Élsz vagy túlélsz?

Egy Jehova Tanúja olvasó a következőképpen foglalta össze a gondolkodás szabadságával kapcsolatos nézőpontját:

"Értem,szóval mindazok a vallások,ahol tulképpen bárhogyan viselkedhetsz,mert ugye általában JT kívül szinte minden vallásszervezetben,megtűrnek komoly bűnözőket,értve itt gyilkosok és hasonló durva magaviseletű embereket,tehát a szabadság adása ilyenformán is elfogadható? ( a szabadság értelmezése Isten előtt mindent magában foglalhat?) A szabad gondolkodással minden elnézhető ? Isten előtt ez vajon milyen mérce? Mi a biztosíték arra,hogy ez így tetszik Istennek? A szabadelvűség külön-külön lebontható minden egyes emberre. Ez viszont rendszerezetlenséget idéz elő,ami nem jellemző az Isteni tulajdonságokra. Vegyük csak számba,az első emberpárt,mit okozott a szabadakaratusága? Halált és bűnt. Na de lehetne sorolni a sok-sok ellenpéldát a szabadelvűségre. Én úgy gondolom,ha Isten a "Fő" akkor neki kell meghatározni mindeneket. A Biblia sok helyen nagyon világosan ad erre útmutatást,de mivel tökéletlen az agyunk és az elménk is, így mi magunk nem alakíthatunk ki irányelveket,legalábbis én erre a következtetésre jutottam eddig.
Én teljesen más képet kaptam a biblia olvasása közben Isten elvárásairól,mint amit eddig tapasztaltam több vallás részéről is.
Ez kicsit kavarcos előttem...ez a szabad gondolkodás,nagyon relatív,mivel az Isten szerinti gondolkodás,cselekvés, semmihez sem hasonlítható,egyedi és nem mellékelhető. Vagyis ha jól értelmeztem a bibliában,maga Isten ad útmutatást a neki szolgálásról.Gondolom logikus is,mivel Ő alkotott bennünket,neki is kell meghatározni,hogy milyen formában és rendben követhetjük. Ha jól gondolom,akkor a szabad akarat a választásra vonatkozik,mert ugye sok út van,ahogy írja a Biblia,viszont csak egy vezet Istenhez.Az ember szabadon dönthet,melyiket választja,viszont azt ,hogy hogyan gondolkodjunk Isten elvárásairól,azt csakis Ő határozhatja meg,és nem mi.
Remélem egyszer nekem is összefog állni a kép,most csak hangosan,vagyis írásosan gondolkodtam"



Szándékosan nem az Őrtorony Társulat kiadványából idéztem, mert engem igazából jobban érdekel, hogy az egyes tagok hogyan fordítják le maguknak az egyes tanításokat.

Még emlékszem a Paradicsom könyvben található példára, ami az emberi tökéletlenség eredetét volt hívatott demonstrálni. Eszerint Ádám olyan volt, mint egy hibás öntőforma, és a leszármazottai csakis valami "fogyatékkal" születhettek meg, ami kinek ez, kinek az. Emiatt a tökéletlenség miatt aztán fokozottabb mértékben van szükségünk az isteni útmutatásra. Gondolom ilyesmire utalhatott a fenti hozzászóló:
"mivel tökéletlen az agyunk és az elménk is, így mi magunk nem alakíthatunk ki irányelveket"

Ebben a cikkben én nem szeretném vitatni vagy megmagyarázni bármilyen JT tanítást vagy bibliai gondolatot, mert ez nem tartozik rám és nem is vagyok ilyenben illetékes. Inkább a Jehova Tanúi között szerzett saját tapasztalataimat foglalnám össze azzal a céllal, hogy mit is eredményezhet az, ha valaki magáévá tesz egy ilyen gondolatmenetet.
Ha tökéletlennek tekintjük magunkat és másokat, vagyis Isten teremtésművét, akkor ez előbb-utóbb őnbizalomhiányos állapotot idéz elő. Állandóan kételkedni fogunk magunkban és másokban is úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég jók, hiszen "tökéletlenek" vagyunk és nem vagyunk képesek betölteni az életcélunkat. Sőt nem is lesz személyes életcélunk (vagy csak nagyon korlátolt mértékben - sok Tanú ún. "teokratikus" célokat tűz ki), mert mi erre nem érezzük képesnek magunkat, hiszen mindent Istentől várunk, hogy majd ő megmondja nekünk. Elapadnak a belső erők, a kreativitás, egyre több mindent egy külső forrásból várunk segítséget. Ezt támogatja is a szervezeti útmutatást követő gyülekezet, amely általában kritizálja az egyediséget és nem jó szemmel nézi a kezdeményezőképességet.
A tökéletlenségünket szégyellni kezdjük, bűntudat alakulhat ki, ezért ha "vétkezünk" is, akkor azt lehetőleg titokban tartjuk (sok Jehova Tanúja tesz így). Mivel ez a dolog, a tökéletlenség adva van számunkra (Ádámtól ugyan, de Isten engedelmével), ezért nem tudunk mit tenni, el kell viselni valahogyan és imádkozni a bűnbocsánatért. Reméljük, hogy Isten megérti a helyzetünket. A vallás ezt a lelkikínt a közösséghez tartozás és az egyedüli helyes út (vagyis nincs más választás) érzéseivel ellensúlyozza a tagok számára. Ha valaki mégis feltárja a "bűnét" a véneknek és segítséget kér, akkor nem számíthat konkrét tanácsokra arra vonatkozólag, hogy mit is kezdjen a helyzetével. Vagyis sokak tapasztalata szerint az ilyen eseteket nem kezelik sehogyan sem, a legjobb esetben is, csak próbálnak túllépni rajta. (Természetesen másoknak lehetnek másmilyen tapasztalataik ez ügyben.) Mivel nem vonnak le tanulságokat (nos, azonkívül, hogy mennyire bölcs lett volna ragaszkodni a 'hű és bölcs' útmutatásaihoz), a tagok nem ismerik fel a saját szerepüket az esetlegesen okozott károkban vagy szívfájdalmakban sem, így a megoldást is elodázzák egy "hát nem tökéletlenek vagyunk mindannyian?" kijelentéssel, amivel aztán a helyzet áldozatának meg kell elégednie, vagyis illik lenyelni a békát, ha 'jó keresztény' szeretne maradni.
Az ilyen saját maga által bezárt világban élő embernek semmi rálátása nem lesz a saját tetteire, ami bárkire összezavarólag hathat. Időről-időre bárki kerülhet ilyen helyzetben, de itt ebben az esetben egy, a vallási tanítások által mesterségesen generált folyamatról van szó, mely egy játszma keretében igazából mindkét félnek kedvez (Szervezet: hatalma és irányítása alatt tarthat embereket; tag: nem kell szembenéznie az élete kellemetlen területeivel, személyisége árnyoldalaival, feloldozást és megnyugvást kaphat) Ez melegágya a depressziónak és utat nyit a pszichés megbetegedéseknek. A tagok a saját félelmüket és belső bizonytalanságukat aztán kivetítik egymásra és a másik életében próbálnak "segíteni" és alkalmazni a "bibliai alapelveket", több, de inkább kevesebb sikerrel. Sokkal inkább mindenkiben a hibát látják, hiszen arra vannak beállítva, ami csak ellenségeskedéshez és veszekedésekhez vezet. Másokon minden lelkifurdalás nélkül keresztülgázolnak, de ők nagyon megsértődnek, ha valaki ilyet csinál velük.
Az élet egy szimpla vegetálássá alakulhat, nem csoda, hogy a remény - a megoldás, csakis egy világégés lehet valamilyen formában. A rossz hír az, hogy az ilyen állapotban levő személyeken még az sem segít, mint ahogyan a rossz pémzkezelési stratégiákat alkalmazó emberen a lottóötöstalálat.
Az élet egy túléléssé degradálódik, egyre több nehézséget élhet meg egy olyan személy, aki saját magát valami selejtárúnak képzeli, a szép jövő csak a távolban létezik, de minden nappal odébbmegy, mintha csak egy délibáb lenne. A kép, nemhogy összeállna, inkább egyre bonyolultabb lesz, egyre több kérdést fog generálni, amire nem lesznek válaszok.

