“Titkos” hawaii módszer a megbocsátás és szeretet gyakorlati alkalmazására

Hoponoponó, egy olyan módszer, amivel boldogságot, egészséget, békét tudsz teremteni magad körül. Ha képes vagy teljes mértékben felelősséget vállalni azokért a dolgokért, ami körülötted kialakult, legyenek azok akár emberi konfliktusok, betegségek vagy anyagi gondok, akkor sikerrel használhatod ezt az ősi gyógymódot, amely önmagad elfogadásán és szeretetén alapul. Bár maga a módszer szinte hihetetlenül egyszerűnek látszik, teljes megértése mégsem olyan könnyű. Tisztában vagyok azzal, hogy ilyen információkat némely esetben talán nehéz lehet feldolgozni azoknak a személyeknek, akik valaha Jehova Tanúihoz tartoztak, ezért megpróbálom olyan szavakkal megtenni ezt, ami talán könnyebben érthető. Az olvasó nyitottsága és érteni akarása, azért szükségeltetik. Én magam úgy találtam, hogy ez a tanítás teljesen összhangban van a Biblia megbocsátásról és szeretetről szóló tanításával, ezért azoknak, akik ezen alapelvek gyakorlati alkalmazására törekednek, mindenféleképpen hasznos lehet ez a tájékoztatás. (nem mindig jelöltem meg a Biblia idézeteket, feltételezem az olvasóknak úgyis eszükbe jutnak az egyes részeknél)


Maga a hoponoponó szó jelentése: jól tenni, helyesen viselkedni, hibát kijavítani. A hoponoponó a problémákat nem nyűgnek, hanem lehetőségnek tekinti. A problémák csupán visszajátszott, múltbeli emlékek, amelyek azért jönnek elő, hogy lehetőséget kapjunk a szeretet szemével történő látásra és az inspirációból történő cselekvésre. A módszer egyik tanítója elmagyarázta, hogy a szívünk mélyén mindannyian tiszták vagyunk. Ott nincs bennünk semmilyen program, emlék, de még inspiráció sem. Ez a zéróállapot, ahol nincsenek korlátok. Ám életünk során különféle programokat és emlékeket „kapunk el", mint a náthát. A nátha nem tesz minket rosszá, azt mégis megfelelő kúrával kell magunkból kitisztítanunk. Ez a helyzet a programokkal is. Elkapjuk őket. Ha valakiben meglátunk egy programot, az nálunk is beindul. A megoldás: a tisztítás.

Vegyünk egy gyakorlati példát, ami itt az olvasókat érintheti. Jehova Tanúiként talán valamilyen összeütközésbe kerültünk az Őrtorony Társulat valamelyik képviselőjével vagy annak tanításaival, eljárásmódjával. Ez általában valamilyen érzelmi reakciót indít le bennünk, dűhöt, sértettséget, haragot, felháborodást. Úgy érezhetjük, hogy ha a Társulat így vagy úgy járt volna el, akkor ezt a problémát nem észletük volna az életünkben, ezért hajlamosak lehetünk úgy gondolkodni, hogy valójában a Jehova Tanúi gyülekezet vagy az Őrtorony Társulat felelős a mi érzéseinkért és az abból fakadó helyzetekért, melyekbe sodródtunk. Bizonyos szempontból talán ez így is van, mert pl ha valakinek betörnek a házába és kirabolják mindenét, akkor az illető nyilván nem felelős a rablók viselkedéséért. Ez nem is lenne igazságos. Nyilván mi sem vagyunk felelősek az Őrtorony Társulat által alkalmazott ravasz tanításokért és becsapásokért. Viszont azért a helyzetért, amibe kerültünk, konkrétan, hogy benne voltunk egy olyan helyzetbe, ahol ezt velünk meg tudták tenni és ami nálunk adott esetben negatív érzéseket generált, azért viszont 100 %-ban felelősek vagyunk.

Vagyis, ebben az esetben, az áldozati mívoltunkért vagyunk felelősek.

Ezt azért fontos megérteni, mert ha másokat hibáztatunk a mi életünkben bekövetkezett események miatt, akkor mindig lesz egy olyan terület, ahol kiszolgáltatottnak, másoktól függőnek érezhetjük magunkat. Amint elismerjük, legalább képzeletben, hogy 100 % felelősséget vállalok, akkor minden eszköz nálam van, hogy olyanná alakítsam az életemet, amilyenné szeretném. Ez nem olyan könnyű, mint elsőre látszik. Milyenné is szeretném az életemet? Ez ott él a szívemben egy álom vagy vágy formájában, ami mindenkiben benne van, valahol mélyen, még akkor is, ha azt hittük régen elfelejtettük már. De ha ehhez képest azt látjuk, hogy az életünk nem abban az irányban halad, mert konfliktusaink vannak, emberek kihasználnak bennünket, vagy csak falaknak ütközünk, a céljaink nem valósulnak meg, akkor elérkezhetünk egy olyan pontra, ahol feladjuk az álmainkat és szívünk vágyát. Ez egy nagyon kényes pillanat, aminek soha nem szabadna bekövetkezni! Amikor az ember feladja a legbensőbb önmagát, és azt a reményt, hogy van út, amely oda vihet, akkor kényszerpályára kerülhet és játszmákat kezdhet az életében, ami – adott esetben – akár egy vallásszervezet áldozatává teheti.

Az a gyermeki hit, a töretlen meggyőződés, hogy hiszem, hogy van útam az álmaimhoz, ami lehet hogy rögös vagy éppen nem a legegyenesebb, de segítségemre lehet, hogy oda jussak, ahova szeretnék. Ez minden napot örömmé tehet, mert felismerem, hogy az én utamon járok. Ehhez kell a 100% felelősséget felvállalnom, mert nekem kell járnom ezt az útat, nekem kell döntéseket hoznom és nekem kel eldöntenem, hogy mit tegyek azzal a személlyel vagy eseménnyel, akivel találkozom ezen az úton. Bármi történhet az életemben, de a megélésemet elsősorban nem maga az esemény, hanem az ahhoz való viszonyulásom fogja meghatározni, ami mindenkinek a sajátja.

Ezért fontos, hogy a vágyainkért és azt életünkért 100% felelősséget tudjunk vállalni.

De felmerülhet a kérdés, hogy hol marad a hely Istennek, ha mindenért mi vagyunk a felelőssek? Pontosan ez a 100% felelősségvállalás teszi lehetővé, hogy Isten megtegye a dolgát, ami az övé, vagyis megtartson, vezessen azon az úton, amit kitűztem magamnak. Ha vállalom a magam részét, akkor Ő is vállalja a magáét, és mind a ketten, ha úgy tetszik megtesszük azt ami a miénk. Hiszen itt és most, én vagyok az, aki fel tudom emelni a kezemet, ki tudom nyitni a számat, aki cselekedni tud, de fontos, hogy a hátteremben, teljes egészében érezni tudjam azt a megtartottságot, ami egy felsőbb hatalomtól jön. Mindegy minek nevezzük ezt a Valakit. Az a fontos, hogy kapcsolódni tudj azzal a Valakivel, aki számodra jelenti ezt a hatalmat. (Nem kívánok személyes vallást ajánlani, ez mindenkinek egyébként is a magánügye. A módszer sikeressége nem függ vallási hovatartozástól.)

Hawaii módszer Istennel folytatott belső párbeszéd, ami egyúttal a legbensőbb önmagunkhoz való szólás is. Ezzel a módszerrel mindent és mindenkit vissza lehet terelni az egységbe és ezzel gyógyítani lehet magunkat és a világot is. Mivel az egyedüli lehetőségünk, hogy magunkat gyógyítsuk, elvégezzük azt a belső munkát, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy bármit is csinálunk a világban, ne a saját ‘betegségünket’ terjesszük.

A Hoponoponó feltételezi, hogy egy konfliktushelyzet megélésével valamifajta hiba csúszott a világhoz való viszonyulásunkba, amit nekünk kell meggyógyítanunk. Ha átérezzük ennek a 100% felelősségét, hogy ezt kijavítsuk és elfogadjuk, akkor az is nyilvánvaló lesz, hogy a másik embernek/félnek is ugyanennyi felelősség a része. Itt nem egyezkedünk és osztozkodunk, hanem mindenki a saját cselekedeteiért, a saját szavaiért a saját viszonyulásaiért vállalja a felelősségét, de azt maximálisan megteszi.

Elképzelhető az is, hogy hibát követünk el, olyan dolgokat teszünk, ami a másik embernek rossz érzéseket okoz. Bár törekszünk a jóra, de elképzelhető, hogy csupán csak a puszta létünkkel, valami olyat képviselünk a másik számára, amit valaki szeretne elérni, vagy éppen soha nem szeretne ilyen módon cselekedni. Valamilyen módon ingerelünk másokat. Képviselhetünk valamit, ami miatt valamiért bekerültünk egy helyzetbe, ahol esetleg irígység vagy támadás céltáblái lehetünk. Ebben az esetben is fogadjuk el a szándék pozitív és segítő jellegét, ne feltételezzünk egyből rosszat. Ha pozítivan állunk a helyzethez, akkor nem a félelmeink irányítanak és nem fogunk abba a játszmába belekerülni sem, hogy a másik félnek valami rosszat kelljen tennie, amitől aztán nekem szenvednem kell...

