Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2013. március 6., szerda

"Hazugságok korában kimondani az igazságot forradalmi tett !"


"...nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban" (Gal 3:28)

A minap érdekes gondolatra leltem egy keresztény blogon. Mivel engem fokozottan érdekel a nők elleni erőszak és annak társadalmi háttere, ezért úton-útfélen belebotlok pasikba, akik akarva akaratllanul, de olyan megjegyzéseket tesznek, melyek szemet szúrnak. A keresztényekre meg különösen ki vagyok hegyezve - nem mintha bármi bajom lenne velük -, viszont azt elég durvának találom, hogy esetleg Jézus nevében és Bibliával a kezükbe mentik fel az erőszakos férfiakat.

2013. március 5., kedd

Summerhill: a renitensek iskolája

A rendhagyó iskolában a gyerekek írják a szabályokat, csak azt teszik, amihez kedvük van és a játék a legfontosabb "tantárgy". Jézus azt mondta, hogy vegyünk példát a gyerekekről.
A film magyar felírattal részletekben tekinthető meg:

2013. március 4., hétfő

Papa

Az már sejthető, hogy a Jehova Tanúi vallás (de nem csak az) miért gyakorol olyan nagy vonzóerőt a pedofilokra, hiszen a "két tanú" szabállyal és a nyílt férfiuralommal rendkívül könnyen el lehet rejtőzködni az igazságszolgáltatás elől. Ráadásul még egy "gyorstalpaló" megmentést is kinálnak, miszerint elég ha megbánod a bűnödet, Isten megbocsát neked, meg egyébként is mindannyian tökéletlenek vagyunk, és az áldozat is hozzájárult ahhoz, ami vele történt (hiszen provokálta valahogyan). Ezt még sajnos akkor is így gondolják, ha gyermekről van szó, hiszen nem tesznek semmit - nos a meghurcoláson kívül -,  a gyermekmolesztálást elszenvedett áldozatokért.
Hogy mit él át az áldozat ez idő alatt, az nem lényeges.

Ha figyelmesen olvassuk az alábbi dal szövegét, akkor láthatóvá válik, hogy hogyan rezonál az áldozatok érzésvilága a "bibliai" üzenettel és a gyülekezetben található légkörrel (azért néhány részt kiemeltem).
A Papa című dalt Queen Ifrica énekli:

Tárgyaink története

Mit tehetünk egy jobb világért? Miért fontos, hogy céljaink legyenek? Vajon tényleg a körülményeink áldozatai vagyunk? Vajon nem lehet, hogy az "olcsó húsnak híg a leve"? Mi a "spórolásunk" ára? Nem lehet, hogy valóban inkább smucikok vagyunk? Hogyan hat mindez a fogyasztói szokásainkra? Mire költjük a pénzünket? Nem lehet, hogy mi magunk tartjuk fenn azt a rendszert, mely aztán magunk alá temet? Mit mutat az, ha 'összeesküvés-elméleteket' gyártunk és kritizáljuk a kormányokat, ahelyett, hogy cselekednénk és körülményeinktől függően megtanulnánk kivonni magunkat a mókuskerékből? Vagy szenvedünk attól, ha nem tudjuk követni a legújabb technikai kütyüket, és utáljuk azokat, akik igen? Mire mutat, ha folyton elégedetlenek vagyunk és panaszkodunk?

Hírek a Vatikánból

Csak gyorsan írom ezt a posztot, megosztok egy linket azok számára, akiket esetleg még nem ért volna el a hír. Bár szerintem olyan nagy meglepetés erejével nem hat a felismerés, inkább csak mutatja, hogy "tényleg történnek dolgok" a világunkban, nem pusztán az érzékelésünk játszadozik velünk...

2013. március 3., vasárnap

A kifogások ideje lejárt

Egy tréner szerint, ha maradandó változást akarsz elérni az életedben, akkor a teendők végtelen - és fárasztó - sorát leredukálhatod 3 fő tényezőre:
  1. növeled az önbizalmadat
  2. pozitív jövőképet alakítasz ki
  3. a tettek mezejére lépsz

2013. március 2., szombat

Akasztják a hóhért!

A társblog egyik posztjában egy Jehova Tanúja vállalkozó ügyleteiről van szó. Én itt nem nevezném meg az illetőt, mert én magam is inkognítóban vagyok (még, már remélhetően nem sokáig), meg különben sincs jelentősége. Személyesen nem ismerem az illetőt, így ez nem befolyásol. A szóban forgó vállalkozót csalással és károkozással vádolják.
Amíg magam is JT voltam, addig nem hittem az ilyen híreknek, sőt még arra is gondoltam, hogy "be akarják mártani" ezeket az embereket. magam részéről ezért sem értek egyet azzal, ha neveket vagy egyéb módon beazonosítható személyeket neveznek meg a blogon, főleg olyanok, akik ők maguk inkognítóban vannak. Ennek az ellenvéleményemnek hangot is adtam korábban.
Ma már másként látom a szervezetben felelősséget viselő személyek ügyleteiről terjengő híreket, hiszen van ebben személyes tapasztalatom - ami természetesen még korántsem jelenti, hogy a vádak nem lehetnek koholtak a vállalkozó ellen.
Azonban az egész poszt és az azt követő kommentelés annyira érdekes és olyan pontossággal jeleníti meg az Őrtorony módszereit, hogy úgy gondoltam, megér egy posztot nálam is.

