Hit, megszállottság és félelem

"Van egy kérdésem ami nagyon sokat foglalkoztatott mostanában;...ez az idő és az előre nem látható események.....;olvasni egyes Őrtorony folyóiratokban,de vannak személyes tapasztalataim is arról;hogy egy-egy testvér..akár felvigyázó is;...hirtelen halál áldozata lett egy baleset következményeként;vagy súlyos betegség áldozata lett;vagy Királyság-term-ben bombamerényletet követtek el;testvérnő bt.-ra menvén felrobbantották gyermekével (egyik évkönyvben olvasható) együtt....szóval a kérdés és ebben nem csak JT-az érintettek úgy hiszem....Isten egyáltalán nem avatkozik közbe fizikálisan hithű szolgái életébe ?....tényleg nem látja előre az eseményeket ?....még a megtörténtünk előtt?-Még ma is látok olyan testvéreket akik hiszik Jehova mentette ki őket egy egy nehéz helyzetből;betegségből...;de akkor a többi szerencsétlenül járt testvér esetében mi a helyzet?....akik annyira szerették és pont érte tettek mindent...miért hagyja figyelmetlen?-Érdekli őt szolgái sorsa?...-Mi a helyzet az isteni védelemről....????-Egyenlőre úgy érzem isten nem nyúl bele fizikálisan a történésekbe.-Nem akadályoz meg dolgokat."


Ez a gondolatmenet arról árulkodik, hogy rettentően nagy zavar uralkodik sokakban, akik a Jehova Tanú gyülekezethez tartoznak. Az Őrtorony tanítások a gyakorlatban csak a félelmet növelik a követőkben, akik úgy érzik, hogy ők "Isten szolgái", akiknek különleges védelembe kéne részesülniük. Vagy ha nem is, akkor legalább valamnilyen másféle bánásmódban, mint a többiek, akik "nem szolgálják Istent".
Amikor Jehova Tanúi közé tartoztam, én magam is állandóan rettentő félelemben éltem: féltem attól, hogy rosszul teszek valamit, hogy nem felelek meg, hogy megbántok valakit, hogy hibázok...na meg általában a "gonosz világtól", ahol csupa erkölcstelen ember él, akik gyűlölik Istent és az ő "szolgáit". Mikor elhagytam a Tanúkat, akkor kezdtem felismerni, hogy mindez a rossz dolog a fejemben volt és azért éltem meg negatív történéseket, mert a rosszban "hittem". Jézus szavai szerint, "legyen a hited szerint", az fog történni velünk, amiben hiszünk (Máté 18:30).

De mi is a hit? Véleményem szerint nem csupán egy egyházi dogmarendszer, amit JT-i is hisznek, hogy ezt hiszem, ezt nem (Háromság, Biblia, Jézus személye stb...). A Biblia így határozza meg: "A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." (Zsidók 11:1) Ebben az értelemben bármi lehet hit, aminek a valóságáról meg vagyunk győződve. Pl: egyesek szilárdan hisznek, hogy jó üzletet fognak kötni, találnak munkahelyet, meggyógyulnak, míg mások pont abban hisznek, hogy rosszak a képességeik, nem valók semmire sem, meg nekik semmi nem sikerül. Vannak olyanok is, akiknek ingatag a hitük: egyszer ezt hiszik, máskor mást. Akadnak olyanok is, akik mindent elhisznek az igazság kivételével.

Ebben az értelemben a hit minden olyan gondolat, ami betölti az adott egyént. Ha valakinek olyan gondolatok vannak az elméjében rendszeresen, mint a bevezetőben is említett személynek, akkor a "hite" egy olyan gondolatrendszer, mely a rossz dolgokat tekinti "reménylett valóságnak" és azok bekövetkezéséről lesz meggyőződve. Ami igen megnöveli az esélyét annak, hogy valóban be is következhet ezen események valamelyike. Ugye ismered azt a mondást: "hogy bekövetkezett, amitől a legjobban féltem". Hát igen, pont azért következett be, mert a legjobban féltél tőle és mindig azt a rosszat láttad magad előtt és képzelted el különféle formákban és ilyen módon megteremtetted magadnak annak lehetőségét is.Vagyis a "hited szerint lett" a dolog. A félelem ugyanis a rosszban való hit.

Úgy gondolom, hogy a vallásnak a lélek fejlődése, a pozitív hit (vagyis a félelem ellentéte a szeretet) fejlesztése lenne a feladata. Ha valakiben a bevezetőben említett hasonló gondolatok felmerültek és nem kapott erre segítséget a vallásában - sőt esetleg pont onnan jönnek ezek a kétségek -, akkor bizony el kell gondolkodnia azon, hogy mit is akar elérni az életben, mert az ilyen félelmeknek, bizonytalanságoknak, görcsöléseknek nem lehet jó eredménye. Az az elképzelés, hogy isten majd kiment bennünket egy helyzetből, amelyet mi okoztunk a saját félelmünkkel saját magunknak, az nem más, mint illúzió.

