Teokratikus szótár

"A szavak néha szövetkeznek, hogy félrevezessenek,
Szépen hangzó mondatokban vonulnak ellened."
(Bródy János)

Összegyüjtöttem néhány kifejezést, melyeknek Jehova Tanúi teljesen új értelmet adtak a gyakorlatban. Hasonlóan az Orwell 1984 írásában említett "újbeszél" nyelvhez. Ezek a fogalmak széles körben használtak, de a Jehova Tanúinál úgy vettem észre, hogy teljesen más értelemmel vannak felruházva, ezért beszélünk valamiről, miközben teljesen más dolgot értünk alatta. Ez csakis félreértéseket szül addig, amíg nem gondolunk bele a szavak értelmébe és írjuk át ezeket saját magunknak egyenként.
Íme egy kis ízelítő ebből:


Alázat

szemforgatás és talpnyalás; mindig annak van igaza, akivel az "alázatos" ember utoljára beszélt; véleménytelenség és céltalanság; kihasználhatóság és szolgaszellem

holott az alázat csak annyit jelent, hogy elfogadjuk a tényeket az életünkben és nem próbálunk ellenállni annak a tevékenységnek, melyet a Szellem esetleg rajtunk akar elvégezni; az alázatos ember elsősorban a saját egyéniségbeli fejlődésével foglalkozik és nem a másokéval


Tisztelet

a "tiszteletben" részesített személlyel csak pátoszosan lehet beszélni, nem lehet neki azt mondani, amit gondolunk, mert netán "megsértődik"; az ilyen ember azt hiszi, hogy a másoktól elnyert tisztelet hatalommal ruházza fel és  feljogosítja arra, hogy beleszóljon mások életébe, mivel úgy gondolja, hogy ha tisztelet jár neki, akkor már magasabb pozícióban is van a többieknél, akiket neki egyáltalán nem kell viszont tisztelnie

holott a tisztelet az egymás véleményének elfogadását jelenti véleménybeli különbség esetén, elismeri, hogy a másiknak joga van úgy tenni, ahogy akar és nem akar meggyőzni senkit sem a maga nézőpontjáról, mintha az az egyedüli helyes út lenne; a másiknak jogában áll úgy dönteni ahogy döntött, ha ez sérti az érdekeimet, akkor pedig nekem jogomban áll bizonyos távolságot tartani tőle; ha tiszteletben tartom a másik döntését, akkor elismerem, hogy azzal neki kell együtt élnie, nem nekem; létezik olyan beszéd, amely tele van "tiszteletteljes, kedves szavakkal", de mégsem mutat valódi tiszteletet a másik iránt, és ez fordítva is így lehet, a hatóságok és egyéb hierarchikus hatalmasságok által megkövetelt hivatalos nyelvezetnek ehhez semmi köze; magán emberek között ennek semmi jelentősége nincsen: mindenki annyi tiszteletet kap, mint amennyit ad, ezért ha úgy érzed a "többiek nem tisztelnek eléggé" akkor a tisztelettel lehet neked van problémád; szélsőséges esetben lehetnek egyesek közveszélyesek is: vagyis ők megkövetelik a tiszteletet mindenkitől, jóllehet ők senkinek sem adják ezt meg, az ilyenek ellen fel kell lépni akár határozottan is


Szeretet

rossz döntéseink következtében fellépő érzelmi szenvedés, melyet a másik ember érzelmi zsarolásával akarunk betölteni; pl a szülő "szereti" gyerekét, vagyis úgy élheti meg az érzést magát, a valóságban szüksége van rá; az az érzés, amit én érzek a másik iránt, függetlenül attól, hogy a másik ezt hogyan éli meg; a szeretet hamis érzését csak mások iránt lehet érezni, önmagunkkal szemben sohasem, mert akkor azt önzésnek nevezik; nem akarjuk, hogy a másik 'szenvedjen', ezért mindent elkövethetünk, hogy megakadályozzuk őt a saját életének élésében és a saját döntései következményeinek learatásában; ha a másik ember valami butaságot csinál, akkor lehet, hogy mi jobban szenvedünk, mint ő (ez is tévesen 'szeretet'-ként értelmezhető)

holott a másikat csak annyira tudjuk szeretni, amennyire önmagunkat szeretjük, ezért a szeretetet legelőször saját magunk iránt kell érezni; csakis ebből indulhat ki minden olyan tett, amit egy másik emberért teszünk; az altruista, humánus és etikus ember elsősorban saját magáért tesz dolgokat, ezért alapvetően nem érinti, ha mások ezt nem mindig értékelik kellőképpen; az önmagát szerető ember tudja, hogy a megélt helyzetek az ő javát szolgálták, ezért megengedi, hogy mások is megéljenek akár nehéz helyzeteket is, ezért nem feltétlenül akar kimenteni nehéz körülmények közül olyanokat, akik nem tesznek saját magukért semmit


Együttérzés

a másik lesajnálgatása (ami a saját önsajnálatunk másikra vetítése); amikor hibát követek el és elvárom a másiktól, hogy egyetértesen velem ebben mondván "mindannyian tökéletlenek vagyunk"; bevonom a másikat a játszmámba és arra kényszerítem, hogy az én megoldási szintemre kerüljön ő is; be akarom bizonyítani, hogy nincs más út és a lehető legjobb módon jártam el; nem vagyok hajlandó semmilyen életeseményből tanulni; a döntéseim terheit a másikkal szeretném cipeltetni; azt szeretném, ha mások döntenének helyettem, mások élnék az életemet, akiket aztán vádolhatok, ha a dolgok rosszul mennének

holott az együttérző személy képes beleélni magát a másik helyzetébe; ezt csak akkor képes megtenni, ha ő saját maga is tudatában van a saját valódi helyzetének; az együttérzéssel kulcsot kapunk a saját életünkhöz, és egy olyan lámpást, amely megvilágíthatja az utunkat a saját magunk számára; ha empatikusak vagyunk akkor nem vesszük le a másik életének terhét a vállairól, ha valódi empátiában részesülünk, akkor tudatába kerülünk annak, hogy egyediek vagyunk és saját utunk van az életben és ez a tudat fog felszabadítólag hatni


Egység/testvériség

azonosság véleményben, eljárásmódban; konfortizmus, senki sem lóghat ki a sorból; az esetleges véleménykülönbségeket el kell titkolni, le kell nyelni, ugyanis ezek csak problémát okoznak; az a személy, aki  'megtöri az egységet', nem része a 'testvériségnek, a csoport kizárja magából, esetleg démonizálja; a tagok nem járhatnak saját útjukon, nem lehet saját életük, így nem tanulhatnak a saját hibáikból sem; a 'testvériség' nem tolerálja a másságot, a nézeteltéréseket nemkívánatosnak tartják, ezért nem adnak érzelmi támogatást a szenvedőknek, mert azt gondolják, hogy az az ő hibája, mert eltért a csoportnormától; a más úton járót megítélik és kizárják, így a hibákból vagy negatív átélésekből nyert egyedi tapasztalataiban sem részesülhetnek, ami a csoport elgyengüléséhez vezet, mert ők is el fogják követni ugyanazt a hibát előbb-utóbb; a hiányzó belső erőt külső autorier hatalommal lesznek kénytelenek fenntartani

holott a valódi egység a csoport tagjait alkotók belső erejéből származik; a tagok tudják, hogy kik ők és mit akarnak; mindenki tudatában van a saját feladatának és felhatalmazva érzi magát annak cselekvésében; véleményt csak akkor kérnek egymástól, ha az feltétlenül szükséges, egyébként nem szorulnak egymás irányítására; a véleménykülönbségek fontos információforrások minden fél számára; a tagok úgy érzik kiegészítik egymást, nem éreznek kényszert az egyformaságra, hiszen akkor 'lefedetlen' területek keletkeznének, amely területeken egységesen tehetetlenek lennének; a "gyengébb" tagok támogatása létfontosságú, mert a problémával küzdő csoporttag az élet egy olyan területére kaphat belátást, ami fontos lehet a többieknek is, egyrészt, hogy elkerüljék azt a helyzetet az ő személyes életükben, ha egymód van rá, másrészt pedig, hogy ha mégis belekerülnek, akkor nagyobb eséllyel tudnak pozitívan kikerülni abból; az egységet megtörők vagy befurakodók ellen a csoport tagjai egységesen tudnak fellépni, mert mindenki felismeri a saját önnön érdekét, és nem a személy ellen, hanem a probléma ellen lépnek fel

A szavak furcsa teremtmények, ezt tudja jól minden gyerek.

Kicsúsznak a szájunkon, és fegyelmezetlenek.

Hiába bízunk rájuk nagyon fontos üzenetet,

Elrejtik az igazságot, és mást jelentenek.

Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek.

Ha van valami, ami nem hazudik, az leginkább a szemed.

A szavak néha szövetkeznek, hogy félrevezessenek,

Szépen hangzó mondatokban vonulnak ellened.

Félve, kimondott félszavakból van, aki ért, és van, aki nem,

De elmondani nagyon nehéz, mit nem ért meg senki sem.

A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen,

Szavak nélkül nem működik a mindenható értelem.

De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,

A lényeg sokszor bennük marad kimondhatatlanul.