A keresztények szerint a Biblia, Isten Szava mondja ezt meg. Azonban ezt mindenki más és más módon értelmezi. Melyik értelmezési módot kell előnybe részesíteni? A Jehova Tanúinál szerzett tapasztalatom alapján, egyre inkább úgy látom, hogy más, önmagukat keresztény értékrendet valló közösségek is hasonló módon egy felsőbbrendűségből kiindulva úgy érzik, hogy ők mutathatják meg a többi "még nem újjászületett" kereszténynek, vagy éppen démonoktól megszállt egyéb spirituális vagy ezoterikus út követőinek a helyes útat. Annak ellenére teszik ezt, hogy ők maguk nem mindig ékeskednek a megfelelő gyümölcsökkel....
A Biblia ellenben ezt mondja a Jakab 3:13-ban: "Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével."
Annak ellenére, hogy a kereszténység igen sok hívet tudhat magáénak, csak ritkán lehet olyan személlyel találkozni, aki nem az én problémámat akarja megoldani, hanem a saját életében mutat példát. Nos, lehet, hogy csak nekem nem sikerült - nyilván ez is mutat valamit - valahogy a keresztények körében sokkal jobban tapasztalom az ítélkezést, mint az empátiát. De mivel megtapasztaltam az ilyen hozzáállás árnyoldalait Jehova Tanúinál, ezért ez nálam rögtön bekapcsol egy vészjelzést és azonnal ellenszegülök azoknak, akik démoni praktikákkal hoznak össze mindent és mindenkit, csak azért, mert különbözik a megközelítésük az övékétől. Sajnos, hogy a kereszténység mai képviselői oly messze kerültek Mesterük empatikus személyiségétől, amivel ahelyett, hogy vonzanák, inkább elriasztják az embereket, akik megundorodnak az általuk kimutatott traktától.
A magam részéről nem szeretnék semmilyen teológiai fejtegetésben részt venni, mert nem érzem magam ebben kompetensnek. Ha valaki egyszer valamennyire is megérti a saját életét, és kezdi kapisgálni, hogy milyen szerepet is tölt be az életben, a társadalomban, a családban stb.., akkor érthetővé válhat számára, hogy az Istenhez nagyon sokféle út vezet, mivel az emberek különféle háttérrel rendelkeznek és más és más dolgok felé vonzódnak. Viszont ezen belül mindenkinek van egy sajátos útja, ami NEKI a legjobb valami miatt. Ez azonban mindenkinek más lehet, de vannak olyan emberek, akinek az útjuk közelebb áll egymáséhoz, mint másokéhoz. De addig amíg nem ártanak másoknak - nem erőszakolják rá a nézeteiket, nem rekesztik ki a másként gondolkodókat, nem alkalmaznak erőszakot -, mindenki betölt egy adott feladatot.
Ebből a nézőpontból fölöslegesnek tűnik azon vitatkozni, hogy kinek van igaza, hiszen mindenkinek igaza van és senkinek sincs igaza egyúttal. Vagyis minden vallásnak és csoportosulásnak meg vannak a maga tévtanításai, hazugságai, és bármely irányzatot meg lehet élni iszonyatosan buta és ostoba módon és nagyon magas szinten is. Ugyan súlyos károkat szenvedtem Jehova Tanúi hitnézetének követéséből kifolyólag, de mégsem merném azt kijelenteni, hogy az a vallásos hitnézet nem jó. Mert van, akinek jó, és azt tiszteletben kell tartani addig, amíg nem okoz másoknak kárt. A remény, mégha hamis is, néha jobb, mint a teljes reménytelenség, főleg, ha egy személy még nem bírná elviselni a nagyobb fényű igazságot valami miatt.
A kereszténységben hívők egy kétezer évvel ezelőtti történetre alapozzák a hitüket. Sok fanatikus tag a Biblai szó szerinti ismételgetésével akar másokra benyomást tenni, jóllehet az akkori élet az teljesen más volt, azok a szavak egy más környezetben hangzottak el, melyek úgy, egy az egyben nem alkalmazhatóak a mai ember számára. Amúgy is, tapasztalatom szerint ha az ember csak az Írásokat kutatja, mintha azt hinné, hogy abban van az örök élete, akkor a saját életét nem éli, és egyszer csak azt veszi észre, hogy az Írások is egyre zagyvábbak lesznek. Ugyanis a Biblia úgy van megírva, hogy bármit be lehet belőle bizonyítani, és annak a bárminek az ellenkezőjét is. Vagyis ha azt a saját életemtől teljesen függetlenül akarom megérteni, akkor nem leszek nagyon sikeres az értelmezésébe vagy meg kell kérnem valakit, hogy tanítson engem. Önjelölt prófétában pedig nincs hiány. A kérdés csak az, hogy a "tanítóm" mennyire ért meg engem, mint személyt. Mert Jézus megértette az embereket. De ha a tanítóm nem akar megérteni, akkor mit tanít nekem? Egy kétezer évvel ezelőtti történethalmazt. De nekem most kell élnem az életemet.
Egyes zenészeket "sátáni" befolyással vádolnak, holott lehet, hogy csak keményebben fogalmaznak meg bizonyos társadalmi problémákat, amiben érintettek. Ez dühöt és indulatot fejezhet ki, ugyanis ezek az érzések időről időre mindenkiben feljönnek, ha élni próbál ezen a földön. De érdekes módon egyre jobban elfogadhatóvá válik a rockzene, ha azt éppen keresztények játszák. Számomra úgy tűnik, hogy mindent és mindenkit 'szentesít' a keresztény hithez való tartozás, és az mindegy, hogy ez valós megtapasztaláson, vagy éppen csak egy divathóbort követéséből adódik. Mintha az emberek attól válnának Krisztus követői, hogy mennyire szép hangzatos kijelentéseket tudnak tenni Jézusról és a vallási élményükről. Nem mondom, hogy ezt valaki ne tegye, ha erre indíttatást érez, de Jézus követője, véleményem szerint, nem csak ebből áll.
Egyfajta 'Jézus-klónok' jönek létre, akik azt gondolják magukról, hogy ők milyen kis kedvesek, egészen addig, amíg nem kerülnek egy olyan helyzetbe, amikor náluk is elszakad a cérna. Ekkor persze a keresztény teória szerint nem magukon kéne elgondolkodniuk, hogy vajon tényleg miért is reagál a másik úgy ahogy (az nyilván az ő problémája is, szó se róla), hanem a megoldásként megállapítják a másik félről, hogy démonoktól megszállt és 'megtérésre' van szüksége. Az ilyen álkeresztények, ahelyett, hogy hitüket emberi tartásban is kifejeznék és képesek lennének megmondani, hogy mi a bajuk a másikkal - ez némi önismeretet is kívánna -, inkább mégtöbb álarcot feltesznek, lenyelve a sérelmüket és mégnagyobb műanyag érzelemmel próbálnak 'jó hatással' lenni a szegény 'eltévelyedettre', aki nyilván valami csúnya dolog 'befolyása' alatt áll.
Az eszükbe sem jut, hogy lehet pont ez a magatartás váltja ki másokból az 'állatot' (ami, megint mondom, hogy az ő felelősségük elsősorban), és pont ettől akar menekülni.
Nem mintha én kétségbevonnám a démonok létét, és ez a cikk nem is arról szól, hogy ezt megvitassam. A saját belső démonainkkal azonban nekünk kell megkűzdenünk. A démonoknak és egyéb szellemi lényeknek azért van felettünk hatalmuk - már ha van, igazából nincs olyan ember, aki felett nincsen -, mert ajtót nyitottunk nekik a saját kezeletlen életterületeinkkel. A rossz dolgokat az emberek követik el, nem pedig a démonok. Azok az emberek, és vallásszervezetek, akik hajlamosak démonizálni másokat vagy más mozgalmakat vagy zenéket, azok sajnos úgy tűnik nem akarnak szembenézni azokkal a problémákkal, amiket valószinűleg ők okoznak mások életében. Ugyanis egyszerűbb a problémát kihelyezni a másikra és őt vádolni a viselkedéséért.
Mondok egy példát: a gyermekek még nem képesek beszédben kommunikálni a szüleikkel, mert nem tudják pontosan megfogalmazni azt, hogy mi bántja őket. De elmondják a maguk nyelvén: a betegség, furcsa viselkedés és egyéb dolgokkal kifejezve azokat. Kérdés, hogy a szülőt ez mennyire érdekli? Mert dönthet úgy, hogy elviszi a gyereket orvoshoz, vagy netán valamilyen szakember tanácsát kéri, vagy elkezd gyermeknevelési témájú könyveket olvasni, de úgy is dönthet, hogy megállapítja, hogy a gyerek "rossz". esetleg még atlál egy bibliverset is, amivel megnyugtathatja a lelkiismeretét, hogy miért náspángolja el a gyerekét. Amikor a gyerek növekedik, kb tizenéves korában, lehet hogy elkezd hangos metál vagy rockzenét hallgatni. Nos, ez egy újabb lehetőség a szülőnek, hogy belelásson a gyermeke gondolataiba, ha addig nem tette volna meg, hogy meglássa milyen gondolatokkal azonosul a csemetéje. Tehát a zene szövege nem 'beleviszi a gyereket a rosszba', hanem azok a gondolatok már mind ott vannak a gyerek fejébe a szülői nevelés (vagy kémutatás) hatására. Az se baj, ha a szülő nem tud angolul, mert a zene úgyis átviszi az érzelmeket, de azt hiszem sokan tapasztaltuk, hogy ha magyarul üvöltettük a zenét, azt sem értették meg a szüleink, ha azt gondolták magukról, hogy ők minidg mindent csakis jól csinálhatnak és a hiba mindig a másikban van. Sajnos sok szülő még ezt sem érti, pedig a tinédzserek általában gondoskodnak arról, hogy jól felhangosítsák (véleményem szerint kb annyira, amennyire az ő fejükben él a hangos szülői veszekedések emléke....). Ha ez sem működik, akkor a gyerek eldöntheti, hogy kitombolja magát a zenén, esetleg hasonló társakat találva ehhez és ezáltal vagy más tevékenységek által feldolgozza a benne levő zűrzavart vagy szülei értetlenségét kifogásként használva bandákba verődve, drogozni, szipuzni, csavarogni kezd és abbahagyja az iskolát. Ezzel sajnos pepitában ugyanazt a képmutató szülői magatartást követi, amely neki is oly sok fájdalmat okozott. Azt hiszi, hogy úgy fejezi a 'tiszteletét' ha leutánozza az általuk felállított mintát, függetlenül attól, hogy az milyen. Nyilván van aki, ezt a megoldást választja, mások esetleg megpróbálják felnőtt fejjel rendezni a nézeteltéréseiket a szüleikkel, vagy az is lehet, hogy távoli országba költöznek és csak ritkán látogatják őket. Ebben nincs jó vagy rossz megoldás, csak annak az egyénnek a megoldása, aki másként reagált egy hasonló problémára. De megint egyesek, akik kereszténynek gondolják magukat, úgy érzik, hogy az ő megoldásuk 'felsőbbrendűbb' a többinél. Gyakran lehet hallani, hogy néhányan azzal dicsekednek, hogy 'megtérésük' után felhagytak a droggal és az alkohollal, és milyen 'jógyerekek' lettek. Ez dícséretes ugyan, de ez még önmagában nem jelenti azt, hogy ők különbek másoknál. Nyilván megérintette őket valami a Krisztusról szóló tanításban, vagy bizonyos gyülekezeti tagokkal való kapcsolat által - melynek valódiságát nem szeretném elvitatni -, mint ahogy másokat más tanítások indítanak a jóra. De az ilyen megtért keresztények, vagy bárki más nem elsősorban az ő saját helytelen döntésüket korrigálták csak ki? Inkább úgy fogalmaznám, hogy NEKIK ez az út tette érthetővé és világossá, hogy nem jó irányba halad az életük, vagyis nem arra, amerre eredetileg menni akartak. Ha a megtérésük valódi megtapasztaláson alapul, amit én nem vonok kétségbe, akkor azt is tudniuk kell, hogy a krisztusi életút nem egy egyszeri nagy megvilágosodásból áll, hanem inkább folyamatos felismerésekből, melyek valahol valamikor elkezdődtek, talán pont egy karimatikus élménnyel. Az említett példában, a valaha 'kemény legényekből' megtérteknek el kell jutniuk abba az állapotba, amikor nem a másik ember, hanem a saját maguk életét élik (Efezus 4:14). Ezt nem igazán tudják máshogy megtenni, csak ha felnőnek és rendezik végre a szüleikkel a kapcsolatukat, amennyire ez lehetséges. Szószerinti értelemben fel kell nőniük. Ellenkező esetben sajnos máshol is "be kell nyelni" dolgokat, hogy megtarthassák magukban a "jógyerek" képét, amit elvártak tőlük otthon. Ez kialakíthat egy egészségtelen elképzelést a "jóról", amit otthon megtanultak a szüleiktől, akik átvitt értelemben az istenképet közvetítették a gyermek számára, ez a kép könnyen kivetíthető az Égi Atyával való kapcsolatra is. Ezt a "gyermeki engedelmességet" használják ki egy es vallásvezetők, és ezért esnek oly sokan áldozatul abuzív vallásoknak azok közül, akik rosszul működő családokból jönnek ("a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által"). Sajnos sokan nem éreznek arra indíttatást, hogy a szüleikkel rendezzék a nézeteltéréseiket, jóllehet tudják, hogy milyen hatással voltak rájuk a szüleik, de mégis 'megértik őket' (sokszor azért, mert ugyanazokat a hibákat követik el ők maguk is), ezért nem nőnek fel szellemi értelemben és megelégednek egy felszínes szép csendes 'keresztényi' élettel, míg azokat, akik nem illenek bele az ő saját "jóról" kialakított szemléletükbe, démontól megszállottaknak tekintik, akikre, szerintük, Isten ítélete vár. Amikor meg egyszercsak depressziósok lesznek, vagy alkoholisták, vagy éppen apuka lelép egy másik nővel...vagy akármi hasonló történik, azt meg nem értik, hogy hogyan is kerülhetett a 'démonok befolyása alá' az érintett családtag, milyen 'gonosz is ez a világ', meg biztosan 'nem tiszta a szíve'.
Ez nem csupán ítélkezés, hanem a másik dolgába való csúnya beavatkozás és egyúttal, megmutatja azt is, hogy az ilyen hitet gyakorló egy hatalmas lelkinyomorban él, akik olyat bizonygatnak, melyet ők maguk sem ismernek. Vagyis az egész vallásos hitüket képmutatássá teszik a saját maguk kijelentései és tettei által.
Természetesen, ugyanez alkalmazható bármilyen vallásra, ahol az emberek csak divatból vagy valahová tartozás végett vannak ott, mert mindenütt vannak olyan emberek, akik nem oda valók (vagyis nem a saját útjukon vannak). A különbség csak az a destruktív csoportoknál, mint amilyenek JT-i is, hogy ők érzelmi zsarolással kényszerítik a tagokat arra, hogy maradjanak, hiszen ha kiközösítik őket, akkor elveszítik családjukat és baráti körüket. Így az az egészséges emberi személyiségfejlődés, amely bárhol megtörténhet elvileg, a JT vallásban súlyos következményeket von maga után: megaláztatást, lejáratást és negatív diszkriminizációt. Így ezeknek az embereknek az addigi hitrendszere omlik össze, amire az életüket építették - és ez most mindegy, hogy jó vagy rossz, mert mindenütt vannak hazugságok és visszaélések -, de a kirekesztéssel és a vele szemben folytatott igazságtalan eljárással megakadályozzák, hogy saját maga válaszolja meg a saját tévedéseit és korrigálja azokat a saját lelkiismerete alapján (ami nem biztos, hogy egyezik a "hivatalos tanításokkal").
Bárki bajba kerülhet, akár követi a szíve vágyát, de ha nem követi akkor meg azért. Ha rögtön azt kapja, hogy "persze megmondtam, mert ezt és ezt kellett volna csinálnod...", az neked hogy esne? Miért nem lehet inkább saját tanulságot levonni a történtekből? Na és, ha valakit pont a keresztény gyülekezetből ér ártalom? Azt hiszem nem kell részleteznem ezt az olvasókkal, hogy mi lesz a következménye: ahelyett, hogy helyre lehetne hozni azt mindenki tanulságára, inkább diszkriminálják a bűnöst és démoni befolyással vádolják meg! Pedig lehet, hogy pont azok okozták neki a problémáját, akik a leginkább meg akartak szabadulni tőle. Nagyon is valószínű!
Remélem sikerült érzékeltetnem, hogy ez az egész eldémonizálásos történet miért több, mint egy vallásos hittétel. Távol álljon tőlem, hogy bárki hitét kritizáljam, csak van egy ilyen oldala is a dolognak, ami nagyon is látható olyanok számára, akik más szemszögből látnak dolgokat. Ezek a dolgok mindössze csak annyit mutatnak, hogy mindenkinek megvan a saját fejlődési ritmusa és stílusa, amit saját magának választott és aminek a nyelvezete érthető számára valami miatt. Van akinek a hagyományos értelemben vett kereszténység adja ezt meg, másoknak viszont más utak. Végezetül mindenki ugyanoda jut, feltéve ha hajlandó megtanulni a leckéket, melyeket az élete felad neki. Igazából csak akkor járhatunk tévúton, ha képmutató módon kettős mérce szerint élünk és nem vagyunk őszinték magunkhoz. Ilyen területeünk szerintem mindannyiónknak van, ezért nem gondolom, hogy létezik egy igaz vallás, ami mindennek megfelel, míg a többiek a sátántól vannak. Nem hogy vallásban nincs ilyen, de emberben sincs. 'Igazak' csak akkor lehetünk, ha hajlandóak vagyunk ezek mögé a saját álarcok mögé belesni és szembesülni valós önmagunkkal. Ehhez azonban bátorságra van szükség.
A következő gondolatokat egy olyan keresztény oldalról gyüjtöttem, amelynek célja, hogy távol tartsa az embereket az ártó befolyásoktól:
"Nincs kétség afelől, hogy létezik természetfeletti tevékenység a X.Y. szervezetben. Az a kérdés, hogy vajon melyik forrásból jön? A fentebb megemlített információ áttekintése (csak egy általános leírás volt a kérdéses szervezetről, semmi bibliaverssel alátámasztva, sem élő tapasztalattal, akinek kárt okozott volna...szerk.), és az Írások alapvető megértéséből hisszük és biztosan levonhatjuk a következtetést, hogy ez a forrás nem lehet a Biblia Teremtő Istene. Teljesen mindegy, hogy mennyire őszinték az emberek, a szellem ami ott jelen van, egy hamis forrásból van, és aszerint is kell kezelni"
Tehát már az elegendő, hogy a kérdéses egyház képviselői nem úgy értelmezik a Krisztusról szóló tanítást, ahogyan a történelmi kereszténység nagytöbbsége. Én magam ezt nem látom elegendő érvnek, sokkal inkább előítéletnek.
Egy másik érv arra, hogy miért kell az angyaloktól távomaradni:
"Az ilyen emberek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus apostolának álcázzák magukat. Nem csoda, hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát a világosság angyalává (1Kor 11:13-14). Valóban léteznek bukott angyalok, akik be akarnak csapni és meg akarnak téveszteni, ami biztosan nem lesz jó neked. Ami ennél is rosszabb, a Biblia elmondja nekünk, hogy ezek a "rossz" angyalok "jónak" tünhetnek fel, míg mi egyszercsak csalódhatunk, mert az ellenkezőjét hittük róluk."
Nos, ez sem győzött meg. Ráadásul ezt az érvelést már hallottam vahol....mégpedig Jehova Tanúi is így próbáltak távoltartani olyan dologtól, ami ellentétes lett volna az ő érdekükkel. Igazából ők bizonyultak a végén annak, akit bemártani próbáltak.
Egy másik érvelés, amely a hipnózistól akar eltiltani:
“Még ha ezek az emberek nyertek is valami bizonyítékot abból, hogy 'múltbéli életeket' fedeztek fel, csak kevés bizonyíték olyan bizonyíték létezik, amely a regressziós hipnózist támogatná. Néhány hipnotizőr különféle személyeket helyez hipnózis alá és kétségtelen emlékeket képes előhívni a múltból, gyakran nagy részletességgel és érzelmekkel kisérve. A nehéz oldala a dolognak, annak bizonyítása, hogy ezek az 'emlékek' valójában megtörténtek-e. Néhány esetben a hipnotizált személy egy ókori időben levő életről számol be, így lehetetlenség meghatározni, hogy az valóban úgy történt-e vagy sem.” - Dr Jim Tucker.
Na itt már tekintélyekre is hivatkoznak. Én nem tudom, hogy ez a hipnotizálás igaz-e vagy sem. Azt viszont tudom, hogy vannak olyanok, akik meggyógyultak általa, mert valami olyan összefüggést értettek meg az életükről, ami segített nekik felülkerekedni egy betegségen. Kérdés az, hogy ha valaki olyan betegségben szenved, amellyel a jelenlegi orvostudomány nem tud mit kezdeni (bőven van ilyen), akkor vajon a keresztény gyülekezet, akik 'nem látják eléggé bizonyítottnak' az eljárást, majd gondoskodni fognak a betegről? Hát kétlem. A másik dolog, a tudományos bizonyítékoknak nem annyira érdeme az iylen dolgokat nagyon támogatni, mert ez nekik nem üzlet, sőt! Vagyis akkor mi értelme van nagyon bizonygatni és kinek? Ha valaki ebben hisz, akkor az neki éppen úgy segíthet, mint amennyit rombol azon, aki úgy fordul ilyen gyógymódhoz, hogy nem hisz benne.
De mi a helyzet a keleti vallások gyakorlataival?
"X.Y. kevés dolgot tud a bibliahívő keresztényeknek ajánlani, mert az alapvető tanításai és hitrendszere acsí-erőn, a jin-jangon és a taoizmuson alapul. Tekintettel arra, hogy a mozgássor az elmét is a szellemet is egyszerre bevonja, ezért ennek a gyakorlatnak az alkalmazása pusztán egészségügyi okok miatt nem lenne ésszerű, mivel ellenkezne a központi (felsőbb) célokkal. Ha a keresztényekben az az ötlet merül fel, hogy ilyen tanfolyamokhoz csatlkozzanak, igazából jobb lenne, ha valamilyen másfajta sportot keresnének maguknak, mivel minden alklamat meg kell ragadniuk, hogy megőrizzék a hitet, ami a szenteknek adatott".
Na, ez csak egy kicsit nézi le a keleti embereket, akik viszont nyitott szívvel közelednek Krisztushoz. A legtöbb keleti ember, főleg, akik nyugaton élnek, valójában keresztény, de tiszteletben tartja az ősi hitet is. A keresztények nem tudják ugyanezt megtenni. Vajon miért? Mondjuk az nem tudom kinek tűnt fel, hogy érvek megint nincsenek.
Kétségtelen tény, hogy sok veszélyes dolog van a világunkban, mindenütt vannak fanatikusok, csalók. Nem véletlenül ad a Biblia alapelveket, hogy megitéljük mi jó vagy mi nem. Felnőtt emberekként ezt mindannyian képesek vagyunk megtenni. Ha Istent keressük, akkor azt bárhol megtalálhatjuk. Elítélni egy gyakorlatot, csak azért mert némely képviselője kétes üzletet próbál értékesíteni, és ezért démonizálni kell az egész dolgot, annak minden gyakorlójával együtt, egy kicsit túlzás. A kereszténységben éppen annyi démonimádó van, mint más vallásúak vagy éppen az asztrológusok vagy ezoterikusok között. Nem több és nem is kevesebb. Ha azokhoz vonzódunk, akkor azokat fogjuk megtalálni akárhova megyünk is, ez attól függ, hogy mi milyen emberekkel állunk szóba és kiket utasítunk el. Néhányan ugyanolyan kartartikus átélésekről beszélnek, mint a keresztények maguk is, csak más szavakkal fejezik ki magukat. Akkor ez hogy van: az egyik jó, a másik meg nem? Néhány feketemágiát gyakorló is Jézus nevére hívatkozik, de ez sem jelent semmit, mert a gyümölcsökről lehet felismerni a követőket, nem a csodatévő mutatványaikról.
A véleményalkotás, ide tartozik szerintem a vallási hitnézet is, hasonlítható ahhoz, hogy mindannyiunknak különböző zenei ízlése van. Van olyan zene, amihez vonzódunk, de van olyan is amitől irtózunk. Sőt vannak egyes életszakaszok melyekben bizonyos stílusú zenét preferálunk. Ebben nem lehet szabályokat alkotni és dőreség lenne megmondani egymásnak, hogy milyen zenét kéne hallgatnunk és milyet ne. Pedig sokan teszik ezt a keresztények közül, hamar sátánista befolyásúnak minősítve egyes előadókat, csak éppen azt nem szeretik, ha nekik megmondják, hogy ők milyen zenét szeressenek.
"....de itt a kommentelők különböző stílusban fejezik ki magukat, mint a zenészek is. Vannak kemények, hangoskodónak tűnők és vannak lassú, andalító zenét játszók. Melyik a jó? Ez hülye kérdés, hiszen kinek a pap, kinek a papné. Ízlések és pofonok különbözőek."
Tényleg? De drága!
"A zene hallgatás egyéni dolog. Senkinek nincs joga beleszólni abba, hogy mit hallgasson a másik. Ráadásul ugyanaz a zene két különböző emberre másképp hat. Ez a post azért készült, hogy egy kicsit belelásson mindenki abba, hogy mi áll a "félelmetes" rockerek hátterében. Ők is érző emberek, és a zenében a vigaszt, és megértést keresik. Ezért nevezték Nagy Ferót 30 évvel ezelőtt az apátlan fiúk apjának."
Na meg a szocik a nemzet csótányának is nevezték, mert az ő szemükben egy szálka volt.....mert minden csak nézőpont kérdése...
Soha nem volt nagy kedvencem a Zámbó Jimmy, valahogy olyan csöpögösnek tűnt az előadása. Amikor öngyilkos lett, hirtelen nagy nyilvánosságot kapott. Láttam mennyien gyászolják, és azt is hogy kik tartoztak a rajongótáborába. Ezeknél az embereknél ugyanis megpendített valami húrt, úgy érezték, hogy a szívükhöz szól. Azóta más szemmel próbálom hallgatni a zenéket és elfogadom, hogy valakinek arra a zenére van szüksége és tiszteletben tudom tartani. De nem érzem indíttatva magam, hogy olyan zenét hallgassak, ami nem tetszik, csak azért mert másnak az tetszik.
Azt hiszem, valahogy így vagyok a vallásokkal is...
Számomra a lényeget összefoglalja az alábbi pár soros versike: a zene kifejezi azt, ami bennünk van. Ha a saját életünket éljük, akkor felismerjük a másikban is a tehetséget, még akkor is, ha az nem éppen a mi ízlésünknek megfelelő.
Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály: A második ének)
Ennek fényében hallgasd meg ezt a gyönyörű dalt egy olyan előadó tolmácsolásában, akit állandóan az ördög képviselőjének tekintenek:
Forrás:
http://www.reachouttrust.org/
Annak ellenére, hogy a kereszténység igen sok hívet tudhat magáénak, csak ritkán lehet olyan személlyel találkozni, aki nem az én problémámat akarja megoldani, hanem a saját életében mutat példát. Nos, lehet, hogy csak nekem nem sikerült - nyilván ez is mutat valamit - valahogy a keresztények körében sokkal jobban tapasztalom az ítélkezést, mint az empátiát. De mivel megtapasztaltam az ilyen hozzáállás árnyoldalait Jehova Tanúinál, ezért ez nálam rögtön bekapcsol egy vészjelzést és azonnal ellenszegülök azoknak, akik démoni praktikákkal hoznak össze mindent és mindenkit, csak azért, mert különbözik a megközelítésük az övékétől. Sajnos, hogy a kereszténység mai képviselői oly messze kerültek Mesterük empatikus személyiségétől, amivel ahelyett, hogy vonzanák, inkább elriasztják az embereket, akik megundorodnak az általuk kimutatott traktától.
A magam részéről nem szeretnék semmilyen teológiai fejtegetésben részt venni, mert nem érzem magam ebben kompetensnek. Ha valaki egyszer valamennyire is megérti a saját életét, és kezdi kapisgálni, hogy milyen szerepet is tölt be az életben, a társadalomban, a családban stb.., akkor érthetővé válhat számára, hogy az Istenhez nagyon sokféle út vezet, mivel az emberek különféle háttérrel rendelkeznek és más és más dolgok felé vonzódnak. Viszont ezen belül mindenkinek van egy sajátos útja, ami NEKI a legjobb valami miatt. Ez azonban mindenkinek más lehet, de vannak olyan emberek, akinek az útjuk közelebb áll egymáséhoz, mint másokéhoz. De addig amíg nem ártanak másoknak - nem erőszakolják rá a nézeteiket, nem rekesztik ki a másként gondolkodókat, nem alkalmaznak erőszakot -, mindenki betölt egy adott feladatot.
Ebből a nézőpontból fölöslegesnek tűnik azon vitatkozni, hogy kinek van igaza, hiszen mindenkinek igaza van és senkinek sincs igaza egyúttal. Vagyis minden vallásnak és csoportosulásnak meg vannak a maga tévtanításai, hazugságai, és bármely irányzatot meg lehet élni iszonyatosan buta és ostoba módon és nagyon magas szinten is. Ugyan súlyos károkat szenvedtem Jehova Tanúi hitnézetének követéséből kifolyólag, de mégsem merném azt kijelenteni, hogy az a vallásos hitnézet nem jó. Mert van, akinek jó, és azt tiszteletben kell tartani addig, amíg nem okoz másoknak kárt. A remény, mégha hamis is, néha jobb, mint a teljes reménytelenség, főleg, ha egy személy még nem bírná elviselni a nagyobb fényű igazságot valami miatt.
A kereszténységben hívők egy kétezer évvel ezelőtti történetre alapozzák a hitüket. Sok fanatikus tag a Biblai szó szerinti ismételgetésével akar másokra benyomást tenni, jóllehet az akkori élet az teljesen más volt, azok a szavak egy más környezetben hangzottak el, melyek úgy, egy az egyben nem alkalmazhatóak a mai ember számára. Amúgy is, tapasztalatom szerint ha az ember csak az Írásokat kutatja, mintha azt hinné, hogy abban van az örök élete, akkor a saját életét nem éli, és egyszer csak azt veszi észre, hogy az Írások is egyre zagyvábbak lesznek. Ugyanis a Biblia úgy van megírva, hogy bármit be lehet belőle bizonyítani, és annak a bárminek az ellenkezőjét is. Vagyis ha azt a saját életemtől teljesen függetlenül akarom megérteni, akkor nem leszek nagyon sikeres az értelmezésébe vagy meg kell kérnem valakit, hogy tanítson engem. Önjelölt prófétában pedig nincs hiány. A kérdés csak az, hogy a "tanítóm" mennyire ért meg engem, mint személyt. Mert Jézus megértette az embereket. De ha a tanítóm nem akar megérteni, akkor mit tanít nekem? Egy kétezer évvel ezelőtti történethalmazt. De nekem most kell élnem az életemet.
Egyes zenészeket "sátáni" befolyással vádolnak, holott lehet, hogy csak keményebben fogalmaznak meg bizonyos társadalmi problémákat, amiben érintettek. Ez dühöt és indulatot fejezhet ki, ugyanis ezek az érzések időről időre mindenkiben feljönnek, ha élni próbál ezen a földön. De érdekes módon egyre jobban elfogadhatóvá válik a rockzene, ha azt éppen keresztények játszák. Számomra úgy tűnik, hogy mindent és mindenkit 'szentesít' a keresztény hithez való tartozás, és az mindegy, hogy ez valós megtapasztaláson, vagy éppen csak egy divathóbort követéséből adódik. Mintha az emberek attól válnának Krisztus követői, hogy mennyire szép hangzatos kijelentéseket tudnak tenni Jézusról és a vallási élményükről. Nem mondom, hogy ezt valaki ne tegye, ha erre indíttatást érez, de Jézus követője, véleményem szerint, nem csak ebből áll.
Egyfajta 'Jézus-klónok' jönek létre, akik azt gondolják magukról, hogy ők milyen kis kedvesek, egészen addig, amíg nem kerülnek egy olyan helyzetbe, amikor náluk is elszakad a cérna. Ekkor persze a keresztény teória szerint nem magukon kéne elgondolkodniuk, hogy vajon tényleg miért is reagál a másik úgy ahogy (az nyilván az ő problémája is, szó se róla), hanem a megoldásként megállapítják a másik félről, hogy démonoktól megszállt és 'megtérésre' van szüksége. Az ilyen álkeresztények, ahelyett, hogy hitüket emberi tartásban is kifejeznék és képesek lennének megmondani, hogy mi a bajuk a másikkal - ez némi önismeretet is kívánna -, inkább mégtöbb álarcot feltesznek, lenyelve a sérelmüket és mégnagyobb műanyag érzelemmel próbálnak 'jó hatással' lenni a szegény 'eltévelyedettre', aki nyilván valami csúnya dolog 'befolyása' alatt áll.
Az eszükbe sem jut, hogy lehet pont ez a magatartás váltja ki másokból az 'állatot' (ami, megint mondom, hogy az ő felelősségük elsősorban), és pont ettől akar menekülni.
Nem mintha én kétségbevonnám a démonok létét, és ez a cikk nem is arról szól, hogy ezt megvitassam. A saját belső démonainkkal azonban nekünk kell megkűzdenünk. A démonoknak és egyéb szellemi lényeknek azért van felettünk hatalmuk - már ha van, igazából nincs olyan ember, aki felett nincsen -, mert ajtót nyitottunk nekik a saját kezeletlen életterületeinkkel. A rossz dolgokat az emberek követik el, nem pedig a démonok. Azok az emberek, és vallásszervezetek, akik hajlamosak démonizálni másokat vagy más mozgalmakat vagy zenéket, azok sajnos úgy tűnik nem akarnak szembenézni azokkal a problémákkal, amiket valószinűleg ők okoznak mások életében. Ugyanis egyszerűbb a problémát kihelyezni a másikra és őt vádolni a viselkedéséért.
Mondok egy példát: a gyermekek még nem képesek beszédben kommunikálni a szüleikkel, mert nem tudják pontosan megfogalmazni azt, hogy mi bántja őket. De elmondják a maguk nyelvén: a betegség, furcsa viselkedés és egyéb dolgokkal kifejezve azokat. Kérdés, hogy a szülőt ez mennyire érdekli? Mert dönthet úgy, hogy elviszi a gyereket orvoshoz, vagy netán valamilyen szakember tanácsát kéri, vagy elkezd gyermeknevelési témájú könyveket olvasni, de úgy is dönthet, hogy megállapítja, hogy a gyerek "rossz". esetleg még atlál egy bibliverset is, amivel megnyugtathatja a lelkiismeretét, hogy miért náspángolja el a gyerekét. Amikor a gyerek növekedik, kb tizenéves korában, lehet hogy elkezd hangos metál vagy rockzenét hallgatni. Nos, ez egy újabb lehetőség a szülőnek, hogy belelásson a gyermeke gondolataiba, ha addig nem tette volna meg, hogy meglássa milyen gondolatokkal azonosul a csemetéje. Tehát a zene szövege nem 'beleviszi a gyereket a rosszba', hanem azok a gondolatok már mind ott vannak a gyerek fejébe a szülői nevelés (vagy kémutatás) hatására. Az se baj, ha a szülő nem tud angolul, mert a zene úgyis átviszi az érzelmeket, de azt hiszem sokan tapasztaltuk, hogy ha magyarul üvöltettük a zenét, azt sem értették meg a szüleink, ha azt gondolták magukról, hogy ők minidg mindent csakis jól csinálhatnak és a hiba mindig a másikban van. Sajnos sok szülő még ezt sem érti, pedig a tinédzserek általában gondoskodnak arról, hogy jól felhangosítsák (véleményem szerint kb annyira, amennyire az ő fejükben él a hangos szülői veszekedések emléke....). Ha ez sem működik, akkor a gyerek eldöntheti, hogy kitombolja magát a zenén, esetleg hasonló társakat találva ehhez és ezáltal vagy más tevékenységek által feldolgozza a benne levő zűrzavart vagy szülei értetlenségét kifogásként használva bandákba verődve, drogozni, szipuzni, csavarogni kezd és abbahagyja az iskolát. Ezzel sajnos pepitában ugyanazt a képmutató szülői magatartást követi, amely neki is oly sok fájdalmat okozott. Azt hiszi, hogy úgy fejezi a 'tiszteletét' ha leutánozza az általuk felállított mintát, függetlenül attól, hogy az milyen. Nyilván van aki, ezt a megoldást választja, mások esetleg megpróbálják felnőtt fejjel rendezni a nézeteltéréseiket a szüleikkel, vagy az is lehet, hogy távoli országba költöznek és csak ritkán látogatják őket. Ebben nincs jó vagy rossz megoldás, csak annak az egyénnek a megoldása, aki másként reagált egy hasonló problémára. De megint egyesek, akik kereszténynek gondolják magukat, úgy érzik, hogy az ő megoldásuk 'felsőbbrendűbb' a többinél. Gyakran lehet hallani, hogy néhányan azzal dicsekednek, hogy 'megtérésük' után felhagytak a droggal és az alkohollal, és milyen 'jógyerekek' lettek. Ez dícséretes ugyan, de ez még önmagában nem jelenti azt, hogy ők különbek másoknál. Nyilván megérintette őket valami a Krisztusról szóló tanításban, vagy bizonyos gyülekezeti tagokkal való kapcsolat által - melynek valódiságát nem szeretném elvitatni -, mint ahogy másokat más tanítások indítanak a jóra. De az ilyen megtért keresztények, vagy bárki más nem elsősorban az ő saját helytelen döntésüket korrigálták csak ki? Inkább úgy fogalmaznám, hogy NEKIK ez az út tette érthetővé és világossá, hogy nem jó irányba halad az életük, vagyis nem arra, amerre eredetileg menni akartak. Ha a megtérésük valódi megtapasztaláson alapul, amit én nem vonok kétségbe, akkor azt is tudniuk kell, hogy a krisztusi életút nem egy egyszeri nagy megvilágosodásból áll, hanem inkább folyamatos felismerésekből, melyek valahol valamikor elkezdődtek, talán pont egy karimatikus élménnyel. Az említett példában, a valaha 'kemény legényekből' megtérteknek el kell jutniuk abba az állapotba, amikor nem a másik ember, hanem a saját maguk életét élik (Efezus 4:14). Ezt nem igazán tudják máshogy megtenni, csak ha felnőnek és rendezik végre a szüleikkel a kapcsolatukat, amennyire ez lehetséges. Szószerinti értelemben fel kell nőniük. Ellenkező esetben sajnos máshol is "be kell nyelni" dolgokat, hogy megtarthassák magukban a "jógyerek" képét, amit elvártak tőlük otthon. Ez kialakíthat egy egészségtelen elképzelést a "jóról", amit otthon megtanultak a szüleiktől, akik átvitt értelemben az istenképet közvetítették a gyermek számára, ez a kép könnyen kivetíthető az Égi Atyával való kapcsolatra is. Ezt a "gyermeki engedelmességet" használják ki egy es vallásvezetők, és ezért esnek oly sokan áldozatul abuzív vallásoknak azok közül, akik rosszul működő családokból jönnek ("a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által"). Sajnos sokan nem éreznek arra indíttatást, hogy a szüleikkel rendezzék a nézeteltéréseiket, jóllehet tudják, hogy milyen hatással voltak rájuk a szüleik, de mégis 'megértik őket' (sokszor azért, mert ugyanazokat a hibákat követik el ők maguk is), ezért nem nőnek fel szellemi értelemben és megelégednek egy felszínes szép csendes 'keresztényi' élettel, míg azokat, akik nem illenek bele az ő saját "jóról" kialakított szemléletükbe, démontól megszállottaknak tekintik, akikre, szerintük, Isten ítélete vár. Amikor meg egyszercsak depressziósok lesznek, vagy alkoholisták, vagy éppen apuka lelép egy másik nővel...vagy akármi hasonló történik, azt meg nem értik, hogy hogyan is kerülhetett a 'démonok befolyása alá' az érintett családtag, milyen 'gonosz is ez a világ', meg biztosan 'nem tiszta a szíve'.
Ez nem csupán ítélkezés, hanem a másik dolgába való csúnya beavatkozás és egyúttal, megmutatja azt is, hogy az ilyen hitet gyakorló egy hatalmas lelkinyomorban él, akik olyat bizonygatnak, melyet ők maguk sem ismernek. Vagyis az egész vallásos hitüket képmutatássá teszik a saját maguk kijelentései és tettei által.
Természetesen, ugyanez alkalmazható bármilyen vallásra, ahol az emberek csak divatból vagy valahová tartozás végett vannak ott, mert mindenütt vannak olyan emberek, akik nem oda valók (vagyis nem a saját útjukon vannak). A különbség csak az a destruktív csoportoknál, mint amilyenek JT-i is, hogy ők érzelmi zsarolással kényszerítik a tagokat arra, hogy maradjanak, hiszen ha kiközösítik őket, akkor elveszítik családjukat és baráti körüket. Így az az egészséges emberi személyiségfejlődés, amely bárhol megtörténhet elvileg, a JT vallásban súlyos következményeket von maga után: megaláztatást, lejáratást és negatív diszkriminizációt. Így ezeknek az embereknek az addigi hitrendszere omlik össze, amire az életüket építették - és ez most mindegy, hogy jó vagy rossz, mert mindenütt vannak hazugságok és visszaélések -, de a kirekesztéssel és a vele szemben folytatott igazságtalan eljárással megakadályozzák, hogy saját maga válaszolja meg a saját tévedéseit és korrigálja azokat a saját lelkiismerete alapján (ami nem biztos, hogy egyezik a "hivatalos tanításokkal").
Bárki bajba kerülhet, akár követi a szíve vágyát, de ha nem követi akkor meg azért. Ha rögtön azt kapja, hogy "persze megmondtam, mert ezt és ezt kellett volna csinálnod...", az neked hogy esne? Miért nem lehet inkább saját tanulságot levonni a történtekből? Na és, ha valakit pont a keresztény gyülekezetből ér ártalom? Azt hiszem nem kell részleteznem ezt az olvasókkal, hogy mi lesz a következménye: ahelyett, hogy helyre lehetne hozni azt mindenki tanulságára, inkább diszkriminálják a bűnöst és démoni befolyással vádolják meg! Pedig lehet, hogy pont azok okozták neki a problémáját, akik a leginkább meg akartak szabadulni tőle. Nagyon is valószínű!
Remélem sikerült érzékeltetnem, hogy ez az egész eldémonizálásos történet miért több, mint egy vallásos hittétel. Távol álljon tőlem, hogy bárki hitét kritizáljam, csak van egy ilyen oldala is a dolognak, ami nagyon is látható olyanok számára, akik más szemszögből látnak dolgokat. Ezek a dolgok mindössze csak annyit mutatnak, hogy mindenkinek megvan a saját fejlődési ritmusa és stílusa, amit saját magának választott és aminek a nyelvezete érthető számára valami miatt. Van akinek a hagyományos értelemben vett kereszténység adja ezt meg, másoknak viszont más utak. Végezetül mindenki ugyanoda jut, feltéve ha hajlandó megtanulni a leckéket, melyeket az élete felad neki. Igazából csak akkor járhatunk tévúton, ha képmutató módon kettős mérce szerint élünk és nem vagyunk őszinték magunkhoz. Ilyen területeünk szerintem mindannyiónknak van, ezért nem gondolom, hogy létezik egy igaz vallás, ami mindennek megfelel, míg a többiek a sátántól vannak. Nem hogy vallásban nincs ilyen, de emberben sincs. 'Igazak' csak akkor lehetünk, ha hajlandóak vagyunk ezek mögé a saját álarcok mögé belesni és szembesülni valós önmagunkkal. Ehhez azonban bátorságra van szükség.
A következő gondolatokat egy olyan keresztény oldalról gyüjtöttem, amelynek célja, hogy távol tartsa az embereket az ártó befolyásoktól:
"Nincs kétség afelől, hogy létezik természetfeletti tevékenység a X.Y. szervezetben. Az a kérdés, hogy vajon melyik forrásból jön? A fentebb megemlített információ áttekintése (csak egy általános leírás volt a kérdéses szervezetről, semmi bibliaverssel alátámasztva, sem élő tapasztalattal, akinek kárt okozott volna...szerk.), és az Írások alapvető megértéséből hisszük és biztosan levonhatjuk a következtetést, hogy ez a forrás nem lehet a Biblia Teremtő Istene. Teljesen mindegy, hogy mennyire őszinték az emberek, a szellem ami ott jelen van, egy hamis forrásból van, és aszerint is kell kezelni"
Tehát már az elegendő, hogy a kérdéses egyház képviselői nem úgy értelmezik a Krisztusról szóló tanítást, ahogyan a történelmi kereszténység nagytöbbsége. Én magam ezt nem látom elegendő érvnek, sokkal inkább előítéletnek.
Egy másik érv arra, hogy miért kell az angyaloktól távomaradni:
"Az ilyen emberek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus apostolának álcázzák magukat. Nem csoda, hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát a világosság angyalává (1Kor 11:13-14). Valóban léteznek bukott angyalok, akik be akarnak csapni és meg akarnak téveszteni, ami biztosan nem lesz jó neked. Ami ennél is rosszabb, a Biblia elmondja nekünk, hogy ezek a "rossz" angyalok "jónak" tünhetnek fel, míg mi egyszercsak csalódhatunk, mert az ellenkezőjét hittük róluk."
Nos, ez sem győzött meg. Ráadásul ezt az érvelést már hallottam vahol....mégpedig Jehova Tanúi is így próbáltak távoltartani olyan dologtól, ami ellentétes lett volna az ő érdekükkel. Igazából ők bizonyultak a végén annak, akit bemártani próbáltak.
Egy másik érvelés, amely a hipnózistól akar eltiltani:
“Még ha ezek az emberek nyertek is valami bizonyítékot abból, hogy 'múltbéli életeket' fedeztek fel, csak kevés bizonyíték olyan bizonyíték létezik, amely a regressziós hipnózist támogatná. Néhány hipnotizőr különféle személyeket helyez hipnózis alá és kétségtelen emlékeket képes előhívni a múltból, gyakran nagy részletességgel és érzelmekkel kisérve. A nehéz oldala a dolognak, annak bizonyítása, hogy ezek az 'emlékek' valójában megtörténtek-e. Néhány esetben a hipnotizált személy egy ókori időben levő életről számol be, így lehetetlenség meghatározni, hogy az valóban úgy történt-e vagy sem.” - Dr Jim Tucker.
