Mézesmadzag

Egy nemrég tudomásomra jutott információ váltotta ki belőlem ezeket a gondolatokat.
Vajmi kevés esélye lenne annak, hogy annyi emberből Jehova Tanúja lenne ahányból, ha az Őrtorony Társulat becsületesen feltárná módszereit, tévtanításait a megkeresztelkedni szándékozóknak és az ezen tanítások és módszerek eredményeképpen kitermelődött embereket büszkén felvállalná, leközölve a vallási hatásoknak köszönhető pszichiátriai betegségben szenvedőket és az öngyilkosok számát is a társulati kiadványokban éppen úgy, mint a megkeresztelkedettek számát is.
Ezen 'kis probléma' áthidalása érdekében léteznek olyan emberek, akiket én csak "mézesmadzag" embereknek hívok.


Olyan személyekről van szó, akik Jehova Tanúi között megpróbálnak egy tisztességes, becsületes ún. polgári éltete élni, nem túlságosan belegabalyodva a társulati dolgokba, melyekről meglehetősen sokat tudnak és elég intelligensek ahhoz, hogy átlássanak a szitán. Ezek az emberek nincsenek félrevezetve, sőt nagyon is jól tudják, hogy hol vannak és kikkel veszik körül magukat. Egyikük állítása szerint azért van még a szervezetben, hogy segítsen másoknak. Ez így nagyon jól hangzik és biztosan sokat tudna tenni egy ilyen személy elsősorban az Őrtorony tanítások őszinte követése miatt bajba jutottakért, elvileg, és nem is az a célom, hogy bárkinek megmondjam, hogy milyen vallásban legyen, vagy milyenben ne. Úgy gondolom, nem az én posztom bárki vallásos hite vagy élete felett ítélkezni, az viszont igen, hogy elmondjam, hogyan hatott rám és az én életem alakulására ez a fajta 'segítség'.

Amikor 19 évesen elkezdtem a Bibliát tanulmányozni, kezdetben csupa ilyen 'mézesmadzag' emberekkel kerültem össze. Tapasztalatlan fiatalként nem sok fogalmam volt arról, hogy egy olyan klikkbe kerültem, melyről az egyík blogtársam nemrég így nyilatkozott: ".....olyan klikkeket hoztak létre, amelyek magukat az igaz valláson belüli igazságnak képzelték el.". Lelkes fiatal lányként, aki még soha azelőtt nem látott ennyi 'normális' embert testközelből, fejemben az a kép alakult ki, hogy Jehova Tanúi ilyen fantasztikus embereket alkotnak, mely tényt a bibliatanulmányozás logikusnak tűnő felépítése is alátámasztani látszott. A kezdetben kialakuló kép "imprinting" azt sugallta, hogy a Jehova Tanúi egész szervezete valami fantasztikus testvéri közösség. Később persze rájöttem, hogy 'vannak hibák' és 'emberi tökéletlenségek', mint ahogyan sokan, köztük jómagam is, ezzel az kifogással próbáltuk fenntartani az önáltatás állapotát, de a kezdetben kialakult imázs bizony egy önmegerősítő próféciává alakult. Aztán még később pedig azt is felismertem, hogy sem nem hibákról, sem nem tökéletlenségekről nincs szó, hanem szándékos félrevezetésről és a legsérülékenyebb emberek aljas kizsákmányolásáról.
Ennek az ára roppant magas volt, hiszen elvesztettem az egész családomat (beleértve anyámat és férjemet), baráti körömet és a kevéske erőmből összegyüjtögetett vagyonom egy jó részét is. Nem beszélve arról, hogy  csaknem két évtizednyi idő elment az életemből, amit annak kibogozásával töltöttem, hogy hogyan lehetne az Őrtorony megvalósíthatatlan elvárásait belepaszírozni az életembe. Teljesen érthető ha valaki csalódottnak vagy dühösnek érzi magát emiatt, de most ezeket a dolgokat mégsem ezek az érzések mondatják velem.

Mintegy tíz évvel ezelőtt, amikor kétségbeesetten próbáltam megoldani azt a helyzetet, ami a Jehova Tanúi gyülekezetben személyemmel kapcsolatosan felmerült, amikor is fel kellett ismernem, hogy egy fejemben levő álomképet hajszolok. Az az elképzelés a szervezetről, mely ezen mézesmadzag embereken keresztül lett közvetítve, összeomlani látszott. Mert tényleg vannak tökéletlenségek és hibák is, pont ezért kértem a helyi véneket kikerülve segítséget a körzet és kerületfelvigyázóktól, majd levelet írtam a budapesti fiókhivatalba, majd a brooklyni főhivatalba is. Válasz sehonnan sem jött, a kedves emberek eltűntek mellőlem és magamra maradtam éppen életem egyik legnagyobb traumájával, egy gyermekkorban átélt szexuális molesztálás emlékével és egy erőszakos férjjel.
Többek között innen tudom, hogy nem emberi tökéletlenségekről van szó a Jehova Tanúi szervezetében, mert annyi tökéletlen és érzéketlen ember nem létezhet egyszerre egy vallásos szervezetben, akik el tudnának menni ilyen eset mellett szó nélkül. A Jehova Tanúi viszont megtették ezt!

A történet csattanója az, hogy az egyik ilyen ember, aki már megkeresztelkedésem előtt is ismert és történetesen pontosan tudta, hogy milyen helyzetben vagyok (személyesen beszéltem vele), gyakorlatilag a kisújját sem mozdította értem. Erről ennyit a gyülekezetben levő maradásról, annak ellenére, hogy valaki tudja az igazságot az Őrtorony Társulatról és mások segítése végett marad benn. Hát én nem éreztem valahogy felemelődve magam ettől! Sokkal inkább éreztem, hogy egy mély gödörben vagyok, csapdába estem, mint amikor a méhecske belecsúszik a mézesedénybe vagy amikor a hal bekapja a horgot.....

Nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy én egy megkeseredett, boldogtalan ember vagyok. Nem vagyok az. Hiszem és tudom, hogy újra lehet építeni az életünket a Jehova Tanúinál átélt tapasztalatok után is, de a magam részéről ezt az építkezést a valóságos érzéseimre és a tényekre szeretném alapozni, nem pedig egy mosoly-álarcot húzni a múlt sebei fölé. Ilyen módon még ezeket a 'mézesmadzag' embereket is értékelni tudom, mert a maguk módján sokat segítettek nekem, most mindegy mi volt az indítékuk, aminek megítélése nem az én feladatom. Mert mindenki csak abból tud főzni, amije van otthon. Olyan tapasztalatokat tudunk csak felhasználni, amin átmentünk. Az én életemben, mint ahogy sok volt-JT életében is a keserű tapasztalatok is benne foglaltatnak. De a keserű is egy íz.

Ma már nem bánom, sőt értékelem, hogy keresztülmentem ezeken a dolgokon. Talán pont azért, hogy le tudjam írni ezeket a tapasztalatokat.... ki tudja. A magamra hagyatottságban megtanultam, hogy milyen erős vagyok. Nem vádolok senkit sem az én életemben bekövetkezett eseményekért, mert ma már tudom, hogy mindent az én döntéseimmel 'rendeztem el' a magam számára. De akármennyire is pozitívan tekintem a helyzetemet, ez nem szenteli meg azok tetteit, akik akár a legkisebb tudatossággal és szándékossággal is támogatták/támogatják ezt a borzasztó szektát. 

Ideillőnek találom Weöres Sándor szavait:

“Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.”

Amíg vannak olyan emberek, akik felvállalják a mézesmadzag szerepét (mert elvannak szépen a szervezetben, nem azonosulnak a képviselőivel, de talán családi és egyéb okok miatt nem akarnak kilépni, mert nem vállalják fel az ezzel járó kellemetlenségeket, ami természetesen az ő dolguk) jó, ha tudatában vannak annak a hatalomnak, ami a kezükben van. Ezt a helyzetet éppen úgy fel lehet használni valami nagyon jó ügy végett is, mint ahogy hatalmas károkat is lehet vele okozni. A kulcs abban rejlik, hogy hogyan tekintesz magadra és másokra. (egy tipp: a farizeus vagy a vámszedő imája illik rád jobban?)

A csapda nyitva van. 

Vajon kire vár még egy olyan tapasztalat, amin én is keresztülmentem, hogy ahelyett, hogy őszintén feltárnák azzal a személlyel kapcsolatos személyes problémájukat (amit mellesleg a Biblia is tanít), inkább megalázó kanasszajárásnak vetik alá az Őrtorony Társulat útvesztőjében, ahonnan kifosztva és megszégyenítve végülis kidobják, mint hitehagyottat?

Talán azok az emberek nem írnak-e maguknak ítéleteket, akik tudatosan részt vesznek az Őrtorony Társulat fedőembereként az ártatlanok léprecsalásában?

Ezt mindenki ítélje meg maga.