Ugyan miben élhették még ki az elnyomott emberek a hatalom elleni lázadásukat?
A mű egyik fejezete a szektákról szól, megemlítve köztük Jehova Tanúit is. Féja veszélyesnek tartotta a szektákat a társadalomra, ugyanakkor rámutatott keletkezésük egyik okára.
"A magyar szekták története igen régi s ha teljes fejlődéstörténetüket meg akarnók rajzolni, nyilván a huszitizmus korába kellene visszatérnünk. Az újabb időben a magyar tudat a nazarénus-mozgalommal kapcsolatban vett tudomást róluk. Justh Zsigmond a múlt század végén elhúnyt, sokat igérő fiatal magyar regényíró, a magyar nép erkölcsi felemelkedését várta a nazarénus mozgalomtól. Szerette a szektákat, regényt írt a nazarénusokról ez a különös, osztályából kinőtt nagybirtokos, aki szentetornyai birtokán parasztszínházat csinált s Molière-t és más klasszikusokat játszatott a néppel, tehát éppen az ellenkező módon kezdette meg a parasztság művelését, mint a mindenkori magyar kultúrpolitika. A nazarénus vallást a háború sem tudta megtörni, midőn pedig halál várt azokra a nazarénusokra, akik vallásuk parancsa értelmében nem fogták kézbe a fegyvert. A háború óta azonban fejlődésük megakadt, de nem azért, mintha a magyar szekták »fejlődése« általában megakadt volna. A háború óta egyre-másra keletkeznek a szekták, s a nazarénusoknak alapos vetélytársai akadtak: a millénisták, hívők, adventisták, koplalók, reszketősök, szellemidézők, gyaponyisták, apostolok, Jehova tanui... Nem is lehet felsorolni valamennyit, olyan rohamosan osztódnak és szaporodnak. A baptista szektát a törvény is elismerte, de a szekta terjeszkedő erejét éppen ez az elismerés törte meg. Tájunkon máris megindult a baptista szekták belső széttöredezése. Hiszen a szekta lázadás, s ha az uralkodó rend immár nem lát veszélyt benne, akkor viszont a hívek nem találnak megnyugvást a hajlékában, s új »hajlékot« építenek maguknak.
Némelyik faluban, például Magyarcsanádon, már hét-nyolc szektát is találnak. A szekták életében valósággal a korai reformáció nyugtalansága kelt életre, új s új tanok hirdetői tűnnek fel egymásután s viszik magukkal a hívek egy-egy töredékét. De ha a változatos tanok mélyére hatolunk, valamennyiben ugyanazokat az okokat s »őscsírákat« találjuk. A szektárius elsősorban is komolyan veszi és szószerint értelmezi a szentírást s az életet igazi ókeresztény hévvel valóban az Ige méltó testévé akarja gyúrni. Ókeresztény töretlenséget, fanatizmust és az Ige szerint vett életet kíván papjától is, aki a kispolgár, vagy pedig a dzsentri életét éli, jómódban van, nem veti meg az élet kényelmét és élvezeteit, az aszkézist és a mártíriumot pedig gyakran csak szóval ápolja. A nép tehát szakít papjával s már ott tartunk, hogy a szlovák parasztok, akik pedig ősi paptisztelők, s a pap misztikus mivoltának fanatikus hívői, szektába térnek és szakítanak a felkent, illetve választott pappal.
A szekta tehát lázadás, elvágja az úri paphoz és az »urak istenéhez« fűző fonalat. A nép se a politikai, se a társadalmi életben nem juthat szerephez, a modern Magyarország parcellákra tördelte hajdani kollektív életét, papja idegen társadalmi osztály kereteibe illeszkedik. A nép keresi a közösséget és kereső vágya mindenütt visszautasításra talál, tehát teljes erővel a vallásos élet síkjára tör. A szekta a védekezés, a biztosító szelep a teljes belső összeomlás és meghasonlás ellen. Igen jellemző, hogy a pitvarosi »apostolok« szektájának feje, Ondrusz Pál kisgazda, akkor alapított szektát, midőn a község politikai életéből erőszakkal kiszorították. A pitvarosiak nem kímélték az áldozatot, hanem új templomot építettek, ahol zavartalanul, minden úri beavatkozás nélkül és a saját törvényeik szerint lehetnek együtt, a maguk köréből választottak papot, s olyan vallásos kultuszt teremtettek, melyben mindenki kikiabálhatja a maga vágyait, szenvedéseit s nyugtalanító élményeit. Templomukban a népi hang törhetett elő, gátlások nélkül, szabadon. A pitvarosi szekta istentiszteletein sokan így imádkoztak: »Adj Uram egy pár csizmát! Adj Uram a kenyér mellé egy kis húst!«
A szektában tör ki az elnyomott, elfojtott paraszti élet útálata is és »új élet« keresésének a vágya. Óriási bűntudat tör ki olykor a népben, de ez a bűntudat tulajdonképpen a saját szociális sorsától való borzadás és a tisztább, emberibb életmód keresése. Pitvaroson, mielőtt valaki a szekta tagjainak sorába léphetne, minden bűnét jóvá kell tennie s bocsánatot kell kérnie attól, akit megbántott. Meg is indultak a processziók a mezőhegyesí cukorgyár felé s vitték a vasakat és csavarokat, melyeket, mint a gyár munkásai, évek hosszú során keresztül csentek el. A helybeli kocsmároshoz kosárnyi gyümölccsel állított be egy parasztasszony, több évvel ezelőtt lopta tőle. Az is megesett, hogy a kikapós menyecske levélben kért bocsánatot a gazdától, kinek a szeretője volt a mult évben. Annakidején egy éjjel hiába kopogott a gazda, a menyecske nem engedte be. Most bocsánatot kér s bevallja, hogy azon az éjszakán egy legény volt nála.
Némelyik emberben egészen brutális erővel tör fel az útált sorsból való menekülés vágya. Egy pitvarosi paraszt útnak indult a Szentföld felé s ma sem tért vissza, csak a gyerekeit hozatta vissza toloncúton a hatóság. Elszakadnak a közösségtől, mely nem ád emberi életet, s még a nyelvét is megtagadják. A pitvarosi »apostolok« titkos nyelven, mint mondják, »idegen« nyelven beszélnek egymás között. A szekta vezetője állítólag hét idegen nyelven beszél. Annál nagyobb a hívő tekintélye, annál közelebb jutott az Istenhez, minél több idegen nyelven szól. »Az én anyanyelvemen nem szabad beszélnem, az Isten megragadja az állkapcsomat és nem enged szólnom« - mondotta egyik asszony. Mások többórás ordító imádkozás után izzadtan összerogytak s az extázis beköszöntésekor kezdettek »idegen« nyelven beszélni, mert ilyenkor költözik beléjük a »szentlélek«. Nyilván pünkösd mítoszának magyar népi »megnyilatkozásáról« van szó. De éppen annyira kétségtelen az is, hogy az »idegen nyelv« utáni vágy az adott élet s rend további tagadása.
Abban azután kérlelhetetlenek, hogy az úri rétegtől nem fogadnak el semmit sem. Megadják a papnak az adót, a »császárnak a császárét«, de templomba nem mennek s nem tekintik a papot lelki vezetőjüknek. Óvatosak, diplomatikusak, kerülik az összeütközést. Minden szavukat mérlegre teszik, ha idegennel beszélnek. Teljesítik a törvényt, mint a robotot is teljesítették, de közben erőiket, hadsoraikat szervezik. Ha beteg valakijük, nem hívnak orvost hozzá. Az ő tagadásuk nem ismer megalkuvást. Igy azután a déli Tiszavidéken érdekes szektaszerű »népegészségügyi« mozgalom keletkezett, a »kuncizmus«. E titokzatos fővárosi ember »minden betegséget« meggyógyító csodaszérumot árult s művelt, kitűnő parasztemberek karján is láttam az ijesztő hegeket, oltásainak a nyomát. Azt állítja mindenki, hogy meggyógyult tőle. Ez is csak azt bizonyítja, hogy szörnyű népi összeomlás történt a hajdan nem közönséges szociológiai kultúrával rendelkező viharsarokban. A nép immár öntudatlan énjébe menekül, teljesen ösztöneire bízza magát, homályos sejtéseire, különös sugallataira hallgat.
Természetesen a szektákban »nyilatkozik meg« a nép immár bomlani kezdő idegrendszere is. Az éhező parasztok rájöttek az idegrendszer túlcsigázásának »természetfölötti« gyönyöreire is. Az idegbajos, reszketős vésztői leány óriási sikert aratott. Csak egy közeli faluba kellett átköltöznie s mindjárt próféta lett belőle. Reszketése tömegeket ragadott magával, a hívek térden állva addig reszkettek, míg önkívületbe nem estek. Az éhezés jó segítőtárs ehhez, az önkívület pedig hatásos »természetfeletti« vigasz az éhes ember számára. A szektát azonban mégsem lehet elintézni azzal, hogy betegség. Éppen annyira egészség is, menekülő szándék a szociális betegségből. S e nagy népmozgalmat nem lehet közigazgatási úton elintézni, mint némely lelkipásztorok szeretnék. Pitvaroson becsukta a csendőrség a templomukat s beszüntette a templom melletti medencében történő újjákereszteléseket. A szekta azonban nem halt meg, csak katakombaszerű életbe kényszerült, ami azt jelenti, hogy még jobban megerősödik. Nem sokkal előbb Kissárréten harapódzott el hetek alatt a szektamozgalom. 1936 őszén a szegedi tanyák népe csatlakozott szinte pillanatok alatt az új apostolokhoz. A szekta szociális életünk lázgörbéje s a lázat kellene gyógyítanunk. Igazán megdöbbentő, hogy a lélek hivatott szolgái ismerik be a »lelki fegyverek« csődjét s kiáltanak közigazgatási segítség után.
A szekták jelentősége nem becsülhető le s mai nagy elterjedésük minden tekintetben az »idő jele«. A kereszténység nagy belső konfliktusát is hirdetik. A kereszténység eredetileg, az őskeresztények életében, teljesen krisztusi nyomokon haladt, az erkölcsi magatartás vallása volt. Krisztusnak az volt a legnagyobb csodája, hogy életével maradéktalanul meg tudta valósítani, amit hirdetett. Az egyház később szövetséget kötött az állammal s akik a szektákat tisztára közigazgatási úton szeretnék elintézni: teljes mértékben e szövetség alapján állanak. A szektában viszont a vallás teljes függetlenségének gondolata tör elő. Ahány »hívőt« csak felkerestem, valamennyiben különös fölényt találtam. A szabadság eleven érzése ez, boldogok, hogy végre megtalálták a független közösséget. S valamennyien tiszta erkölcsi magatartást valósítanak meg és megvetéssel fordulnak el az Ige és az élet közötti szakadéktól, melyet az elpolgáriasodott papság életében szemlélhetnek. S ezért győzhetetlenek, mert az erkölcsi magatartás töretlensége él bennük s érzik, hogy torz formák és tévutak között is milyen nagy dolog ez. A keresztény egyházak konfliktusa kitört a népben. Megalakult a természetes autonóm népi közösség, bár egyelőre csak a vallásos élet területén. A szekták hatása ma még kiszámíthatatlan. Már a spiritizmus is utat talált a néphez s Békésen spiritiszta szekta is működik. Minden szél, minden néphez eljutó hír egyelőre az elkülönülés parazsa. De ezekben a kis és százszínű elkülönülésekben közös magatartás vágya érik és közös emberi magatartás alakul ki."
"A magyar szekták története igen régi s ha teljes fejlődéstörténetüket meg akarnók rajzolni, nyilván a huszitizmus korába kellene visszatérnünk. Az újabb időben a magyar tudat a nazarénus-mozgalommal kapcsolatban vett tudomást róluk. Justh Zsigmond a múlt század végén elhúnyt, sokat igérő fiatal magyar regényíró, a magyar nép erkölcsi felemelkedését várta a nazarénus mozgalomtól. Szerette a szektákat, regényt írt a nazarénusokról ez a különös, osztályából kinőtt nagybirtokos, aki szentetornyai birtokán parasztszínházat csinált s Molière-t és más klasszikusokat játszatott a néppel, tehát éppen az ellenkező módon kezdette meg a parasztság művelését, mint a mindenkori magyar kultúrpolitika. A nazarénus vallást a háború sem tudta megtörni, midőn pedig halál várt azokra a nazarénusokra, akik vallásuk parancsa értelmében nem fogták kézbe a fegyvert. A háború óta azonban fejlődésük megakadt, de nem azért, mintha a magyar szekták »fejlődése« általában megakadt volna. A háború óta egyre-másra keletkeznek a szekták, s a nazarénusoknak alapos vetélytársai akadtak: a millénisták, hívők, adventisták, koplalók, reszketősök, szellemidézők, gyaponyisták, apostolok, Jehova tanui... Nem is lehet felsorolni valamennyit, olyan rohamosan osztódnak és szaporodnak. A baptista szektát a törvény is elismerte, de a szekta terjeszkedő erejét éppen ez az elismerés törte meg. Tájunkon máris megindult a baptista szekták belső széttöredezése. Hiszen a szekta lázadás, s ha az uralkodó rend immár nem lát veszélyt benne, akkor viszont a hívek nem találnak megnyugvást a hajlékában, s új »hajlékot« építenek maguknak.
Némelyik faluban, például Magyarcsanádon, már hét-nyolc szektát is találnak. A szekták életében valósággal a korai reformáció nyugtalansága kelt életre, új s új tanok hirdetői tűnnek fel egymásután s viszik magukkal a hívek egy-egy töredékét. De ha a változatos tanok mélyére hatolunk, valamennyiben ugyanazokat az okokat s »őscsírákat« találjuk. A szektárius elsősorban is komolyan veszi és szószerint értelmezi a szentírást s az életet igazi ókeresztény hévvel valóban az Ige méltó testévé akarja gyúrni. Ókeresztény töretlenséget, fanatizmust és az Ige szerint vett életet kíván papjától is, aki a kispolgár, vagy pedig a dzsentri életét éli, jómódban van, nem veti meg az élet kényelmét és élvezeteit, az aszkézist és a mártíriumot pedig gyakran csak szóval ápolja. A nép tehát szakít papjával s már ott tartunk, hogy a szlovák parasztok, akik pedig ősi paptisztelők, s a pap misztikus mivoltának fanatikus hívői, szektába térnek és szakítanak a felkent, illetve választott pappal.
A szekta tehát lázadás, elvágja az úri paphoz és az »urak istenéhez« fűző fonalat. A nép se a politikai, se a társadalmi életben nem juthat szerephez, a modern Magyarország parcellákra tördelte hajdani kollektív életét, papja idegen társadalmi osztály kereteibe illeszkedik. A nép keresi a közösséget és kereső vágya mindenütt visszautasításra talál, tehát teljes erővel a vallásos élet síkjára tör. A szekta a védekezés, a biztosító szelep a teljes belső összeomlás és meghasonlás ellen. Igen jellemző, hogy a pitvarosi »apostolok« szektájának feje, Ondrusz Pál kisgazda, akkor alapított szektát, midőn a község politikai életéből erőszakkal kiszorították. A pitvarosiak nem kímélték az áldozatot, hanem új templomot építettek, ahol zavartalanul, minden úri beavatkozás nélkül és a saját törvényeik szerint lehetnek együtt, a maguk köréből választottak papot, s olyan vallásos kultuszt teremtettek, melyben mindenki kikiabálhatja a maga vágyait, szenvedéseit s nyugtalanító élményeit. Templomukban a népi hang törhetett elő, gátlások nélkül, szabadon. A pitvarosi szekta istentiszteletein sokan így imádkoztak: »Adj Uram egy pár csizmát! Adj Uram a kenyér mellé egy kis húst!«
A szektában tör ki az elnyomott, elfojtott paraszti élet útálata is és »új élet« keresésének a vágya. Óriási bűntudat tör ki olykor a népben, de ez a bűntudat tulajdonképpen a saját szociális sorsától való borzadás és a tisztább, emberibb életmód keresése. Pitvaroson, mielőtt valaki a szekta tagjainak sorába léphetne, minden bűnét jóvá kell tennie s bocsánatot kell kérnie attól, akit megbántott. Meg is indultak a processziók a mezőhegyesí cukorgyár felé s vitték a vasakat és csavarokat, melyeket, mint a gyár munkásai, évek hosszú során keresztül csentek el. A helybeli kocsmároshoz kosárnyi gyümölccsel állított be egy parasztasszony, több évvel ezelőtt lopta tőle. Az is megesett, hogy a kikapós menyecske levélben kért bocsánatot a gazdától, kinek a szeretője volt a mult évben. Annakidején egy éjjel hiába kopogott a gazda, a menyecske nem engedte be. Most bocsánatot kér s bevallja, hogy azon az éjszakán egy legény volt nála.
Némelyik emberben egészen brutális erővel tör fel az útált sorsból való menekülés vágya. Egy pitvarosi paraszt útnak indult a Szentföld felé s ma sem tért vissza, csak a gyerekeit hozatta vissza toloncúton a hatóság. Elszakadnak a közösségtől, mely nem ád emberi életet, s még a nyelvét is megtagadják. A pitvarosi »apostolok« titkos nyelven, mint mondják, »idegen« nyelven beszélnek egymás között. A szekta vezetője állítólag hét idegen nyelven beszél. Annál nagyobb a hívő tekintélye, annál közelebb jutott az Istenhez, minél több idegen nyelven szól. »Az én anyanyelvemen nem szabad beszélnem, az Isten megragadja az állkapcsomat és nem enged szólnom« - mondotta egyik asszony. Mások többórás ordító imádkozás után izzadtan összerogytak s az extázis beköszöntésekor kezdettek »idegen« nyelven beszélni, mert ilyenkor költözik beléjük a »szentlélek«. Nyilván pünkösd mítoszának magyar népi »megnyilatkozásáról« van szó. De éppen annyira kétségtelen az is, hogy az »idegen nyelv« utáni vágy az adott élet s rend további tagadása.
Abban azután kérlelhetetlenek, hogy az úri rétegtől nem fogadnak el semmit sem. Megadják a papnak az adót, a »császárnak a császárét«, de templomba nem mennek s nem tekintik a papot lelki vezetőjüknek. Óvatosak, diplomatikusak, kerülik az összeütközést. Minden szavukat mérlegre teszik, ha idegennel beszélnek. Teljesítik a törvényt, mint a robotot is teljesítették, de közben erőiket, hadsoraikat szervezik. Ha beteg valakijük, nem hívnak orvost hozzá. Az ő tagadásuk nem ismer megalkuvást. Igy azután a déli Tiszavidéken érdekes szektaszerű »népegészségügyi« mozgalom keletkezett, a »kuncizmus«. E titokzatos fővárosi ember »minden betegséget« meggyógyító csodaszérumot árult s művelt, kitűnő parasztemberek karján is láttam az ijesztő hegeket, oltásainak a nyomát. Azt állítja mindenki, hogy meggyógyult tőle. Ez is csak azt bizonyítja, hogy szörnyű népi összeomlás történt a hajdan nem közönséges szociológiai kultúrával rendelkező viharsarokban. A nép immár öntudatlan énjébe menekül, teljesen ösztöneire bízza magát, homályos sejtéseire, különös sugallataira hallgat.
