egy magánlevelében azt írta, hogy élvezem az áldozati szerepet és direkt provokálom ki a helyzetet magamnak. Vagyis, lehet nyugodtan az áldozatot hibáztatni a kialakult helyzetért, hiszen ő okozza. 
Meg kell jegyeznem, bár sokan akartak szavakat a számba adni és megmondani nekem, hogy hogyan érezzem magam, vagy mit tapasztaljak, vagy mit ne (Pl arra utaltak, hogy nincsen semmiféle előítélet a nőkkel szemben - mondják ez a férfiak....ők mégis honnan tudják ezt?), ennek ellenére nem érzem magam áldozatnak ebben a történetben. Szándékosan hoztam fel ezt a próbát, mivel a "blog etikett" és az ezzel kapcsolatos "mutassuk meg, mi másmilyenek vagyunk, mint a JT-i" felszólítás feladta nekem a magas labdát, amit nem hagyhattam ki. Ez is mutatja, hogy a fesőbbrendűségi kijelentések igazából sérülékennyé tesznek valakit/valakiket, vagyis az alap nélkül büszkélkedő, kérkedő emberek maguk alatt vágják a fát. JT-i is ezért olyan sérülékenyek és ezért kell nekik csaláshoz folyamodniuk annak érdekében, hogy a híveket megtartsák a kötelékeikben. Remélem, egy olyan blog, melynek legtöbb tagja ebben a közösségben károsult valamilyen formában, soha nem süllyed arra a színvonalra, hogy ő maga is károkat okozzon másoknak, és olyan apróságokon csússzon el az ügyük, hogy nem képesek kimondani a "bocsánat" szót. 
Igen, ilyen apró dolgokon múlik a legtöbbször, hogy elmérgesedik egy helyzet a későbbiekben, vagy gyógyulni és épülni kezd. (Természetesen ha valaki csak azért kér bocsánatot, mert ez az elvárás vele szemben, de ő maga nem érti, hogy mi történik, mert nem dolgozik az önismeretén, annak nincs értelme ezt megtenni, mert legközelebb megint és újra meg fogja ismételni a sértést, és a sértettet fogja vádolni, amiért az nem képes "elnézni" neki dolgokat.)

A moderálóknak pedig ügyelniük lehetne arra, hogy miképpen értelmezik egymás idegesítését, ugyanis ez is kétélű fegyvernek bizonyulhat. Ha a moderálásból hiányozni fognak a konkrétumok (ki, kit, miért és hogyan idegesített), akkor bizony a "béke" fenntartása érdekében könnyen előfordulhat, hogy éppen azt moderálják ki, aki csupán kiállt magáért és nem hajlandó önmagát szembeköpni. Ilyen már a volt a történelemben néhányszor, hogy emberek felidegesítették magukat akkor, amikor szembetalálkoztak a saját szavaik vagy tetteik következményeivel, és ahelyett, hogy ezt kezelték volna, inkább arra haragudtak meg, aki ezt közvetítette számukra.

Példák erre:


  • István megkövezése:

"Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala ő ellene." (Csel 7:54)


  • Jézus is "kihúzta a bicskát" a korabeli patriarcháknál


"A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt."(Máté 12:14)

  • Saul is csak addig szerette hallgatni Dávid hárfajátékát, amíg az neki kedves dolgokról szólt

"Saul pedig igen megharaguvék, és gonosznak tetszék az ő szemei előtt ez a beszéd, és monda: Dávidnak tízezeret tulajdonítanak és nékem tulajdonítják az ezeret, így hát már csak a királyság hiányzik néki."
(1Sámuel 18:8-12)


Egy szóval sem mondom, hogy ezek az emberek a Sátán megszállottjai (bár a Biblia egyesekről kijelenti ezt, de én nem vetemedek erre, mert ezt majd Isten eldönti), elmebetegek vagy hasonlók lennének. Nyilván mindenkinek megvan a maga problémája, és a fent említett blogot is egy olyan fórumnak tartom, ahol a Jehova Tanúi csoport által sértettek gondolatot vagy véleményt cserélhetnek. Emiatt elkerülhetetlenek a véleménykülönbségek, ami érthető módon érzéseket kavar a résztvevőkben. Hol negatívakat, hol pozitívakat. Bár alapvetően mindkettőből lehet tanulni, azonban egy építő, gyógyító hatású csoportra éppen az jellemző, hogy az ellenvéleménynek, vagy éppen a sértettségnek hangot lehet adni, és senki nem tekinti magát és véleményét a többiek felettinek azáltal, hogy ő úgy gondolja magáról, hogy ő maga nem sérthette meg a másik érzéseit és emiatt mentes a bocsánatkérés alól. 
Az is elvárható, hogy a sértettek ki tudják fejezni azt, hogy őket ki, mikor és miért sértette meg. Ez igazából alapvető egy olyan csoport tagjai számára, akik önmaguk és mások számára keresnek jóvátételt az őket megsértő vallásszervezettel szemben. Hogyan lesznek képesek ezt megtenni a szekták károsultjaiért, ha már a velük együtt kommentelő személy felé sem tudják kifejezni sértettségüket?  Hát nem sok sikerrel....

Én magam nem gondolom azt, hogy én soha senkit nem sértettem meg, ezért már korábban is felajánlottam, és most is megteszem, hogy az, aki ilyet tapasztalt tőlem, jelezze azt felém az indokaival együtt (nem olyanokkal, hogy "te ilyen vagy olyan vagy", ami nyilvánvalóan az én problémám, hanem olyannal, hogy őneki magának mi a gondja, vagy melyik szavamat találta sértőnek és miért), ahelyett, hogy egy szappanopera-szerű nevetséges drámát kreálnának.

12 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom ami történt megint.Hihetetlen hogy ezek az emberek akarnak segíteni a kiszabadult tanuknak.Sokan egyáltalán nem kérnek belőlük.Megmondom őszintén hogy amikor azt olvastam az egyik volt véntől hogy biztos szenvedsz attól hogy nincs párod és hiányod van azért vagy ilyen morcos,nagyon mérges lettem.Vagy pl. : valami olyasmi volt hogy biztos változókorban szenvedsz " ez már kiütötte a biztosítékot.Miért kell ezzel bántani valakit? Gondolom a kedves feleségükkel is így bánnak! Ha lenne lelkük és olvasták volna hogy nálad mit okozott az amin keresztül mentél akkor nem bántottak volna meg ezzel.De lehet hogy ezt csak én vettem észre! Úgy látom hogy a pénz dirigál már a másik blogon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagy, hogy reagáltál/
      Igen, valóban bántó megjegyzéseket tettek, amelyeket nem engedhetnének meg maguknak, főleg akkor, ha valóban krisztus követői lennének, és ha valóban más szektakárosultakon akarnának segíteni.
      Én azonban annyira nem lepődtem meg a fejemhez vágott dolgaikon, és nem is vettem személyem elleni sértésnek (bár azok voltak) ezért az áldozatuknak sem tekintem magukat (ellentétben azzal, amit egyesek mondtak rám...bár biztzosan az ő szempontjukból áldozat volatm: mégpedig az ő saját előítéleteik áldozata...vagyis nekik is igazuk van).

      Igen. valóban egy szexuálisan molesztált egyén rendelkezik olyan mintákkal, melyekből nem feltétélenül tud kilépni. Azonban ezeket az átélt tapasztalatokat is fel lehet a közösség javára használni. Magyarul, ha az adott közösség úgy dönt, hogy nem akar tudomást venni az egyes emberek megéléseiről, és nem kíván aktívan az áldozatok érdekében, akkor el kell viselniük az ebből az állapotból származó devianciát is. Olyan nem igazán létezik, hogy egyiket sem akarom felválllani, mindent a másik tegyen meg, toleráljon vagy "értsen meg".

      De hát illúzióba a legkönnyebb ringatni magunkat, és én ezt is meg tudom érteni. Ha valaki ezt akarja, semmi bajom azzal, csak én nem szeretnék ehhez asszisztálni, mert tudom, hogy hova vezet.
      A blog etikettel kapcsolatos meglátásom felvetése azt a célt szolgálta, hogy többek előtt is láthatóvá váljon, hogy mi a felállás a blogon, és ennek fényében mindenki meghozhatja döntését. Számomra a szálak kibogódzása nagyon izgalmas feladat, és élvezem a blogolás minden percét (egyébként nem csinálnám). Természetesen a gyalázkodó szexista és egyéb módon diszkrimináló megjegyzéseket nem fogom a jövőben sem tolerálni senki "főmufti" kedvéért sem.

      Törlés
  2. Azért aranyosak veled hogy nem teszik ki a fészbukos elérhetőséged.Vajon milyen vén lehetett ha most is ilyen? Igazi genyó lehetett? Már bocsánat! Mi lenne ha mi nők visszakérdeznénk hogy uraim mi a probléma? Miért ilyen harapósak némelyek? Nem kapták meg az adagjukat? Vagy otthon talán elvannak nyomva és itt vezetik le? Vagy puha pöcs szindróma? Gondolom nem esne jól senkinek! Ha valaki véleménye meg nem tetszik akkor meg legegyszerűbb azt mondani hogy hisztizik,mert nő! Nem hisztizünk ,hanem nekünk is lehet véleményünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazad van, és lehet nem is járnénk messze az igazságtól, ismerve a problémakört belülről is....

      Ezt a női hiszti - menopauza - élvezi, hogy áldozattá válik - na meg: szeretem az önálló nőket ... stb témakört már annyiszor megkaptam egyesektől, hogy már egy könyvet tudnék ezekből írni.

      Mégsem szeretnék arra a szintre lesüllyedni valahogy. Csak vannak olyan témák, melyeket egyszerűen szóvá kell tennem, de ennyi és nem több. Ítélkezni nem fogok senki felett és fenyegetni sem fogok senkit, mert ezek csak a gyenge (mármint a jellemben gyenge) emberek eszközei....

      Törlés
  3. >>Szándékosan hoztam fel ezt a próbát<<

    He-he.. tudtam én hogy provokálsz. :P

    VálaszTörlés
  4. Az első kommentem: "Atyaééééég!!!!!!!!!

    Mi folyik itt? Már megint Karalábé körül forog a világ? Egy durcás kislány hisztizik, hogy a középpontba kerüljön. Vannak akik boldogan provokálják ki azt hogy bántsák őket. És utána fürdenek az áldozat szerepében. A karalábé ilyen másokat szid,csakhogy nekiugorjanak, utána meg hangosan kiabál, hogy segítség bántanak.

    Szerintem ne üljetek fel neki.
    "

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De látod, ezek szerint felültél, és még most is felülsz...
      Egyébként sem provokáltam senkit abban az értelemben, ahogy te gondolod. Ti magatok másztatok bele abba a csapdába, amit ti állítottatok fel magatoknak. Én csak rátok csuktam az ajtót!

      Törlés
  5. Szerintem meg egyszerűen csak baj van a fejeddel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahhoz képest, hogy korrekt voltam veletek és feldobtam, nektek, hogy "ezek a brigantik kiközösítenek most maguk közül a véleményemért" kórusban kiabáltátok, JJ. vel az élen, hogy "dehogy közösítünk, mindenki véleményét tiszteletben tartjuk, nyugodtan leírhatod"...ehhez képest, amikor a fentebbi tapló barátotok bekóstolt, egyből senki sem "akarta" érteni a probléma lényegét. Azt se akartad te sem tudni, hogy miről is beszélünk. Pedig a másik véleményének a tiszteletéről beszélünk, ha nem esett volna le. Arról, hogy bárki leírhassa a véleményét anélkül, hogy attól kéne tartania, hogy személyeskedő beszólogatásokat kéne tűrnie. Aztán pingponglabda nagyságúra kerekedik a szemetek, ha nem tűröm? Gyanúsítgattok, hogy "mi a közöm karalábehoz". Semmi, pontosan tudod, hogy rajtad keresztül ismerem. Az a rossz hírem, hogy ismeretség nélkül is lehet igaza. Nem mindig, mindenben, hanem ebben a dologban. A blogon tapasztalható morálban, aminek TI néhányan blogtulajok vagytok a kialakítói. Ti akik hagytátok, hogy ide fajuljanak a szél által befújt emberek. Ráadásul soha nem jártam még karalábe blogján, miattatok jöttem ide, megnézni, hogy mi az az "óriási bűn" amit elkövetett ellenetek. Azért itt válaszoltam, mert itt nem kell attól a moderátor társaságtól tartani, akik csak a barátaikra NEM szólnak rá.

      Törlés
    2. Érdekes, pont egy pár perccel ezelőtt éppen azon gondolkodtam, hogy vajon az, aki ilyen kijelentéseket tesz a másik emberre egy nyilvános blogon ("Szerintem meg egyszerűen csak baj van a fejeddel", "Én szerintem egy mentálisan sérült nő. aki nem tud a gyógyulás útjára lépni" stb), az egyáltalán milyen alapon kritizál egy olyan gyülekezetet, amely elmebetegnek tekinti azokat, akik nem értenek egyet velük. Ez az elmebetegezés, egymás elmeorvoshoz utalása nem csak a velem kapcsolatosan történt, és nem csak Sefától hangzott el, hanem rendszeresen "vicces" megjegyzésnek számít az egyetnemértőkkel szemben az ex JT blogokon. Főleg azokkal szemben, akik "nincsenek benne a kiskosárban"
      Ezt a lelkületet pedig visszataszítónak találom. Először is azon kéne elgondolkodnia, hogy egy "'bányászbandi" létére mégis milyen alapon vetemedik ilyen megállapításokra? Másodszor meg azt, hogy ha valaki tényleg az, akkor azzal valóban így kell bánni? Igen, kedvem lenne megkérdezni tőle, hogy ha egy olyan gyereke lenne, aki valami miatt hátrányban van a többiekhez képest, és emiatt az iskolában a többi gyerek csúfolná őt, akkor az őt, mint apát, hogyan érintené? Vajon ugyanolyan jó viccnek tartaná?

      Nyilván azt a legkönnyebb mondani, hogy "nem értem a mondandódat". De ha így van, akkor ne a másik mentális képességeit kéne kétségbevonnia, csak azért, mert ő nem ért valamit.
      Én magam is számtalanszor próbáltam személyesen is írni neki, de ha valakinek fontosabb a blogbéli pofamutogatás, mint a saját emberi gerince, azzal nem igazán lehet mit kezdeni.
      Én pont azt tanultam meg a gyülekezeti tapasztalatomból, hogy az ilyen társaságra, az ilyen barátokra nincs szükségem, mert csak kihasználnak, és eldobnak.

      Törlés