A rejtőzködő Isten. Avagy, ki van a rácson túl?

Van, amikor úgy érezhetjük, hogy köztünk és az isteni valóság között valami van, ami elválaszt. Nehezen megfogalmazható dolog ez. Talán egyeseknél abban is megnyilvánulhat, hogy hallanak mások „megtérési élményeiről”, de nem értik, hogy velük miért nem történik ilyesmi. Pedig mindent megtettek. Igazságtalannak érezhetjük az Istent ilyenkor, hiszen nem logikus, hogy egyiknek megadatnak bizonyos Isten-katarzisok, mások azonban úgy tűnik megfosztatnak ezektől. 

R. D. Laing, pszichiáter gondolatait hasznosnak találtam annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy valóban ki is rejtőzködik ki elől.

„ A mai időben minden a kategorizálásról szól, és hogy ezt a valóságot elkülönítsük az objektív tényektől. Pontosan ez a betonfal. Intellektuálisan , érzelmileg, interperszonálisan, szervezetileg, az intuició szempontjából és elméletileg is át kell törnünk ezen a tömör falon, a káosz, az őrület és a halál kockázatának ellenére is. Nincsen biztosíték, nincsen garancia.

(Mindenkit be kell tenni egy dobozba, ahova úgy ítélhetjük meg, hogy az illető tartozik. És úgy gondoljuk, hogy a csoportja, vagy ideológiai rendszere minden vonásával rendelkezik. Ez eleve előítéletessé teszi az embereket, így a saját maguk által épített "betonfalon" keresztül látják, pontosabban nem látják egymást.)

Sokan készek arra, hogy higyjenek egy tudományos eszközökkel bizonyíthatatlan teszteletlen hipotézisben, de kevesen rendelkeznek annyi bizalommal, hogy maguk teszteljék. Sokan színlelik a tapasztalást, de kevesen vannak, akiket élményeik kényszerítenek arra, hogy higyjenek. Pál apostolt a tarkójánál fogva a megragadták és a földre vetették, és három napra elvesztette a szeme világát. Ez a közvetlen tapasztalás önmagát bizonyító erejűnek bizonyult.

(A közvetlen megtapasztalás hiánya miatt bekerülnek a képbe azok, akik "csak színlelik a tapasztalást", főleg, ha még 'bibliai' tanításokat is tudnak kreálni, amit könnyen el tudnak adni azoknak, akik transzcendens élmények megtapasztalására vágynak.)

Az anyagi világban élünk. A világhoz való alkalmazkodás érdekében a gyermekek lemondanak eksztázisukról. Elvesztettük a Szellem megtapasztalására való képességünket, de elvárják, hogy legyen hitünk. Azonban ez a hit egy olyan valóságba vetett hitet jelent, amelynek létezése nem magától értetődő számunkra. Ámósz próféta megjövendölte, hogy eljön majd egy éhínség a Földre, „nem kenyérre való éhezés, nem vízre való szomjazás, hanem Isten szavainak szomjúhozása”. Most jött el ez az idő. Ez a jelenkor. 

(A spirituális, szellemi látásmódtól már gyerekkorban megfosztattunk. De nem azért, mert a szüleink olyan istentelen gonoszok lettek volna, egész egyszerűen ez volt a természetes egy materialista alapú világban. Még ha vallásos nevelést is kaptunk, az sem ment túl az elemi tiltások szintjén, és gyermekszemmel végignézve inkább egy rossz szappanoperához hasonlított az egész, amiből mielőbb próbáltunk volna szabadulni. Így aztán bármi jobb volt, mint a semmi. )

Álépelméjűségünk elidegenedett kiindulópontjából tekintve minden kétértelműnek homályosnak tűnik. A mi egészségünk nem „valódi” egészség. Az őrültek őrültsége nem „valódi” őrültség. Pácienseink őrültsége annak a pusztításnak a mellékterméke, ami mi okozunk nekik, illetve, amit ők okoznak maguknak. Senki se feltételezze, hogy találhatunk "igazibb" őrültséget, mint amennyire igazán épelméjűek vagyunk. "Pácienseink" őrültsége, szánalmas paródiája, kigúnyolása, groteszk karikatúrája annak, amilyen az egészségesnek nevezett elidegenedett én természetes gyógyulási folyamata lehet. A valódi egészség így vagy úgy maga után vonja a megszokott ego szertefoszlását, annak a hamis énnek a feloldódását, amely olyan jól tudott alkalmazkodni elidegenedett társadalmi valóságunkhoz: ezáltal lehetővé válik az isteni erő "belső" archetípusos közvetítőinek megjelenése, végül pedig ezen a halálon és újjászületésen keresztül egy újfajta ego-működés lép életbe, ahol az ego nem áruló, hanem az Isteni szolgálatában áll."

(A saját ostobaságunk elviselése érdekében rengeteg álarcot kell felvennünk. Ezektől aztán nem látjuk azokat a valóságokat, melyek az orrunk előtt hevernek. A mai világ "normális" embere úgy néz ki, mint aki vödröt húzott a fejére, és emiatt minden villanyoszlopnak nekimegy, Annak, aki hajlandó levenni a vödröt, vagy csak kicsit is kikukucskálni alóla, a szemét bántja a sok fény, és amiatt szédeleg. "Látod, nem véletlenül viselünk vödröt a fejünkön! Tedd vissza inkább te is" - mondják erre a normálisak. De a bolondok nem hagyják magukat! Nem kell nekik a vödör, emiatt aztán kilógnak a sorból! 

Az álarcok is szépen eltávolíthatóak, rétegről-rétegre. Az"őrültek"-nek tartottak társadalma tükröt tart annak, akinek van ereje belenézni.)

Forrás: 

R.D. Laing: A transzcendentális élmények megtapasztalása a vallás és pszichózis viszonylatában