Természetesen a szektákban »nyilatkozik meg« a nép immár bomlani kezdő idegrendszere is. Az éhező parasztok rájöttek az idegrendszer túlcsigázásának »természetfölötti« gyönyöreire is. Az idegbajos, reszketős vésztői leány óriási sikert aratott. Csak egy közeli faluba kellett átköltöznie s mindjárt próféta lett belőle. Reszketése tömegeket ragadott magával, a hívek térden állva addig reszkettek, míg önkívületbe nem estek. Az éhezés jó segítőtárs ehhez, az önkívület pedig hatásos »természetfeletti« vigasz az éhes ember számára. A szektát azonban mégsem lehet elintézni azzal, hogy betegség. Éppen annyira egészség is, menekülő szándék a szociális betegségből. S e nagy népmozgalmat nem lehet közigazgatási úton elintézni, mint némely lelkipásztorok szeretnék. Pitvaroson becsukta a csendőrség a templomukat s beszüntette a templom melletti medencében történő újjákereszteléseket. A szekta azonban nem halt meg, csak katakombaszerű életbe kényszerült, ami azt jelenti, hogy még jobban megerősödik. Nem sokkal előbb Kissárréten harapódzott el hetek alatt a szektamozgalom. 1936 őszén a szegedi tanyák népe csatlakozott szinte pillanatok alatt az új apostolokhoz. A szekta szociális életünk lázgörbéje s a lázat kellene gyógyítanunk. Igazán megdöbbentő, hogy a lélek hivatott szolgái ismerik be a »lelki fegyverek« csődjét s kiáltanak közigazgatási segítség után.
A szekták jelentősége nem becsülhető le s mai nagy elterjedésük minden tekintetben az »idő jele«. A kereszténység nagy belső konfliktusát is hirdetik. A kereszténység eredetileg, az őskeresztények életében, teljesen krisztusi nyomokon haladt, az erkölcsi magatartás vallása volt. Krisztusnak az volt a legnagyobb csodája, hogy életével maradéktalanul meg tudta valósítani, amit hirdetett. Az egyház később szövetséget kötött az állammal s akik a szektákat tisztára közigazgatási úton szeretnék elintézni: teljes mértékben e szövetség alapján állanak. A szektában viszont a vallás teljes függetlenségének gondolata tör elő. Ahány »hívőt« csak felkerestem, valamennyiben különös fölényt találtam. A szabadság eleven érzése ez, boldogok, hogy végre megtalálták a független közösséget. S valamennyien tiszta erkölcsi magatartást valósítanak meg és megvetéssel fordulnak el az Ige és az élet közötti szakadéktól, melyet az elpolgáriasodott papság életében szemlélhetnek. S ezért győzhetetlenek, mert az erkölcsi magatartás töretlensége él bennük s érzik, hogy torz formák és tévutak között is milyen nagy dolog ez. A keresztény egyházak konfliktusa kitört a népben. Megalakult a természetes autonóm népi közösség, bár egyelőre csak a vallásos élet területén. A szekták hatása ma még kiszámíthatatlan. Már a spiritizmus is utat talált a néphez s Békésen spiritiszta szekta is működik. Minden szél, minden néphez eljutó hír egyelőre az elkülönülés parazsa. De ezekben a kis és százszínű elkülönülésekben közös magatartás vágya érik és közös emberi magatartás alakul ki."
Forrás:
Féja Géza: Viharsarok
nem lehetett buta gyerek Géza, de hogyan láthatta ilyen tisztán a helyzetet és honnan voltak ilyen pontos infói?
VálaszTörlésFéja Géza tanárember volt, aki a tanyasi emberek életét közelről figyelte meg és írta le szociográfiáiban. A "pontos infók"-hoz feltehetően ezen a módon jutott. Ezenkívül egy szélsőbaloldali politikai mozgalmat is támogatott, így írásaiból nem hiányzik a radikalizmus és a merész szókimondás sem (ez rá is nyomja bélyegét munkáira, ami alapot ad az ellene irányuló kritikáknak). De ennek ellenére, ha valaki érdeklődéssel és előítéletmentesen figyeli meg a kutatása tárgyát és megérti a saját magában lejátszódó belső folyamatokat, akkor kevésbé van arra szüksége, hogy "infók"-hoz jusson vagy valaki megmondja neki a frankót. Ettől függetlenül a szociológiához nincs mindenkinek képessége. Sajnálatos módon mai társadalmunk nem értékeli annyira ezt a tudományt, aminek meg is fizetjük az árát mindannyian.
Törlés