Az légy, aki vagy.... (2.rész: A személyiség)

A személyiség fejlődése, illetve annak akadályai.


A „karakter” fogalma etimológiailag nemcsak a „sajátosság” vagy „különleges létezési mód” jelentéseket rejti, hanem a „beégetett jel”, „tűzjel” jelentést is. És valóban, egyes emberek a bélyegző-vas módjára, kitörölhetetlen nyomot hagynak maguk után: nem felcserélhetők. Nem lehet nem észrevenni őket. Nem lehet elfelejteni őket. Gondoljunk csak olyan férfiakra, mint Aristoteles Onassis vagy Pablo Picasso. Vagy olyan asszonyokra, mint Coco Chanel vagy Marlene Dietrich. Ők valóban egyedülálló jelenségek voltak. Eredetiek voltak. Sokan vannak, akik sosem fogják elfelejteni őket. De nem kevesebb ember lelkébe fájdalmas emléket égettek. Picasso, Onassis, Dietrich és Chanel erős karakterek voltak – de hiányzott belőlük a másik oldal. Nem voltak személyiségek.

A legfontosabb ismertetőjegyek

Egy stabil, kialakult, érett ember egy személyiség. A személyiségek bámulatosan vitális módon élik meg az olyan értékeket, mint az önuralom, szolidaritás, őszinteség, megfontoltság és bátorság. Érdeklődnek a világ iránt és más emberek iránt. Másokkal szemben jóakaratúak. A személyiségeknek vannak céljaik és terveik. Ezek a célok azonban nem csak a saját érdekeiket szolgálják: Amikor személyiségek nyernek, akkor velük együtt mindig mások is nyernek.

Az igazi személyiségek mindig készek az aktív cselekvésre, mégpedig látszólag paradox módon: Egyfelől képesek rendkívül nagy energiákat belefektetni olyan célokba, amelyek nem hoznak számukra sem pénzt, sem hírnevet. Olyasmibe, amiről senkinek nem tartoznak számadással. Teljesen abban az értelemben, ahogyan az SOS-Gyermekfaluk megalapítója, Hermann Gmeiner fogalmazott: „Ezen a világon minden nagy dolog csak akkor jön létre, ha valaki többet tesz annál, mint amennyit meg kell tennie.”

Másfelől bizonyos értelemben függetlenek a „mindennapi eseményektől”. Bevetik legjobb képességeiket és tudásukat az adott feladat megoldása érdekében, de amint ez már nem lehetséges, akkor el tudnak állni a részvételtől anélkül, hogy kétségbe ejtenék őket saját korlátaik vagy a feladat nagysága.

Az ilyen személyiségeket nem vakítja el a siker, mások elismerése, sem nem bátortalanítja el őket a pillanatnyi kudarc. A számukra fontos lényeg nyilvánvalóan sokkal mélyebb dimenziókban gyökerezik, mint az, hogy akár a szerencse, akár más emberek kedveznek-e nekik vagy elfordulnak tőlük. Nem utolsósorban ez az oka annak, hogy társaságukban mindennek ellenére ujból és ujból derűs és tiszta, gondtalan pillanatokat élhetünk meg.

A személyiségek autentikus emberek. Szavaik összhangban vannak a meggyőződésükkel, tetteik pedig a szavaikkal. Amit személyiségek mondanak, azzal nem a hatalom megszerzése, saját személyük jobb pozícióba juttatása vagy a konkurrencia érvényesítése a céljuk, hanem emberi értékeket szolgálnak. Ha nyereségben van részük, akkor ez nem megy más emberek rovására. Ha sikerük van, azzal mások nem veszitenek. Amikor személyiségek nyernek, akkor mindig mások is nyernek velük együtt. Ennek több magyarázata van:

1. Először is ezeknek az embereknek az életcéljai soha nem kizárólag személyi érdekeket szolgálnak, hanem mindig mások érdekeit is.
2.  Másodszor, céljaikat mindig valami értelmes dolog érdekében tűzik ki és nem valami ellen. Ahelyett, hogy elsősorban a versenyszellem irányitaná őket és le akarnának előzni másokat, figyelmüket a céljaik értékére forditják.
3. Harmadszor, a személyiségek életében fontos szerepet játszik az együttműködés elve. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy ha nekik céljaik vannak, ha kihívásokkal néznek szembe, akkor ezek a kihívások másokra is vonatkoznak. A többi ember nem jelent veszélyt a számukra, de nem is tekintik őket alamizsnára szoruló kiszolgáltatottnak.

A személyiségek úgy tudják megmondani a véleményüket, hogy ezzel nem sértenek meg másokat. Ahol az helyénvaló, ott nemet is tudnak mondani. Reakcióikat nem a helyzet vagy más emberek határozzák meg. Például egy támadásra nem érzik szükségesnek, hogy ellen-támadással reagáljanak. Azonban válaszreakciójuk nem is a sértődött béketűrés. Ők maguk döntik el, hogy a támadásra konstruktív beszélgetéssel, humoros „levezetéssel”, világos határ-meghúzással, vagy egyáltalán nem reagálnak.

Mindazonáltal érezzük, hogy ezek az emberek sem merev és hibátlan lények. Érezzük, hogy megmaradnak embernek. Készek arra, hogy kételkedjenek magukban anélkül, hogy leértékelnék magukat. Készen állnak arra, hogy korrigálják magukat, növekedjenek és tanuljanak. És ugyanakkor arra is képesek, hogy mindenek ellenére bízzanak egy magasabb-rendű erőben. Talán ez a bizalom az egyik magyarázata annak, hogy a személyiségek képesek a szenvedésre. Ott, ahol ez szükséges, ki tudják állni a szenvedést. Ahol ennek értelme van, ott képesek lemondani valamiről, anélkül, hogy emiatt életkörülményeik áldozatának tekintenék magukat.

Ma ilyen emberekkel érdekes módon alig találkozunk a nagy média-nyilvánosságban. Sokkal inkább előfordul ez a személyes találkozás alkalmával, pl. egy tudóssal, egy tanítóval vagy egy kisvállalkozóval, vagy olyan emberekkel, akik egyenes tartással viseltek el nehéz sorscsapásokat. Néha egész „hétköznapi” emberekben ismerhetjük fel őket, akik életüket ugyan minden látványosság nélkül, de valóban személyiségként élik.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy egy ember személyiséggé fejlődjön?

E kérdés megválaszolásához tudnunk kell, hogy miáltal válik valaki személyiséggé: kizárólag az önnevelés által, és azáltal, ha érett módon kitűzi maga elé életcélját. „Az ember a karakterével rendelkezik - vele születik -, személyiséggé azonban válik” – mondja Viktor Frankl (idézet Hadinger B.tól, 2003). A személyiséggé fejlődés több lépésben zajlik le és lényegében véve sohasem fejeződik be. Ez egy folyamat.

A személyiséggé válás egyrészt azáltal következik be, hogy az ember megtanul az élet által feltett kérdésekre érett és őszinte választ adni. A személyiséggé fejlődés másrészt pedig azáltal megy végbe, hogy az ember elkezdi alakítani magát anélkül, hogy torzulást okozna.

Ezt a folyamatot kívülről nem tudjuk előidézni. Támogatni azonban tudjuk:

• Találkozás más érett emberekkel

Az emberi érettség, értékítélet, jóakarat és őszinteség „ragadós”. Érdekes módon az ember nem felejti el a találkozást egy valódi személyiséggel akkor sem, ha az sok évtizeddel korábban vagy akár távoli fiatalkorában történt.
A személyiségek újabb személyiségeket teremtenek. Ezért lehetővé kellene tennünk a fiatal és kevésbé fiatal emberek számára, hogy időnként személyiségekkel találkozzanak, velük együtt készítsenek terveket, beszélgessenek velük vagy közösen vegyenek részt valamiben. Ugyanígy, fiatal és kevésbé fiatal embereknek időnként lehetőséget kellene kapniuk, hogy halljanak olyan emberek életútjáról, akiknek a nehéz életkörülmények ellenére sikerült személyiséggé válniuk.