Amikor eljöttem Jehova Tanúitól, én magam is hasonló állapotban voltam. Meg kellett találnom hát a problémát, mely a saját (társulati bibliaértelmezésekkel átítatott) gondolkodásomban gyökeredzett. Jézus szavaiból nem az jött le számomra, hogy én egy selejt vagyok. Elkezdtem hát magamra, mint értékes személyre gondolni.
Ez a fajta gondolkodás újszerű tapasztalatokat hozott. Rájöttem, hogy fontos odafigyelni a saját vágyaimra, ettől még nem vagyok se önző, sem testi beállítottságú és a folytonos kűzdelmek és erőfeszítések helyett csak hagyni kell megtörténni a dolgokat az életünkben. Úgy gondolom, hogy Isten nem szabja meg számunkra, hogy mire gondolhatunk vagy hogy "hogyan gondolkodjunk Isten elvárásairól", mert az nem lenne szabad akarat. Ez visszaadta az életkedvemet és csökkentette a félelmemet. Felismertem, hogy mindenkinek egyéni célja van, amiért megszületett és ezt pont onnan tudjuk meg, ha követjük a szívünk tanácsát. Ez nem jelenti azt, hogy mindig mindent jól csinálunk, de hát mi is a jó? Minden jó valamire, nem?Azáltal, hogy átéljük a fájdalmakat, az örömöket is át tudjuk élni és ez a folyamat fog rámutatni azokra a feladatokra, amiken nekünk személyesen dolgoznunk kell, illetve el kell érni. A "tökéletlenségünkkel" való találkozást inkább egy feladatnak éljük meg, mintsem egy újabb elkeserítő tapasztalatnak, mely csorbát ejtett a saját nagyszerűségünkről kialakított elmebeli képen. Igen, sokszor át kell élnünk jót is rosszat is, hogy tanuljunk, a Jehova Tanúinál pont ezt a személyes fejlődési lehetőséget veszik el az embertől, hogy akár a saját hibájából is tanuljon valaki, hiszen mindjárt ott terem egy rakás ember körülötte, hogy 'óvják' őt, nehogy valami baj érje. Ezért nincsen valódi együttérzés sem az ilyen közösségben, mert a tagok inkább elkerülni akarnák a nehézségeket, mert azokat valami bűnnel hozzák kapcsolatban és úgy érezhetik, hogy csorba esne az isteni odaadásukon. Ezért, aki "bűnözik" azt elítélik a segítségnyújtás helyett.
Pedig nem csak az esik el a segítségtől, akinek erre szüksége lenne, hanem a többiek is attól, hogy az illető tapasztalatából megérthessenek dolgokat. Mert ebben a tanulási folyamatban érthetünk meg olyan igazságokat, melyek egyetemesek és egyediek is egyben és fejlődhetünk szellemileg. Sokkal tisztábban látjuk, hogy mit szeretnénk és mit nem és képesek leszünk kiállni magunkért, elmondani ha valami bajunk van vagy ha szükségünk van valamire. Ezt nem csak emberek, hanem Isten felé is egyre hatásosabban tehetjük meg, ami az imáink minőségét is növeli.

Valaki azt gondolhatná, hogy ha ilyen lazán közelítjük meg a helyzetet, akkor mindenki helytelenségeket tenne. Ennek azonban pont az ellenkezője igaz. Pl ha valaki azt kérni, hogy NE gondolj egy fehér elefántra, akkor mi történik: egy fehér elefánt képe azonnal megjelenik az elmédben. Ugyanígy, ha valamit tiltanak, akkor mindenki azonnal és ösztönösen azt akarja csinálni; ha betiltanak egy filmet, akkor az nagyon népszerű lesz; ha a lányodat eltiltod az udvarlójától, akkor még képes lesz megszökni is vele és hozzámenni feleségül stb.
Ez nem azért van így, mert "tökéletlenek" vagyunk, hanem egyszerűen így működünk, így vagyunk megteremtve. Ezért a mi felelősségünk bánni a saját "szerkezetünkkel", mert ha nem tesszük, akkor olyan helyzetbe juthatunk, amikor még Istent is okolhatjuk azért, mert ilyennek teremtett meg bennünket.

Sajnos Jehova Tanúinál a sok tiltás, a mesterségesen keltett bűntudat, a "helytelenségek" folytonos kihangsúlyozása a képmutogatás és erkölcstelenségek rekordtermését hozta. Egyúttal soha nem látott méretekben demonstrálja is a világ számára, hogy milyen messzire is lehet a természettől és Istentől kerülni egy vallásrendszer követésével. Nem csoda, ha a prédikáló munkáról szóló bibliai prófécia az emberi kataklizmák között van megemlítve az utolsó napok egyik jeleként.

De mint minden, ez is jó valamire, ezért ne keseredj el, ha te is így tettél a múltban és emiatt talán úgy érezheted, hogy elpazaroltál éveket az életedből. Hiszen a Jehova Tanúi tapasztalat is része volt a fejlődésednek. Találd meg inkább, hogy mire (volt) jó!