Na itt már tekintélyekre is hivatkoznak. Én nem tudom, hogy ez a hipnotizálás igaz-e vagy sem. Azt viszont tudom, hogy vannak olyanok, akik meggyógyultak általa, mert valami olyan összefüggést értettek meg az életükről, ami segített nekik felülkerekedni egy betegségen. Kérdés az, hogy ha valaki olyan betegségben szenved, amellyel a jelenlegi orvostudomány nem tud mit kezdeni (bőven van ilyen), akkor vajon a keresztény gyülekezet, akik 'nem látják eléggé bizonyítottnak' az eljárást, majd gondoskodni fognak a betegről? Hát kétlem. A másik dolog, a tudományos bizonyítékoknak nem annyira érdeme az iylen dolgokat nagyon támogatni, mert ez nekik nem üzlet, sőt! Vagyis akkor mi értelme van nagyon bizonygatni és kinek? Ha valaki ebben hisz, akkor az neki éppen úgy segíthet, mint amennyit rombol azon, aki úgy fordul ilyen gyógymódhoz, hogy nem hisz benne.
De mi a helyzet a keleti vallások gyakorlataival?
"X.Y. kevés dolgot tud a bibliahívő keresztényeknek ajánlani, mert az alapvető tanításai és hitrendszere acsí-erőn, a jin-jangon és a taoizmuson alapul. Tekintettel arra, hogy a mozgássor az elmét is a szellemet is egyszerre bevonja, ezért ennek a gyakorlatnak az alkalmazása pusztán egészségügyi okok miatt nem lenne ésszerű, mivel ellenkezne a központi (felsőbb) célokkal. Ha a keresztényekben az az ötlet merül fel, hogy ilyen tanfolyamokhoz csatlkozzanak, igazából jobb lenne, ha valamilyen másfajta sportot keresnének maguknak, mivel minden alklamat meg kell ragadniuk, hogy megőrizzék a hitet, ami a szenteknek adatott".
Na, ez csak egy kicsit nézi le a keleti embereket, akik viszont nyitott szívvel közelednek Krisztushoz. A legtöbb keleti ember, főleg, akik nyugaton élnek, valójában keresztény, de tiszteletben tartja az ősi hitet is. A keresztények nem tudják ugyanezt megtenni. Vajon miért? Mondjuk az nem tudom kinek tűnt fel, hogy érvek megint nincsenek.
Kétségtelen tény, hogy sok veszélyes dolog van a világunkban, mindenütt vannak fanatikusok, csalók. Nem véletlenül ad a Biblia alapelveket, hogy megitéljük mi jó vagy mi nem. Felnőtt emberekként ezt mindannyian képesek vagyunk megtenni. Ha Istent keressük, akkor azt bárhol megtalálhatjuk. Elítélni egy gyakorlatot, csak azért mert némely képviselője kétes üzletet próbál értékesíteni, és ezért démonizálni kell az egész dolgot, annak minden gyakorlójával együtt, egy kicsit túlzás. A kereszténységben éppen annyi démonimádó van, mint más vallásúak vagy éppen az asztrológusok vagy ezoterikusok között. Nem több és nem is kevesebb. Ha azokhoz vonzódunk, akkor azokat fogjuk megtalálni akárhova megyünk is, ez attól függ, hogy mi milyen emberekkel állunk szóba és kiket utasítunk el. Néhányan ugyanolyan kartartikus átélésekről beszélnek, mint a keresztények maguk is, csak más szavakkal fejezik ki magukat. Akkor ez hogy van: az egyik jó, a másik meg nem? Néhány feketemágiát gyakorló is Jézus nevére hívatkozik, de ez sem jelent semmit, mert a gyümölcsökről lehet felismerni a követőket, nem a csodatévő mutatványaikról.
A véleményalkotás, ide tartozik szerintem a vallási hitnézet is, hasonlítható ahhoz, hogy mindannyiunknak különböző zenei ízlése van. Van olyan zene, amihez vonzódunk, de van olyan is amitől irtózunk. Sőt vannak egyes életszakaszok melyekben bizonyos stílusú zenét preferálunk. Ebben nem lehet szabályokat alkotni és dőreség lenne megmondani egymásnak, hogy milyen zenét kéne hallgatnunk és milyet ne. Pedig sokan teszik ezt a keresztények közül, hamar sátánista befolyásúnak minősítve egyes előadókat, csak éppen azt nem szeretik, ha nekik megmondják, hogy ők milyen zenét szeressenek.
"....de itt a kommentelők különböző stílusban fejezik ki magukat, mint a zenészek is. Vannak kemények, hangoskodónak tűnők és vannak lassú, andalító zenét játszók. Melyik a jó? Ez hülye kérdés, hiszen kinek a pap, kinek a papné. Ízlések és pofonok különbözőek."
Tényleg? De drága!
"A zene hallgatás egyéni dolog. Senkinek nincs joga beleszólni abba, hogy mit hallgasson a másik. Ráadásul ugyanaz a zene két különböző emberre másképp hat. Ez a post azért készült, hogy egy kicsit belelásson mindenki abba, hogy mi áll a "félelmetes" rockerek hátterében. Ők is érző emberek, és a zenében a vigaszt, és megértést keresik. Ezért nevezték Nagy Ferót 30 évvel ezelőtt az apátlan fiúk apjának."
Na meg a szocik a nemzet csótányának is nevezték, mert az ő szemükben egy szálka volt.....mert minden csak nézőpont kérdése...
Soha nem volt nagy kedvencem a Zámbó Jimmy, valahogy olyan csöpögösnek tűnt az előadása. Amikor öngyilkos lett, hirtelen nagy nyilvánosságot kapott. Láttam mennyien gyászolják, és azt is hogy kik tartoztak a rajongótáborába. Ezeknél az embereknél ugyanis megpendített valami húrt, úgy érezték, hogy a szívükhöz szól. Azóta más szemmel próbálom hallgatni a zenéket és elfogadom, hogy valakinek arra a zenére van szüksége és tiszteletben tudom tartani. De nem érzem indíttatva magam, hogy olyan zenét hallgassak, ami nem tetszik, csak azért mert másnak az tetszik.
Azt hiszem, valahogy így vagyok a vallásokkal is...
Számomra a lényeget összefoglalja az alábbi pár soros versike: a zene kifejezi azt, ami bennünk van. Ha a saját életünket éljük, akkor felismerjük a másikban is a tehetséget, még akkor is, ha az nem éppen a mi ízlésünknek megfelelő.
Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály: A második ének)
Ennek fényében hallgasd meg ezt a gyönyörű dalt egy olyan előadó tolmácsolásában, akit állandóan az ördög képviselőjének tekintenek:
Forrás:
http://www.reachouttrust.org/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése