“Ráléptél az utadra. Kevés embernek van hozzá bátorsága. Szívesebben mennek olyan úton, amelyik nem az övék. Mindegyiküknek megvan a maga adottsága, de nem akarja észrevenni.” (Paulo Coelho)
Az egyik legnehezebb dolog amivel egy volt Jehova Tanújának szembe kell néznie, amikor elhagyja a gyülekezetet: az életcél elvesztése, illetve új életcél találása. A gyülekezetben betöltött feladatok mintegy keretbe foglalták az életünket és a céltudatosság érzetével láttak el, természetesen kinek-kinek a saját indítékai függvényében. Az egész helyzet kicsit hasonlít ahhoz, amikor elhagytuk az iskolát és ki kellett lépni a "nagybetűs életbe" és onnantól az volt, amit mi tettünk vagy nem tettünk. Egy tanácsadó így fogalmazza ezt meg:
"A felnőtté válás során az iskolában alaposan "beléd verték", hogy különbözni, kilógni a sorból nem szabad. Mindenkinek egyenruhában, vagyis iskolaköpenyben kellett megjelennie, hogy ezzel is éreztessék veled, hogy csupán egy jól működő rendszer alkatrésze vagy. A hibás alkatrészeket pedig kicserélik, eltávolítják.
Persze tisztelet a kivételes iskoláknak és a kivételes, elkötelezett pedagógusoknak, hiszen belőlünk is van bőven, de az iskola minden lehetséges eszközt bevetett annak érdekében, hogy elültesse a fejedben a különbözéstőll való félelem csíráit. Többnyire csak azok lehettek sikeres diákok, akik mindent az előírásoknak megfelelően csináltak és soha semmilyen körülmények között nem próbáltak meg különbözni másoktól."
A nevelés célja a konformitás, az egyformaság kialakítása, és a saját vágyainktól való elválasztottság, hogy még csak véletlenül se jusson eszünkbe, hogy önálló emberi lények vagyunk, akiknek lehetnek vágyai, kívánságai. Az Őrtorony Társulat hozzásegített bennünket ahhoz, hogy ha vannak is ilyenek, akkor azokat gondosan csomagoljuk be és tegyük olyan helyre, ahol egész biztosan soha nem fogjuk felhasználni őket, hasonlóan azokhoz az étkészletekhez, melyeket talán ajándékba kaptunk egyszer és amelyek 'túl szépek' a mindennapi környezetünkhöz. Ezért inkább soha nem használjuk őket, de ha van egy kis időnk, akkor megcsodáljuk, és elálmélkodunk rajta, hogy majd egyszer milyen jó is lesz nekünk....
Talán már mostanra te is felismerted, hogy nem csupán az életünk hossza számít, hanem a minősége is, mégpedig az, hogy mivel töltjük az időnket és mennyire érezzük az életünket értelmesnek. De hogyan találhatja meg valaki az élete célját?
Véleményem szerint fontos ezt tudatosítani magunkban, hogy VAN célja a mi saját életünknek. Nem csupán akkor, ha Jehova Tanúihoz tartozunk és ott megmondták nekünk, hogy miben higyjünk és mit kell tennünk, hogy az tetszen Istennek, hanem nekünk egyénileg is van célunk. Ha nem lenne, akkor eleve meg sem születtünk volna, mert szüleink csak közvetítették számunkra az életet, mint ahogy annak értékéről szóló üzenetüket is, a születésünkkori tudatossági szintjüknek megfelelően. Tehát elmondhatjuk, hogy az 'Istentől vagyunk'.
2009 9/12 Ébredjetek!, Miért vagyunk itt? c. cikkében így fogalmaz: "Mindeközben az ember keresi az élet értelmét, ami igazából azt mutatja, hogy az a vágya, és egyben szükséglete is, hogy megismerje Istent, és kapcsolatot ápoljon vele. Az ember intelligens teremtményként lett megalkotva, azzal a vággyal, hogy felfedezzen és megértsen dolgokat. És a Biblia feltárja, hogy az ember egy örök életen át folyamatosan ismeretet fog szerezni Istenről és a teremtésművéről, ami megelégedéssel tölti majd el."
