Türelem

Igazán nem állt szándékomban egy ellenblogot létrehozni. Sajnos a mostani felállásban nem igazán marad más lehetőségem arra, hogy Mindenkinek Jehova Tanúiról blogban érdemben hozzászólhassak, és lereagáljam a velem kapcsolatos kommenteket vagy az engem érintő témákat. Persze, jogosan felmerülhet a kérdés, hogy miért kell ezt tennem. Ez jó kérdés, mert nem kell/nem kellene reagálnom.

De én most úgy döntöttem, hogy fogok.


Az egyik hozzászóló pl felháborodott az írásaimon. Nos, odáig nem jutott el, hogy erről esetleg nekem írjon személyesen - annyira azért mégsem alacsonyodik le az én szintemre :) -, de addig igen, hogy az alábbi megjegyzést tegye:

"....pszichológiai kísérletet kontrollált körülmények között, előre tájékoztatás alapján, módszeres szelektálás eredményeként szoktak végezni csoportokon, és a kiértékelést is megfelelő végzettséggel, tapasztalattal rendelkező kutató csoport végzi, előre rögzített módszerek, analógiák alapján

itt meg valaki s....n módon, képzetlenül, releváns gyakorlat nélkül, tele érzelmi sérülésekkel megírja az itteniek nagy történetét a blogján, kielemzi, levonja a nagy következtetéseit - amelyek természetesen rá nem vonatkoznak - mert már jó párszor leírtam, hogy amit ír, azt ő maga sem tartja be, amit okoskodik, az rá nem vonatkozik ám, mert akkor bepöccen

kifejezetten gerinctelen dolognak tartom, amit a blogján tesz!

tudjátok mi lenne a korrekt??

mindenki menjenek a blogjára és ott fikázzon ...
ne itt legyen a fikázás, és a moderálás bakker ... szívunk mi, szív a moderátor, szív jj ... mindenki szív ...

hát akkor menjen aki akar oda, ahol a pofont kapta!

ne itt menjen a pankráció, menjen ott ahova való ... aztán oldja meg ott a problémáit, saját terepen, adja meg a szólás szabadságát, amit védelmez, viselje el a kritikát, mutasson példát, oldja meg a gondját, hisz amúgy is ezt hangoztatja

sajnos tudom/tudjuk, mit fog erről gondolni ... és azt is mit fog rá reagálni - kiszámítható, mint az 1x1"

Fogjuk meg és vigyétek? Tessék példát mutatni! Ide lehet jönni és lehet reklamálni, senki sem állítja meg a hozzászólót ebben. Tudtommal.

De nem erről szeretnék írni, mert nekem semmi bajom ezekkel az emberekkel. Sőt nagyon is értékelem, amit eddig tettek a gyülekezet és a blog érdekében is. Pont a fenti komment hatására szeretném megragadni a lehetőséget arra, hogy megosszam a gondolataimat (ha már annyira fontos, hogy ki, kiről, mit gondol...) a volt vénekkel kapcsolatosan. Ahogy visszaemlékezem a JT gyülekezetben eltöltött éveimre, nem csak rossz emlékek, hanem jók is feljönnek. Szeretettel gondolok vissza azokra a családokra, akik rendszeresen meghívtak magukhoz, elvittek az autóikkal a gyülekezetbe, sőt az egyik vén még a családi nyaralására is magával vitt engem, meg egy másik testvérnőt. Volt olyan közeli barátom, aki apám helyett apám volt és türelmesen meghallgatott bármikor, amikor hozzá fordultam. Általában elmondható, hogy rendkívül kézséges embereknek ismertem meg a gyülekezeti vezetőket, az élet sok területén gyakorlati dolgokban nyújtottak segítséget (ha fuvarozni kellett valamit, házkörüli munkákban stb..), mert ezekhez a dolgokhoz értettek leginkább. Egyeseknek - főleg azoknak, akik a polgári foglalkozásukban is humán területen dolgoztak - kiemelkedő biblia- és emberismeretük volt és sok jó dologra rávilágítottak az életemben. Sajnos mások az emberi lélek problémáiban nem voltak valami jók - nyilván ennek sok oka volt az ő személyes életükben is -, de sokan közülük elismerték ezt és még a "bibliai tanácsadásuk"-ban is visszahúzódtak, hogy nehogy Isten ítéletét vonják magukra. Nem próbálták ráerőltetni magukat a másikra, mert voltak más vének is, akikhez fordulni lehetett. Én ilyennek láttam azokat a véneket, akiket ismertem, amíg Pesten laktam. Voltak persze erőszakosabb, rámenősebb vének, de azokat igyekeztem nagyívben kerülni, ha lehetett. A durva erőszakot és rámenősséget mindig elutasítottam, de soha nem gondoltam, hogy nekem kéne bárkit is megítélnem, vagy bárki is nekem tartozik elszámolással a tetteiért.

Igazából azt is a véneknek köszönhetem, hogy meggyógyulhattam betegségeimből, hiszen a vének egy csoportja saját szabad akaratából döntött úgy, hogy a saját előítéleteik szerint bánnak velem és egy olyan állapotomban hagytak magamra, amikor a legkiszolgáltatottabb voltam az életem során. Teljesen igazuk volt abban, hogy a gyermekkoromban átélt szexuális molesztálás emlékeinek feldolgozása az én kizárólagos magánügyem, amihez nekik semmi közük nincsen. Igaz, mert nincs is. Ennek köszönhetően ébredtem lassan öntudatomra, és voltam képes meghúzni a határt abban, hogy milyen mértékbe engedjek beleszólni embereket a véleményembe és döntéseimbe. A vénektől tanultam meg ezt, hogy semennyire nem szabad ezt engednünk. Így egyre jobban és jobban megerősödtem abban, hogy véleményt formáljak, kifejezzem magam és élek a jogommal most is, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik. Ilyen módon a vének "ösztönzésére" kerültem "oda, ahová való vagyok" (úgy tűnik, ezt a kifejezést sokszor használták a pásztorkodásban...), és végzem azt a munkát, amit szeretek. Ha már egyszer a vének pásztori tevékenykedésének köszönhetően egy sokat vitatott helyzet közepette találom magam, ugyan miért ne használnám fel ezt arra, hogy felhozzak olyan témákat, melyek figyelmet igényelnek? Hát nem éppen az érdekemben eddig tett pásztorkodást tenném semmissé, ha nem tenném ezt? Hát nem éppen akkor lennék szemtelen és hálátlan, ha hátat fordítanék azoknak, akik eddig segítettek? De igen, mégpedig annyira, hogy tükörbe sem tudnék nézni!

Elvileg nem lenne semmi okom haragudni a volt vénekre. A gyakorlatban ez mégis megtörténik, leginkább akkor, amikor egyesek úgy gondolják, hogy az újonnan megtalált szabadságomat megtagadhatják tőlem. Ha már egyszer nekem a "provokálás" képessége adatott, akkor mégis, ki, milyen jogon kívánja ezt tőlem eltagadni? A JT-i és exJT-i közötti helyzet igencsak különleges és meggyőződésem szerint nem ideológiai vagy vallási alapú vitára vagy nézetegyeztetésre, hanem az emberek közötti párbeszédre van égetően szükség, mely egy olyan közös gondolkodást (nem egyformaságot!!!) indíthat el, mely képes lehet a tabukat megdönteni. Na, hát valakinek ezt is ki kell "provokálni"!

Vannak olyanok, akik emiatt aggódnak és attól félnek, hogy deviáns megnyilvánulásaim miatt "rossz színben tűnik fel" az exJT mozgalom (ezt a paranoiát még biztosan a JT korukból hozták magukkal, hogy őket valakik mindig 'rossz színben tüntetik fel'....) és emiatt engem akarnak "megdorgálni" vagy megfegyelmezni. Őket szépen kérném arra, hogy pihentessék magukat, mert eleget dolgoztak már, sokat fegyelmeztek másokat - ami miatt jól ki is használták őket. Nem csoda, ha néha úgy érzik, hogy kiszipolyozták őket. hiszen a gyülekezetben szinte minden az ő vállukra került. Most itt az ideje, hogy egy kicsit magukkal is foglalkozzanak: nézzenek magukba egy kicsit és fegyelmezzék most magukat. Ha maradék energiájukat arra fordítják, hogy az én munkámat alaptalanul rágalmazó és méltatlanul kritizáló írásokat gyártsanak, akkor pontosan azt teszik, mint az Őrtorony Társulat is azokkal az emberekkel, akiket kizárt a sorai közül. Mellesleg, ahogy azt már korábban megjegyeztem, semmi, de semmi közük nincsen ahhoz, hogy én kiről vagy miről mit gondolok, és azt kivel, mikor és hol osztom meg. A konstruktív kritikát természetesen szívesen fogadom a továbbiakban is.

Pontosan a saját súlyos traumámból való felépülés ideje alatt tanultam meg az élet értékelését és az egyéni szabadság értékét. A szabadság azonban MINDIG felelősséggel jár együtt. Minél nagyobb a választási lehetőség, annál nagyobb lehet a veszteség-érzés is, hogy azon kezdjünk el bánkódni, hogy mi az amit nem kaptunk meg, vagy mi lett volna ha...Én úgy tapasztaltam, hogy a vénekhez hasonlóan, én is túl sokat fizettem a gyülekezeti létemért, de ahelyett, hogy visszakövetelném ezt - nos kártalaníthatnak is, ha nagyon akarják - inkább rászolgálok arra, hogy "megérjem a pénzemet". Ez bennem határozottan csökkenti a veszteség érzését. És mégis ki az, aki ezt eltagadhatja tőlem? Talán éppen a fenti kommentelő gondolja azt, hogy attól, ha engem lenyom a víz alá, majd ő jobban érzi magát? Talán kevesebb lesz attól az ő vesztesége, vagy a "törleszteni valója"? Hát nem hinném, sőt inkább több! De sok sikert neki ehhez!

Tehát néha megtörténik velem, hogy haragszom a vénekre, mint ahogy velük is az, hogy rám haragudnak. Teljesen normális dolog ez. Egyformán van is meg nincs is okunk haragudni egymásra. Sokszor megsértjük egymást oda-vissza, amit én NÉHA szóvá is teszek, mivel úgy gondolom, szóból ért az ember. Tapasztalatom szerint nem érdekli őket a panaszom - pontosan úgy, ahogy nem érdekelte a budapesti fiókhivatalt sem. De én ezen nem akadok fenn és nem is érzem emiatt "áldozat"-nak magam (ahogyan egyesek szeretnék, hogy érezzem magam). Ugyanis nem gondolom, hogy a volt vének életcélja lenne, hogy velem kiszúrjanak, vagy engem maceráljanak. Rengeteg jó dolgot is kaptam a volt vezetőktől, ha azokat elfogadtam, akkor a packázást is kibirom. Biztosan van valami értelme, mint mindennek az életben - legalábbis én ezt így hiszem.

Azt a vitathatatlanul nagy kincset, hogy merjek önmagam lenni, merjem felvállalni a nézőpontomat és merjem kifejezni a véleményemet - és amelyre éppen a JT gyülekezet véneinek "pásztorkodása" révén tettem szert -, pedig nem szeretném senki kedvéért eldobni. Általuk értettem meg, hogy én ugyanúgy része vagyok az egésznek, de nem én vagyok a központban. Igazából hálás vagyok azért, hogy még a blogomra is utánam jönnek, sőt valahol érthető is részükről, hogy szeretnék befejezni munkájukat. Ebből is látszik, hogy mekkora odaadással végezték azt!

Kívánom nekik, hogy ne csak a csalódás és kiábrándulás érzését, hanem a sok lelki ajándékot is visszakapják az élettől, amit másoknak adtak. Kívánom, hogy ugyanolyan gyümölcsöző életük legyen, mint amire engem is rávezettek. Bízom benne, hogy meg fognak tudni bocsátani maguknak azokért a súlyos hibákért, melyeket elkövettek másokkal (pl velem) szemben, és inkább a pozitív tetteikre tudnának majd visszagondolni. Sőt, még a hibáikból is valami jó származhat, mert létrejöhet valami olyasmi, ami előtte nem volt. Ki tudja....