Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2013. január 21., hétfő

Blogvita

Hetek óta olvasom a kialakult vitát JJ blogján, melyet tavaly karácsonykor a személyemmel hoztak összefüggésbe. Azóta, amióta megkértek, hogy ne szóljak hozzá a témákhoz, én távol tartottam magam, de úgy látom a helyzet semmit nem javult, sőt...

A magam részéről sajnálom, hogy az eleinte normális hangnemben történő véleménynyilvánítás idáig fajult. Nyilván sokakban sokféle vélemény szorult, főleg sértettség, ami érthető. Bennem is sok van még, meg másban is, ahogy kiderül a kommentekből. Alapvető gond az, amikor ebből az egész volt JT tapasztalatból egy vallási kérdést csinálunk, holott ez nem az. Igaz, egy vallás tanításaival köthető össze, de ez a vallás sokaknak súlyos gondokat okozott, amely problémáknak mindenkinek saját magának kell tudatába kerülnie. 

Az Őrtoronynál a vallási kérdés ki van téve az asztalra, vagyis a gyülekezet tagjai - főleg a vének - felhatalmazva érzik magukat arra, hogy beleszóljanak a másik hitnézeteibe, kérdőre vonják a meggyőződését, sőt az indítékait és a személyét is. A magam részéről ezt főleg akkor tapasztalatam, amikor a vénekkel kerültem közelebbi tárgyalóviszonyba, bár az 'egyszerű gyülekezeti tagot' is néha le kellett pattintanom, amikor a 'mikor mész már férjhez' vagy 'mikor lesz már gyereked' című magánéleti kérdéseket intézték hozzám, ráadásul olyanok, akikhez az égegyadta világon semmi közöm nem volt. 

Ez egy rendkívül rossz beidegződés, mely teljesen természetesnek tűnhet egy Tanúnak (volt Tanúkat is beleértve), mégis súlyos károkat okozott az életünkben. Azokéban is, akik feljogosultságot éreztek ilyesmire, de azokéra is, akik csak "hagyták" (testvéri szeretetből, vagy a béke kedvéért). Ennek a játszmának mindannyian részesei voltunk Tanúkként, mivel nem is lehetett máshogyan dönteni, nem is volt rá különösebb igényünk sem. 

A magam részéről az egyik legfontosabb feladatnak tartom, hogy ezeket a viselkedési formákat beazonosítsam és változtassak rajtuk a MAGAM életében, hiszen pont ez a lényeg, hogy az Őrtoronyban, mindig a másik volt terítéken. Egyesek a blogon még most is úgy érzik, hogy meg kell győzniük másokat az ő saját maguk igazáról, ahelyett, hogy csak egyszerűen leírnák a saját véleményüket és tiszteletbe tartanák a másikét. A vallási meggyőződés pedig tisztán magánügy, ami igazából az illető egyén lelki-jellembeli fejlődését hivatott támogatni elsősorban. Ezért én nem látom értelmét, hogy bárkivel erről vitázzak, azt viszont kifejezetten sérelmezem, amikor sértegetnek, vagy diszkriminálnak a saját nézetemért (vagy azért, amit ők feltételeznek rólam, hogy azt a nézeteket vallom...nos ezt nevezik előítéletnek). Úgy gondolom, hogy semmi köze a keresztény szemléletnek ahhoz, hogy az ilyen sértéseket el kellene tűrni - főleg úgy, hogy van erre lehetőség, hogy az ember védekezzen-, és senki sem apellálhat arra, hogy a másiknak 'aki keresztény' el kell tűrnie a sértegetéseit, mert 'Isten Szava' őtet feljogosítja erre. Ezt az Őrtorony csinálta a híveivel. Ők vesznek köztörvényes bűnözőket a védelmükbe, mert szerintük 'megbánták' a bűneiket, míg azokat, akiket sérelem ért megítélgetnek, hogy nem keresztények, mert nem tudnak megbocsátani. 
Lehet, hogy éppen azért nem tudnak a volt JT-k az Őrtorony ellen tenni sokat, mert azt hiszik, hogy ők nem állhatnak ki magukért? És ezt még meg is magyarázzák a Bibliából? 

Elég hihetetlen számomra, hogy azok, akik megtapasztalták ennek a módszernek az árnyoldalait, még mindig úgy érzik, hogy nekik bármit is 'be kell bizonyítaniuk a Bilbiából', még akkor is, ha a másik világosan kifejtette, hogy nem így látja a dolgokat. Természetesen lehet a Bibliát használni, mint egy útmutatót, de úgy is, mint egy szemellenzőt. Ez utóbbi esetben azonban mégis miben különbözik ez a szokás a JT féle erőszakos hittérítési módszerektől? Hát sokban nem. De hát ki milyen JT volt, nagy valószínűséggel ugyanolyan exJT válik belőle. De a fejlődésre mindig van mód, ehhez azonban őszinte párbeszédre van szükség és nem egymás bibliaversekkel való agyoncsapására.

A magam részéről bocsánatot kérek, ha valakit megsértettem a hozzászólásommal. Legtöbbször nem szándékos volt, de néha igen. Még Tanú koromban is csináltam olyat a bibliatanulmányozóimmal, hogy elkezdtem hülyeségeket beszélni, mert úgy éreztem, hogy túlságosan az én véleményemet követik. Később 'lelepleztem' magam és rámutattam, hogy nekik maguknak kell a gondolkodóképességüket használniuk. Ezt azért csináltam, mert azt akartam, hogy ők maguk lássák, hogy nem helyes másokat követni.
Érdekes volt megfigyelni a blogon is, hogy akiknek mérgemben 'beszóltam' (mert volt ilyen), azok közül senki nem kérte ki magának a viselkedésem, nem tudtak a talpukra állni, ha valaki válaszolt is, az csak viszavágott, de elsősorban vallási kérdést csinált belőle és a személyemet támadta a maga védelme helyett. Ha velem ezt csinálták, akkor nagy valószínűséggel az Őrtoronnyal is, ami emberileg érthető, mert ők kondicionálják a népet erre a 'birkaságra', hogy ne tudjanak ellenük egységesen fellépni.
Szóval még van mit fejlődni mindenkinek ebben (nekem is). Ezt ugyanis meg kell tanulni, amire pl jó a blogvita. Másra nem jó.
Felnőtt emberektől elvárható lenne, hogy a számára sértő dolgot, először is észrevegye, másodszor pedig ne az blogtulajnál reklamáljon, mert nem az óvodában van, hanem egyenesen a sértő személynek. A gyülekezetben sokan megszokták ezt a 'rohanok-a-vénekhez-panaszkodni, ha valami-bajom-van- a-másikkal' stílust és úgy tűnik, van akinek ez jó volt és hiányzik neki. Így keresnek maguknak egy 'óvóbácsit', aki ezt megteszi helyettük. Ez azonban a szellemi kiskorúság bizonyítéka és semmi másé. Így azonban nehéz lesz felnőttmunkát végezni, de természetesen meg lehet próbálni. Kicsit nevetséges, amikor a mintegy 2000 évvel ezelőtti, a keresztény gyülekezet kezdeti szakaszára vonatkozó bibliai részeket idézgetik egyesek a saját szellemi gyermetegségük és tudatlanságuk igazolására. Könyörgöm, azóta már eltelt két évezred, nem kéne már a másik végéről megközelíteni a dolgokat. Ha valaki, mint egyén érettlen a keresztény egyéniség szempontjából (Pl: nem képes a legminimálisabb emberi együttérzésre sem), jóllehet már évtízedek óta tömi a fejét a 'bibliaismerettel', akkor nem kéne talán elgondolkodnia azon, hogy mi lehet ennek az oka? A tudatlanság idejét elnézi az Isten, de ma már nem élünk tudatlanságban és lehet segítséget kérni szakemberektől, ha valaki úgy érzi problémája van. Egyáltalán semmi rossz nincs abban. Az a büszkeség jele, hogy egyesek csak a Biblia szavain lovagolnak, melyet maguk sem értenek, aztán, aki nem ért egyet velük, azt Isten ítéletüzenetével súlytják, mert ők saját magukat valami különleges szócsőnek tekintik. Amikor meg a krisztusi egyéniséget kéne felmutatniuk, akkor meg idézgetik a bibliaverseket a saját maguk viselkedésének igazolására.
Hát nem furcsa ez? Nem ismerős ez valahonnan? Mert nekem igen!

Azért szerencsére egyre többen vannak, akik képesek saját véleményt (mely egyáltalán nem Írásellenes) formálni a vallásos frázisok ismételgetése helyett (ami viszont homlokegyenest ellentétes az Írások szellemiségével).
Az egyik hozzászóló idézte a Róma 14 fejezetét a Message fordítás szerint. Ez így nagyon rátapint a lényegre, ezért ideidézem, hogy legyen elérhető: 

"Üdvözöljétek tárt karokkal azokat a hívőtársakat, akik nem úgy látják a dolgokat, ahogyan ti. És ne ugorjatok nekik minden alkalommal, amikor olyat tesznek vagy mondanak, amivel nem értetek egyet, még akkor se, ha úgy tűnik, hogy a véleményük erős, de a hitük gyenge. Ne feledjétek, nekik is megvan a saját történetük. Bánjatok gyengéden velük. De mivel mindketten vendégek Krisztus asztalánál, nem lenne borzalmasan durva dolog, ha kritizálni kezdenék egymást, hogy mit evett vagy nem evett meg a másik? A te hatásköröd kihúzni valakit a vendéglistáról vagy beleszólni Isten vendégszeretetébe? Ha valakit helyre kell tenni vagy meg kell tanítani viselkedni, Isten a segítséged nélkül is el tudja intézni. Így hát mi lesz veled, ha kritizálod a testvéredet vagy lekezelően bánsz vele? Szerintem magadból csinálsz hülyét, vagy még rosszabb. Végül mindannyian egymás mellett fogunk térdelni Isten előtt a bíróságon. A kritizáló és lekezelő hozzáállásod cseppet sem fogja javítani ott a helyzetedet. Felejtsétek el, hogy eldöntsétek egymás számára, hogy mi a helyes. Inkább arra vigyázzatok, nehogy más útjába álljatok, nehezebbé téve számára az életet, mint amilyen amúgy is. Ápoljátok a kapcsolatot Istennel, de ne írjátok ezt elő másnak. Szerencsés vagy, ha a tetteid összhangban vannak a hiteddel."

3 megjegyzés:

  1. Nehéz dolog ez. Én meg kapom a kiképzést, de keményen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kell az neked..., főleg, ha el akarod érni a célodat! (persze attól függ mi az)

      Törlés
    2. A célom, hogy ideológiamentesen segíthessek és hangot adhassak az Őrtorony Társulat valláskárosultjainak, és a szervezet viselt dolgainak és módszereinek leleplezésével mások figyelmeztetése. Röviden: segítségnyújtás és megelőzés.

      Törlés