"...lehet, hogy nekem is akkor kellett volna elkezdenem a hangulatjavítók szedését. Talán nem lettem volna alkoholista. De az lettem, elismerem. És biztos vagyok benne, hogy miattuk...."
"....nem vagyok ateista, csak éppen nem tudom Istent elfogadni úgy, ahogy a Biblia ír róla. Ha Isten tényleg olyan, mint ahogy a Bibliában van, akkor mi elég nagy bajban vagyunk, mert ez az Isten nem érez könyörületet. Tűzben égeti el az ártatlan csecsemőket a bűnösökkel együtt, vízbe folytja az ártatlan kisgyermekeket a bűnösökkel együtt. Én nem kérek olyan Istenből, aki nem válogatja külön az ártatlanokat a bűnösöktől. Úgy bánik velünk, mint az állatokkal, akiket bármikor ki lehet írtani, akkor is, ha nem tettek semmi rosszat. Nem veszi figyelembe az emberi méltóságot, és már az is megalázó, ahogyan beszél rólunk a lapjain, állandóan éreztetve velünk, hogy bűnösök vagyunk. Nos, lehet, hogy én bűnös vagyok, de nem a saját hibámból (Ádámtól örököltem), ha azonban nem az én hibámból vagyok bűnös, akkor nem is vagyok felelősségre vonható. Ha igen, akkor viszont ez igazságtalanság!"
(részletek ex-JT-itől)
Kétségtelen tény, hogy tetteink hatással vannak egymásra és néha nehéz megállapítani, hogy hol kezdődök én és hol a másik. Főleg, amikor érzelmileg függünk vagy összeköttetésben vagyunk valakivel, akkor nem igazán tudunk (vagy akarunk) kibújni ezek alól a hatások alól.
Ez fokozottan érvényes, amikor az Istennel kapcsolatos érzéseinket egy vallásszervezettel kötjük össze és talán ezért is olyan egyedi terület ez a mi esetünkben, akik Jehova Tanúi voltunk. Olyan helyen sérülhetünk meg, amely a legérzékenyebb: a Legfelső Lénybe vetett bizalmunk inoghat meg.
Amint a fenti hozzászólásokból kiderül, egyesek olyannyira kivülállónak érezhetik magukat az életükben előforduló problémák miatt, hogy még vallási nézeteket is kreálnak arra, hogy a felelősséget egy vallási szervezetre vagy éppenséggel Istenre hárítsák.
Arról, hogy mit is jelent vállalni önmagunkat, egy meglehetősen érdekes és humoros megközelítést találtam dr Buda László tollából az egyik magazinban, amire azért is lettem figyelmes, mert nemrég egy előadásán is résztvehettem.
"Engem a 'vállald magad!' jelszó elsőre mindig ironizáló hangulatba hoz. Az a kép ötlik fel bennem, ahogy egy fáradt ember nagy nehezen vállára vesz egy másikat, aki még fáradtabb (ráadásul ez utóbbi is ő maga), és így, lelkes arcot vágva, menetelnek a vattacukorszerű megvilágosodás felé. Időnként még bosszant is, ha arra gondolok, hogy egy ilyen ösztönzés, szlogen, tanács mennyire összezavarhatja azt, aki felszínesen ragadja meg a dolgok értelmét. Megint a jó öreg skizó: vagyok én, aki vállal valakit, és vagyok én, akit vállalnak. Most mit mondjak erre?!"
Egy alkalommal a doktor a testével kapcsolatos félelmeitől szeretett volna megszabadulni. Különösen egy álmaiban folytonosan visszatérő szituációtól rettegett, amikor is meztelenül találta magát egy nyilvános helyen. Ezen aztán úgy jutott túl, hogy egy alkalommal kiált az emelvényre meztelenül. Élményéről így számol be: " Óriási élmény volt! Amitől titkon félsz, az hirtelen valósággá válik! Így utólag talán jobb, ha bevallom, azért ettől még nem szabadultam meg minden gátlástól, szégyentől, rejtőzködéstől. Nem váltam tökéletesen áttetszővé, de aki ahogy tud, lépegessen a világosság felé."
Dr Csernus Imre szerint is önmagunk vállalása az egyik legnehezebb feladat. Egy szombathelyi előadásában kifejtette, hogy a nők jelentős része nem büszke a melleire. Ahelyett, hogy egyenes derékkal villantaná, amivel a természet megalkotta, visszafogja magát. Doktorunk a férfiakat sem kímélte. Véleménye szerint az apák jelentős része nem férfi. Nem önmaga. Utálja azt, amit nyolc órában dolgozik és már vasárnap este ötkor nem lehet hozzá szólni, annyira ideges a másnap miatt. A rutinfeladatok rutinsikert hoznak, aminek az lesz a végeredménye, hogy Csernus kénytelen a 'puhapöcs' szóval jellemezni az így kialakult egyéniséget.
Bizony, bizony az egó állarcai alól előbukkanó énünk talán nem okozza a legnagyobb örömöt számunkra minden esetben. Bármennyire is nem tetszik a gondolat, hogy az életünkben kialakult helyzetért mi magunk vagyunk a felelősek, jobb ha szembenézünk a tényekkel és őszinteséggel és megértéssel közelítünk saját magunkhoz. A teljes felelősség felvállalása egy hatalmas megkönnyebbülés is egyben, mert azt is megmutatja, hogy a te kezedben van a dolgok irányítása.
"mert nincs az a titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs olyan elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék és világosságra ne jőne" (Lukács 8:17)
Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése