Tudatmódosítás az erőszakra

Találtam néhány "gyöngyszemet" régebbi és újabb társulati kiadványokban, melyek megmutatják, hogy mi módon szívárognak be tudatmódosító tanítások az egyes gyülekezeti tagok elméjébe.

1. Családon belüli erőszak

Az Őrtorony 2012 2/15 számának 29 oldalán található egy leírás, ami egy olyan nő történetét írja le, akinek a férje erőszakosan viselkedett vele. Ennek a bibliatanulmányozónak a története pozitív színben van feltüntetve. Nem ez az egyedüli ilyen történet, egy korábbi cikkemben már említést tettem egy hasonlóról.

“Selma visszaemlékszik egy leckére, amit egy Tanútól tanult, aki tanulmányozta vele a  Bibliát. 'Egy bizonyos napon', mondja Selma, ‘Nem szerettem volna tanulmányozni a Bibliát. Az előző éjjel, Steve megütött, amikor valamit meg akartam volna vele értetni, és emiatt nagyon szomorú voltam és sajnáltam magam. Miután elmondtam ezt a testvérnőnek, és azt, hogy hogyan éreztem magam emiatt, megkért, hogy olvassam fel az 1Kor 13 4-7 verseit. Miután megtettem, elkezdtem az érveimet: 'Steve soha nem teszi ezeket a szeretetreméltó dolgokat velem'. De a testvérnő segített, hogy másképpen gondolkozzak efelől, azáltal, hogy megkérdezte: 'Mennyi szeretetre méltó cselekedetet mutatsz te a férjed irányába?' Erre azt válaszoltam, 'egyiket sem, mert nagyon nehéz vele élni'. Erre a testvérnő kedvesen ezt mondta: 'Selma, ki próbál itt keresztény lenni? Te, vagy Steve?' Felismertem, hogy ki kell igazítanom a gondolkodásmódomat, és imádkoztam Jehovához, hogy segítsen több szeretettel fordulnom Steve irányába. Lassanként a dolgok kezdtek megváltozni. 17 év után Steve elfogadta az igazságot."

Tekintettel arra, hogy a kiadványokban megjelent cikkek és történetek a "hű és bölcs rabszolga" Isten Szellemétől vezetett kijelentéseknek állítja be, melyeket nem illik kétségbevonni egy megkeresztelt Tanúnak, az ilyen történetek sugallmazásai nagyon is mélyre hathatnak az olvasók elméjében. Az idézett történet lehet kitalált (mint ahogyan elég sok "tapasztalatot" csak kitaláltak a kongresszusokon is), de lehet, hogy van valami igazság alapja, ez mindegy, mert az a hozzáállás, amit próbál elfogadtatni az olvasókkal, az végülis az erőszak tolerálása, eltűrése és megértése. Ebből a rövid történetből ugyanis az alábbi tanítások olvashatóak ki:

• a férj erőszakos viselkedését a feleség viselkedése befolyásolja illetve váltja ki
• ha a feleség bármiben is más véleményen van, mint a férje, és ha ki mer állni az mellett, akkor a férj erőszakos reakciója 'érthető'
• a szomorú és önsajnáló érzés nem érthető a bántalmazott feleség részéről, ehelyett inkább arra kéne gondolnia, hogy hogyan mutasson szeretetet férje iránt
• az a férfi, aki iránt a felesége szeretet mutat, kevésbbé valószinű, hogy megüti őt, tehát ha a feleségek nem szeretnék magukat megveretni, akkor jobban kell szeretniük a férjüket
• ha a felelség úgy gondolja, hogy elfogadhatatlan, hogy a férje egyáltalán megüsse (okkal vagy ok nélkül), annak a nőnek ki kell igazítania a gondolkodását
• az erőszakos férj elhagyása nem tanácsos, és a feleség felelőssége, hogy megváltozzon a férje viselkedése, hiszen ha a férje megveri, akkor az azért van, mert nem kap elég szeretetet a feleségétől
• a feleségnek kitartónak kell lennie, hogy a hite megtérül egyszer és az erőszakos férje felhagy a viselkedésével

De vajon mi a helyzet a hatóságokkal vagy családsegítő szervezetekkel? Vajon olvashatunk-e arról, hogy az ilyen erőszakos családi perpatvarok talán nem egy bibliatanulmányozás hatáskörébe tartoznak, hanem esetleg olyan szakemberektől kéne a bántalmazott feleségnek segítséget kérnie, akik felkészültek az ilyen esetek kezelésére? Ha valaki olvasott ilyen tanácsot valamelyik társulati kiadványban, arra őszintén kiváncsi vagyok, mert én ilyennel nem találkoztam még. Ehelyett olyanokkal viszont igen, amikor egyszerű hirnökök (mint a történetben említett testvérnő is) vagy gyülekezeti vének feljogosítva érzik magukat, hogy 'bibliai tanácsokat' osztogassanak olyan emberek életében, akik súlyos bántalmazás vagy erőszak áldozatai. Az Őrtorony kiadványok hamis elképzelést közvetítenek a keresztény prédikálás szerepéről és nem veszik figyelembe sem az egyes tagok képességeinek, sem a tevékenységük kompetenciahatárait. Az ebből keletkezett problémákat pedig annak a nyakába varják, aki áldozatul esik egy erőszakos támadásnak.
Mi a helyzet a hatóságokkal? Vajon az Őrtorony által sugallt kép bátorítani fogja az amúgy is bátortalan áldozatot, hogy a hatóságokhoz forduljon? Az Ébredjetek! 1979 5/5. számában ezt mondja:

“Mégis, mit tesz a családon belüli erőszak a rendőrség és a kórházak sürgősségi ellátásának minőségével? Tudtad, hogy egyes helyeken több rendőr hal meg a családon belüli erőszak kezelése közben, mint ahányan szolgálatuk egyéb más területei teljesítése közben? A családi veszekedések miatti telefonhívások jelentős rendőrségi időt emésztenek fel, olyan időt mely mindannyiunk védelmére hivatott, hogy megvédjék a nyilvánosságot a bűnözéstől és az erőszaktól."

Vajon ennek az információnak fényében - amit mellesleg egyfajta isteni 'kinyilatkozásnak' tekintesz - vajon mennyire éreznél indíttatást arra, hogy a hatóságokhoz forduljál? Talán éppen az lenne a cél, hogy a Jehova Tanúi gyülekezetében előforduló erőszakos tettek lehetőleg NE kerüljenek ki a nyilvánosság elé, és a hatóságok NE fogjanak gyanút afelől, hogy az erőszakos magatartások magasabb arányban fordulnak elő a gyülekezetben és valami módon a vallás tanításaival függhetnek össze?

2010. 10/8 Ébredjetek! ezzel dicsekszik:
"Mexikó: Elio Masferrer, aki tanár és kutató egy állami egyetemen (Escuela Nacional de Antropología e Historia), megjegyezte, hogy a Tanúk segítenek olyan embereknek, akiknek „a családi életét súlyos gondok nehezítik meg, például nemi erőszak, családon belüli erőszak, alkoholizmus és kábítószer-függőség”. Azt mondta, hogy a tanításaik „visszaadják a méltóságát azoknak, akiknek nincs elég önbecsülésük”, és mivel ezek az emberek „megtanulják azt tenni, ami helyes Isten szemében, el tudják kerülni a nagyobb problémákat az életben” (részlet az Excélsior című újságból)."

Nem tudom, ki hogyan tapasztalata ezt, de én, mint egy családon belüli erőszak áldozata, ennek pont az ellenkezőjét éltem át. A Tanúk részéről semmiféle védelemben nem részesültem, semmilyen jogi segítséget nem nyújtottak számomra, sőt arra akartak kényszeríteni, hogy tűrjem el a férjem részéről megnyilvánuló fizikai erőszakot, mert az "az én hibám". Az emberi méltóságomat pedig nem hogy nem adták vissza, hanem teljesen eltaposták, csak évekkel később ismertem fel, hogy a tanítások milyen alattomos módon és módszeresen ásták alá az önbecsülésemet, ami miatt gyakorlatilag kilátástalan helyzetbe jutottam. A Tanúk szeretnének egy jó imázst fenntartani magukról, ami még önmagában nem lenne baj, de sajnos ezt mások kárára teszik. Nem vonom kétségbe az Excelsior újságban megfogalmazott véleményt, viszont ha az általuk előidézett problémákat kezelnék és azok eredményeit megosztanák a folyóírataikban, akkor sokkal hitelesebbek lennének. Ezek nélkül csak önmagasztalásnak tűnhetnek a kijelentéseik, mivel csak a pozitívakat próbálják figyelembevenni, míg a gondokat más nyakába akarják varrni.


2.  Nők megerőszakolása


Az Őrtorony tanítása szerint, az a nő, aki megerőszakolás közben nem kiált segítségért, paraznaságban vétkes. Az 5Mőzes 22:23-27-ig terjedő versére alapozzák ezt, melynek egy részlete szerint:
"...Vigyétek ki mindkettőjöket annak a városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak. A leányt azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta az ő felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből...."

Az 1964 1/15. Őrtorony olvasók kérdései ezt így fejtegeti:

"Az írásszerinti tanács a keresztényekre is alkalmazható, "meneküljetek a paráznaságtól (1Kor 6:18). Így ha egy keresztény nő nem kiabál, és nem tesz erőfeszítést, hogy elmeneküljön, úgy tekinthető, mint aki beleegyezik az erőszakba. Annak a keresztény nőnek, aki tisztán akar maradni Isten előtt és engedelmeskedni akar a parancsainak......össze kell gyüjtenie az erejét és az Írások szerint kell cselekednie, és segítségért kell kiáltania. Igazából ez a tanács hozzájárul a saját biztonságához is, mert amennyiben alárendeli magát a férfi szenvedélyes kívánságának ebben az esetben nem csupán paráznaság bűnében bűnös, ráadásul szégyenteljes helyzetbe is kerül."

Ebből a részből kiderül, hogy ha egy nő nem tud kiálltani valamilyen oknál fogva - mert például az elkövető befogja a száját -, akkor azt úgy veszik, mintha ő is beleegyezett volna a dologban. Mellesleg ki fogja ezt meghallani, talán az elkövetők éppen nem egy forgalmas hely közelében próbálkoznak? És hogyan tudja az áldpzat bizonyítani, hogy kiálltott, ha nem volt ott senki? Ez az érvelés a nemi erőszak bűnét oly módon kívánja beállítani, hogy annak teljes felelőssége a nőt illeti. Végülis az ő baja, hogy úgy járt, sőt emiatt ő kerül "szégyenteljes helyzetbe", ami jól mutatja a JT gyülekezet hozzáállását az erőszakot elszenvedett nőkhöz. Sajnálatos módon néhány vén még úgy érezte, hogy egész nyugodtan hozzátehet ehhez a szégyenhez, hiszen a nőnek már úgyis mindegy. Ahelyett, hogy együttérzést mutatnának az ilyen áldozat iránt, inkább közmegvetést és száműzetést kap.

Más kiadványok gyakran adnak tanácsot a nőknek az öltözködésben és abban, hogy ne mászkáljanak későn egyedül a sötét utcán. Az Ébredjetek! 1974. 3/8. száma egy rendőr véleményét idézi: "Nem reklámozhatsz egy árút anélkül, hogy ne várnál rá vevőt...egy kis visszafogottság" tartja (ez a "világi" rendőr) megelőzhet néhány szexuális támadást".

Ebből az jön le, hogy a nők nem öltözködhetnek a saját ízlésük szerint (nos ezt tudjuk, hogy nem szeretik a gyülekezetekben), hanem a férfiak vágyainak a fel-, illetve lecsigázásához kéne hozzájárulniuk, a helyzettől függően. Ezenkívül az erőszaktevő viselkedéséért megint csak a nőket teszik részben felelőssé, mert azt sugallja, hogy nem történt volna meg az erőszak, ha a nő normálisan fel van öltözve. A valóságban a szexuális támadásnak semmi köze az öltözködéshez, mert akárhogy as van egy nő öltözve, a férfinak nincs joga őt megtámadni.

Az Ébredjetek! ezen kívül felhoz egy konkrét példát is, amikor két testvérnőt fenyegetett egy erőszakoskodó. A testvérnőket a kiadvány pozitív példákként állítja fel, akik így próbálták megmagyarázni ellenállásukat a férfinak: "Ha nem kiabálnának, akkor ez lerombolná a Jehovával és a keresztény gyülekezettel való kapcsolatukat, ki lennének közösítve és senki nem állna velük szóba, ami rosszabb lenne, mintha megölné őket".

Természetesen dicséretreméltó a testvérnők lélekjelenléte, és nem is arról van szó, hogy nem kell kiabálni, vagy nem lehet esetleg az erőszakoskodót lebeszélni a szándékáról, inkább arról, hogy az ilyen helyzeteket példákként állítják be, holott azt senki nem tudja, hogy egy ilyen támadás alatt hogyan lehet, és ő személyesen hogyan fog viselkedni, mit tud megtenni, vagy mit nem. Lehet, más nők, akik nem voltak ennyire szerencsések, azok úgy lesznek beállítva, mint akik 'bűnösök', mert 'jehova' nem védte meg őket és ahogy a testvérnők tekintették volna magukat akkor, ah a bűncselekmény megtörtént volna ellenük: 'megvetett, kiközösítetteknek, akikkel senki nem áll szóba'. Miért kéne egy erőszakoskodás áldozatát így tekinteni?

Ráadásul nem elég, hogy kiabálni kell a testvérnőknek, ha valaki meg akarja őket erőszakolni, de arra is figyelmet kell fordítaniuk, hogy ők keresztény testvérnők, akik nem beszélhetnek tiszteletlenül egy férfival. Az 1984 2/22 Ébredjetek így figyelmeztet: "Bánj vele tisztelettel! A leendő áldozatnak észben kell tartania, hogy a szexuális erőszakot tevő is egy ember. Kétségtelenül vannak olyan körülmények az életében, melyek beletaszították ebbe a viselkedésbe.  Így a nőnek nem szabad rettegnie a félelemtől és engedélyt adni arra, hogy megfélemlítse őt az elkövető, ugyanakkor megértően kell bánnia vele, mint egy embertársával." 

Azért egy kissé magas mércét állítanak a nőkkel szemben, nem?

De még mi másért lehetnek a nők felelősek? A pedofilia terjedése miatt is, ami a pornóújságokon és a nők ruhaviselési szokásaikon kívül a nők fiúgyermekekhez való hozzáállásukkal is elősegítik a megbecstelenítők kialakulását. Az Ébredjetek! 1974. 3/8. így adja vissza:

"A női nemnek is osztoznia kell a felelősségben. Azzal kezdve, hogy egészen az 5-6 éves korig, ami a legfontosabb kor, a kisfiúk egyénisége nagymértékben nők, leginkább az édesanyjuk, által van formálva. Ahogyan növekednek,  általában az anyjuknak van a legtöbb lehetősége arra, hogy belenevelje a fiába a nők iránti tiszteletet, mind szóval, mind példamutatással. De rengeteg anya nem képes ennek megfelelni. Különösképpen vádolhatóak azok a női rokonok, egy nagynéni vagy az anya, akik szexuális jétákként használták a fiaikat, ennekokáért elindították őket azon az úton, ami miatt agresszív érzeésekkel bírnak a nők irányába."

Nyilvánvaló tény, hogy sok szexuális erőszakot elkövető maga is incentusáldozat volt gyermekkorában. Érthető, hogy ellenséges érzülettel viseltetnek a női nem iránt. Ez azonban nem használható kifogásként a nők elleni erőszakra. Főleg egy olyan személy esetében, aki a keresztény gyülekezet tagja. Az a tény, hogy valami érthető, még erkölcsileg nem igazolható. Az a felnőtt, akinek problémája van az édesanyjával, vagy akármelyik női családtagjával, annak ezt a gondot azokkal a személyekkel kell elrendeznie, nem egy ártatlan nőt megtámadnia. Talán ez az itt felsorolt sok cikk, melyek az erőszakos férfiakat veszik burkoltan oltalmukba, milyen útmutatást nyújt abban, hogy az elkövető ahhoz a személyhez forduljon, aki ellene vétett? Vajon segítenek neki abban, hoyg pszichológushoz forduljon, vagy egyéltalán lehet-e valakibel őszintén beszélni az érzéseikről? Mi történik, ha valaki felismeri, hogy szexuális molesztálás áldozata volt a múltban? Milyen segítséget várhat a JT gyülekezettől ennak a gondnak a kezelésében? Sajnos a JT gyülekezetben nem támogatják az efféle problémakezeléseket, inkább egy látszatbéke-testvériséget húznak a meglévő konfliktusok fölé, amely alatt létrejönnek az eféle elfajzások, amely elkövetők számára inkább védelmet nyújtanak azáltal, hogy megpróbálják inkább lejáratni az áldozataikat. Az a gyülekezet, ahol a pedofilia elterjedt és az elkövetők a gyülekezet védelmét élvezik, jóllehet semmi jelét nem adták annak, hogy részt akarnának venni az áldozatok rehabilitásában, csúfosan kudarcot vallott az Isten erejének a kinyilvánításában. Hol van az a nagyobb erő, ami akkor adatik, amikor rendkívüli kisértésben van valaki (2Kor 4:7)? 

A szexuális erőszakot elkövető csakis egyedül felelős a tettéért, hiszen elutasította a személyes jellemfejlődés alkalmait, ezzel együtt az Istentől jövő segítséget is. Az a szervezet, amely (legyen az vallás vagy munkahely) szintén felelős azért, ha megtűri az erőszakoskodást, nem védi meg az áldozatokat, illetve kirekeszti őket, mert a szexuális molesztálók számára kedvező légkört teremt.

3. Gyermekmegbecstelenítés


De nézzük mi a helyzet a gyermekek bántalmazásával. 2012. október 1-i vének levelének egy részlete:
“Ezenfelül a véneknek minden feltételezett gyermekmegbecstelenítési esetet ki kell vizsgákniuk. Amikor az véneknek tudomására jut egy vád, ebben a levélben írottakon felül, figyelmesen meg kell vizsgálniuk a Terelgessétek könyv 12. rész 18-21 paragrafusában felvázolt útmutatásokat. Mindamellett a belső gyülekezeti célt szolgáló bizonyíték megállapításánál észben kell tartaniuk a Biblia világos útmutatását: "Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog." (5Mózes 19:15). Azt az elvárást, hogy két vagy három tanú vallomását kell figyelembevenni, Jézus is megerősítette (Máté 18:16). Vagyis, bár a vének kivizsgálnak minden állítást, az Írások szerint nincsenek felhatalmazva arra, hogy gyülekezeti eljárást indítsanak, hacsak nem történik bevallása bűnös részéről, vagy két hiteles tanú nem tesz vallomást az ügyben.  A vének nem kaptak felhatalmazást gyülekezeti eljárás folytatására abban az esetben amikor csak egy tanú van, de ébernek kell maradniuk a vádlott életvitelére és tetteire való tekintettel. Ha két személy tanusítja ugyanazt a helytelenséget, akkor a vallomásuk elegendőnek bizonyulhat ahhoz, hogy egy bírói eljárás kezdődjön (1Tim 5:19, 24, 25). Ha az elkövető nem mutat megbánást a bujaság bűne felett, akkor indokolt a kiközösítés." 

Ennek fényében gyakorlatilag lehetetlenség egy megbecstelenítőt leleplezni, hiszen melyik az a pedofil személy, aki bevallja a tettét, vagy aki azt szemtanúk (legalább kettő) előtt hajtja azt végre? A gyülekezeti felvigyázók, akinek ez a levél útmutatásokat hívatott adni abban, hogy mit tegyenek a gyülekezetben felmerülő gyermekmegbecstelenítési ügyekben, igen össze lehetnek zavarodva ettől. Amikor ennyi szabállyal van valami bebiztosítva - mely szabályhalmaz az elkövetőt hivatott védelmezni elsősorban - akkor ott az egyéni lelkiismeret nem igazán tud akcióba lépni. Mit értek ez alatt? Ha a társulat valóban azt akarná, hogy ezek az esetek napvilágra jöjjenek és megfelelően kezelve legyenek, akkor miért nem ad egy sokkal kézenfekvőbb tanácsot a véneknek. Először is minden gyanús esetet a hatóságoknak kell kivizsgálni és nem a vének nyakába varrni (ha később ebből baj lesz, akkor a társulat úgyis kihátrál mögülök). Másrészt a megbecstelenített áldozatokkal való bánásmódnál csak fel kellene tenni a következő kérdéseket: "képzeld el, hogy valaki ilyen bűntényt követ el a saját lányod ellen? Hogyan éreznéd magad?". Ez az egyszerű kérdés beindítaná a vének (főleg akiknek lányuk van) természetes emberi reakcióit, és sokkal jobban tudnák, hogy mit kell mondaniuk vagy tenniük az áldozat megsegítésében. Sajnos a sok farizeusi szabály betartása miatt ezek a férfiak teljesen leblokkolnak, ami olyan ostoba kijelentésekre készteti őket, amivel iszonyatos sértéseket, sőt károkat idézhetnek elő egy amúgy is súlyosan bántalmazott nőnél. Aztán, csak hogy tovább tetézék a dolgot, a nőnek ezekre a súlyos személyiségi sérelmekre adott normális reakcióit hisztériának bélyegzik. Tehát nem elég, hogy bántalmazták korábban, az ún. "segítők" tovább fokozzák ezt fájdalmat, mivel követik a társulati fondorlatos útmutatásokat, amivel valójában becsapják őket. Ha belegondolnának, hogy mit éreznének, ha történetesen az ő lányukkal, feleségükkel vagy netán édesanyjukkal szemben követné el valaki ugyanezeket a sérelmeket, akkor rögtön más színben látnák a dolgokat.
Bennem még az is felmerült, hogy az elkövetőnek még így is módja van megbánást mutatni. Igaz is, körbe van véve hasonszőrű szexéhes férfiakkal (tisztelet a kivételnek), akik őt jól "megértik", míg az áldozat, aki megkapja a társulati "tanácsokat", amit ugye nem 'jól fogad'- mert ki az aki jól fogadná azokat - a reakciója alapján a gonosz Jezabel vagy idegbeteg hisztérika kategóriába lesz sorolható. Onnantól kezdve bármit mondhat, nem lesz képes áttörni a vének elméjében fellépő korlátot, mely tévesen bekapcsolja a "meg kell védeni a gyülekezetet a romboló befolyástól" nevű programot (aminek a gyakorlatban pont az ellenkezőjét teszik...).
Ezt azért nem nevezném pártatlan ítélkezésnek! Arra mondjuk kiváncsi lennék, hogy a "bűnbánó" gyermekmegbecstelenítő megtérése ugyan miben nyilvánul meg. Vajon csak 'beismeri' a bujaság bűnét és 'bánkódik" felette, vagy ténylegesen tesz-e valamit az általa okozott károk megtérítésére (önként dalolva, nem bírósági kényszer akatt)? Vagy ezt majd az áldozat elrendezi "jehovával", miután persze kidobták a gyülekezetből és megfosztották mindenétől (hmm....talán titokban abban reménykedve, hogy majd öngyilkosságot követ el és akkor már nem beszél?). Mert ha az elkövető nem tesz semmit az áldozatáért, akkor mégis miből derül ki a bűnbánata? (Lukács 3:8) Arról nem is beszélve, hogy vajon akkor is átadják a pedofilt a hatóságoknak, ha megbánja a bűnét? Ezt nem tudom pontosan, mi a társulat hivatalos álláspontja ez ügyben. Ha valaki tudja, akkor kérem, írja meg nekem.

Még a nagy port felkavaró Conti eset után sem hajlandóak változtatni ezeken az elrendezéseken (sőt igazából ez a levél a "kiigazításokat" volt hívatott közölni, amit a Conti ügy miatt tettek). Az Őrtorony magának tartja fenn a jogot, hogy eldöntse ki az elkövető, és továbbra sem hajlandó a hatóságoknak kiadni a gyanús eseteket. Ha például valaki szemtanúja lenne egy gyilkosságnak, amit a gyülekezet egyik tagja követne el, akkor sem hívnák a rendőrséget azonnal? Vagy várnának arra, hogy az elkövető mégegy embert megöljön, hogy meglegyen a két szemtanú? Már az is megdöbbentő önmagában, hogy a gyermekmolesztálást egy "bűn"-nek kezelik, amit a gyülekezeti előljárók hivatottak kezelni, akiknek semmiféle mentálhigiéniás végzettségük nincsen, hanem egyszerű kétkezi munkások. A pedofilia egy bűncselekmény, ami különbözik attól, amit a Biblia öröklött bűnként emleget.

Elterelve a figyelmet a gyülekezeti felelősségről a véneknek szóló levél megjegyzi: "A véneknek segíteniük kell az érintett gyermek szüleinek megérteni, hogy az övék az elsődleges felelősség, hogy megvédjék a gyermeküket"  
Nem azzal van a baj, hogy ez a mondat így nem igaz. A baj az, hogy ennek a gyakorlati kivitelezhetőségét teszik lehetetlenné a szülők számára, ugyanis ha egy gyermekmolesztáló van jelen a gyülekezetben, akkor azt nem jelentik be, ha egy szülő esetleg mégis gyanút fogna egy "testvér" furcsa viselkedése esetén, akkor meg jön a kéttanús-dolog, ami ugye a szülőt fogja gyanúba keverni. Arról nem is beszélve, hogy mi akik ismerjük a Jehova Tanúi gyülekezetei légkörét, tudjuk, hogy milyen mértékű bizalom létezik a testvérek között. A legtöbbekben fel sem merül, hogy ilyen bűncselekmény egyáltalán megtörténhet JT-inél, az erről szóló híreket, melyek nyilvánosságot láttak - mert a legtöbb esetnél lefizették az áldozatot és hallgatásra kényszerítették -, csak a hitehagyottak rosszindulatú hírverésének tekintik. Az ilyen naív tagok közül, akik egy vallásos mámorban úsznak, bizony elég könnyen operálhatnak bűnözők, hiszen könnyen bejuthatnak mások otthonába, és létesíthetnek kapcsolatot gyermekekkel, akik teljesen megbíznak ezekben az idegenekben.

De milyen segítséget adnak a szülőknek és a gyermekeknek a szexuális molesztálók ellen?

1. beszéld meg a szexuális témákat a kiskorú gyerekeddel
2. elmondani a gyereknek, hogy hogyan reagáljon egy esetleges támadással szemben (pontosan mit mondjon)
3. ne engedjék a szülők a tinédzsereket kihívóan öltözködni
4. tartsák szemüket azon, hogy mit néz a gyerek az interneten
5. legyenek éberek más felnőttek viselkedését illetően

Ezekkel a tanácsokkal úgy vélem, hogy inkább paranoiát és bizalmatlanságot hintenek el. Miért kéne egy kisgyereknek a szexuális molesztálók támadásaira felkészülni? Ha egy gyermek megfelelőn tiszteletben van tartva és van önbizalma, és bizalma a szüleihez, akkor kisebb az esély, hogy áldozattá válik és nagyobb az esélye, hogy nem enegedi, hogy bárki belegázoljon a személyes szférájába. De egy olyan vallás, amely a gyermekek elleni erőszakos magatartást bibliai alapelvekkel támasztja alá és propagálja, már megsérti a gyermekek jogait, ami miatt csak zavart okoz a kicsikben azzal, hogy ezt szabad, ezt nem szabad (pl: "apu megverhet, mert szeret, de a bácsi nem nyúlhat hozzám..."). 

De mi a helyzet, ha megtörtént a molesztálás, vajon nyújt-e segítséget a JT szervezet az áldozatoknak? Komoly jogi háttérrel rendelkeznek annak érdekében, hogy az ellenük irányuló pereken képviseljék a saját érdekeiket, de vajon számíthatnak-e erre a szolgáltatásra azok, akiknek a gyermekük molesztálva lett, vagy azok a gyülekezeti tagok, akik felnőttek ugyan, de szeretnének szembenézni a gyermekkori molesztálás emlékeivel? Ilyen segítség nem létezik. Az érintetteknek maguknak kell küszködniük ebben, sőt még a nyilvános lejáratással is szembe kell nézniük, ha esetleg azt tervezik, hogy a hatóságokhoz vagy a nyilvánossághoz fordulnak. A kiadványok próbálják minimalizálni ezt a veszélyt és lekicsinyíteni a hatóságok szerepét. Az Ébredjetek! 1993 10/8 száma így fejti ezt ki:

"Néhány jogi szakember azt tanácsolja, hogy jelentsék a megbecstelenítést a hatóságoknak, amilyen gyorsan csak lehet. Néhány országban a jogi rendszer megkövetelheti ezt. Más országokban azonban a jogi rendszer kevés reményt nyújt a sikeres nyomozásra."

Az érintetteknek nem kötelező az incidenst jelenteni a hatóságok felé, melyek erőtlennek vannak beállítva. Ez csak egy lehetőségként van ajánlva és szakszerű segítséget is abban az esetben ajánlatos kérni, ha a szakember tiszteletben tartja a vallási nézőpontokat. Nehogy véletlenül kiderüljön, hogy valakinek esetleg a vallásos dogmarendszere járult hozzá az áldozattá válásához vagy éppen a vallásos környezet túl nagy toleranciát, "megbocsátást" mutat köztörvényes bűnözők iránt.

"....Sok felelős szülő azt választja, hogy szakszerű segítséget keres a megbecstelenített gyermek számára. Éppen úgy, ahogy egy orvossal kapcsolatban megteszed, győződj meg róla, hogy minden ilyen szakember tiszteletben fogja tartani vallási nézőpontodat..."

(Itt megjegyezném, hogy egy szakembernek tiszteletben kell tartania a kliense vallásos nézeteit. Itt csak az a kérdés, hogy vajon JT-i mit értenek a "tisztelet" szó alatt (bővebben erről itt). A tapasztalatok szerint azt, amikor egyetértenek velük. Bármilyen véleménykülönbséget - aminek hangot is adnak -, azt már a vallásos hitnézeteik elleni támadásnak veszik. Így a terápiák hatékonyságát is eleve aláássa az Őrtorony ravasz érvelése.)

Az erőszak tovább él a gyülekezetet elhagyók fejében

A gyülekezet elhagyásával az megrögződések és berögzött "problémakezelési módok", nem múlnak el nyomtalanul. Egyesek úgy gondolják, hogy ha nem követnek el szexuális erőszakot, akkor ezek a tanítások rájuk az ő esetükben nem működtek. Sajnos ez nem így van. Azok a volt tagok, akik azt hiszik, hogy ezekből az agymosásokból egyszerűen ki lehet gyógyulni, mint a náthából, nagyot tévednek, mert sokkal mélyebben beleívódtak a tudatalatti mintázatba, mint gondolnák. A nők elleni erőszakot, pedofiliát megtűrő és támogató vallás mindenkire káros hatással van és arra indíthat egyeseket, hogy ha tettekben nem is, de szavakban kifejezhetik a nők iránti ellenérzésüket, mégpedig úgy, hogy ezen viselkedés felelőssége alól mentesülhetnek pusztán azon az alapon, hogy ők férfiak, akinek joguk van helyreigazítaniuk a nőket. Saját viselkedésükre mentségeket hozhatnak fel, míg a nőktől elvárják, hogy "szelid csendes szellemben" szólaljanak fel, de jobb, ha inkább "tartják a csöpp kis szájukat". Egy volt vén, aki szóbeli erőszakos viselkedésre ragadtatta el magát velem szemben, így látja a saját helyzetét:

"Becsapottak voltunk, akik a szervezetben voltunk, emiatt talán ingerlékenyebbek, türelmetlenebbek, akik hajlamosak vagyunk gyorsan megbántani egymást, de ne feledjük, a szeretet sok vétket elfedez.
Nehéz jól bánni olyanokkal, akik önmagasztalóak, csak a saját gondolkodásuknak hisznek, miközben mindenkit megbántanak, aki sérti az önérzetüket."

A volt vén szavaiból kiderül, hogy az teljesen normális részéről  hogy ő belegázolhat mások önérzetébe (vagyis egy nő ne legyen önérzetes), ugyanakkor az ő általa okozott bántalmakat, "vétkeket" a szeretetnek kéne elfedeznie. Az mondjuk eszébe sem jut, hogy esetleg neki kéne bocsánatot kérnie az okozott sérelemért, vagy hogy ő mutasson példát abban, hogy hogyan fedi el a szeretet a "sok vétket", amit szerinte a másik okozott neki.
Ezt nevezem én az agymosás utóhatásainak, amin nem lehet csodálkozni annak az információknak fényében, amivel a társulat ezeknek a férfiaknak a fejét tömte - és ők ezt követték. Nem szeretném, ha bárki szégyent érezne afelett, amit tett- nyilván hacsak nem követett el komoly bűncselekményt -, mivel az senkit előbbre nem visz főleg, ha tudatlanságból történt a dolog. Viszont a fejükben levő "őrtornyocskákat" mindenkinek magának kell ledöntenie, ezt senki nem teheti meg a másik helyett, és ezt csak úgy lehet, ha pl a volt vének elfogadják, hogy a másik embernek (pl egy nőnek) is lehet az övéktől különböző nézőpontja, függetlenül attól, hogy igaza van-e vagy sem, vagy van-e lelki problémája vagy nincsen.
Ez is hozzátartozik a valódi szeretethez, szerintem.

Ebben a cikkben a Jehova Tanúi gyülekezetben levő (vagy ott valamikor szolgáló) férfiak gondolkodási torzulásait szerettem volna megértetni az erre nyitott olvasókkal. Azért emeltem ki a férfiakat, mert a társulati tanácsok nekik szólnak, hiszen nők nem is lehetnek vezetők (hál Istennek, ezért legalább nem vagyunk okolhatóak....). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nőknél nincs semmilyen hatása az agymosottságnak, nyilván van, pont ezért tolerálják az ellenük megnyilvánuló agressziót a "szeretet és a béke nevében". Ezenkívül olyan is létezik, hogy egy nő ellenséges a férfiakkal szemben, éppen a múltban átélt rossz tapasztalata miatt, ami sértő lehet a férfiakra nézve is. Én átéltem ilyen rossz tapasztalatokat a múltban, részben azért, mert ilyen erőszakos családba volt szerencsém beleszületni, részben meg azért, mert sokáig nem voltam tudatában annak, hogy ez milyen hatással volt rám, ezért tudatlanságomból kifolyólag rossz döntéseket hoztam. Elismerem, hogy másoknak is lehetnek rossz tapasztalataik a családjukkal és az abból származó döntéseikkel, amit mindenkinek magának kell kezelnie. Akár a saját rossz tapasztalaim, akár a mások sérelmei nem lehet kifogás az egymás elleni viselkedésre, csak érthetővé teheti azt, de csak olyan mértékben, amennyire megértettük és feldolgoztuk saját múltunkat. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nem lehet sok mindent (és nem is kell!!!) megérteni. Pl az erőszakos viselkedést nem kell megérteni. Ez a társulati agymosás egyik célja, hogy alattomos módon elhitesse velünk ezt a hazugságot (úgy, mint egy vallási tévtanítást is), mivel így tudja csak fenntartani az uralmát a hivek felett.
A magam részéről pontosan ezért utasítom el ezt a magatartást, hasonlóan ahhoz, mint mások elutasítanak egy bibliaellenes tanítást. Mások erőszakos viselkedéséért nem vagyok okolható, sem előidézője nem vagyok annak, ez egyes egyedül annak a felelőssége, aki elköveti ezeket a szóbeli, vagy fizikai tetteket.

Hiszem azt, hogy a legtöbb Jehova Tanúi között szolgáló vén (vagy volt vén), aki akármilyen okból felült a társulati agymosásnak, igazából érző ember, aki nem akart semmiféle kárt okozni másoknak. Remélem, hogy cikkem hozzájárul ahhoz, hogy ezek a férfiak teljesebb képet kapjanak önmagukról és ki tudják igazítani az agymosásból fakadó károkat, melyeknek nem áldozataik a legnagyobb kárvallottjaik, hanem ők saját maguk.


Forrás:

http://jwsurvey.org/cedars-blog/we-will-decide-who-is-a-predator-new-watchtower-instructions-to-elders-on-child-abuse
http://jwsurvey.org/cedars-blog/won-without-a-word-at-what-cost