Amikor Jehova Tanúi voltunk, már akkor is logikusnak találtuk azt az érvelést, miszerint ha bennünk van az örök élet iránti vágy, akkor az nyilván meg is fog valósulni. Azt már sejtjük, hogy nem biztos, hogy úgy ahogyan a Társulat értelmezte azt, de valahogyan biztosan, mert Isten nem hazudik. Ez azért arra utal, hogy az életünk sem nem fölösleges, sem nem céltalan, sőt egy újabb izgalmas aspektussal bővül ki, hiszen sokkal személyesebbé válik. Az általános "mi az élet célja?" kérdés helyett már azt kérdezhetjük: "mi az ÉN életem célja?".
Ennek kiderítéséhez szintén a vágyainkat kell segítségül hívni, mert Isten úgy, ahogyan az örök élet vágyát elültette bennünk, más vágyakat is adott a szívünkbe. Sőt minden, amire az életed során vágytál, feltéve, hogy soha nem akartál másoknak ártani vele tökéletesen normális érzés. Bármilyen vágy él most benned, vagy élt benned korábban az az egyéniséged elválaszthatatlan része és mint ilyen az a célja, hogy valósággá változzon az életedben. Az életcél nem valami konkrét dolog, amit el kell érned, hanem inkább egy attitüd, egy uralkodó hozzáállás, amit a legjobban szeretsz csinálni és ami elválaszthatatlan az egyéniségedtől. Az életcélunk vagy egyéni küldetésünk ott hever valahol bennünk a szívünk vágya formájában.
A baj csak az, hogy nem tudjuk. Legalábbis a tudatos elménk szintjén nem, mivel oly sokáig eknyomtuk ezeket, mint 'önző vágyakat' titulálva magunkban, hogy már nem is merünk ilyesmire gondolni. Ráadásul az Őrtorony Társulat módszeres agymosásának köszönhetően, mely tiltások formájában ugyan, de állandóan a szexet, az anyagiasságot sulykolta, ráadásul tiltott minden olyan dolgot, ami emberi, ezért egyesek hihetetlen erős beteljesületlen vágyak tűzében élhetnek, melyekről úgy gondolják, hogy feltétlenül el kell nyomni ezeket, mivel "istennek nem tetszenek". Ez nagyon zavaró lehet, mert ha a tiltásokat állandóan megerősítik olyannyira, hogy a csapból is az folyik, akkor az emberi természet az olyan, hogy semmit nem akar jobban, mint azt, ami tiltva van. Ezért, hogy mi is a 'szívünk vágya', bizony nem egyszerű feladat kideríteni.
Mikor gyerekek voltunk, még közelebb voltunk az isteni forráshoz, ezért talán arra visszatudunk emlékezni, hogy mit szerettünk volna, milyen vágyaink, elképzeléseink voltak akkor. Milyen társakkal játszottunk, milyen zenét szerettünk vagy miről álmodtunk? Lehet, hogy ez valakinek gyorsan jön, másoknak egy kicsit többet kell gondolkodniuk rajta. De ha sikerül is kitalálni valamit, akkor még mindig ott van a félelem attól, hogy ezek egyszer tényleg valóra válhatnak. Hiszen kiderülhet, hogy egy teljesen más életet kellene élnünk, mint amit eddig tettünk, ami kihatással van a környezetünkre is:
Mit fognak szólni hozzá mások?
Hogyan leszek képes a vágyaim által teremtett új valóságban ismét megtalálni a helyem?
Mi lesz akkor ha az új életem miatt kiközösítenek, ha már nem fognak szeretni többé?
Mi lesz akkor, ha a vágyaim miatt elveszítek magam mellől embereket?
Mi történik akkor, ha a vágyaim megvalósítása felborítja az egész életemet?
Ezek a kérdések minden jó érzésű emberben felmerülnek, amikor arra készül, hogy a vágyait, vagyis a szívének szavát követve egyéni útra lép. Ezeket a kérdéseket a benned lévő félelem miatt teszed fel. A félelem pedig azért fészkeli be magát a szívedbe, mert arra neveltek téged, hogy NEM SZABAD KÜLÖNBÖZNI MÁSOKTÓL.
"Járt utat járatlanért el ne hagyj!" - tarja a közmondás, de ahhoz, hogy megtaláld önmagad útját és azt a módot, ahogyan TE tudod Istent szolgálni a saját képességeiddel és képes legyél örömedet lelni a saját életedben, bizony el kell hagynod a jól ismert, többször is bejárt széles ösvényt és olyan egyéni utat kell kitaposnod magad előtt, amin végre önmagad lehetsz.
