Jehova Tanúi gyülekezet elhagyása után talán az egyik legnehezebb dolog megtalálni az életcélt. Természetesen, ez függhet attól is, hogy ki mennyire érezte magát elkötelezve a vallásának. Egyesek sajnos rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek, ha a gyülekezet elhagyásával egyúttal a családjuk is felbomlik, sőt munkanélkülivé válnak, megélhetési gondokat tapasztalnak. Már korábban írtam egy pontozási rendszerről, melyben a traumákat különböző stresszpontokkal jelölték. E szerint a vallás elvesztése már önmagában is elég magas pontszámmal bír. Nem csoda, ha súlyos krízishelyzet alakulhat ki.
Néhányakban még az is felmerülhet, hogy mivégre vannak is itt, miért születtek meg.
Nem csoda, ha az valaki, aki ilyet átélt, vágyhat egy másik emberi közösségbe, ahol őt elfogadják olyannak, amilyen, a jó és rossz tulajdonságaival együtt. Azonban előbb-utóbb ott is konfliktus helyzet alakulhat ki és az illető könnyen felismerheti, hogy ott sem fenékig tejfel minden.
A tegnapi vizsgámon az egyik kérdés a humanisztikus (másszóval: pozitív) pszichológia kifejtése volt. A pszichológiának ez az ága viszonylag újkeletűnek számít, bár már voltak korábban is olyan kutatók, akik előtérbehelyezték az élet teljességére, az emberi boldogság elérésére és az emberben levő potenciális képességek kifejlsztésére való törekvéseket.
Kiemelkedő képviselői Erich Fromm, Carl Rogers és Abraham Maslow. Ez utóbbi híres a szükségletpiramis kidolgozásában, mely szerint a piramis csúcsa felé tartva az igények akkor merülnek fel, ha már az alsóbb szintek kielégülnek.
Véleményem szerint ez egy irányelv, amit érdemes figyelembevenni, de mint tudjuk, volt már úgy, hogy fordítva volt (Pl: nagy művészek gyakran csúcsteljesítményekre képesek, miközben a család éhezik....).
Egy másik személy, a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály, kutatásai során arra figyelt fel, hogy a művészek alkotás közben egyfajta transzba esnek, annyira leköti őket az élmény, hogy elfeledik a való világot. De bármilyen más területen is érezhetnek az emberek ilyen mértékű odaadást vagy elmélyülést. Csíkszentmihályi, amikor professzori állást kapott az egyetemen, ilyen irányú kutatásokat indított el. Interjút készített olyan emberekkel, akik szívesen sportolnak, sakkoznak, táncolnak stb., és lejegyezte ezeket. „Autotelikusnak” nevezte tehát ezeket a tevékenységeket, amelyeket önmagukért, a cselekvésért végzünk, külső jutalom nélkül, és megengedik a teljes elmélyülést.
Később ebből született a „flow” (áramlat) fogalma.
Mindenkinél van olyan tevékenység, amit teljes odaadással tud végezni. Most már csak azt kell megtalálnod, hogy nálad ez mi lehet. Gyermekként ösztönösen tudtuk ezt - tehát most is tudod -, csak sajnos a környezetünk nem mindig díjazta, ezért inkább lemondtunk róla. Mivel teljesen alaposan sikerült meggyilkolni magunkban ezt a természetes "hullámot", ezért kellett egy fajta pótcselekvéssel kiegészíteni. Ez a helyettesítő dolog, mint szellemi "junkfood" volt tálalva az Őrtorony Társulat jóvoltából, amely főleg azok számára volt vonzó, akikben ez az eredeti "flow" érzés valamiért meggyengült.
De most itt a lehetőség: megvalósíthatod, amire mindig is vágytál! Gyermekekként sokszor képekben gondolkodtunk, csak aránylag kevesen voltunk képesek pontosítani, hogy pl "mérlegképes könyvelő leszek" vagy valami hasonló. Te miről álmodtál? Tűzoltó akartál lenni? Lehet, hogy találsz egy segítő foglalkozást. Állatokkal játszottál? Milyen szakmát tudnál erre építeni?
Már csak az az ismeret is elég lehet, ha nem kérdés számodra, hogy van-e célod, hanem tudod, hogy VAN CÉLOD.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése