Tudod mi a feladatod az életben?

A szektákból szabadultak egyik legnagyobb gondja lehet, hogy elvesztik az életcéljukat, amit addig "központilag" biztosítottak számukra a szekta vezetői. A homogenizált csoportelméből kiszakadva egyeseknek félelmetesnek tűnhet a saját egyéniségük és másoktól való különbözőségük felismerése és az ezzel járó belső feszültségek megélése. Ez azt is eredményezheti, hogy egyesek a mások véleményétől való puszta félelemből hajlamosak lehetnek egy másik, az eredeti szektához hasonló felépítésű csoportot találni maguknak - egyes esetekben a volt tagok köreiben verbuválódottak között. Ez ugyan pótolhatja az eredeti közösség hiányát, azonban lelassíthatja, adott esetben meg is állíthatja azt a folyamatot, amely miatt az illető elhagyta az eredeti destruktív hatású csoportot: megismerni Isten akaratában/az életben betöltött szerepét.

Az egyéni tudatosodási folyamat sohasem történhet olyan környezetben, ahol a tagok egy abszolút, egyedül üdvözítő igazságban hisznek, ami miatt azt érzik, hogy mindig mindenkinek egyformán kellene éreznie és gondolkodnia, és ha ez nem így van, akkor pedig a "csoportbéke" érdekében mindenféleképpen valamiféle konszenzusra kell jutniuk. Számomra sosem volt érdekes egy ilyen közösség - még akkor sem, amikor én magam benne voltam egy ilyenben, JT-i között. Azt hiszem, egy vallásos csoporton belül is sokféle irányzat létezik. a szektásodás folyamatához is kellenek olyan egyének, akik hajlandóak feladni egyéniségüket valamilyen cél érdekében.
Hasonló módon, mint ahogy az alábbi írás kifejti:

"....Mivel ugyanis a megtérést követően az individuum elvész – kivétel bizonyos értelemben a »vezető lelkész« –, és az individuális tudatot a megtérés élménye csoport-tudatra cseréli, egy uniformizált vallásosság alakul ki, amely nem tűri meg a kiemelkedést. De a szekta tagjának erre nincs is igénye, hiszen attól fogva, hogy megtért és tagja lett az adott szektának, boldog, s mert boldog, elégedett is, s mert elégedett, nincsen igénye arra, ami több és magasabb. A megtérés, vagyis a totális elköteleződés élménye ugyanis nem Istenhez, Krisztushoz vagy Krisnához kapcsolta, hanem az adott szektához. »Élek, de már nem én élek, hanem a szekta él énbennem« – így parafrazálhatná a megtért azt a klasszikus páli dictumot (vö. Gal 2,20), amely a valódi spirituális tökéletesség lényegét fejezi ki. A megtérés élménye kétségtelenül az egótól való megszabadulás élménye. Az individuális ego helyét azonban nem Isten foglalja el, hanem egy csoport-ego; és ha az ilyen embertől az Emberfia megkérdezné a nevét, ő sem mondhatna egyebet, mint ama gerazai: »Légiónak hívnak« (Mk 5,9). Így »ennek az embernek az állapota roszszabb lesz, mint előbb volt« (Lk 11,26). És a szekta tagjában tényleg félreismerhetetlenül megjelennek a megszállottság jelei. Az ember bárhol is érintse meg, a személyt már sehol nem tudja megérinteni benne; mindenütt csak a szektához ér hozzá. Birtokába vette egy idegen erő, egy idegen szellem, egy valóságos »csoportszellem«: a szekta csoportszelleme. Pontosan abban az értelemben, ahogyan Gustave Le Bon és Lucien Lévy-Bruhl nyomán Hamvas Béla megfogalmazta: »Az egyén tudatos tevékenységének helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lépett.«...."

(Buji Ferenc: Magasles. Esszék és reflexiók a tradició távlatából)

Más szavakkal megfogalmazva: mivel Isten mindenkinek egyéni képességet és célt adott, egy "csoportcél" nem képes ezt sem helyettesíteni, sem lefedni senki esetében sem. Ezért a csoportszellemhez való ragaszkodás végett az egyes tagok kénytelenek lesznek feladni az egyéniségüket - muszály nekik, mert egyébként a "szerető" csoport nem tűri meg őket, így az első lelkesedés lecsengése után céltalannak, értelmetlennek érezhetik az életüket, negatív, destruktív ön- és közösségromboló gondolatok jelennek meg náluk. Pontosan azért, mert ellentétbe mennek Istennel - így saját legmélyebb önvalójukkal is, ami az Ő 'képére és hasonlatosságára teremtetett'.
(Megjegyzem, ezek a negatív önpusztító érzések, gondolatok teljesen normális dolgok, hiszen bárki ilyen helyzetbe hozható, akit az egyénisége feladására kényszerítenek valami miatt (pl: diktatúrák ideje alatt), csak a szektából kiszabadultak hajlamosak ezt a negatív hatást egy külső dolognak - adott esetben a szektának - tulajdonítani, holott a hatás kialakulásához ők maguk ugyanúgy hozzájárultak, amikor egy ponton feladták egyéniségüket vagy azonosultak olyanokkal, akik ezt kérték másoktól. Nagyon szomorú az, amiker ez gyermekkorban történik, de azzal is lehet valamit kezdeni...)

De akkor mi is ezzel a dolgunk? Hát csak annyi, hogy ha egyszer be tudtunk doktrinálódni egy szektába, akkor ki is tudunk onnan 'doktrinálódni' (na, most ezt szép magyarul megfogalmaztam). Vagyis, ahogyan apránként feladtuk az egyéniségünket a csoportszellem, "csoportbéke" érdekében, most szerezzük vissza azt magunknak: ismerjük meg önmagunkat, saját képességeinket és lássuk magunkat azzal a szemmel, ahogyan Isten lát minket, ahelyett, hogy a "vezető lelkész" dorgálásait szívlelgetnénk. Sőt mutassunk neki fityiszt, ha másból nem ért (már pedig nem fog...)!
(Jó, nem mindenki olyan radikális, mint én, de mindenki megtalálhtaja a saját stílusát...)

Önismerettel foglalkozni vallásos embereknek azért is ciki, mert azt gondolhatják, hogy mi lesz, ha valami kellemetlen életterülettel, személyiségbeli hiányossággal vagy sötét oldalukkal fognak találkozni. Egyesek úgy érezhetik, hogy Isten eltaszítja őket magától, ha fény derül a turpisságukra. Valójában ennek pont az ellenkezője igaz: Isten így is tud mindent rólunk, és akkor fog haragudni ránk, ha mi nem szeretnénk a saját kellemetlenségeinkkel szembenézni,. A múltban többször is kifejezte felháborodását az emberek képmutatásán, míg megbocsátott olyan embereknek, akik esetenként akár szörnyű bűncselekményeket követtek is el, de őszintén hajlandóak voltak elismerni azokat és szembenézni a következményekkel. A vallásvezetők különösen a bögyében voltak, mert ők még másokat is manipulálni próbáltak. Így elképzelhető, hogy maga az "önismeret" szó is úgy hat ma a szektából kiszabadult gurukra, mint Ördögre a szentelt víz...már hogy a témánál maradjak. Ez nem csupán presztizsvesztést eredményezhet náluk, hiszen az önismerettel rendelkező hívek nehezebben vezethetők meg, hanem ők maguk is meztelenné válnak önmaguk és mások előtt az általuk prédikált Ige gyakorlati alkalmazását illetően.

Természetesen, mint mindennek, az önismeretnek is vannak hátulütői, az sem egészséges mindenki számára.
De miért is okozhat nehézségeket? Mert munkával és őszinte szembesüléssel jár. Mert erre a kérdésre gyors és előrecsomagolt válasz nincs, az önismereti út egy aktív keresési folyamat, amely mindenkinek meghozza a saját legbelső válaszait erre a kérdésre. Ráadásul az önismeret hiánya óriási előnyökkel járhat egyesek számára, amiket nem szeretnének elveszíteni. Nézzük csak meg, mik ezek!
NE foglalkozz önismerettel, ha:

1. Más embereket, a társadalmat, a világot, az univerzumot (Őrtorony Társulatot) akarod hibáztathatni azért, ha az életed nem a tetszésed szerint alakul. Ez remek lehetőséget nyújt arra, hogy elhárítsd a felelősséget. Ha nem vagy felelős, akkor hát nem tehetsz semmit azért, hogy valami változzon. Nyert ügyed van, hátra dőlhetsz, és jól rámutathatsz, hogy ki tehet azért, ha valami nem megy.

2. Másra bízhatod azt, hogy eldöntse, mi fontos számodra és mi nem. Habár akkor is hozol döntést, amikor nem döntesz, mégis fennmarad az az illúzió, hogy más jobban tudja, mi a dolgod, miképp kell gondolkodnod, cselekedned és élned. És vissza az elejére, megúsztad a felelősségvállalást.

3. Lehetőséget nyújt szerepjátszásra, játszmázásra. Sokkal nehezebb felvállalni a valódi igényeidet, érzéseidet, megfogalmazni és kifejezni a gondjaidat, mint félmegoldásokkal, minimális érzelmi kockázattal mozogni a világban.

Érdekes módon, ezek a pontok mind véletlenül egybeesnek azokkal a tulajdonságokkal, melyeket egy "csoportszellem" nevében kérhetnek az emberektől egy szektában. De előbb vagy utóbb mindenki szembesül azzal, hogy ezek csak látszólagos előnyök, valójában hosszabb távon az húzza a rövidebbet, aki nem veszi a fáradtságot, vagy a bátorságot, hogy szembesüljön az élete olyan vetületeivel, amelyek közelebb viszik a valódi önmagához.

De milyen előnyökkel járhat az önismeret ?
(Önismeret alatt azt értem, hogy valaki elsősorban a saját gondolatait, érzéseit figyeli, melyek egy eset kapcsán felmerülnek benne és azokért nem a másikat vádolja. Önismeret alatt NEM azt értem, hogy valaki tudja magáról, hogy ő milyen szép, okos, intelligens, míg a másik milyen hülye, idióta és agyament. Ilyen helyzet természetesen létezik, de ha MINDIG ilyen helyzetben találod magad, akkor kezdj el gyanakodni...)
Tehát az önismeret „ismertető jegyei” és előnyei:

1. Reális képet látunk önmagunkról, és a világban betöltött szerepünkről.
2. Ismerjük erősségeinket, fejlesztendő területeinket, reális célokat tűzünk ki, és az életünket reális alapokra építjük.
3. Ismerjük a múltunkat, kapcsolati és viselkedési mintáinkat és saját elhatározásból változtathatunk rajtuk, ha nem szolgálják a céljainkat.
4. Tiszteljük és elfogadjuk magunkat olyanoknak, amilyenek vagyunk, és ezáltal másokat is tisztelünk és elfogadjuk őket.
5. Ismerjük az érzelmi, értelmi és fizikai igényeinket és teszünk azért, hogy azokat kielégítsük.
6. Felelősséget vállalunk a gondolatainkért, érzéseinkért, szavainkért és tetteinkért.
7. Tudatosan hozzuk a döntéseinket. Nem cselekszünk olyat, amivel ártani tudnánk magunknak, másoknak, a környezetnek.
8. Belátjuk azt, hogy a nem tetsző helyzetekben elsősorban saját hozzáállásunkon tudunk változtatni és nem várjuk el, hogy a másik vagy a körülmények változzanak meg.
9. Képesek vagyunk szembenézni a kihívásokkal konstruktív és előrevivő módon.
10. Őszinte, önazonos és tudatos létünkkel segítünk másokat önmaguk felvállalásában és tudatosabb életvitel kialakításban. A pozitív minta is ragályos.

Ez így mind nagyon szépen hangzik, de senkinek nem akarok zsákbamacskát árulni, az önismeretet nem adják ingyen. Meg kell dolgozni érte.

Sokszor a fájdalmaink, sérelmeink legmélyebb bugyraiba kell alászállnunk azért, hogy megtudjuk, mi volt számunkra az adott helyzet tanítása, és esetleg mit rejtett még el a szemünk elől. Ráadásul ez nem mindig megy egyedül, mert az ember érthető módon nem tudja objektíven szemlélni az őt legérzékenyebben érintő témákat, tehát ha úgy döntünk, belevágunk, érdemes néha segítséget kérni. Sokszor pedig életünk bizonyos gondjai, visszatérő gubancai mögött olyan események állnak, amelyekre tudatosan már nem is emlékszünk, tehát pláne fontos, hogy ezeket elő lehessen venni, és csak annyi időre leporolni, amíg a megfelelő konklúzió és megértés megszületik bennünk.

Ha egy szekta csoportszelleméhez voltál/vagy kondicionálva, akkor ez eleinte igen fájdalmas lehet számodra, de még mindig jobb megtenni ezt magadtól, mint kényelemből halogatni és mindig valaki másra kenni a konfliktusaidat. Ha egyszerre kell szembenézned egy nagy rakás kezeletlen életterülettel az életedben, akkor bizony megtapasztalhatod a Biblai igazságát a magad bőrén, miszerint "rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni."

Források:
http://www.bujiferenc.hu/download/buji2/buji2_03.pdf

http://www.vegtelenlehetoseg.hu/onismeret-mire-jo-es-mire-nem/#at_pco=smlre-1.0&at_tot=4&at_ab=per-1&at_pos=1