Isten a vágyaidon keresztül emlékeztet téged arra, hogy miért is vagy itt. A vágyaidnak egyetlen célja van, hogy az életedet abba az irányba tereljék, hogy végül betölthesd az életed küldetését. Minden egyes vágy még a legapróbbak is azzal a céllal jelennek meg benned, hogy vezessék a kezed és megmutassák számodra az igazán fontos dolgokat az életedben. Még a nehéz helyzetek is azt a célt szolgálják, hogy jobban átgondold vágyaidat és céljaidat. Ha jobban belegondolsz egy nehézség idején, akkor láthatod, hogy valójában azért kerültél oda, mert nem jó irányba mentél. Úgy jártál, mint Jónás, aki rossz hajóra szállt és emiatt bajba került.
A vágyak nem válnak maguktól valóra, cselekedned kell! Amikor elhatározod magadban, hogy valóra váltod egy álmodat, akkor soha nem az a döntő, hogy mit mondasz, vagy gondolsz erről, hanem hogy milyen lépéseket teszel. Az igazi döntést az első lépésed jelenti. Ha képes vagy cselekedni, akkor döntöttél, ha pedig döntöttél akkor már csak idő kérdése, hogy mikor válik egy vágyad valósággá.
Ki kell lépned a komfort zónádból! Ahelyett, hogy a gyülekezeti igazságtalanságok felett bánkódnál, inkább örülj, hogy mennyi időd felszabadult, valóságos időmilliomos lettél! Most alkalmad van elmenni egy könyvtárba, beíratkozhatsz egy tanfolyamra, egy olyan témában, ami mindig is érdekelt, esetleg továbbtanulhatsz, amit talán korábban nem tehettél meg. A komfortzóna elhagyása kicsit ugyan kellemetlen lehet, de enélkül nem tudod átlépni a saját elmebeli korlátaidat, melyeket a gyülekezetben oly nagyon belédvertek. Szerencsére ezek a vágyak olyan erősek lehetnek, hogy segítenek neked nem csupán átlépni, hanem folyamatosan azon kívül tartózkodni, ami segíteni fog elhagyni az eddig megszokott kényelmes és változatlan életedet. Ugyanis a vágyaid megvalósítása soha nem engedi meg számodra, hogy az életedet egyszerűen a túlélésre vagy kényelmes semmittevésre használd. Amikor az Őrtorony rabszolgája voltál, akkor ennek az volt az ára, hogy el kellett nyomnod saját vágyaidat (amivel gyakorlatilag Isten szándékát is akadályoztad), cserébe viszont egy kényelmes - bár unalmas- életet kaptál, a 'megmentés' csalóka ábrándjába ringatva magad.
A már korábban említett tanácsadó így folytatja:
"Az élet, amit élsz annak a szocializációnak az eredménye, ami a felnõtté válásod során segített neked beilleszkedni a társadalomba. Ennek a folyamatnak a során egy egészen jól meghatározható szerepet alakítasz ki magad számára, ami biztonságot nyújt neked, de nem csak neked, hanem azoknak az embereknek is, akik körülvesznek téged. A szereped segít kereteket teremteni, amiben otthonosan mozoghatsz, azonban mindig eljön az idõ, amikor a keretek korlátokká, a korlátok börtönné változnak körülötted. A vágyaid abban segítenek neked, hogy képes legyél újra és újra átlépni a saját korlátaidon kitágítva az életed keretét, hogy ne zárd saját magad börtönbe. A korlátok ledöntése, azonban sokszor fájdalmas és félelmetes lépés, hiszen ezzel együtt a társadalmi kapcsolataid is átalakulnak és nem utolsó sorban felborulnak, megszünnek, megszakadnak.
Attól való félelmedben, hogy nehogy elveszíts, esetleg megbánts másokat hajalmos vagy a biztonságos keretek között maradni, ami sokszor megakadályozza a benned ébredõ vágyak valóra váltását. Ahhoz, hogy a vágyaid valóra válhassanak, hogy képes legyél a szíved szavát követve végrehajtani az erre az életre vállalt küldetésedet függetlenné kell válnod a körülötted élõk véleményétõl és egyáltalán függetlenné kell válnod attól, hogy kik azok az emberek, akik képesek követni, elkísérni téged ezen az úton.
Fájdalmas felismerni, mikor jött el az ideje annak, hogy elengedd azokat, akikkel különbözõ irányba tart az utatok, de enélkül soha nem leszel képes igazán szívbõl élni és cselekedni, soha nem tanulod meg mit jelent igazán élni."
Forrás:
Schilling Péter, Ébredő Erő Akadémia hírlevelének gondolatai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése