Csodavárás

Néhányan volt JT-i közül azt nehezményezik, hogy Isten ma miért nem nyilatkoztatja ki magát valamilyen csodás megnyilvánulás által, mint ahogy a múltban tette. Igaz is, mennyivel egyszerűbb lenne az élet, hogy imádkozunk Istenhez, feltárjuk Neki, hogy mit is akarunk és Ő azt teljesíti.

Ez az elképzelés igazából nem is állna nagyon messze az igazságtól, mindössze annyi lenne a kérdés, hogy "mit is akarunk igazából?". Az Őrtorony emlőin nevelkedett volt tagok azonban ezt a "csekélységet" nem tudják magukról, mert ezt központilag megmondták nekik, hogy ők mit is akarjanak. Ezen már eleve elbukik a mutatvány, nem is említve a másik trükköt: a buta kérdések feltételét, mellyel csakis buta válaszokhoz lehet jutni.

Ilyen buta kérdés például:
Miért engedi meg Isten a gonoszságot?

Ez a kérdés már eleve Istent vádolja a gonoszság létéért, hiszen Ő az aki nem tesz semmit ellene. Ez alapvetően nem igaz, ezért ha valaki erre a kérdésre akar választ kapni, akkor az csakis a málnásba mehet be sajnos. Erre a kérdésre ugyanis megalkották az "egyetemes vitakérdés"-ről szóló dogmát, amivel szentesítették a szenvedést és egy külső forrásra helyezték a probléma gyökerét és egyben megoldását. Mivel a kérdés istentvádló, ezért a válasz is előbb-utóbb az lesz. Nem csoda, ha egyes volt JT-k, mikor őszintén akarnak szembesülni magukkal, akkor az alábbihoz hasonló következtetésekre juthatnak:

"..... vagy akkor nem történtek meg azok a csodák, vagy nem is voltak csodák, vagy akkorra tartogatta az Istent az összes csodamunícióját.
Szerintem, jobb lett volna a Vörös-tenger szétválasztását hagyni, hadd kerüljenek a zsidók a hegyek felé.
És azt ma felhasználni mondjuk az éhezők táplálására."

Egyáltalán nem ítélem el a kommentelőt ezért a kijelentéséért, sőt inkább díjazom, hogy a hosszú ideje benne forrongó gondolatokat végre le merte írni. A legtöbb  Jehova Tanúiban is megfogalmazódhat ez a gondolat, mégha igazából istenttagadó következtetés is, de hát nem az istentelenség csúcsa maga a JT gyülekezet? Nem éppen azt tapasztaltuk mindannyian, akik ott voltunk, hogy a valóságban a szép vallásos álarc mögött egy kegyetlen, érzéketlen, sőt gyakran törvénytelen diktatúra áll? Szembesülni ezzel a ténnyel egyéni szinten is, az nem istentelenség, sem nem gyávaság, sokkal inkább bátorság.

De én nem azért írom ezt a cikket, hogy ítélkezzek a Jehova Tanúi vallás vagy azok tagjai felett. Ezt mindenkinek magának kell látnia, hogy hol van/volt és az milyen hatással volt az életére. Aztán eldöntheti, hogy mit tesz ezzel a kialakult helyzettel: szembenéz a tényekkel és az ő saját valós állapotával, vagy továbbra is saját magán kívülre helyezi a megoldást, és légvárakat épít magának - ezúttal az Őrtorony közreműködése nélkül.

Ez utóbbiaknak sok sikert kívánok ehhez. Őket kérném, hogy ne is olvassák tovább az írásomat, mert csak felidegesítenék magukat rajta, ami nekem nem célom.

Ha úgy érzed, hogy azok közé tartozol, akik szeretnék az életüket a saját kezükbe venni, akkor összefoglaltam néhány gondolatot, melyeket én kipróbáltam és alkalmaztam már magamon és nálam beváltak. Hátha te is érdekesnek találod őket.

1. Ha úgy érzed, hogy Isten nem jól használja fel a hatalmát (pl: megengedi a gonoszságot, vagy nem tesz semmit ellene), akkor neked a hatalomról kialakított nézeteiddel van problémád. Tedd fel magadban a kérdést: Milyen példát láttam magam előtt a hatalom gyakorlóitól? Nem élt-e valaki vissza ezzel a hatalmával velem szemben? Én hogyan használtam fel a rám ruházott hatalmat (ez lehet tényleges, de lehet olyan is, amiről csak én gondoltam azt, hogy hatalmam van valaki(k) felett)?
   Remélem ezekre a kérdésekre is őszinte választ tudsz majd adni a kifogások helyett. Kifogásnak számít az, ha azt gondolod, hogy persze te mindent frankón csináltál, az "'alattvalóid" mind dícsérnek (nem nagyon van más lehetőségük...). Ugyanis ha ez a helyzet, akkor nem merül fel benned az Isten hatalmát megkérdőjelező kijelentés. Vagyis valahol a hatalom gyakorlásnál tuti, hogy ludas vagy.
2. Ha már felismerted, hogy az Őrtorony alattomos agymosási módszerekkel próbálja az orruknál fogva vezetni azokat, akik ezt hagyják, akkor próbáld magad kivonni ezekből. Így még a "logikusnak" tűnő magyarázatokat is kételkedve kellene fogadni. Lehet, egyeseknek az egyetemes vitakérdésről szóló elképzelés elfogadhatónak tűnik, de érdemes kinyitni a látókört egy másfajta megközelítésre is, mert mi van ha mégsem úgy van, ahogy azt mondják és ahogy azt elhitted évtízedeken keresztül.
   Érdemes azon elgondolkodni, hogy mi lenne, ha ezt a "gonoszság" kérdést egyszerűen másként tennéd  fel? 
3. Pl meg lehet efelől is közelíteni: Miért engedte meg Isten, hogy velem ez vagy az megtörténjen? És: Mit tanulhatok az átélt eseményekből és hogyan tudom azt mások javára felhasználni?
   A válaszok egészen másmilyenek lesznek ezekre a kérdésekre.
4. Az élet kérdései helyett az az élet törvényeit próbáld megismerni. Ha nem érted ezeket a saját életedben, akkor a másiké előtt is értetlenül állsz majd. Ha már az első pontnál (hatalommal való visszaélés) vaj van a fejeden, akkor tudjad, hogy saját magadat blokkolod a dolgok megértésében, mert ez a törvény. Ha nem éled a saját életedet az egyetemes törvényeknek megfelelően, akkor a másik szenvedését sem tudod elfogadni. Azt fogod hinni, hogy mindenáron bele kell ütnöd az orrodat olyasmibe, ami nem a te dolgod. 
5. Ezzel elképzelhetetlen károkat okozol másoknak, amit ugye vissza fogsz kapni (mert amit vet az ember, azt fogja aratni is), amit majd megint nem fogsz érteni, hogy miért történik veled mindez, hiszen te "olyan jó ember vagy". A másik ember sorsa feletti sopánkodással pont attól vágod el magad és őt is, ami miatt ott vagy, ahol vagy és azért amiért. Nem leszel képes a megfelelő segítséget nyújtani az illető számára, holott pont azért vetted észre az ő problémáját, hogy tegyél valamit érte. Ehelyett azt hiszed, hogy EZ nem a te dolgod, hanem valaki másé, sőt még magát a szenvedőt is hibáztathatod a sorsáért. Ezt nevezik áldozathibáztatásnak, amiben Jób barátai is bűnösnek bizonyultak.
6. Ha téged felzaklat a sok szenvedés, a korai halál, a bántalmazás vagy egyéb, akkor kérdezd meg magadtól: Miért merültek fel bennem ezek a kérdések? Ismerek-e olyan valakit, aki valami miatt ebben érintve van, pl éhezik, kivetett, kifosztott, bántalmazott stb.? Nem lehet, hogy valóban tennem kellene valamit EZEKÉRT az emberekért?
   De megint: nincs rosszabb annál, ha valaki "jóemberkedésből" próbál segíteni másoknak. Ez emberileg megalázó a másik számára és mind az adományozót, mind az adomány (lett légyen az akármi) elfogadóját lealacsonyítja. Ezért, ha az egyes ponton nem gondolkodtál el, akkor nem lesz áldásos a tevékenységed. Ezt úgy fogod érzékelni, hogy egyrészt nem okoz igazi örömet, másrészt palira vesznek. Már ott el fogsz bukni, hogy azt megítéld, hogy ki a segítségreszoruló és miben van szüksége segítségre. Ráadásul a képmutató ember vigasza nem fog valódi vigaszt nyújtani senkinek sem, mert nem ösztönzi őket arra, hogy a saját megoldásaikat keressék.

Remélem, előbb utóbb sikerül majd kiirtanod magadból ezeket a gyötrő gondolatokat:
"Egyébként érzem hogy ott van valahol Valaki, de még nem hiszem, addig nem amíg nem tudja magát megértetni velem."
Mert felismered, hogy Isten mindig is meg akarta magát értetni veled, de ennek egyetlen akadálya TE MAGAD voltál. Mégpedig azáltal, hogy úgy kerested az élet nagy kérdéseire a választ, hogy figyelmenkívül hagytad annak törvényeit. Te döntesz abban, hogy ezt felvállalod és teszel érte, akármi miatt is következett ez be nálad.

Amíg JT voltam, egy testvérnő egyszer azt mondta nekem, hogy "tudod, az elesettek segítése, a betegek látogatása és az árvák felkarolása nem számít bele a társulat felé leadott órákba. A Biblia mégis azt mondja, hogy ezek nélkül az Istennek végzett imádatunk nem igazi". Mélyen elgondolkodtam ezen akkor, és igyekeztem ennek megfelelni, bár JT-i (akkor ezt még nem tudtam) egy kifejezetten áldozathibáztató szervezet, melyben a tagok szemléletmódja rettentően el van csúszva. Nem csoda, ha annyi áldozatot termelnek ki, valójában csak az érhető el arról az erkölcsi és morális színvonalról, melyet megpróbálnak ugyan vallásos köntösbe burkolni, de a valóságban pont ellenkezőjét képviselik a krisztusi alapelveknek: a szerencsétlen emberek felkarolása és gyógyítása helyett kiszipolyozzák, aztán kidobják őket.

Ha te is egyike vagy ezeknek, akkor az önsajnálat és áldozattudatot tápláló gondolatok helyett tedd fel magadnak a kérdést: Hogyan tekintettem a gyülekezeten belül azokat az embereket, akik netán komolyan vették az "igazságot", netán kisssé furák voltak, mert velük mindig valami "csodás" dolog történt? Amikor velük beszéltem, megtudtam-e róluk valamit is, vagy csak osztottam nekik az észt, anélkül, hogy valóban tudtam volna, hogy milyen valós helyzetben is vannak? Kicsit leegyszerűsítve a dolgot: most azt a megoldást kell alkalmaznod, amit annak idején ezek az emberek mondtak neked, hogy ők hogyan kűzdenek meg egy nehéz anyagi helyzettel, betegséggek, kirekesztett állapottal stb....
Nagyon remélem, hogy mindezek a fejedben vannak és eszedbe jutnak most.

Egy másik kommentelő jól összefogalalta a lényeget:

"A kereszténység lényege összegezve az én meggyőződésem szerint:

Nem tantételek halmaza és ütköztetése, hanem
ahogy Jézus egyszerűen és világosan megfogalmazta.
Ezen nem kell agyalni, h szó szerint kell érteni vagy jelképesen.

"Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől."Jkb.1:27

"Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.
Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok," Mt.25:34.35 MBT"

Én hiszek a csodákban, velem személy szerint igen sok csodás dolog történt már, és hiszem azt, hogy mindannyiunkkal történik ilyen, ami számunkra igenis egyfajta bizonyságtétel. Ez belső erőt ad, és azt a tudatot, ami megerősíti, hogy Isten igenis törődik velem személy szerint és célja van velem. Ha a feltett kérdéseimre akarom megkapni a választ, akkor azoknak a kérdéseknek belülről kell fakadniuk és hajlandónak kell lenni kűzdenem is értük, mégpedig nem mással, hanem saját magammal.

A valódi válaszokért, valódi mélységekbe kell lemerülni.

Légy te magad a csoda, akkor meg fogod azt látni, anélkül, hogy várnád azt!