Dűhös vagy?

"néha bennem is előjön az az érzés, hogy felesleges volt minden amit tettem, mai órabéremen milliókban lehetne számolni azt, amit a szervezetért, a gyülekezetért és a testvérekért tettem. Persze néha még előjön az érzés, hogy újrakezdhetném, nagy részét ugyanúgy csinálnám....Úgy éreztem magam, mintha kidobtak volna a szemétbe."


"hogy mennyire semmitmondóak, hogy mennyire eredménytelenek, amatőr, felszín alatt gyűlölködő, kiskirályok kéz kezet mos alapú döntései vagy éppen egy nyálcsorgató nagy benyalás a 'felettesnek', széles vigyorral, bólintással, majd ezért a háta mögötti fikázással..."

"hogy hány óra, hány nap, hány hét, hány hónap ment el feleslegesen az életemből, mert szereplőjévé váltam egy történetnek, felnőtt emberek kisded és olykor nagyon gonosz játékának..."

"tudom, hogy el kell hogy jussak egyszer arra a pontra, amikor majd kimondom: nem haragszom. De ez nekem nem könnyű. Sokszor amikor írok, bennem van valahol ez a harag. Nem helyes, tudom. De olyan igazságtalan, amit az emberekkel tesz ez a Társulat."

(korábbi Jehova Tanúi vallomásai)

A dühöngő-ben szerzett tapasztalataim alapján, azt hiszem kijelenthetem, hogy nem én vagyok az egyedüli, akiben a Jehova Tanúi gyülekezetében álélt események haragot váltottak ki. Bizony, amikor az embernek olyan érzése támad, hogy átverték a fejét, hülyének nézték és a fél életet lehúzhatja a wc-n, akkor az nem annyira kellemes és nem éppen a legszebb gondolatok juthatnak az eszébe. A harag többek között magas vérnyomást okozhat, ami meg agyvérzést (plusz még sok más fizikai betegséget is), tehát nem olyan dolog, amit könnyedén kellene vennünk. Persze tekinthetjük az életünket egy másik (spirituális) nézőpontból is, hoponoponózhatunk rá és egyéb nyugtató módszereket is kipróbálhatunk, mikor már valamennyire lecsillapodott a haragunk és tudunk valamennyire higgadtan gondolkozni. De hogyan juthatunk el oda?

Mivel mindannyian mások vagyunk, ezért nem létezik egy egyedül üdvözítő megoldás sem a harag kezelésére. A szakemberek abban egyetértenek, hogy éppen annyira kell(ene) elfojtani a haragot, mint ahogy kiélni is, hiszen egyik véglet sem jó, mindkettő ártalmas, az egyik az egyénre, a másik a társadalomra. 

Az egészséges emberek valamiféle egyensúlyt szoktak kialakítani a kettő között.
Érdekes itt megjegyezni, hogy bár a haragos ember mély (negatív) érzelmi állapotot élhet át, a legtöbb harag gyökere éppen abban rejlik, hogy valamikor, valahol (legtöbbször gyerekkorunkban) ezt a haragot nem élhettük át. A legtöbb szülő ugyanis büntette a harag érzését, a jogosságát pedig már végleg nem ismerte el. Pedig sok gyermeknek, így sokunknak gyermekkorunkban volt valódi okunk a haragra és nem csak azért 'mert Pistike elvette az autónkat az óvodában' (bár az is elég nagy gond egy gyermek számára). Szóval itt nem csupán arról van szó, hogy pár évtizeddel ezelőtt még lebecsülték a gyermekek gondjait, amit a mai korban a pszichológiai ismeretek nagyobb birtokában már komolyabban vesznek, hanem arról is, hogy egyesek ellen éppen a szülők vagy közeli családtagok követtek el valódi sérelmeket, amelyek, jobb híján, elfojtásra kerültek. Amikor aztán valaki egy ilyen nem mindennapi igazságtalanság áldozata lesz, mint pl alkalma van megtapasztalni a JT gyülekezet bánásmódját, akkor ez az elásott "ősharag" az éppen aktuális haraggal együttesen tör felszínre.
(Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy az 'elásott ősharag', néha olyan halkan meg tud lapulni az elménkben, hogy fogalmunk sem lehet a létezéséről, teljesen azt hihetjük, hogy a JT szervezetre vagyunk olyan mérgesek, mint amilyenek. De ez nem teljesen van így.)