Ha akarjuk, ha nem, mindannyiunknak léteznek olyan tudatos vagy tudattalan dolgaink, amiket ki kell javítani, amiben nagyon fontos szerepet játszik a megbocsátás. A Hoponoponó egyszerű, de nagyszerű módszere 4 egyszerű szót használ ennek a lelki munkának az elvégzéséhez:

• Sajnálom: elvállalod a felelősséget azért az élethelyzetért, ami kialakult köztetek, kifejezed, hogy érzékeled, hogy a dolgok nem megfelelő irányba haladtak, hanem valahol letért a helyes útról és a játszmák tengerében, a fájdalom mintázataiban elveszett. Vállalod a dolgokban játszott szerepedet, és kifejezed, hogy nem örülsz neki.
• Bocsáss meg: kérsz valamit a másiktól, kéred a helyzetet, az embert vagy Istent, hogy bocsásson meg, a kialakult helyzetért. Ezzel megtisztítjuk magunkat egy már aktiválódott rossz érzéstől, mivel kifejezzük, hogy szeretnénk, ha tovább tudnánk valahogyan lépni ebből a kellemetlen helyzetből.
• Köszönöm: kifejezem a hálát, hogy ez a dolog, bár nem a legjobb módon alakult, de mégis hozott nekem valami tanulságot. Kifejezem a hitemet is, hogy a dolgok mindenki számára végül a legjobb módon alakulnak majd. Mindenki megkapta azt a tapasztalást, amire szüksége volt a fejlődése szempontjából. Az életünk során kihivásokkal és feladatokkal találkozunk, amelyek megtalálnak minket ilyen-olyan módon. Olyan feladatok, amiknek két oldala van, amikben általában két ember kapcsolódik egymással, amiben átadják egymásnak a fejlődésükhöz szükséges tapasztalatokat akkor is, ha ez negatív megélésekkel jár, de legkésőbb utólag azt tudjuk mondani, hogy sokat tanultunk a lehetőségből. De ehhez el kellett vállalnom a felelősséget, hogy ez a dolog nem őmiatta alakult így pusztán. Miatta is nyilván, de én ugyanúgy részese voltam a dolognak, ami teljesen másként alakult volna, ha bármelyikünk másképpen viselkedett volna. Egyikünk sem volt ott, hogy másképpen viselkedjünk. A továbblépéshez szükséges kimondani, hogy....
• Szeretlek: azért mert vagy. Mert ebben az élethelyzetben átadhattuk egymásnak az ajándékainkat bármilyen előjelű megélés közepette is. Szeretlek, mert hoztál nekem egy élethelyzetet, amiben meggyógyíthatom korábban szerzett sebeimet. Mert mindig vannak ilyenek (gyerekkor, generációs múltban). Van valamilyen hajlamom, egy fájó pontom, melyet igyekszek gyógyítgatni, de ha találkozom valakivel, aki pont ott ér hozzám, akkor ez a seb felszakad, De mindannyiszor, ahányszor ezen a ponton megérintenek, meg is kapom a lehetőséget, hogy végre teljesen meggyógyuljak. Hogy végre feloldjam magamban azt az önkorlátozó programot, amely pontosan elegendő volt ahhoz, hogy előidézze a békétlenséget, konfliktust, mindkettünk számára rossz helyzetet. Megengedem, hogy a szívem megnyiljon és a legteljesebb önvalómat lássam. Így megszabadulva maszkomtól (legalább egy rétegtől), verge közelebb kerülhetek valódi énemhez, ami felszabadító hatással van. 

Ezzel a módszerrel visszengedem magam az egységbe, a másik felet is felszabadítom abból a helyzetből, ami fogva tartott mindkettőnket. Lehetővá válik, hog önmagamat felszabadítom egy megragadt élethelyzetből. A másikat nem kényszerítem bele egyfajta viselkedés módba, reakcióba, így ő is szabaddá válik. Megengedem neki, hogy a ezentúl másként reagáljon, ne az eddig berögzött negatív és fájó minták szerint. Letesszük azokat a jelmezeket, maszkokat vagy távcsöveket, ami miatt csak egy bizonyos részletet láttunk abból az illetőből, csak bizonyos nyomógombokat nyomogattatok egymáson, bár ezekből is lehet tanulni, de általában szeretethiányos fájdalommal teli módon. Megengedem, hogy ez a helyzet, ami állandó perelésben, konfliktusban tartott a Sorssal, Istennel (kinek mivel).....az épülésemre szolgáljon. Végülis mindannyian ugyanarra az egységre szerettetre vágyunk, mégha más módon vagy más irányból közelítsük is meg őket.