De hogyan lehet kikecmeregni ebből a negatív állapotból? Első lépésként mindenféleképpen el kell fogani azt a tényt, hogy a velünk történő életesemények valahogyan belőlünk indulnak ki, vagyis nem 'csak úgy ' történnek. Az, hogy valami 'előre nem látható esemény', még egyáltalán nem jelenti azt, hogy annak nincs oka, vagy nincsen más dolgokkal összefüggésben. Valószínűleg csak nekünk nem volt előre látható, ezért mentünk bele a helyzetbe. Az is lehet, hogy valaki más számára látható volt, de nem vettük komolyan az illető véleményét (ha elmondta egyáltalán). Minden ami az anyagi világban láthatóvá válik, az emberek elméjében már létezett előtte. Pl: bármilyen felfedezés, új ötlet, bármi, ami körülötted van azt előbb valaki kitalálta, megtervezte, majd megvalósította aztán eladta. Ugyanígy van ez a rossz dolgokkal is, azok is ott léteztek bennünk, mielőtt megtörténtek volna. A hit segít nekünk megérteni, hogy "a látható, a láthatatlanból állott elő".
Akkor lesz személyes hitünk, ha van személyes tapasztalatunk a saját hitnézeteink és az életünk tapasztalatai között. Ez igaz pozitív és negativ értelemben is.

Ezért nagyon fontos felülbírálni és állandóan ellenőrizni a gondolatainkat. Vajon derűlátóak vagy borúlátóak vagyunk, hisszük azt, hogy minden ember valami fontos célt tölt be isten akaratában vagy inkább gonoszoknak, démontól megszállottaknak tartjuk azokat, akiknek a miénktől eltérő véleménye van? Ha rossz dolgokat kell átélnünk, mint betegség, baleset, munkanélküliség, anyagi gondok stb. akkkor hisszük-e, hogy ezek csak átmenetiek és valahogyan a javunkat fogják szolgálni, vagy ellenkezőleg: inkább magunkat ostorozzuk és 'megerősítenek' abban, hogy mennyire bénák vagyunk vagy mások milyen rosszak, gonoszak?

Számomra az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy ebből a negatív félelem-mátrixból - nos azt sem tudtam, hogy mitől féltem igazán -, kitörjek valahogy. Úgy tapasztaltam, hogy ez nem megy anélkül, hogy megtalálnám a félelmem okait és pontosan beazonosítanám azokat. Ezek az okok számtalan helyről jöhetnek: egyrészt lehetnek hamis hitnézetekből, amit a vallás tanít, másrészt olyan emberektől származhatnak, akik tekintéllyel bírnak (vagy bírtak valamikor) felettünk és erőszakos módon ránkkényszerítették az akaratukat, amit ezért tettek, mert amúgy magunktól nem követtük volna őket, mert életük nem volt hiteles számunkra. Ezek az emberek lehettek a szüleink, tanáraink vagy éppen felvigyázók. Erről írtam már bővebben itt, hogy mik is ezek a belénk ültetetett félelmek.

Másik fontos gondolat, amit figyelembe kell vennünk, hogy tudnunk kell, hogy nekünk személyesen mi a célunk, vagyis mi felé törekszünk, mit akarunk megvalósítani az életünkbe. Ha olyan válaszok jutnak eszedbe erre a kérdésre, hogy "Isten akaratát akarom tenni", vagy "az új világban szeretnék élni", vagy "azt szeretném, ha a családom boldog lenne", akkor bizony komolyan el kell gondolkodnod, hogy 1. TE mit akarsz, és 2. milyen konkrét elképzelésed van azzal a bizonyos céllal kapcsolatban. Ez azért fontos, mert ha nincs célod, akkor az egyrészt aggodalmat és félelmet fog generálni az életedben (Máté 6:25), másrészt a hitednek nem lesz iránya, ugyanis nem fogod tudni, hogy ami történt veled, azt hogyan értékeld ki magadnak: vagyis mi módon járult hozzá a célodhoz az az esemény. Ennek fényében elmondható, hogy ha általában negatív események jellemzik az életedet (melyeknek nem látod a pozitív oldalát és emiatt egyre mélyebbre kerülsz érzelmileg), akkor valószínűleg eltértél attól a céltól, vagy éppen egyáltalán nem is vagy tudatában annak, ami számodra a legmegfelelőbb lenne. Ez egyáltalán nem csoda ha JT voltál, hiszen ott nem fektetnek erre hangsúlyt, ezért ne vádold magad emiatt, hiszen ez nem a te hibád. De csak te tudsz tenni ellene.
Ráadásul a negatív hitnek, vagyis a félelemnek is megvan a maga szerepe az életünkben, hiszen veszélyekre figyelmeztet. De nem szabad megengedni, hogy uralja az életünket.

A félelem leküzdésének egyik legjobb módja, ha szembenézünk vele. Nem szabad lenyomva tartanunk, mert megbosszulja magát. A Jehova Tanúinál egy másik nagyon káros megközelítés az, amit sokszor "értelmi képességek használatának" neveznek, amivel azt sugallják, hogy a hitre úgy lehet eljutni, ha "megértjük" a dolgokat. Ez éppen úgy nem igaz, mintha a félelmünktől szeretnénk megszabadulni pusztán logikus gondolkodás útján. Ezzel túlértékelik az emberi értelmet és azt a szellem fölé helyezik. Mivel a hit dolga sokkal inkább egy szellemi tevékenység, mint agyi kapacitás, ezért a pusztán értelmi beállítottságú ember önmaga számára állít korlátokat, amelyeken nem tud átlépni, mivel figyelmenkívül hagyja a megérzéseit. Ezért vannak olyan emberek, akik "mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak" (2Tim 3:7), mivel a valóság ilyen módon nem sajátítható el. Az ilyeneknek egyre több és több "bizonyítékra" van szükségük a hitük megtámogatására, ezért van szükségük arra, hogy a "hitrendszerüket" akár erőszakkal is megvédjék. Látható vallásszervezet, gyülekezet vagy hittételek nélkül szétesnének, mert belül nincs semmi.

A szellem ismeretére az értelmet eszközként lehet ugyan használni, de az intuició használata nélkül lehetetlenség eljutni. Vagyis pontosabban nekünk kell uralnunk a gondolatainkat és nem fordítva, ugyanis az megszállottsághoz vezethet. Talán a megszállottság és a hit közötti legnagyobb különbség az, hogy megszállottságnál sokkal jobban egy gondolattal vagy eszmével való betöltöttséget jelent, ami a hit helyébe lép. Nem veszi figyelembe a megérzéseket, hanem csak a logikus érveket. A racionális érvekkel állandóan felülírja a szellem munkáját, így a valóságot megteremti ugyan, de gyakran a természeti törvények ellenére vagy mások kárára. Egy kiemelkedő példa erre Zeppelin, a léghajó feltalálója. A gróf feláldozta egész vagyonát, nem engedte, hogy eltántorítsák a veszteségek és gúnyolódások, rendkívüli hittel és akarattal kitartott és megélte, hogy eszméje megvalósult. Hasonlóan ehhez, az erős emberi akarattal sok mindent el lehet érni, de ez úgy vélem különbözik a hittől, mert hittel nem a természet ellenére, hanem azzal összhangban működhetünk.

A magam részéről óvatos vagyok az olyan emberekkel, akik úgy érzik helyre kell utasítaniuk vagy "jó útra kell terelniük" másokat, mivel ez arra utal, hogy az illető személyek nem támaszkodnak a szellem működésére. Nem bíznak abban, hogy a másik ember ugyanúgy Isten segítségével képes megítélni helyzeteket a saját maga életében. Ha bíznának saját magukban és Isten Szellemében, akkor tudnák, hogy mindenkinek van egy saját szelleme is, aminek egyéni tapasztalatokra van szüksége, így ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz lehet. Így az, amit én jónak vélek a magam számára, az lehet, hogy rossz egy másvalaki számára, ezért a saját megoldásaimat nem erőltethetem rá a másikra. Ez komoly bűn is egyúttal, mivel ezzel "más dolgába" avatkoznék, ami a Biblia szerint azonos súlyosságú a gyilkosssággal (1Pét 4:15). Mégha jószándékú is a segítség vagy tanács, de súlyos károkat okozhat, mivel megölheti a másik ember szellemét, elveheti az önállóságát. A Jehova Tanúi gyülekezetekben rendkívül általánosak az ilyenfajta a 'terelgetések', így nem csoda, hogy olyan sok megtört ember kerül ki onnan (mert ugye, ha nem tudják 'megjavítani' a delikvens életét, akkor kidobják, mint megrögzött bűnözőt....). Ezért a volt-JT-inek létfontosságú, hogy felismerjék a saját érdekeiket és megtanuljanak kiállni saját magukért, és a véleményükért.

A helyzet hasonló a magasban repülő sas szárnyalásához, amely megtalálja a megfelelő áramlatot, amivel csak aránylag kis erőbefektetéssel a legoptimálisabb eredményt érheti el.
Jézus szavai szerint:".....minden lehetséges a hívőnek", mert a hit hatékonnyá teszi a gondolatainkat. (Márk 9:23)
Forrás:
Coué: Elméd gyógyító hatalma