2013. február 28., csütörtök

Az úgy kezdődött, hogy visszakarmolt...

Egy családon belüli agresszív viselkedésben nagy kérdés, hogy ki kezdte a provokálást? Mivel blogomat felfedezte egy antifeminista férfimagazin (hirtelen nem tudtam, mitől lódult meg az olvasottságom...), onnan szeretném "vasgerinc" véleményét megosztani:

Kreatív problémamegoldó technikák

Számos vizsgálat kimutatta, hogy az együttesen végzett csapatmunka hatékonysága lényegesen nagyobb, mint a csapat tagjai által végzett egyéni munkák összessége. Egy probléma megoldása során szükség van a csoport tagjainak egyéni tudására, kombinatív képességeikre, a kreativitásukra. 
"Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk" (Róma 12:5)

2013. február 27., szerda

Vannak dolgok, amiket nem lehet helyrehozni...

Mielőtt a patriarchális férfierőszakról szóló írásaimat folytatnám, egy szösszenetet osztanék meg azzal kapcsolatban, hogy miért nem lehet helyrehozni bizonyos dolgokat:

2013. február 26., kedd

Lehet-e beszélni férfierőszakról?

Mi a családon belüli erőszak, a partnerkapcsolati erőszak? Miért maradnak nők a bántalmazó partner mellett? Milyen fajtái vannak az erőszaknak? Mit mutatnak a bűnügyi statisztikák? Hogyan függ össze az erőszak nemi szerepekkel? Hogyan építik ki a hatalmukat a bántalmazók? A NANE és a PATENT Egyesület közös filmje.

2013. február 25., hétfő

"Nekünk, férfiaknak van egy nagy problémánk.....

....Rág minket, megijeszt és felzaklat. Dühösek és agresszívek leszünk, ha valaki szóba hozza. Sokunk úgy tesz, mintha nem is létezne. Legtöbben szégyelljük, mások hivatkoznak, ilyen a férfitermészet - semmit nem tehetünk ellen. Ilyenek vagyunk. A vitának vége...

2013. február 24., vasárnap

Feltétel nélküli alapjövedelem

Már korábban írtam egy alanyi jogon járó feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének lehetőségéről. Ez a gondolat nem is olyan régen (tavaly áprilisban) meglehetősen vegyes érzelmeket, indulatokat váltott ki a csoportunkban. A kérdés az volt, hogy vajon megoldaná-e a szociális problémákat egy ilyen alapjövedelem bevezetése? A válasz - szerintem -, nem, vagyis pontosabban nem mindet és nem mindenkiét, de ettől függetlenül én támogatnám a  bevezetését, mert az lenne etikus eljárás, ami megfelelne a XXI. század szellemiségének.

Figyelmeztetés!!

2013. február 23., szombat

A "két tanú" szabályról

"Amúgy ebben a két-tanú szabályban van valami logika. Nem azt mondom, hogy jónak tartom, de érthető, hogy óvatosan kell kezelni egy ilyen ügyet, mert mi van, ha a gyerek hazudik?" (egy Jehova Tanúja véleménye)

Képes vagy látni az előnyöket az elszenvedett károkból?

Nick Vujicic mozgássérült tréner, előadó és prédikátor Magyarországra látogat 2013 április 18 és 20 között.

2013. február 22., péntek

A tudatos vásárlók 12 pontja

1. Az állattartás jobban hozzájárul a klímaváltozáshoz, mint a közlekedés. Egyél kevesebb húst és tejterméket. A klíma és az egészséged is meghálálja.

Segíteni szeretnél? Fogd be és figyelj!

A legtöbb jóindulatú segélymunkás amint meglát egy megoldhatónak tűnő problémát, munkához lát. Ernesto Sirolli szerint ez naivitás. Szórakoztató és szenvedélyes előadásában arra ösztönöz, hogy első lépésként hallgassuk meg az embereket, akiken segíteni szeretnénk, majd építsünk a vállalkozó szellemükre.

2013. február 21., csütörtök

Hiszel önmagadban?

Akkor JT szerint "önhitt" vagy. De nehogy bedőlj ennek az ítélkezésnek (mert ez az). Az alábbiakban a közösségi szociális munka fenegyerekétől, Saul D. Alinsky-től, idézek néhány gondolatot, aki a legkeményebb gettókban is eredményeket ért el azokkal, akik a legnagyobb elnyomásban és szegénységben éltek: