Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2012. február 19., vasárnap

A megbocsátásról

"Mindig a megbocsájtásra készülj, a bosszúra soha. Aki lesben áll és a bosszúra alkalmas pillanatot várja, önmaga ellen cselekszik és bajt zúdít saját fejére."  (Achnaton fáraó, i.e. 1375)

Talán nem én vagyok az egyetlen, aki néha nehéznek találja a gyakorlati életben is alkalmazni Jézus megbocsátásról szóló tanítását. Amikor tönkre megy az egészségünk, a családunk széthullik esetleg még földönfutóvá is válunk bizonyos személyek tevékenységének köszönhetően, akkor bizony a megbocsájtásról szóló szavak, nehéz súlyként nehezedhetnek ránk, mint akik a hitükben is kárt vallottak. Nem segít ebben az sem, hogy egyes Jehova Tanúi, akik ők maguk ugyan a társulati útmutatásokkal homlokegyenest ellene tesznek (olvasva és kommentelve ezeken a blogokon), mégis felelősségre vonnak másokat a negatív érzéseik miatt.
Egy, önmagát 'csaposnak'-nak nevező kommentelő a következő megjegyzést tette: "...Az a sajnos, hogy többen "átestetetek a ló túloldalára". Egy szervezet része voltatok, jól éreztétek magatokat, majd történt valami, ami miatt kezdtétek rosszul érezni magatokat és most már minden rossz, ami a társulattól jön. Nem tudjátok "megülni a lovat", nincs egyensúlyérzéketek." Részletek (ha valakit érdekel) itt.

Bevallom, első gondolatom az volt, hogy azt majd még meglátjuk, hogy 'csaposnak' hogyan fogja "megülni" azt a bizonyos lovat, amikor talán ő lesz egyszer ebben a helyzetben. Aztán eszembe jutott az élet ciklikusságáról szóló gondolat, amit egyes kultúrákban pl karmának neveznek, vagyis a tetteink, gondolataink és szavaink hatásait megtapasztalhatjuk az életünkben. A Biblia ezt úgy tanítja, hogy "amit vetünk, azt fogjuk aratni". Hajlamosak lehetünk büntetésekként megélni az ilyenfajta tapasztalatokat és kérdőre vonni, sőt vádolni embereket vagy Istent, hogy 'miért engedi meg', hogy ez velünk megtörténjen. Sajnos, ha a JT kiadványokban kerestük a választ erre a kérdésre (márpedig sokan közülünk...), akkor megkaptuk az egyetemes vitakérdésről szóló magyarázatot, aminek valósságát vagy valótlanságát nem szeretném megvitatni ezen az oldalon. Számomra az okozott nehézséget ebben a dologban, hogy a probléma forrását egy rajtunk kívűlálló okra, személyre, nevezetesen a Sátán létére, a gonosz erők tevékenységére helyezi. Ami biztos, hogy így (is) van, de tapasztalatom szerint ez a fajta gondolkodás zsákutcába vezet.

De hogyan bocsáthatunk meg, ha úgy érezzük velünk szemben követtek el valami súlyos gaztettet?  Anélkül, hogy a 'megbocsátást', mint valami álarcot öltenénk magunkra, egy vallásos cselekedetet, amit elvárnak tőlünk vagy mi saját magunktól, miközben mi magunk pont az ellenkezőjét érezzük ennek. Vagy hogyan kérhetünk bocsánatot akkor, amikor a másik fél nyilván neheztel valamire, amit ugyan kifejezni képtelen és a sértődöttség mögé rejtőzik, holott mi magunknak fogalmunk sincs, hogy mit vétettünk ellene?

Már korábban utaltam a Hellinger-családterápiáról szóló írásomban, hogy az elkövető és áldozat között egyfajta rejtett összeköttetés jöhet létre. Véleményem szerint a JT közösségben is hasonló szálak kötnek össze embereket, melynek a kiközösítettek ugyanúgy részesei, mert igenis egymásra vagyunk utalva, ha tetszik, ha nem. Ugyanis nem lehet csak úgy büntetlenül 'kivágni' embereket és egyik napról a másikra semminek, senkinek tekinteni őket, mint ahogy nem lehet csak úgy elmenni és 'kivágni' azt a 10-20-30 évet sem az életünkből, amit a gyülekezet tagjaiként töltöttünk. Közös dolgaink lennének itt, amit rendeznünk kellene valahogyan.

Sokat segíthet annak felismerése, hogy az életünkben velünk történt dolgokért, eseményekért mi vagyunk a felelősek. Amikor régebben ezt hallottam, sokszor tévútra mentem gondolatban (amitől aztán még jobban sajnáltam magam..), mert úgy gondoltam, hogy én vagyok a hibás és én tehetek mindenről. Ez részben az én 'speciális' problémámnak is tulajdonítható (ami nem is olyan speciális, tekintve hány szülő nevelési módszere tartalmazta/tartalmazza a gyermekek vádolását), mert ez az érvelés általában védekezésre kényszerített és igazságtalannak tűnt. Aztán egyszer csak valahogy leesett a húszfillér és felfogtam, hogy ami az én felelősségem az nem feltétlenül az én hibám is. Felelősséget vállalni az életünkért azt jelentheti, hogy abba a helyzetben, amiben találjuk magunkat valahogyan (tudatosan, de leginkább tudattalanul) mi jutottunk el és az abból fakadó gondokat nekünk kell kezelnünk, vagyis más nem tud tenni semmit az ügyünkben, addig, amíg ezt a mi személyes felelősségünket nem vállaljuk fel.
Ha Krisztust legjobb tudásunk szerint követtük és mégis, vagy éppen pont ezért, bajba kerültünk a gyülekezetben, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Krisztus, aki a feje a gyülekezetnek (most nem térnék ki arra, hogy melyiknek) a szeretet törvénye miatt engedte meg nekünk a kellemetlen helyzetbe kerülést. Sokan hasznot merítettünk ebből, mert pl felismerhettük tévedéseinket, leszámolhattunk illúzióinkkal és  egy mindenféleképpen 'könnyebb igát' vehettünk fel, hiszen felismerhettük, hogy az Őrtorony Társulat milyen módon vezetett az orrunknál fogva minket és az (általa szervezett) összejövetelek látogatása azonkívül, hogy egy időtrabló tevékenység, ami felőrli idegeinket, ráadásul még a megmentésünkhöz sincs semmi köze. (Itt most nem általános tanításokra utalok, hanem a mi saját életünkbe bekövetkezett események kezeléséről. Ugyanis ez van hatalmunkban, a többi nincs.)
Bár ez még csak az első lépés, de mindenféleképpen egy pozitív irányba lendíthette az életünket, amit azoknak a véneknek, felvigyázóknak köszönhetünk, akik ezt a nehéz helyzetet megteremtették számunkra. Ha erről az oldalról közelítjük meg, akkor már mindjárt sokkal hálásabbak lehetünk nekik, amiért a lelki fejlődés útjára helyeztek minket, hiszen a Dalai Láma szerint is "ahhoz, hogy megtanuljunk uralkodni gondolataink és érzéseink fölött, szükségünk van nehéz helyzetekre". Ha pedig hálásak vagyunk, akkor nem igazán tudunk haragudni sem, vagyis megbocsátani is sokkal könnyebb azoknak, "akik nem tudják mit cselekesznek".

A dolog azért nem ennyire egyszerű. Ha történetesen te vagy a sértett és azt választod, hogy nem bocsátasz meg (vagy te vagy az elkövető és nem kérsz bocsánatot), akkor ezzel együtt azt is választod, hogy továbbra is keserű érzéseket és sötét gondolatokat hordozol magadban. És kinek is ártasz ezzel? Magadnak. Az első számú áldozat te magad leszel. Ezek a gondolatok és érzések - mint rádióhullámok - elérik viszont azt is, aki ellen irányulnak és ezzel megnehezítik számára, hogy magasabb fejlődési szintre jusson. Ennek felerősített és tudatos változatától, a fekete mágia gyakorlásától, a Biblia óva int mindenkit.

Ennek a kérdésnek még a fentebb említetteken kívül rengeteg 'bugyra' van. Pl: mi van akkor, ha a gyerekkorban elszenvedett súlyos sérelmekről van szó, vagy generációkon átívelő igazságtalan bánásmód áldozatainak érezzük magunkat stb.? Ezekbe most itt nem mennék bele, de el kell ismerni, hogy ezek a dolgok is léteznek, néha úgy érezhetjük, hogy a kártyák nem igazságosan vannak leosztva.

Remélem, sikerült érzékeltetnem valamennyire, hogy a megbocsátás elsősorban a mi döntésünk kell hogy legyen. A megbocsátásban valóban hatalmas erő rejlik, ami mind az 'elkövetőt' és annak 'áldozatát' egyaránt magasabb fejlődési szintre emelheti. Azokat a bizonyos 'rádióhullámokat', jó gondolatok, érzések és egymásért mondott imák formájában is használhatjuk. Ez csak tőlünk függ.

Ez az egész már mindjárt más színben tünteti fel 'csaposnak' kommentjét. Ezúton szeretnék köszönetet mondani neki és minden ide tévedő Jehova Tanújának, akik fáradhatatlan tevékenységükkel segítik a szellemi fejlődésünket. Nagyon értékesek vagytok!

2 megjegyzés:

  1. >>" Egyes Jehova Tanúi, akik ők maguk ugyan a társulati útmutatásokkal homlokegyenest ellene tesznek (olvasva és kommentelve ezeken a blogokon), mégis felelősségre vonnak másokat a negatív érzéseik miatt. "<<

    Engem ez arról győz meg,hogy az ilyen,az Őrtorony Társulat tilalmának nem engedelmeskedő kedves Jehova Tanúi -talán tudat alatt?- már nem hiszik,hogy Jehova "szócsöve" a "Hű és Bölcs Rabszolgaosztály", különben nem tennék kockára "megmentésüket".

    >>" Bárki, aki ingadozik a hitehagyottak befolyása miatt, jól teszi, ha mihamarabb megszívleli Jézus felhívását a megbánásra. Úgy kell elutasítani a hitehagyott propagandát, mint a mérget, mert valóban az! "<< (Jelenések csúcspontja, 9. fejezet,45. oldal,16. bekezdés)

    Nagyon jó,és őszinte Posttal lettünk gazdagabbak, a hangvétel különösen megfogott!
    Én a Post végén látom a "koronát":

    >>" Ezúton szeretnék köszönetet mondani neki és minden ide tévedő Jehova Tanújának, akik fáradhatatlan tevékenységükkel segítik a szellemi fejlődésünket.
    Nagyon értékesek vagytok! "<<

    Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hozzászólásodat Zsolt. Úgy gondolom, hogy nem szabad a negatív érzéseinket elnyomnunk csak azért mert egyesek nem szeretnek szembesülni azzal a ténnyel, hogy átéltünk bizonyos tapasztalatokat a gyülekezetben. De feltettem magamnak a kérdést: hogyan tudnánk a javunkra fordítani az ilyen kommenteket. Remélem, nem sértettem meg a tisztelt hozzászólót ezzel a pozitív megközelítéssel...igazán nem állt szándékomban.

      Törlés