Érdemes ezért visszamenni egyenesen az ősforrásig és jól kiharagudni magunkat a szüleinkre. (nem kell őket vádolni, csak haragudni elég) Ez magában foglalhat olyan emlékeket, mint hányszor hazudtak nekünk, nem teljesítették ígéreteiket stb, miközben mi hogyan éreztük magunkat ezalatt. Felnőtt fejjel "megérthetjük" őket, hogy nem volt elég pénzük vagy egyéb gondjaik voltak, de akkor gyermekként nem értettük ezt és nem is kellett, hogy megértsük.  Vannak esetek, amikor ajánlott szakember segítségét kérni az ilyen visszaemlékezésekben, mert egyes esetekben durvább visszaélésekről is lehet szó (pl: gyilkossági kísérlet, nemi erőszak, súlyos testi bántalmazás, verbális kínzás stb..).
A lényeg, hogy semmitől se féljünk, ne ijedjünk meg, mert a harag érzésén át kell mennünk, ha meg akarunk szabadulni tőle. Ha nem tud kifele utat törni magának (mert nem hagyjuk), akkor majd befele fog utat törni és megnyilvánul betegségekben, alkoholizmusban vagy depresszióban. Egy alkoholízmusból felgyógyuló férfi így nyilatkozott: " mivel szüleim nem engedtek haragudni, újra, pontosabban előlről meg kellett tanulnom, 38-40 éves koromban. Gyakran nézegettem dühös gyerekek arckifejezését, otthon leutánoztam a tükörben és alakítgattam...hát így pótoltam 'fejlődés lélektani deficitemet'...."

Elérkeztünk egy nagyon fontos kérdéshez: a megbocsátáshoz. A keresztény vallásokban központi téma, hogy az a jó keresztény, aki megbocsát az ellen vétkezőknek. Pszichológiai értelemben viszont csak akkor vagyunk képesek megbocsátani, ha előtte jól kidühöngtük magunkat. Nehezen élhetjük meg, hogy haragot érezzünk a szüleinkre 'akik annyit tettek értünk', ezért inkább ezt a harag részt szívesen átugornánk és egyenesen megbocsátani szeretnénk, hogy ezt a fájdalomgombócot ne kelljen tovább hordoznunk. Ezért kapva kapunk egy adódó lehetőségen (sajnos JT-ihez is sokszor ilyen sérülések vonzzák be tagokat), amikor egy vallás vagy ideológia a megbocsátást hírdeti, a bűntudattal egyetemben (am szintén kapóra jön), miszerint 'biztos megérdemeltem, hogy ilyen keményen bántak velem a szüleim'. A "biztos megérdemlem" is sokkal kevésbbé fáj, mint az igazság, hogy nem szerettek a szüleim, vagy, hogy önző módon a saját beteges vagy nem beteges ígényeik kielégítésére használtak.
De meg lehet-e bocsátani ilyen 'vallásos' harag-mentes módon. Igen, meg lehet. Ez a fajta megbocsátás viszont egyfajta amnéziát hordoz magában, hiányzik az őszinte szembenézés és már maga a rágondolás is feszültséget okoz. Ezért inkább nem gondolok rá. Vagy addig hazudom, hogy nekem szép gyermekkorom volt, amíg magam is elhiszem.
Haragudni fáj, a harag lényege: beengedni ezt a fájdalmat, és hagyni, hogy dolgozzon. A fájdalom "dolgozásának" termékei a düh, a harag, az agresszió.

Véleményem szerint, egy volt Jehova Tanújának nagyon fontos ezeket a folyamatokat megérteni, mert a külső világ tükre mindig egy belső problémát tár fel. Vagyis az Őrtorony Társulat által okozott sérülések egyúttal az illető mély problémájára is utalhatnak. Ha nem létezne ez a probléma az egyénben, akkor már első körben nem is ment volna oda, nem keveredett volna bele egy olyan vallásszervezet tanításaiba és tevékenységébe, amely a legtöbb érzelmileg valamennyire egészséges emberből eleve hidegrázást vált ki. (Az már egy más kérdés, hogy a szervezet valószínüleg erre a 'deficitre' utazott....de hát ez legyen olyan valami, amivel számoljanak el ők. Ha ki szeretnénk kerülni a csapdából, akkor ezt ideiglenesen félre kell tennünk.)

Vajon megoldást jelenthetnek-e a gyógyszerek a haraggal vívott harcunkban? Ha esetleg elbeszélgetünk egy pszichiáterrel, akit még nem kenyerezett le végzetes módón az egyik gyógyszergyártó-, vagy forgalmazó cég, akkor el fogja ismerni, hogy a depresszióknak csak néhány százalékuk biológiai eredetű, az összes többi depi az el nem gyászolt veszteségekből és traumákból fejlődik ki. Az erre adott gyógyszerek nem a betegséget gyógyítják, hanem mesterségesen stimulálják az agyat. A 'hangulatjavító szereknek' kb annyi hatásuk van, mintha pl egy halott barátunk temetése helyett egy vígjátékot néznénk meg. Nyílván javulna a hangulatunk, de mégsem ez lenne a megoldás, sőt ez nem oldana meg semmit. Akármilyen furcsának, szinte őrültségnek is hangzik: a lelki fájdalom lehetne a barátunk is, sőt szövetséget is köthetünk vele. (Préd 3:4)

Álljon itt néhány ötlet a teljesség igénye nélkül, hogy hogyan szabadulhatunk meg a dühtől. Aztán mindenki válasszon az ízlésének megfelelőt, vagy ezek alapján kitalálhat valami újabb módszert is:

• kispárnapüfölés (közben gondoljunk arra, akire haragszunk)
• ha haragot érzünk, nézzünk ki úgy, mint aki haragszik (a tudatalattinak nincs humorérzéke)
• írjuk le a haragunkat (el is küldhetjük, de nem muszály)
• fejezzük ki zenében, táncban
• vágjunk fát
• sportoljunk
• égessünk el tárgyakat (amiknek közük van a haragunkhoz)
• kiabáljunk kietlen helyeken, pl erdőben
• intenzív imádkozás Jézushoz, hogy vegye el a haragunkat, mert nem tudunk vele mit kezdeni (főleg vissszatérő harag esetében, amikor már van egy pont, amikor nem megszabadít a harag, hanem inkább fogva tart)
• próbáljuk szembesíteni a szülőnket egykori tetteivel, amennyiben csúnyán visszaélt a hatalmával (Suzan Forward: Mérgező szülők c. könyvében)
• ez nagyon durva: ha már nem él, akkor írjunk levelet a túlvilágra és olvassuk fel  a sírnál
• enyhébb változat: menjünk ki a sírhoz és mondjuk el ott a fájdalmainkat

Végezetül álljon itt egy gyakorlat, amit használhatunk.

Napi meditáció

Ma elgondolkodom a múltamon,  az engem ért veszteségeken, hiányokon, traumákon …kicsit kalandozom a múltban…megvizsgálom, hogy mertem-e dühös lenni annak idején, amikor ez teljesen jogos lett volna…mertem-e dühös lenni az anyámra…az apámra….a tanítóimra…a gyermektársaimra….az udvarlóimra/ udvarlásra kiszemeltekre…a házastársamra…egyéb rokonaimra….a sorsra, a betegségekre, a vélem kibabrálókra….

Ott, ahol nagy nyomást és feszültséget érzek, megállok egy kicsit…és hagyom, hogy a harag érzése átjárjon…ha kell, toppantok, vagy a levegőbe ütök, és haragos arcot vágok…mondhatok csúnyákat is, az sem baj…hagyom, hogy fájjon belül, ami történt…aztán kis idő múlva megkérem a haragot, és a fájdalmat, hogy távozzanak, ne forraljanak bosszút, engedjék visszanyerni a  lelki békémet…ha elfáradtam a haragvásban, ha túl sok negatív energia felszabadult, pihenek egy keveset…sétálok, relaxálok, veszek egy jó fürdőt….ha nagyon kellemetlen az élmény, vigasztalhatom magam azzal, hogy amin átmentem,  az teljesen normális, emberi és gyakori.

  Ha tetszik a módszer, írok egy haragleltárt, amiben az lesz, hogy mikor nem engedtem meg magamnak a haragot… és aztán a leltárt bizonyos agresszivitással bedobom a tűzbe, elégetem, esetleg széttépem… amelyik szimpatikus… fő, hogy ne őrizgessem.

  Megvizsgálom magamat, hogy vannak-e dédelgetett haragjaim. Megkérdezem magamtól és ezektől a haragoktól, hogy nem lenne-e ideje távozniuk… ha igen, elbúcsúzom tőlük, és útjukra engedem őket.

Felhasznált irodalom: www.szenvedelybetegsegito.hu