"A legegyszerűbb ima az isteni Név segítségül hívása, az Abszolútum tudatosítása: az értelem leköltözik a szívbe, megtisztítja a lelket, elhozza a békét és megnyitja a szellemet a magasságoshoz szóló könyörgésnek. Minden beavatási munkát annak a szellemi principiumnak a nevében kell elvégezni, amelyből ered [avagy, mindenki a saját hitrendszere szerint élheti át a katartikus élményt]...Az ima első módozata az, amelyik kegyelmet kér, és hatékonysága részben annak a tradicionális közösségnek a fontosságától függ, melyhez az imádkozó tartozik. Minden közösség rendelkezik - az anyagi javain kívül - azzal a pszichikai erővel, ami mindenkori tagjaitól és azok elődeitől származik, és ami annál hatalmasabb, minél számosabbak az elődök és minél régebbi az örökség. A közösség minden egyes tagja használhatja ezt az erőt, úgy, hogy ráhangolódik a közösség szellemére és megtartja az előírt szertartásokat. Minden, ilyen körülmények között végzett ima a közösség szelleméhez fog szólni, amit így a közösség "istenének" nevezhetünk. Az ilyen ima hatékonyságának feltétele a "Név" megidézése által teremtett szellemi jelenlét, amit a mester képviselhet, főként, ha a tanítvány egyedül van. Ha több tagnak is egybe kell gyülnie az írások szerint, mint a szabadkőművesek esetében, a közösség helyettesítheti a mestert. A Kabbala pedig azt tanítja, hogy amikor a bölcsek az isteni misztériumokról beszélgetnek, a Sekiná (avagy isteni jelenlét) láthatatlanul köztük van. Alapvető feltétel egy olyan hatás, ami egy helyen összpontosulhat, például egy templomban, egy tárgyban, egy ereklyében vagy a héber Frigyládában.
Isten aszerint a felfogás szerint látogatja a hívő szívét, amilyet a hívő róla alkotott. Abszurdum volna feltételezni, hogy az ima által el lehet érni az Esszenciát. "Mindegyikünk a maga Urához könyörög" - mondja Ibn Arabí [az iszlám ezoteria legnagyobb mestere] - "Nincs ennél magasabb rendű ima".
Magasabb értelemben véve az ima nem könyörgés, hanem a lény törekvése az egyetemes felé, amelynek célja az a belső megvilágosodás, ami a tényleges beavatás első lépcsőfoka. Ez az elragadtatás ugyan belül zajlik, de kisérhetik szavak és mozdulatok, ritmikus rezgéseket keltve, amik aztán továbbvibrálnak a magasabb állapotokban. Ennek az állapotnak a célja az Egyetemes Ember megvalósulása az állapotok teljességével való kommunikáció révén. A szívnek ez az imája még akkor is folytatódhat, amikor az értelem mással van elfoglalva; Szent Antal felismerte, hogy az ima csak akkor tökéletes, amikor az ember nem veszi észre, hogy imádkozik.
Az ima és a megvilágosulás között szoros összefüggés van. A megvilágosodás az ima tükörképe. Így maga a teremtés nyilvánul meg az imában, mint a teremtő lehelete, ami a teremtett fényben, a kozmikus fényben, az életként adott fényben jelenik meg - rezgése maga a principum. Az ember imája visszafelé, efelé a rezgés felé szálló visszhang. Ez a válasz a mi "létezési módunk". "Minden ember ismeri saját imádkozási és megdicsőülési módját" - mondja a Korán. Öt évszázaddal ezelőtt Proklosz ugyanezt az igazságot fogalmazta meg, amikor ezt mondta: "Minden lény ahhoz a helyhez fohászkodik, amit a természetben elfoglal". Az imádkozó időnként azt hiheti, hogy nem talál meghallgatásar, nem kap választ, és ez csak azért fordulhat elő, mert még nem képes felfogni, hogy a válasz - ő maga. Az ima olyan belső monológ, olyan érzelemáramlás, amely révén az ember az Önvalóval való kommunikációból merít erőt...."
Hát ehhez nem sok hozzáfűznivalóm van, mert számomra jól összefoglalja annak a lényegét, amit egy adott csoporttal való közösség és a saját belső folyamatok megélése során tapasztalhat valaki. A "közösség szellemére való ráhangolódás" szorosan összefügg a "Név" használatával. Ha valaki , akár kényszerből, akár önként dalolva, ezt magáévá teszi, akkor a beavatás (vagyis a dolgok mélyebb megértése) csakis az adott közösség "szertartásain" keresztül lehetséges. Segít, ha ezek valahogy rögzítve is vannak, mert akkor azokat a hívő elvileg megismerheti - feltéve, ha megérti azokat -, de az íratlan szabályok is ugyanúgy érvényesek. Az a bizonyos pszichikai erő, ami átöröklődik a korábbi tagoktól, egyenesen az alapító lélektanától függ, még akkor is, ha már testben nincs jelen. Ugyanis csak azok kerülhetnek be a "mesterek" közé, akik ezt magukévá teszik, így szellemben tovább éltetik, akár akaratlanul is, a hagyományokat.
Az így szerveződött közösségnek aztán lesz egy "rezgése", mely az egyes tagok saját isteni önvalójukkal való kapcsolat minőségétől, vagyis az isteni ismeret szívben való tudatosodás mértékétől függ. Ez lehet alacsonyabb, vagy magasabb rezgés, melynek függvényében a "pszichikai erő" előjele is változhat. Az így megtermelt energia visszahat a tagok életére, amely az erő előjelétől függően növelheti vagy csökkentheti egyéni hatékonyságukat.
Tegyük fel, hogy esetünkben egy negatív pszichikai hatásról van szó. Akkor már számunkra nincsen lehetőség a "megvilágosodásra" vagyis a dolgok jobb megértésére, vagy arra, hogy önmagunkra egy magasabb "isteni" nézőpontból tekintsünk? Mivel a csoport hatása nem segíti önmagunk jobb megértését, ezért gyakorlatilag imádkozni sem tudhatunk, kivéve a betanult imák mechanikus ismételgetésével. Önmagunk ismerete nélkül nem tudunk igazából kérdéseket feltenni, és ha nincs kérdés (vagyis nincs jó kérdés), akkor a válasz sem lesz meg, vagy fals lesz az is. Természetesen ilyen esetekben, ha 'azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk, akkor maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal' (Róma 8:26). A könyörgés kifejezi a szellemi állapotunk minőségét. Ekkor már nagyon rossz helyzetben vagyunk önmagunktól eltávolodva, állandóan "kegyelemre" szorulva, szívünk mélységes sötétségben azokat az eseményeket illetően, melyek éppen zajlanak az életünkben. valóságos 'koldusok', akik szánalomra méltóak. Mindenkinek lehetnek ilyen időszakai, természetesen. De ha az egész életed nagy százalékban csak ebből áll, akkor bizony el kell gondolkodnod azon, hogy milyen Nev-et, vagy milyen szellemi közösséget választottál/választattak veled. Ha látsz egy koldust az utcán, akin megesik a szived - és aki egyúttal saját nyomorúságos állapotodat tükrözi vissza - vajon milyen gondolat merül fel benned? Szerinted meg kell oldanod a problémáját? Talán behívod a házadba és felkarolod? Vagy azt gondolod, hogy maga tehet a bajáról? Sőt, még le is szólod? Vagy képes vagy meglátni önmagadat az illetőben, és úgy bánni vele, ahogyan szeretnéd, hogy veled bánjanak?
Senki számára nincsen mentség arra, hogy ő ennek nem volt tudatában. Talán az irott szabályoknak azért nem, mert nem tanulmányozta eleget az adott közösség szabálygyüjteményét (ez mindegy, mert akkor is fel lehet ellene használni), vagy az iratlan szabályok egy részét titokban tartották előle (nos, egy darabig ezt is meg lehet tenni). A "rezgést" magát azonban éreznie kellett, hogy az a válasz, ami érkezik, az nem az, amit ő akart. Tapasztalnia kellett a saját életében a fény hiányát, hiszen az élete egyre érthetetlenebbé vált, egyre jobban erőltetnie kellett a dolgokat. Ezek betegségek, balesetek, egyéb kellemetlen élethelyzetek formájában nyilvánulhattak meg. Feltehetően elég sok koldussal is találkozott, ami emlékeztethette a saját nyomorúságos állapotára. Ha a tudatával meg is próbálta ideológizálni a dolgokat, a szíve nem csalta meg soha!
Egy ilyen nyomorult állapotban csak könyörögni lehet, mást nem nagyon. Mivel Isten irgalmas, ezért képes kiszabadítani bárkit egy ilyen állapotból. Azonban a Természet törvényei elleni következetes ellenállását csak kemény módszerekkel lehet megtörni. Jézus, a rossz alapra épített épületről így beszél: "és nagy lett annak a háznak romlása". Az ilyen ember csak súlyos nehézségek árán léphet magasabb lépcsőfokra: "Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül" (1Kor 3:15). Ki lehet kerülni egy negatív hatású csoport karmai közül, de az nem lesz egy leányálom.
A negatív hatású csoportok, a pozitív hatású pszichikai erő hiányát, a hívektől kicsalt anyagi vagyonnal próbálják kipótolni - általában nem túl sok sikerrel (mármint ami az ellensúlyozást illeti). Elvileg a "mammon"-nak szolgálók számára is lehet megvilágosodás (hiszen mindenki a maga istenét imádja), de ahhoz áldozni kell, mégpedig azt amijük van - pénzt (Lukács 16:9). Ez nem azért van így, mert a Szellem pénzen megvehető lenne, hanem azért, mert ezeknek az imádóknak csak ez az eszközük van, ezt a nyelvet beszélik egyedül, és csak ezen lehet velük kommunikálni. Ha csak a mammont önmagáért szolgálják, az már baj, mert azt nem megehető és lelki erőt sem ad.
Forrás:
Luc Benoist: Az ezoterizmus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése