Hiszel önmagadban?

Akkor JT szerint "önhitt" vagy. De nehogy bedőlj ennek az ítélkezésnek (mert ez az). Az alábbiakban a közösségi szociális munka fenegyerekétől, Saul D. Alinsky-től, idézek néhány gondolatot, aki a legkeményebb gettókban is eredményeket ért el azokkal, akik a legnagyobb elnyomásban és szegénységben éltek:

"Ha az emberek úgy érzik, hogy nincs hatalmuk a dolgokon változtatni, akkor nem fognak azon gondolkodni, hogy mit kellene csinálniuk és hogyan. Csak amikor az embereknek valóságos lehetőségeik vannak arra, hogy cselekedjenek, megváltoztassák a körülményeket, akkor kezdik átgondolni a problémáikat, akkor kezd megmutatkozni az a képességük, hogy érdemi kérdéseket tegyenek fel, szakemberekkel tanácskozzanak és keressék a helyes válaszokat...

Az embereknek az adott közösségben sorozatosan olyan frusztrációban van részük, hogy a közösségi tevékenységben való részvételi szándékuk fokozatosan a nullára csökkent. Az emberek képesek anonimitásban élni, miközben szomjazzák az elismerést a közösség részéről. A siker elengedhetetlen az ember önbecsüléséhez. A feladat az, hogy az embereket mozgásra, cselekvésre, részvételre bírjuk...

Az emberek egyszerűen képtelenek egy számukra teljesen új eszmét, elképzelést azonnal megérteni. A változástól való rettegés egyike a legmélyebben beépült félelmeknek, ezért egy új elképzelést a régi nézetek közegébe kell ágyazni...

Megtanulni tisztelni mások emberi méltóságát azt jelenti, hogy nem fosztjuk meg őket attól az elemi joguktól, hogy érdemben részt vegyenek saját problémáik megoldásában. Az önbecsülés egy törékeny dolog és nem egy eleve meglévő örökké fennmaradó valami. Nap mint nap meg kell érte küzdeni, és csak azok esetében alakul ki és marad fenn, akik aktív szerepet játszanak saját válságaik megoldásában, akik nem passzívak, nem tanácstalanok, akik nem kényszerülnek arra, hogy hálás gyermekként fogadják egy paternalista hatalom 'jószándékú' atyáskodását. Ha úgy segítünk az embereken, hogy közben megvonjuk tőlük azt a lehetőséget, hogy cselekvően közreműködjenek saját gondjaik megoldásában, az ilyen segítség semmiben sem járul hozzá egyéni fejlődésükhöz. Az ilyen segítség csak növeli a kiszolgáltatottságukat azokkal szemben, akik a népben 'segítve' akarják fenntartani saját hatalmukat, vigyázva arra, hogy nehogy a nép maga segítsen önmagán, feleslegessé téve a kéretlen segítők seregét. Az ilyen segítség, lényegét tekintve nem adás, hanem elvétel - az emberek önbecsülésének az elvétele. Az önbecsülésüktől megfosztott emberek nem hisznek saját erejükben, ezért képtelenek hatékony, önerős társadalmi cselekvésre. Ez az 'elvétel' lehet tudatos, de fakadhat tudatlanságból is. Történjen azonban bármilyen megfontolásból is, a lényeg ugyanaz. Ismétlem: ha úgy akarunk segíteni másokon, hogy közben megfosztjuk őket attól a lehetőségtől, hogy problémáikat maguk oldják meg, lényegében az emberi méltóságot tagadjuk meg tőlük és ez egyben a demokrácia tagadása is. És teljesen mindegy, hogy ezt a gyakorlatot milyen ideológia 'igazolja'. Egy erre épülő rendszer hosszú távon működésképtelen." (S. D. Alinsky, 1972.)


Saul D. Alinsky: A kezdés IN: A Szociális munka elmélete és gyakorlata, 3. kötet (Semmelweis, Bp. 1996.)