Kiszabadulás az Őrtorony "börtönéből"?

Az alábbi levélre való reagálásomat azért írom itt, mivel az eredeti helyen valami miatt korlátozva vannak a karakterszámaim és képtelen vagyok belepaszírozni mondandómat az adott dobozba.

"Sziasztok,

Elnézést a teljes névtelenségért, de túl magas kiváltságom/kinevezésem van, hogy bármi konkrétat megadjak magamról.
Először is értékelem, a sok kutató munkát amit abba fektettek, hogy régi Őrtornyokat ástok elő, és összehasonlítjátok a mostani kiadásokkal....

De most őszintén... ez mire jó? Igen, mindenki tudja, hogy vannak tévedések, társulat téved kismillió dologban, és még mennyiben fog. Sorra jönnek majd a kiigazítások, ha pedig túl nagy, akkor megváltoztatunk minden könyvet, Bibliát csak hogy jó legyen.

Ezt utóbbi időben le is írják, tévedtünk eddig így gondoltuk most így, fogjátok fel, fogadjátok el és kuss legyen vagy kisszoba.

Aki elég régóta tagja ennek a vallásnak, elég sok kötödése van (család, barátok) nem tud kiszállni.
Nem és kész. Nem érdekelnek a sok példák, hogy "nekem sikerült, és milyen jó azóta"...
Ha valaki mélyen benne van... lassan mondom mélyen benne van, beleszületik, esélye nincs kitörni. Ennyi kész.

Becsapom magam, minden nap egy gyötrelemmel fekszem le, hogy elpazarolom az életem, de nem tudok, nem tudok változtatni, mert ez az egész úgy lett kitalálva, hogy ha változtatok nagyobb sebet okoz nekem mint hogy bent csendesen szenvedek.

Fogjátok már fel kérlek a lényeget, Ti akik kint vagytok, hogy nem mindenki olyan erős mint Ti, vannak akik csendben szenvednek, vannak akik ordítani tudnának, hogy elég, de nem tehetik. Menni kell a szolgálatban, előadást kell tartani...

Azzal, hogy régi őrtornyokat szedtek elő, meg Russell életét boncolgatjátok nem lesznek előrébb azok akik csendben szenvednek a helyzetük miatt.

....
Elnézést kérek, ha valakit megbántottam az őszinteségemmel. De ki akartam már írni magamból.
Félre ne értsétek, nem Tőletek várok megoldást. Nem tudtok adni, de legalább gondoljátok át, hogy van egy réteg akinek csak a cikk hiányzik, hogy kilépjen, de közben ott van az a réteg is aki a háttérben olvas Titeket, és szenved mert tudja, ebben a vallásban fog megrohadni, és ezt felfogni, elfogadni mindennapi küzdelem.

--- Egy kérés a kommentelőknek. Ne írjátok azt, hogy nekem sikerült, és milyen jó, én is szenvedtem, tudom mit érzel... mert Ti már kint vagytok. Mi pedig bent sötét zárt, ablaktalan szobában... a világosság meg csak úúúúúúgy fénylik az ablakokon át...

Valaki"

Kedves Valaki!

Én nem szeretnék sem istenítéletet csinálni a helyzetedből, sem pedig bekategorizálni téged. Érthetőek a megnyilvánulások is, melyek "óvni" szeretnének a szervezet hazugságaitól és figyelmeztetni a veszélyekre. De hát ezt teszik Jehova Tanúi is a maguk módján? A kérdés csak az, hogy kinek mi a veszély.

Szerintem nagyon jól tetted, hogy leírtad az Őszinte érzéseidet és gondolataidat, ez tanulságos mindenki számára. Sajnos sokan úgy vélik, hogy minden problémájuk a társulattal köthető össze, így ha azt elhagyják, akkor azok majd megoldódnak. A tapasztalat azt mutatja azonban, hogy ez nincs minden esetben így. Ami az egyiknek jó megoldás lehet, az a másiknak egyenesen káros. Gyötrődésed részben annak tudható be, mert egyes volt tagok tényleg azt sugallják, hogy a "hazug környezetben" nem lehet Istent szolgálni. Ez megegyezik az Őrtorony tanításokkal, akik úgy vélik joggal oszthatják fel az embereket "igazakra" vagy "hamisakra", akik ettől függően Sátán vagy Isten szolgái. Ez egy szélsőséges, ítélkező gondolkodás, ami nem terem jó eredményeket, mint ahogyan azt sokan tapasztalhattuk, akár az Őrtornyon belül, akár azon kívül vagyunk. Alapvető tévedsének tartom azt, hogy valaki azt jelenti ki kategórikusan, hogy a szervezetben nem lehet Istent szolgálni, mert ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel lelkiismeretfurdalást kelthetnek azokban az emberekben, akik tehetetlennek érzik magukat. Ez valóban nem segít, hanem inkább árt (még akkor is ha jó szándékból van).

Amikor egy stresszes helyzetben vagyunk, alapvetően három lehetséges megoldás adódhat: a harc, a menekülés vagy a hozzászokás. Ezek egyike sem jobb vagy rosszabb, mint a másik, hanem olyan, mint egy eszköztár, ami közül választhatunk, ki-ki a saját helyzetére alkalmazva azokat és az ebből eredő kimenetelt is vállalva.
Gondolom, annyi rálátásod már van a dologra, hogy a "harc"-ot nem látod kivitelezhetőnek a magad számára, elhagyni sem akarod a szituációt, amely szintén érthető az emberi és családi kapcsolataid miatt, így marad a harmadik variáció: az alkalmazkodás.

Azt írod:

"Azzal, hogy régi őrtornyokat szedtek elő, meg Russell életét boncolgatjátok nem lesznek előrébb azok akik csendben szenvednek a helyzetük miatt."

Egy kellemetlen helyzethez való alkalmazkodás egyáltalán nem jelenti, hogy szenvedni KELL benne. Sokszor vagyunk így, hogy nem tudunk mit tenni egy helyzetben, azonban a stresszkezelésnek vannak más módjai is. A pszichológiában ezt úgy ismerik, mint belső utak keresése. Erről írtam egy korábbi cikkemben:

"Legjobb erőfeszítéseink ellenére is előfordulhat, hogy a dolgok nem mindig mennek úgy, ahogyan elképzeltük őket. Az a képesség, hogy az eddigiektől eltérő, szempontból szemléljük a velünk történő eseményeket (reframing) és nem vesszük magunkat túlságosan komolyan, csodákat művelhet. A derű, a nevetés és a humorérzék kifejlesztése valódi balszamként hathat a stressz elleni küzdelemben. Az öröm nem könnyen hagyja el a tulajdonosát, még súlyos helyzetekből is nagyobb eséllyel állhat talpra egy derűs személyiség. Ehhez azonban fontos lemerülni a mélységeinkbe, meditációs, relaxációs és autogén tréning technikákat alkalmazva, bevonva a jobb agyféltekét, hogy az öröm egy valódi belső állapot legyen, ne csupán elménk játéka, ami csak egyfajta maszkot húz belső nyomorúságunk fölé. Az igazán boldog ember mások nevetségessé tétele helyett önmagán tud szívből nevetni."

Ezt te ugyanúgy megteheted a szervezeten belül, mint ahogy kívül sem feltétlenül teszi ezt meg mindenki. Ez nem attól függ, hanem a személy saját erőforrásainak aktiválásától, melyet az őszinte önismeret segíthet elő (ez nem azonos a társulat által "önvizsgálat"-nak nevezett önmarcangolással). Az a tény, hogy sokunknak ezt nem sikerült kiviteleznünk, egyrészt a mi saját hibánk is, másrészt a társulat egyoldalú problémakezelése, hiszen csak nekik lehet igazuk egy nézeteltérésben - ami ugye az erőszak egyik formája. (A saját levont tanulságaimról itt olvashatsz, ha érdekel.)

A továbbiakban ezt írod:

"Elnézést kérek, ha valakit megbántottam az őszinteségemmel. De ki akartam már írni magamból.
Félre ne értsétek, nem Tőletek várok megoldást. Nem tudtok adni, de legalább gondoljátok át, hogy van egy réteg akinek csak a cikk hiányzik, hogy kilépjen, de közben ott van az a réteg is aki a háttérben olvas Titeket, és szenved mert tudja, ebben a vallásban fog megrohadni, és ezt felfogni, elfogadni mindennapi küzdelem."

Ezzel a felfogásoddal nem tudok egyetérteni, mert nem kell senkinek sem megrohadnia sehol sem. A negatív élethelyzeteinket ugyanis mi saját magunk generáljuk. Azáltal, hogy a blogokon mások tapasztalataiból átláthatóvá válik a számodra az "átverési mechanizmus", ezt használhatod a magad lehangolására, de használhatod a magad helyzetének jobb felismerésére is. Ez csakis tőled függ, és azok az emberek, akik 'régi Őrtotnyokat szednek elő' és 'boncolgatják Russel életét', semmiképpen nem felelősek azokért a kínzó érzésekért, melyek benned feljönnek. Ezeknek az embereknek is megvan a dolguk, minthogy neked is meg lenne, akár a szervezeten belül is. "Isten akaratának cselekvésében" igazából a panaszkodás, szenvedéstudatban és önsajnálatban való fetrengés, szűklátókörűség és negatív világlátás (melyeket kétségtelenül a társulati agymosásnak is köszönhetünk...) akadályozhatnak a legjobban - nem pedig az, hogy milyen vallásszervezethez tartozunk, vagy milyenbe születünk bele.

Szenvedés és szenvedés között is különbség van, hiszen szenvedhetünk ugyanúgy valami külső hatástól, mint ahogy a saját hülyeségünktől is. Ha ez utóbbira nem vagyunk hajlandóak egy pillantást sem vetni. akkor valóban kilátástalan, panaszkodó helyzetbe kerülhetünk, amit mások nem feltétlenül kötelesek hallgatni, hiszen mondhatják azt, hogy tegyél ellene valamit. És igazuk van. Azonban ne várj JT-itől (sem a volt-JT-itől) empatikus emberi együttérzést, mivel alapvetően nem képesek erre, pontosan a társulat érzelmi intelligenciát leépítő tanítása következményeiként. Ezt ugyanis rettentően nehéz visszaépíteni (vagy felépíteni a semmire, egyesek esetében), amihez jelenleg semmilyen segítséget nem kapnak (még). Így, ha azt érzed, hogy a "kintlevők" nem elég empatikusak, és 'nem tudnak semmilyen megoldást adni', akkor neked is igazad van abban.
Viszont a te helyzeted (vagy akárki bentlevő helyzetének) kezelése nem a mi dolgunk, de a blogoknak köszönhetően már azt is tudod, hogy mire számíthatsz a társulat problémakezelését illetően. Ebből tanulhatsz, de a homokba is dughatod a fejed, a te dolgod.

Én hiszek abban, hogy a Jehova Tanúiban, akik valóban istenfélelmet és az igazságot keresik, van annyi ötlet és energia, hogy felül tudnak kerülni a nehéz helyzeteken. Erre te magad is képes vagy. onnan tudom ezt, hogy abba a helyzetbe vagy amibe, és oda azért kerültél, mert Isten megengedte ezt neked, és abból valamit tanulhatsz, sőt tanulnod kell. Ahelyett, hogy azon gyötrődnél, hogy a meglevő (félre)vezetőidet újabakkal cseréld-e fel (vagyis te is azt tegyed, amit mások tettek, vagy a sugallataikra tegyél lépéseket), inkább próbáld meglátni, hogy TE mit akarsz tenni, és hogyan tudod a MEGLÉVŐ helyzetedet a javadra és mások javára felhasználni. Csak te tudod, hogy mi jó neked, senki sincs a helyzetedben.
Rengeted mindent lehet tenni a gyülekezeteken belül is, de mivel a jelenlegi állítólagos "belső ellenzék"-nek a panaszkodáson, szenvedéstudaton és sértődésen kívül többre nem telik, ezért a gyülekezetekben meglehetősen balkáni állapotok alakultak ki, ami akadályozza Isten Szellemének munkáját, ahelyett, hogy elősegítené azt. Az ezzel kapcsolatos véleményemet itt olvashatod:
http://eletazortoronyutan.blogspot.hu/2012/10/eleged-van.html

Ha követed a szellem irányítását, akkor pontosan fogod tudni, hogy mikor harcoljál, mikor meneküljél, vagy egyáltalán: mikor mit tegyél vagy éppen ne tegyél. Neked is meg van a feladatod a szervezeten belül, amit ha NEM teszel, éppen úgy Isten előtti felelősséggel tartozol, mint azok, akik kijöttek ugyan a szervezetből és ott nem teszik a dolgukat. (Gondolom nem árulok el titkot, hogy a feladatodat pont akkor nem tudod ellátni, ha követed  a szervezeti útmutatásokat...) Úgy fogalmaznám inkább 'népiesen', hogy azért van a fej a nyakadon, hogy ismerd fel a helyzetedet. Ha "túl magas kiváltságod van", akkor ez talán nem lesz könnyű, de semmiféleképpen nem lehetetlen. Oda valahogy eljutottál és ott tehetsz valamit másokért. Isten Szellemére bárki támaszkodhat, hasonlóan ahhoz, mint mikor a múltban élt emberek is képesek voltak isteni irányítást keresni és követni, jóllehet egy "hamis vallás" tagjai voltak (Pl: József és Mária).
Néhány cikk, melyeket korábban írtam eben a témában:
http://eletazortoronyutan.blogspot.hu/2012/08/a-kettos-mercere-valasz-vedd-konnyeden.html
http://eletazortoronyutan.blogspot.hu/2012/08/uss-oda-es-szaladj-el-jelen.html
http://eletazortoronyutan.blogspot.hu/2012/08/menjek-vagy-maradjak.html

Tisztában vagyok azzal, hogy szavaim nem felelnek meg az őrtornyos vigasztalás mércéjének. De nem is volt az célom, mint ahogy megsérteni sem állt szándékomba senkit sem. Vannak azonban dolgok, amiket ki kell mondani - tetszik, nem tetszik -, annak érdekében, hogy reálisabban lássunk mindannyian. Hozzád hasonlóan, én is őszinte voltam.

Egy Másvalaki

"Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;
Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk"

(2Kor 4:8,9)