"A szabadságtól való félelem miatt, az emberek félnek az élettől"
Erich Fromm
A You Tube-on, az egyik hozzászóló így nyilatkozott az első Jehova Tanúi ellenes tüntetésről: "Minden hívő olyan vallást követ, amilyet pillanatnyi szellemi érettsége lehetővé tesz neki. Ezért van annyi vallás és szekta. Így mindenki megtalálhatja a magának megfelelőt. Még a jehovisták sötét szektája is hasznos lehet olyanoknak, akik enélkül pszichológiailag szétcsúsznának és zárt osztályra kerülnének. És ne feledjük, az emberek többsége örül annak, hogy rabszolga lehet. (...a tüntetők mellett elhaladók - szerk.) Úgy tesznek, mintha észre sem vennék, mert szívesen feláldozzák a szabadságukat a biztonság illúziójáért cserébe."
A vallási közösségek általában, különösen a szekták egyfajta biztonságot nyújtanak az embereknek. Nos, ez utóbbiak nem azért, mert biztonságos helyek lennének, egyszerűen legtöbbször olyan emberek gyüjtőhelyei, akiknek valami miatt az átlagosnál nagyobb biztosnágérzetre van szükségük, amiről azt hiszik, hogy ott megkaphatják. A helyzet hasonlítható ahhoz, amikor adva van egy, a külvilág erőitől mentes barlang. Igaz, sötét van, igaz nem komfortos, de mégis jobb, mint ázni-fázni.
A legtöbb szektatag azzal az indokkal marad a szektában, mert úgy érzi nincs hova mennie. Nem akarnak kimenni a szabad levegőre, ahol különféle hatások érhetik őket, inkább megmaradnak egy sötét, büdös helyen. A szabadságtól való félelmük nagyobb, mint annak a keserű felismerése, hogy a vallásos hitük alkalmatlanná tette őket az életre. Félelmük kezelése érdekében szívesen vetik magukat szolgaság alá. Gyakran esnek vissza gyermekes viselkedésbe, mivel tartanak a felelősségvállalástól, hogy saját maguk döntsenek és alakítsák életüket. Ehelyett újból és újból keresik azokat az előírásokat, vallásos igéket, melyek mindezt leveszik a vállukról.
Az önálló gondolkodás fáradtságos dolog, különösen, ha az ember nem szokott hozzá. Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb átvenni bizonyos előregyártott gondolkodásmódokat - még akkor is, ha azok szolgaságba taszítják az embert. Sokan ezért úgy gondolják, hogy inkább maradnak a régi megszokott dolgoknál, ahelyett, hogy újabb lehetőségekkel ismerkednének meg. Ezért nem mindenkinek jó dolog elhagyni a biztonságot adó "barlang"-ot. A folyamatos tudatbővülés hosszú és időnként fárasztó folyamat, mellyel alapvető gondolkodásmódot kell megváltoztatni, ami állandóan a környezet értetlenségébe ütközik. A barlang előtt nem mindig süt a nap, néha esik az eső is, a hőmérséklet is változhat a barlang kellemes hűvös, de mindig azonos környezetéhez képest. A fény bánthatja egyesek szemét, nem mindig kellemes annak fényében látni magunkat, sokkal szebbnek tűnhetünk a kellemes félhomályban, a többiek is normálisabbnak tűnnek, ha a félig csukott szemünkön keresztül látjuk őket...Néha kicsit büdös van, de nagy dolog, azt úgyis csak akkor éreznénk, ha friss levegőn lennénk, de hát az nincsen a barlangban, így előbb utóbb a bűz válik normális szaggá.
A szektákat elhagyóknak, ezért szembe kell nézniük az élet realitásaival. Új dolgokat, viselkedési módokat kell elsajátítaniuk, ha ki akarnak szabadulni a szekta "védelmező szárnyai" alól. Szembe kell nézniük azokkal az okokkal, ami miatt bekerültek a szektába. Szembe kell nézniük a feljövő - elsősorban negatív - érzéseikkel, melyek a szektával kapcsolatosan kerültek felszínre. A haragos istenképet egy kegyelmes istenképpel kell felcserélni. A félelmek és bizonytalanságok helyébe önbizalmat kell felépíteni. (Az előbbivel van könnyebb dolgunk, az utóbbi - az önbizalom felépítése - nehezebb.) A gyógyulás hosszú folyamat, sok visszaeséssel. Elhagyni azokat a mérgező gondolati sémákat, melyeket a szekták agymosás révén kemény munkával kialakítottak, egyesek esetében már kora gyermekkortól, bizony hasonló ahhoz, mintha valami kőkemény drogtól akarna az ember megszabadulni. Nem igazán hagyható ki a szakképzett segítség - szerintem.
De aki átélte a szabadulást, az aligha akar visszamenni a barlangba. Éppen ellenkezőleg, sokan szükségesnek látják, hogy kilépjenek meglevő kapcsolataikból - melyek a vallásos légkörben fejlődtek ki -, mert nem tudják fejleszteni személyiségüket. Ezek fájdalmas érési folyamatok, de szükségesek. A "vallás" sok esetben csupán kifogásokkal szolgál a fejlődés ellen (hiszen a tagok úgy gondolhatják, hogy Isten így is szereti őket, ha a másiknak valami nem tetszik az nem érdekes....az az ő baja, és általában az ördög képviselőjének bélyegzik az olyan embert, aki nem tolerálja - az egyébként tolerálhatatlan - viselkedésüket). Így aztán a fejlődés és tanulás lehetőségétől is megfosztják magukat, mert minden problémát magukon kivülvalónak tekintenek. A legtöbb egyház eltűri - sőt elősegíti - ezt a mérhetetlenül nagyképűséget és langyos életmódot, hiszen elsősorban a taglétszám számít. Nem csoda, ha a szekta berkein kívül nehéz eladni ezeket az emberi tulajdonságokat! A volt tagoknak ezért komoly veszélyt jelent az önsajnálat és a saját áldozati mivoltuk helytelen értelmezése.
Az egyéniséggé válás azt jelenti, hogy magunk válaszolunk a "Ki vagyok én?" kérdésre, és nem egy olyan csoport révén határozzuk azt meg, mely megfosztja az embert a gondolkodástól. Egyes egyházak a személyes jelentéktelenség érzését sulykolják tagjaikba, melyet az ily módon agymosott tagok exhibicionista alázatoskodásban élnek ki: szinte versenyeznek azon, hogy ki tudja jobban leszólni magát. Ez nem más, mint az ekkleziogén neurózis egyik tünete.
Isten mindenkit egyedi lénynek teremtett, és nem az egyformák nyáját hozta létre. Sajnálatos módon az intézményesített egyházak sok tagja érzi úgy, hogy nem fogadják őt el sajátos sorsával együtt, pedig minden szenvedés egyedi. Pl ugyanazt a rákbetegséget mindenki másképp éli meg, az egyik kemoterápiára megy, a másik alternatív orvoslást választ, és inkább a dolgok mélyére szeretne ásni, a miértekre kiváncsi. De a többiek meg akarják neki mondani, hogy neki mit kellene éreznie. Nos, ez a szekta. Bárminek is nevezze magát, vagy mások bárhogy is tekintsenek rá.
Aztán van aki ezt szereti, de olyan is akad, aki nem. Ezért, az aki ettől meg akar szabadulni, előbb magában kell, hogy tisztázza, mit is akar. A szekta ugyanis nem csupán tantételek, ideológiák képviselője, hanem életforma is, mely az egyéniséget egy tömeghatásra cseréli fel.
Van-e ahhoz bátorságod, hogy meglásd, megszeresd és kinyilvánítsd azt aki te valójában vagy?
Forrás:
Elke Endraß- Siegfried Kratzer: Megbetegítő hit? Kiutak a válságból
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése