Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2012. március 29., csütörtök

Befolyásolható vagy?

Az évenkénti Emlékünnep közeledtével Jehova Tanúinál úgy néz ki háttérbe szorulnak a 'logikus érvelések' és előtérbe kerülnek az érzelmi ráhatások. Ilyenkor minden potenciális érdeklődőt, gyülekezetet nem látogató tagokat, sőt még ellenséges családtagokat is rávesznek, hogy jelenjenek meg ezen az ünnepen.
Az ilyen alkalmakkor kissé mesterségesen feltupírozott érzések, a látszat béke a 'világi' családtagokkal, akik egész évben sikeresen ellenálltak a 'befűzésnek' kivéve ezt az egy napot, nem varázsolták igazán bensőségessé ezeket az ünnepeket számomra - bár én csak a magam nevében nyilatkozhatok. Nem szeretném azonban senki érzéseit megbántani, így azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a résztvevőket számláló testvérek pásztázó, árgus szemei ellenére azért voltak olyanok is, akiknek valódi spirituális élményben volt részük.

A számomra inkább érdekes kérdés az, hogy miért vesz egyáltalán valaki olyanban részt, amit nem akar. Hiszen az Emlékünnepen jelenlevők száma általában jóval meghaladta az átlagos egyes alkalmakhoz való csatlakozási létszámot (legalábbis a 80-as 90-es években még így volt), vagyis, ha akartak volna járni a gyülekezetbe a tétlenek, akkor elmehettek volna máskor is, és ugyanez a helyzet az érdeklődőkkel meg a nem hívő családtagokkal is. Az Emlékünnep Őrtorony Társulat által 'feltűzelt' tagok csábításának már sokan nem tudtak ellenállni.

Ebben a cikkben mégsem a Társulat ügyes vallásos köntösbe bújtatott marketingjéről szeretnék írni, hanem arról, hogy mi magunk miért eshetünk áldozatául az ilyeneknek. Jehova Tanúi és a vallás iránt érdeklődők közül sokan vannak olyanok, akiknek fontos a valahová való tartozás érzése, ez leginkább családi hátterükre, neveltetésükre vezethető vissza. Némelyek még vallási tanokat is hajlandóak magukévá tenni, csak valakik fogadják be, támogassák és szeressék őket. Rettentően sajnálatosak az ilyen esetek, bár emberileg némiképp érthetőek, egészen addig, amíg nem lép át egy bizonyos határt a gyülekezet vezetése, a kiszolgáltatott egyének lelkiismereteként feltüntetve magukat, átvéve az írányítást még életük legintimebb területei felett is.

Még annakidején gyakorló hirnökként nem szerettem az olyan bibliatanulmányozásokat, ahova 'be lehetett ülni' akár évekig is (biztos óraszám), jóllehet az érdeklődő egy tapodtat sem mozdult se előre, se hátra. Az ilyen helyek roppant unalmasak voltak, néha ezért cselesen olyan módszert alkalmaztam, hogy a bibliatanulmányozáshoz fűzött kommentjeimben a legnagyobb marhaságokat mondtam, miközben figyeltem az érdeklődő reakcióját. Ha helyeselgetett nagy bőszen, akkor tudtam, hogy csak azért ért egyet, mert nem mer ellentmondani nekem. Amikor 'lelepleztem' magam, akkor általában fény derült az ő indítékaira is. Ezekből a személyes tapasztalatokból tudom, hogy rengeteg ember van, akiket érzelmileg lehet befolyásolni és ha nem Jehova Tanúi teszik ezt meg, akkor mások.

Szerencsére ma már rengeteg eszköz, lehetőség áll azok előtt, akik felismerték, hogy érzelmileg instabilak vagy van valami problémájuk, amit kezelniük kell ezen a téren. De mi a helyzet azokkal, akik ezt nem tudják magukról? (Mint ahogyan én sem tudtam...) Van néhány olyan kérdés, amit feltehetnek maguknak, hogy tisztábban lássanak ezen a területen.

  1. Mi a személyes célod az életben? Egyáltalán van-e ilyen? Az Őrtorony Társulati kiadványokban globalizált Új Világ célokra könnyen ráharapnak azok, akik ők maguk céltalanok. Még ha van is családod, gyerekeid, házat építettél (ezek általában a társadalmi elvárásoknak megfelelő célok), mégis érezheted magad céltalannak, gyökértelennek legbelül. Meggyőződésem, hogy Istennek mindannyiunkkal személy szerint különleges célja van. Te tudod mi az, veled kapcsolatosan? Ha nem, akkor honnan tudod, hogy mi jó NEKED és mi nem?
  2. Jelenlegi munkahelyed és párkapcsolatod összhangban van ezzel a céllal? Vagy csak 'ez volt', 'így adódott'? Ha valamilyen pszichoszomatikus betegségben szenvedsz, depressziósnak, lelkibetegnek érzed magad, úgy érzed kihasználnak, mindenki belédrúg és 'feláldozod' magad a családodért, akkor erősen gyanakodjál arra, hogy nem a saját életedet éled, hanem valaki másét.
  3. Van-e saját hobbid, olyan dolog, ami a tied? Ki tudsz-e állni a jogaidért, ha sértve érzed magad (lehetőleg kiabálás nélkül)? Meg tudod-e fogalmazni a környezeted számára, hogy mit szeretnél és eléred-e náluk, hogy az legyen amit te szeretnél? Vagy a másik véglet: mindig minden úgy van, ahogy te szeretnéd? 
Sajnos rossz hírem van, mert Jehova Tanúi nem tudnak segíteni neked ezeknek a dolgoknak a megértésében. Látszólag célt nyer az életed, de ez nem igazi, mert ebből kihagynak téged, az egyéniségedet, a képességeidet, ami hosszú távon csak csalódáshoz fog vezetni. Istent csak a saját értelmi képességeinkkel tudjuk megismerni és a saját érzelmeinkkel vagyunk képesek szeretni, nem valaki máséival.

Forrás: http://www.webbeteg.hu/cikkek/csecsemo_gyermekneveles/2882/felnottkori-befolyasolhatosag 

4 megjegyzés:

  1. >>" A számomra inkább érdekes kérdés az, hogy miért vesz egyáltalán valaki olyanban részt, amit nem akar."<<

    Jehova Tanúi nem ismerik,-az Őrtorony Társulatnak "köszönhetően-nem ismerhetik a valódi Jézus Krisztust,aki megszabadítja a bűneiktől,és az ítélettől a követőit, -akiknek örök életet,és békességet ad. Így az "emlékünnepen" Jehova Tanúi is,és a meghívott vendégek is csak kívülálló szemlélők maradnak.

    Talán csak az "emlékünnep" is egy erődemonstráció a Szervezet részéről,mint a Kongresszusok, Körzetgyűlések.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen így van.
      Vannak akiknek Jézust kell megismerniük előbb, hogy célokat tudjanak kitűzni az életükben, de vannak olyanok is, akik előbb valami célt tűznek ki, aztán tudnak Jézushoz közelíteni. Jehova Tanúinál egyikkel sem lehet sokra menni, mert ahogy írtad, Jézus ismeretétől el zárják őket, de annak is az orrára koppintanak, aki céltudatos és határozott. Könnyen megkapja, hogy 'önző' és 'sokat gondol magáról'.

      Törlés
    2. Szia Karalábé!

      Még nem 'hallottam' tőled ilyen hozzászólást, hogy megtalálni Jézust. Megkérdezhetem, hogy te megtaláltad e? Mármint úgy, ahogy az újjászületettek.
      Egyébként, a cikk jó. Gondolkodom én is sokat, hogy ki miért lesz/marad tanú, illetve milyen szakaszai vannak. Grafikonon is ábrázoltam már.
      Épp egy short-story-t tervezek megírni, ami fiktív történetbe ágyazza az (általam realizált) okokat, és feszegeti a kérdést, hogy vajon tényleg annyira rossz e ott lenni, amíg ki nem nyílik a szem. Johnny oldalára küldöm el majd, ha lesz időm megírni végre...
      T.

      Törlés
    3. Köszönöm a hozzászólásodat kedves Anonimus.

      Az emberek különbözőképpen közelítik meg a 'megtérés' kérdését, ez legyen mindenkinek a saját dolga. Az újjászületettek élménye személyes, ezért ez mások számára megfoghatatlan és érthetetlen. Ezért megpróbálom olyan módon kifejezni magam, ahogyan az számomra 'lejött' vagyis érthetővé vált. Csak reménykedni tudok abban, hogy ez másoknak is érthető lesz, de ez talán nem mindig van így.

      A tervezett írásoddal kapcsolatban: nem mindenkinek olyan rossz JT-nek lennie, legalábbis egy darabig. Kíváncsian várom a cikkedet.
      Számomra fontos tanulság volt az ott eltöltött évek alatt, hogy ne igazodjak mások értékrendjéhez, vallásos trendekhez, hanem legyek önmagam.

      Törlés