Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2014. március 23., vasárnap

Büntetlenül

"Istennel az oldalunkon bármilyen bűntényt elkövethetünk, személyesen fel vagyunk mentve az adott bűn alól azáltal, hogy hiszünk egy felsőbb jóváhagyásban. Felhatalmazva érezhetjük magunkat valaminek a megtételére, például arra, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül megöljünk valakit"


Az egyházak berkein belül elkövetett bűncselekményekről már ejtettem szót korábban a Magdolna mosodákkal kapcsolatosan. Egy másik történet is napvilágra került a Kanadában működtetett bentlakásos iskolákban történtekről, melyek legtöbbje katolikus fennhatóságú volt. Az otthonokban kb 50 000 indián származású gyermeket vetettek kínzások alá, erőszakoltak vagy öltek meg.
Az esetek 1992-ben egy Kevin Annett nevű férfit látókörébe kerültek, akit a Kanada nyugati részén található port alberni St Andrew plébániára helyeztek. A pap próbálta bevonni az őslakosokat is az egyház életébe, amikor kezdtek ezek az első hallásra hihetetlennek tűnő történetek előkerülni. A naív egyházatya feletteseihez fordult a probléma kezelésével, ami végzetes hibának bizonyult, mivel ők voltak az elkövetők, vagy legalábbis tudtak az elkövetett bűncselekményekről, melyek felett szemet hunytak és próbáltak titokban tartani. Annettet 1995-ben váratlanul, minden indoklás nélkül eltávolították tisztségéből, megpróbálták őrültnek beállítani és lejáratni A férfi könyvet írt a történtekről Hidden No Longer: Genocide in Canada, Past and Present címmel könyvet írt, mely innen letölthető (angolul).
A youtube-on van fenn egy dokumentumfilm részlet is, melynek csak az első részét találtam meg:
https://www.youtube.com/watch?v=dpi4fEQl_2Y

A vitatkozóknak és a vallási hitvédőknek előre jelezném, hogy ezeket a cikkeket nem azért írom, hogy lejárassam az egyházakat, vagy igazoljam, hogy a JT vallás berkein kívül, más vallásokban is történnek eltitkolt bűncselekmények (szándékosan nem bűnöket írtam). Biztos vagyok abban, hogy a jóérzésű emberek - bármelyik vallás tagjai is legyenek - mindenütt felháborodnak ezeken a történeteken. Vannak olyanok, mint Kevin Annett is, akik a felháborodáson kívül többet tudnak tenni, egyrészt azért, mert abban a helyzetben vannak, másrészt azért mert érdeklik őket a problémák gyökerei és az összefüggések. (Pl Annett nem tudta volna felhozni a történteket, ha nem érdekelte volna őt az a tény, hogy a bennszülöttek nem járnak templomba...a bűncselekmények tehát leginkább úgy maradhatnak titokban, hogy az "egyszerű emberek" nem kíváncsiak a körülöttük levő dolgokra, vagy megelégszenek felületes válaszokkal.)

Forrás:
http://www.szabadonebredok.hu/ferenc-papa-csak-egy-masik-ordog-alruhaban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése