A tutaj

Popper Péter, A belső utak című könyvének előszavában találtam az alábbi gondolatot. Amikor Buddha észrevette, hogy a tanítványai lelki kényszert próbáltak kovácsolni gyakorlataiból, megrémült, mert nem szerette volna ha valami dogmatikus rendszert építenek fel a szellemi útmutatóiból. Ekkor mondta el a tutajról szóló hasonlatát:

"Egy ember hosszú vándorútján, ahol mindenféle veszélyek környékezik, egy
széles, mély folyóhoz ér, amelynek túlsó partja nyugalmas és békés. Át szeretne
jutni, de a megáradt örvényes folyón átúszni reménytelen lenne, nincs sem híd,
sem gázló, sem csónak. Mit tesz ez az ember? Nyilván fatörzsekből, nádból,
ágakból tutajt eszkábál össze, és annak segítségével átevickél.
Vajon okosan cselekszik-e a továbbiakban, ha így gondolkozik: ez a tutaj
nagyon jó szolgálatot tett nekem, segítségével átértem a túlsó partra. Ezért el nem
hagyom sohasem. Ezzel a hátára emelné a tutajt, és annak a súlya alatt
görnyedve indulna tovább az útján.
Hadd idézzem a továbbiakban szó szerint:
„Ugyanígy, szerzetesek, a tutajhoz hasonlóan tanítottalak benneteket a Tanra,
amely átkelésre szolgál, nem megőrzésre való. Hogyha megértettétek a tutaj
hasonlatát, a helyes tételeken is túl kell lépnetek, nemhogy a téveseken.”"

Popper a szellemi kincsek gyüjtésével kapcsolatosan még hozzáteszi:

"Figyelmeztetnem kell az Olvasót, hogy szerintem az ember valódi erkölcsi és
szellemi fejlődése semmiféle gyakorlati hasznot nem hoz az ember életében. Nem
tanít meg arra, hogy kell karriert csinálni, sok pénzt keresni, vagy sikereket elérni
a szerelemben; nem véd meg a betegségektől, nem teszi könnyebbé az életet.
Sőt nehezíti az ember életútját, nemegyszer megmosolyogni való „balekot” formál
az emberből. Igaz, Assisi Szent Ferenc valami olyasmit mondott, hogy a balek a
leggazdagabb: százszor is ki lehet fosztani és még mindig van miből!"

Forrás.

Popper péter: A belső utak könyve