• Elgondolkodás azon, hogy mik az életben a legfontosabb értékek

Egy ember személyiséggé válását elősegíthetjük azáltal is, ha lehetővé tesszük számára annak átgondolását, hogy mik az élet legfontosabb értékei.
Ehhez a következő kérdéseket tehetjük fel: Mire van szükséged ahhoz, hogy értékes életet tudj élni? Mire szeretnéd felhasználni a tehetségedet? Minek érdekében lennél kész arra, hogy erőfeszítéseket is magadra vállalj? Milyen hivatásbeli célokat akarsz elérni? És milyen magánéleti célokat? Milyen céljaid vannak a személyiségeddel kapcsolatban?

• A személyes tartással kapcsolatos kérdések

Egy ember személyiséggé válását azáltal is elősegíthetjük, ha a tartásával kapcsolatos kérdéseket teszünk fel neki.
Például a következő kérdéseket: Milyen emberré szeretnél válni? Kit tisztelsz különösképpen és miért? Milyen valódi személyiségeket ismertél meg eddig életedben? Milyenek voltak ők? Milyen cselekedeteidre vagy beállítottságodra szeretnél majd szívesen visszagondolni? Érdekelnek más emberek vagy csak saját magad? Észreveszik ezt a többiek? – és így tovább.

• A szépség gondozása

Egy ember személyiségének kialakulását egy nagyon fontos tapasztalattal is elősegíthetjük: nevezetesen azzal a tapasztalattal, hogy a világ szép, sikeres, egészséges és derűs is lehet. Hol találjuk meg a szépséget? Ott nem találjuk meg, ahol a természetben kárt tesznek, ahol az élet természetességét tönkreteszik, ott sem, ahol érzékeinket szélsőséges látási, szaglási vagy hallási ingerekkel túlterhelik. És nem találjuk meg egy elhanyagolt környezetben sem. Mert mindennek, amivel rendelkezünk, legyen az egy kapcsolat, egy ház vagy egy város, gondozásra van szüksége. Ahol megszűnik az ápoltság, ott megjelenik az elhanyagoltság. Ez tönkreteszi a szépséget. A szépség tönkretétele pedig az emberiességet fenyegeti.
A szépség teszi lehetővé a humanitás növekedését – állapítja meg Friedrich Schiller. Természetes, szép környezetben nyilvánvalóan könnyebben fejlődik ki egy „jó lélek”, mint egy sivár, csúnya környezetben. Ez ugyanúgy vonatkozik a térbeli adottságokra, mint az emberi viszonyokra. Egy ilyen környezetre olyan színek, formák és hangok jellemzők, amelyek jót tesznek a léleknek és erőket szabadítanak fel benne: világos színek, sok fény, sok zöld, és olyan hangok, melyek megnyugtatnak és jó kedvre hangolnak. Egy ilyen környezetben az élet- és munkatempó is olyan, ami élénkíti a szellemet és a lelket anélkül, hogy tulterhelné.
Ha a humanitás növekedését a szépség teszi lehetővé, akkor a mi feladatunk részben az, hogy erősítsük a fiatalok képességét a valódi szépség észrevételére. Másrészt ez arra is ösztönöz bennünket, hogy gondoskodjunk a szépségről a fiatal – és már nem egészen fiatal – emberek környezetében.

• Annak megtapasztalása, hogy egy nagyobb erő tart bennünket

Van még egy olyan tapasztalás, amely erőket szabadit fel a személyiség fejlődéséhez. Ez annak megélése, hogy mindennek ellenére egy nagyobb erő megtart bennünket.
A korai életévekben a szülők azok, akikre egy gyermek mindig rábízhatja magát. Ez azt jelenti, hogy félelem és aggodalom nélkül megbízhatunk ezekben az emberekben.
Egy felnőtt ember számára az életbe vetett bizalmat a vallásos meggyőződés jelenti, hogy Isten akaratából élünk, és méltóságunkat nem csorbíthatják sem mások, sem saját magunk, mert az az Isten ajándéka. Ha a gyermekeknek egy ilyen életigenlő hitet adunk át, ha a fiatal azt éli meg, hogy szüleinek életét nemcsak a dicséret vagy kritika, a pillanatnyi siker vagy kudarc, a bőség vagy nincstelenség határozza meg, hanem egy ezeken a tényezőkön túlmutató meggyőződés, akkor még később is képes kifejleszteni azt a belső bizalmat, amelyből a lemondás időszakaiban is bátorságot meríthet, és amely emberként erőt ad neki. Az olvasó sok további ösztönzést talál a „Bátorság az élethez – Gyermekek és fiatalok önértékelésének és személyiségének fejlesztése” c. könyvemben (magyarul is megjelent: Jel Kiadó, 2006).

A személyiség fejlődésének blokádjai, akadályai

Egy ember azáltal válik személyiséggé, ha érett módon hozzáfog és megoldja élete feladatait és ezzel egyidejűleg kifejti saját képességeit. Ez azt jelenti, hogy alakítja az életét és ezen túlmenően formálja saját magát is. Mindkét formálási tendencia – az élet alakitása és saját magunk alakitása is – akadályokba ütközhet.

• Hiányzik az irányítás, hiányzik az utalás saját maga alakításának lehetőségére – és szükségességére

Arról a jelenségről, hogy sok fiatalt egy szigorú ideált követve nevelnek és állandóan korrigálnak, az előző fejezetben beszéltünk. Ez a nevelési stílus adott esetben hosszú ideig akadályozhatja a karakter fejlődését. Az ezzel ellentétes nevelési stílus, amely semmilyen ideált nem állít a fejlődő fiatal elé és így azt sugallja neki, hogy tökéletes úgy ahogy van – kialakulatlan, önkényes, neveletlen állapotában – a személyiségfejlődést blokkolhatja le hosszú időre. Ebben az esetben a fiatal nem tud saját maga formálásának lehetőségéről és nem érzi annak szükségességét sem.

• Állandó sivár környezet, vagy az érzékek túlterhelése

Mint már emlitettük, fiatal és nem egész fiatal embernek is nagyon sok energiára van szüksége ahhoz, hogy egy vigasztalan környezetben megállja a helyét.
Észre kell vennünk azt a személyiségfejlődési blokádot is, amit a túlságosan ingergazdag környezet jelent. Minden olyan esetben, amikor érzékszerveinket túlingerlik – túl erős hangokkal, harsány színekkel, formákkal és képekkel vagy egy hajszolt élvezeti- és élet-tempóval, leáll a személyes növekedés. A személyes fejlődést az is leblokkolja, ha az intenzív élményeket nem követi a feldolgozás, a nyugalom időszaka.

• Mohóság

Mindig jobbnak, gyorsabbnak, nagyobbnak lenni. Többet birtokolni, jobb megjelenést mutatni, erősebben növekedni, sikeresebbnek lenni. Ez a tömör formula manapság sok vállalkozásra és magánszemélyre is ráillik. Ez egy olyan tendenciát rejt magában, amely radikálisan gátolja a személyiség fejlődését. Mert mint minden érési folyamatnak, a személyes fejlődésnek is szüksége van egy olyan időszakra, amikor kívülről nézve semmi sem történik. Egy olyan időszakra, amikor semmit sem kell tervezni, teljesíteni vagy még gyorsan elvégezni vagy beindítani. A nyugalomnak és aktivitásnak egyensúlyban kellene lennie egymással. Ha ez az egyensúly hosszú időre felborul, akkor egy értelmes, alkotó életből egy versenyt hajszoló, rohanó, kapkodó versenyfutás lesz. Az ellenfelet pedig másokban, az időben vagy saját magunkban látjuk.

• Békétlenség

Békétlenséget, elégedetlenséget sok mindennel szemben érezhetünk. Az a döntő, hogy valamikor tudjunk felhagyni a perlekedéssel. Ez két okból is fontos: Először is, mert olyan idős embereknél, akiknek agyában a realitás érzékelése már nem jól funkcionál, demencia formájában pontosan azok a témák bukkannak fel, amelyeket nem tudtak idejében elengedni. Idős korban a békétlenség hihetetlen erővel tud kitörni. Ezért életünk közepén kell leállnunk és egy tudatos folyamat révén ki kell szabadítanunk magunkat a békétlenség kényszeréből. Ehhez számos segítő gondolat, rituálé és egyéb segédeszköz áll rendelkezésünkre.


Folyt. köv.

Forrás:

Dr. Hadinger Boglárka:: Van kedve az önneveléshez? Hogyan válhatunk erős egyéniségű és jellemű személyiséggé?