Ezek a szavak segíthetnek az átalakulási folyamatban. Amikor elkezdjük megérteni, hogy ameddig egy helyzetben tartom magam, addig egy másik embert is ott tartunk, hiszen csak ezen a konfliktuson keresztül vagyunk hajlandóak kapcsolódni az illetővel, amiben nem lehet jelen a valódi szeretet, így a valódi megbékélés és meggyógyulás sem, hiszen hibáztatás, vádaskodás van. Hiszen azt várjuk, hogy igen, ő is tegye meg, ő is akarja, pl. kérjen bocsánatot. De ez a gyakorlat nem szól arról, hogy a másik ember kimondja, hogy hibázott és bocsánatot kér, de voltaképpen ez mindegy. Természetesen segít, ha a másik ember partner ebben a folyamatban, de a megbocsátás belső érzését ez nem befolyásolja. Ez egy önmegbocsátási folyamta. Mert mondhatja akárki százszor, hogy megbocsátott neked, de ez még nem jelenti, hogy te felszabadítottad magadat a helyzetből, mert magadnak nem tudtál megbocsátani. Ez mindig egy belső, egyedül végzett gyakorlat, melyben segít, ha a másik ember megbocsát vagy ha kitudod fejezni annak a másik embernek, hogy sajnálod, ami történt. Segít, ha kérni tudod a bocsánatát vagy megadni tudod a megbocsátást. Segít ha utána szeretetben át tudjátok beszélni a történteket és felül tudtok emelkedni a roszz érzéseken. De ez egy segítség, ez a folyamat benned zajlik, ami a te megbocsátási folyamatod és felszabadítási folyamatod. Ezt akkor is meg tudod tenni, ha esetleg ez a bocsánat kérés vagy megbocsátás soha nem következne be.

Annak érdekében, hogy megváltoztassuk az életünket, a belső viszonyulásainkat dolgokhoz, nagyon sok mindent meg lehet tenni. Rengeteg hasznos módszer áll rendelkezésünkre (családállítás, NLP, személyiségintegráció...), amik még nem álltak rendelkezésünkre egy generációval korábban. Ezek azért dolgoznak, hogy képesek legyünk más szemmel látni a világot, a kapcsolatainkat, hogy a korlátozó hitrendszerekből ki tudjunk lépni, egyre szabadabban tudjunk létezni. Egyik módszer sem csoda-módszer, hiszen nem fogják megoldani a gondjainkat egyik pillanatról a másikra, de minig tanulunk valamit magunkról, a viszonyulásunkról és kiigazításokat tudunk tenni, csak ez áll hatalmunkban, hiszen a másik embert nem tudjuk megváltoztatni és nincs is hozzá jogunk, azt úgy kell elfogadni, ahogyan van.

A családunk, a körülmények megkönnyíthetik az utunkon való járást. De ha ez nem is következik be, ez az út akkor is a miénk és ebben van teljes felelősségünk, hogy haladjunk azon az úton, tekintet nélkül arra, hogy mások mit tesznek.

A Hoponoponó rendszeres gyakorlásával elérhetjük, hogy megtisztulhassunk az emléklenyomatoktól, súlyoktól és lelki békét szerezzünk. Ne gondoljuk azonban, hogy feltétlenül jobbak lesznek az emberi kapcsolataink azonnal, hiszen ha megtanulunk nem hibáztatni másokat, egyúttal azt is megtanuljuk hogyan ne engedjük, hogy mások hibáztassanak minket az ő saját dolgaikért. Ezt pedig nem biztos, hogy mindenki rögtön szeretni fogja a környezetünkben. Ebben nekünk kell dönteni, hogy valódi békére, vagy annak csak a látszatára törekedünk. Ezzel igazában segítünk az illetőnek, hogy ő maga is felvállalja a maga részét és ezáltal lehetősége van közelebb kerülni Istenhez is. Senkivel semmi jót nem teszünk, ha levesszük a válláról azt a felelősséget, ami az ő élete terhe és amivel neki kell majd egyszer elszámolnia, mégpedig egyedül (Galata 6: 1-5). Ha ezen az úton járunk, előbb-utóbb felismerjük, hogy környezet is értünk van, hiszen mint egy tükör visszajelzi számunkra, merre akadtunk el, hol nem teljes a bizalmunk önmagunk vagy Isten felé. Ezzel a módszerrel újra bízni tudunk abban, hogy valóban minden értünk van és gondoskodnak rólunk felülről. A szeretetben nincsen félelem, ez messze elűzi a játszmákat és valóban csak jelen tudunk lenni az életünkben.

Ha tudatosulnak bennünk saját hajlamaink, amiken dolgozunk akkor, Jézus bűneltörlő áldozatát is jobban tudjuk értékelni.




Felhasznált források: Pozsgai Nikoletta előadása

Joe Vitale: Hoponoponó