Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2012. március 18., vasárnap

Okos mező

Rupert Sheldrake a cambridge-i egytemen a növények törzsfejlődését tanulmányozta. Leginkább arra volt kiváncsi, hogy az egyszerű csíra mimódon differenciálódik növénnyé. A testünk minden sejtje ugyanazt a génállományt tartalmazza, függetlenül attól melyik szervben helyezkedik el. Sheldrake kérdése az volt: hogyha minden sejt ugyanúgy van beprogramozva, hogyan lehetséges, hogy más funkcióra tudnak fejlődni?
Kutatásai és kisérletei arra engedtek következtetni, hogy a fejlődő szervezeteket mezők informálják, ezeket morfogenetikus mezőknek nevezte el.
A kételkedők olvashatnak többet Sheldrake A hét kisérlet, amely megváltoztatta a világot c. könyvében. Engem egy, pont a Jehova Tanúi gyülekezetében átélt, személyes tapasztalatom indított el azon az úton, hogy kutassam csodálatosnak mondható gyógyulásom okát, így az emberi testen túli energiamezők észlelése részben ezen alapul.

A testmező gondolata egyáltalán nem új keletű, hiszen ősi gyógymódok alapulnak az emberi test, mint energia-rendszer tényére. A morfikus mező, egyfajta kollektív emlékezés (Jung ugyanezt kollektív tudattalannak nevezi), ami az egyének szociális magatartását koordináló szociális mezőkre is kiterjed. Úgy tűnik, az egyes fajok vagy embercsoportok az emberi szem számára láthatatlan szálakkal vannak összekötve, amely mezőben, a hagyományotól eltérő módon, információt képesek cserélni egymással, pl gondoljunk csak a rajban repülő madarakra, vagy úszó halakra, amelyek képesek alakzatokat alkotni, vagy egyszerre irányt váltani.
A morfogenetikus mezőkön keresztül tudatunk nem csak saját magunkhoz kötődik, hanem összeköttetésben áll más lényekkel és a környzetünkkel is, így képes a közös emlékezetmezővel való kapcsolattartásra. Olyan ez, mint az internet, hiszen ott is képesek az emberek információkat megosztani egymással egy láthattalan cyber-térben.

Ugyanezt egy szótár így határozza meg: "Morfogenetikus mező – Olyan energia-mező, mely által az emberi faj egyedei nem fizikai módon kommunikálnak egymással. A morfogenetikus mező metafizikai energia-formák összekapcsolódósából keletkező információs közeg: az emberi faj gondolatainak és érzelmeinek összessége akkor is kapcsolatba lép egymással, ha erre az adott ember nem tudatos. A tudatos emberek ezt a mezőt képesek nagymértékben pozitív irányba „hangolni”, míg egyes érdek-csoportok ugyanezt a mezőt használják alvó tudatok irányításához, médián, reklámokon és pornográfián keresztül”


Ebből is látszik, hogy ez a mező befolyásolható jó és rossz irányba is. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy pl csak a híreken keresztül jövő egyoldalú információ hogyan alakítja az emberek kedélyállapotát és jövőre vonatkozó kilátásait. Bár egyesek érdeke a tömegek 'elaltatása', tudatlanságban, betegségekben és kilátástalan élethelyzetekben tartása, hiszen ha nem ezt tennék, akkor ki venné meg termékeiket, gyógyszereiket vagy ki dolgozna nekik éjjel-nappal, hogy 'megéljen'..stb, ebből óriási üzletet csinálnak. Nem feltétlenül kell azonban kitenni magunkat minden ilyen hatásnak. Ez csak tőlünk függ.
Ugyanígy használhatjuk az energiamezőt jó célra is, sőt ami érdekesebb, mi magunk is adhatunk hozzá, hiszen amit magunkban megtisztítunk, az egyúttal ezt a mezőt is tisztítja, hiszen mi magunk is része vagyunk ennek a mezőnek (Csel 17:28). Pl, ha pozitív gondolatokat táplálunk, akkor azon emberek számát fogjuk gyarapítani, akik sikeresen felülkerekednek gondjaikon, tapasztalataink pedig elérhetőek lesznek mások számára is.
Ezt az energiamezőt használja a Hellinger-féle családfelállítási módszer is (itt), amit széles körben használnak igazán jó eredményekkel. Más módszerekkel is le lehet hívni információt erről a hálózatról (pl meditáció, kineziológia), hiszen minden egyes történés nyomot hagyott ebben a mezőben, amit hordozunk magunkkal. Pl, ha valamely ősapánk egy valamilyen meghatározó életeseményen ment keresztül (pl háború, kilakoltatás stb), akkor annak emlékét valamilyen formában hordozhatjuk magunkban, mert az a családtag 'átadta' a megélt tapasztalatait a leszármazottainak is. Ezt a Biblia is elismeri, hogy hetediziglen hordozhatjuk apáink 'bűneit'. 
Szerencsére a modern tudomány és gyógyítás segítségével van hozzáférésünk ezekhez az infókhoz, így nem kell többé a múlt fájdalmas mintázataiban vergődni feleslegesen. A Biblia olvasóit mindez nem lepi meg,  "mert nincs olyan titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne, és nincs olyan elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék és világosságra ne jőne" (Lukács 8:17)
Érdemes az egész filmet megnézni, de most itt csak egy részlet az Élő Mátrix c. filmből, mely ugyanezt a témát tárgyalja:


Források: 
http://anyulurege.hu/a_kozos_emlekezet
http://www.asztralutazas.hu/index.php/Uj-Fold/Hogyan-mukodik-a-Morfogenetikus-mezo.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése