De mi módon szabadulhatunk meg az ily módon fogvatartott érzelmi sérüléseinktől, melyek újra és újra visszatérnek, kísértenek bennünket. A pszichiáternő szerint: "Adott tehát a feladat: fel kell szabadítani a traumákat, vissza kell vezetnünk őket az érzelmi tudatból a tudatos tudatba, hogy végül a beszédközponton keresztül a felszínre törhessenek és kiszakadjanak belőlünk. Ezt akár takarító folyamatnak is hívhatnánk."
Bagdy Emőke szerint elsősorban emlékezési folyamatokkal segíthetjük elő a valódi ok tudatosítását, mivel a jobb agyfélteke, ahova a trauma beszorult, relaxált állapotban szeret működni, és képek formájában „gondolkodik", mint például az emlékképek.
Ezt a folyamatot elősegítendő, léteznek olyan meditációs gyakorlatok, valójában képekben való gondolkozás, melyek segíthetnek egy kivezető útat mutatni ebből a beszorult állapotból. Az egyik ilyen pl: az "alagút"-ként ismert meditáció, mely segít az itt s mostra fókuszálni és megszabadítani a múltbeli gondoktól:
Képzeld el, hogy egy hideg esős időben a szabadban sétálsz, nagy hátizsákkal a hátadon. Érzed a nyirkos füvet a lábadon és amikor felnézel, az ég szürke és felhős. Váratlanul meglátsz egy alagútat, valamikor egy elhagyatott vasúti átjáró lehetett, de már nincsenek sínek benne. Ahogy belenézel, észreveszed a fénypontot az alagút végén, nem lehet túl hosszú. Elhatározod, hogy bemész, legalább nem érzed a kint szitáló esőt. Ahogy közelebb érsz, az alagút egyre sötétebbnek tűnik, de ott van a kis fény a végén, így bátran bemehetsz. Eleinte nem látsz semmit, teljesen sötét van, de nincsen semmi veszély, így nyugodtan haladsz a távoli kis fény felé. Ahogy mész, minden magaddal kapcsolatos kételyed megjelenik a tudatod felszínén, minden gyengeséged felbukkan, mindazok a dolgok, melyeket bárcsak ne tettél volna meg, sőt azok is, melyeket bárcsak megtettél volna. Csak engedd, hogy a tudatod felszínére jöjjenek. A hátizsákod mintha egy kicsit könnyebb lenne, ahogyan a különféle megbánások a felszínre kerülnek a tudatod legmélyéről. Ahogy mész tovább, észreveszel egy kis fényfoltot a padlón, egy szellőzőnyílás fénye. Ahogy áthaladsz ezen, eszedbe jutnak boldog pillanatok, amikor valóban jót tettél valakivel, amit az a személy értékelt. Ahogy újra a sötétségbe lépsz, hátizsákod kissé könnyebb megint és te egy kissé felegyenesedve mész, de a kételyeid újra előtérbe kerülnek, a megbánások felúsznak a tudatodba. Az alagút végén nagyobb a fénykör, ami azt mutatja, hogy közelebb van, és ekkor megint egy szellőzőakna fénye oszlatja el az alagút homályát. Ekkor újra jó emlékek jutnak eszedbe, amikor úgy érezted, hogy valóban önmagad voltál. Valaki megdicsért és bókot kaptál valamiért. Visszatérsz a homályba, de mintha az már nem lenne olyan áthatolhatatlan. Lépésről-lépésre világosabb és melegebb lesz és egyre több fény jön be kintről. Ez felidéz benned örömteli eseményeket, melyekt átéltél vagy melyek a jövőben várnak rád. Ahogy közeledzs az alagút végéhez, észrevszed, hogy kisütött a nap, minden nagyon fényesnek látszik és mintha a hátizsákodat elvesztetted volna. Végül kilépsz a ragyogó nyárba, beszívod a friss rét illatát és megfürdesz a melegben. Könnyűnek és értékesnek érzed magad és a körülötted levő világot. Rájössz, hogy mennyi minden vár még rád, mennyi új lehetőséged lesz arra, hogy jót tegyél és közelebb kerülj másokhoz. Érzed, hogy értékes, szeretetre méltó ember vagy, akinek fontos dolga van a világban.
Egy másik, amit én csak "angyalszobá"-nak hívok, akkor szoktam alkalmazni, amikor úgy érzem átcsapnak a fejem felett a hullámok.
Képzelj el egy hatalmas ajtót. Alig éred fel a kilincset, de kinyitod az ajtót, ami szinte magától tárul ki előtted és belépsz a terembe. Hatalmas fényesség van bent, először semmit sem látsz. Később, amint a szemed hozzászokik a fényhez, látod, hogy csodálatos lényekkel, angyalokkal, van tele a szoba. Ösztönösen megérzed, hogy ezek mind a te személyes védőangyalaid, akik az életed minden lépésénél jelen voltak és segítettek. Most ott állsz előttük, bármit elpanaszolhatsz nekik és bármit kérdezhetsz. Ömlik belőled a panasz, a kétségbeesés, a szemrehányás. Ők türelmesen hallgatnak, nem ítélkeznek és látod rajtuk, hogy megértik a gondjaidat és elismerik az érzéseidet. Érzed, hogy tökéletesen megértenek és minden kérdésedre tudják a választ. Ekkor felfedezed, hogy némelyikük arca ismerősnek tűnik, az egyikben talán az óvónénidet, a másikban egy kedves tanárodat, a harmadikban egy családtagodat véled felismerni vagy egy ismerősödet, barátodat. Hirtelen talán eszedbe jutnak olyan szavak vagy érzetek, amiket ezek közül valamelyik személy mondott vagy sugallt neked a múltban éppen azzal a jelenlegi problémáddal kapcsolatosan, amit feltártál nekik. Sokuknak van mondanivalója számodra, némelyik megdicsér, de van olyan is, aki emlékeztet valamire, amit a múltban tettél, pedig tudtad, hogy rossz. Van olyan is, aki nem szól semmit, de valahogy érzed, tudod, hogy mire gondol. Egyikük sem marasztal el, sőt odamennek hozzád és megölelnek. Érzed, hogy fontos vagy és fontos feladatod van. Amikor jobban érzed magad, elbúcsúzol az angyaloktól és kimész az ajtón. Tudatában vagy annak, hogy sok barátod van, akik törődnek veled!
John Hudson: Gyors meditáció
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése