A fantom

Mrs Doubtfire, Aranyoskám (Tootsie) és Andy Kaufman karakterei jutottak eszembe az elmúlt napok történései kapcsán (előzmények linkjeit alább beidézem).
Gyakran előfordul, hogy a pszicho- vagy szociopátiát a gonosszal, rossz indulattal hozzák összefüggésbe, holott egyszerűen "csak" arról van szó, hogy az ilyen emberek megtehetik azt, amit, vagyis tetteiknek nincsen következményei. A fentebb megemlített karakterek egyikét sem tartanám gonosznak, sőt kifejezetten mulatságos lények, és a filmek, melyek - kitalált vagy valós - történeteik alapján készültek, nagyon jó vígjátékok. Tudtommal, Andy Kaufmanon kívül a többi filmbéli karakter csak fantázia szüleménye (habár Mrs Doubtfire karaktere, Daniel Hillard egy valóban létező személy), de ez igazából lényegtelen, mivel számtalan kapcsolódásuk van a valósággal.

Kép forrás: https://www.jonathanrosenbaum.net/1993/11/mrs-doubtfire/ 

A bántalmazó

Az ún. „ábrahámi” vallások a családon belüli erőszak dinamizmusára emlékezetnek, mivel mindkét dolog eredete szerint függő, kiszolgáltatott helyzeten, és mások ledegraládásán és félelemben tartásán keresztül tartja fenn a hatalmat és az irányítást.

Az "élet szentsége", ahogyan az a Bibliában megjelenik

Ez a cikk egy reposzt, melyet egy másik blogról annak hangvétele végett eltávolítottak. Elfogadom és tiszteletben tartom a blog adminjának döntését, de a kérésüknek, miszerint írjam át a megfogalmazásomat, hasonlataimat, nem kívánok eleget tenni, ezért inkább itt jelentetem meg írásomat. Nem tudok azzal a nézettel azonosulni, hogy nem az a probléma, ha valaki tömegmészárlást követ el, vagy olyan könyvet terjeszt, mely ezeket a gyilkosságokat isteni színben tünteti fel, hanem azzal, ha valaki elítéli ezeket a tetteket.
Ebben a cikkben a Bibliában rögzített és jóváhagyott gyilkosságok, mészárlások okairól lesz szó, és ezzel kapcsolatos saját véleményeimet, meglátásaimat írom le. Ha valakit ez nem érdekel, kérem ne olvassa el!

Könyvkritika 6. rész (1989-2016)

Jehova Tanúi Magyarországon, 1989-2016 (Fazekas Csaba)

Számomra ez a legizgalmasabb rész, mert személyes tapasztalatom a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház mindennapi életében jórészt ebbe az időszakba esik. A csoport a rendszerváltás után nyert szabadságát, missziós tevékenységre és a nemzetközi mozgalom ideológiai és vallásgyakorlati elemeinek harmonizálására használta, mely törvényszerűen az üldözöttségben megedzett emberi képességek – ezzel együtt a csoport vonzerejének – elvesztését eredményezte. A 90-es évek gyors növekedése még kitartott valameddig a 2000-es években is, de azóta megállapodott, sőt negatív irányba fordult. Ami a számoknál fontosabb, az a gyülekezetek belső élete, a pásztorolás módszerei és a tagok lelki állapota lenne, de erről a témáról nem, illetve csak nagyon kevés információ tárul fel ebben a fejezetben.

Könyvkritika 2. rész (néhány fogalom tisztázása)

Mielőtt rátérnék a könyvben megfigyelt észrevételeimre, szükségesnek találom néhány fogalom tisztázását, melyeket az alábbi pontokban foglalnám össze:

Könyvkritika 5. rész (1945-1989)

Jehova Tanúi története 1945 és 1989 között (Petrás Éva)

Személy szerint ezt a korszakot tekinteném a magyarországi Jehova Tanúi valódi hőskorszakának, annak ellenére hogy az állam részéről jövő üldözések némiképp arculatot váltva ugyan, de tovább folytatódtak. A diktatórikus hatalmak akár „fehér”, akár „vörös” színben tünjenek is fel a történelem színterén, csak egy bizonyos módon tudják a „szektaproblémát” kezelni, mégpedig a tiltásokkal, korlátozásokkal, megbélyegzéssel és üldözésekkel. A politikai vezetők alkalmatlanságát és elkövetett hibáit valakire át kellett hárítani, és erre voltak hasznosak egyes csoportok, mint pl többek között a Jehova Tanúi is. Az már kérdéses, hogy a Jehova Tanúi mennyiben tekinthetőek ’a társadalmi élet zavarainak kontrasztközösségeként’, melyek a ’vallásszabadságot érintő jogi hiányosságokra és jogalkotói visszaélésekre’ mutattak volna rá, melyek a demokrácia hiánya miatt merültek fel. A Tanúknak kétségtelenül volt/van szerepük a vallás- és szólásszabadság jogainak kivívásában (nemzetközi vonatkozásban, így hazánkban is), de konstruktív módon nem mutatnak rá a társadalom zavaraira. A demokrácia hiánya is csak addig zavaró, amíg részükre nem biztosítanak szabad jogokat a vallásos propagandamunkájukban[1]. Erkölcsi értékről a szó szoros értelmében nem lehet szó a Tanúk ideológiáját tekintve a lelkiismeret és szólásszabadság területén, hiszen csupán vallásos marketingjük részére kívánnak törvényes támogatottságot szerezni a demokrácia égisze alatt, de ők maguk megtagadják ugyanezt tagjaiktól[2].

Könyvkritika 7. rész (Összegzés)

Összegzés

Összességében a könyv vegyes érzelmeket, gondolatokat keltett bennem. Jól ábrázolja a Jehova Tanúi azon képességét, ahogyan bármilyen körülményt javukra tudtak fordítani és fel tudtak használni hitrendszerük érdekében. Hol a diktatúrák általi üldözöttséget, melyben üldözött vallásos kisebbségekké, sőt mártírokká váltak, hol a demokráciák által biztosított vallási szabadságot , mely törvényesítette szervezetüket, anyagi gyarapodáshoz vezetett és üldözöttségük, mártíromságuk elismerése újabb ajtókat nyithat meg vallási küldetésük előtt. Figyelemreméltó az a mód, ahogyan vitorlájukba fogják ezeket a körülmények adta lehetőségeket, bár érdemes megjegyezni, hogy igazából a nyomorúságos körülmények átéléséből származó tapasztalatot nem sikerült a krisztusi gondolkodás szintjére emelniük (’amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek, ti is azt tegyétek másokkal’), mivel ők maguk is diszkriminálják vallásos ellenfeleiket, kiváltképpen volt tagjaikat, tehát nem tanultak empátiát saját meghurcoltatásukból. De a vallásszabadság által biztosított törvényességet sem tudták a közösségük emberi, lelki építésére fordítani, mivel a gyülekezetek légköre inkább hátrányára változott 1989 után, amit egyik szóvivő, Jankovics Tibor is elismert egy 2016-os interjúban[1].

Könyvkritika 1. rész (Bevezető)

Tisztelt Gondolat Kiadó és szerzők!

Köszönöm a lehetőséget, örömmel osztom meg gondolataimat a könyvről.

A Jehova Tanúival való kapcsolatom 1985-ben kezdődött, amikor 19 éves voltam, és közel 24 éves időszakon keresztül voltam kapcsolatban velük, mely idő alatt a tagság minden státuszát megéltem (bibliatanulmányozó, hírnök, úttörő, különleges úttörő, inaktív majd kizárt tag). A Jehova Tanúi voltak a családom gyakorlatilag, és mindig hálával gondolok a sok kedves és önzetlen emberre, akiket köreikben megismerhettem. Súlyos oka volt annak, hogy megszakítottam a kapcsolatot a csoporttal, és számomra ez nagy fájdalommal járt.

Könyvkritika 3. rész (A Jehova Tanú Egyház története1939-ig)

A Jehova Tanúi Egyház és magyarországi történetük 1939-ig (Jakab Attila)

A fejezet kezdetén a nemzetközi történelemre való kitekintés az alapító és az első elnökök rövid életútjának bemutatása a Jehova Tanúi szerinti értelmezést követi. Csak néhány részlet, ami következetesen – az Őrtorony hivatalos történelméhez hasonlóan – kimaradt Russell történetéből, jóllehet ezek széles körben ismertek és a kutatók számára elérhetőek: az 1914. előtti sorozatos meghiúsult próféciák, a csodabúza árusítás, nyílt rasszizmus[1], feleségétől, Mariától történő válásának valódi oka és volt feleségének elhiteltelenítése, a „nevelt lányával”, Rose Ball-al történt szexuális zaklatás esete és az ebből származó bírósági ügy, a „medúza-kezű” férfi, aki nyíltan hazudott a bíróságon áldozata korát illetően és aki mintegy orwelli módon utólag korrigálta saját próféciáit, hogy elfogadhatóbbak legyen azok az utókor számára[2]. Nagy érdeklődéssel olvastam volna egy független, pártatlan történelmi műben a vallásalapítóról alkotott valós kép és a Jehova Tanúi történelmében fenntartott mítosz közötti kapcsolatról, ami nagy valószínűséggel sok más apróbb részletet érthetővé tett volna a Jehova Tanúi mai mozgalmával kapcsolatosan. Azért is jó lett volna erről olvasni, mivel Russellt modernkori alapítójukként tekintő Jehova Tanúi, Russell tanításai többségét már elvetette[3] (így ha ma az alapító élne, elképzelhető, hogy maga is a kizártak táborát bővítené). Nyilván jobb benyomást kelt Russell egy komoly és dinamikus bibliakutatóként és vallásalapítóként, mint egy komikusan ható piramis-megszállottként, aki halála előtt tógában öltözve dramatikusan kijelentette: „Jó harcot vívtam, győztem és a mennyek királysága családjának tagjává válok” (saját fordítás)[4].

Könyvkritika 4. rész (1939-1945)

A Jehova Tanúi Egyház a II. világháború idején (1939-1945) (Szita Szabolcs)

Rutherford elnök által bevezetett politikai tevékenységtől és részvételtől való elhatárolódás valamint a zászló előtti tisztelgés megtagadása éles helyzetet teremtett szerte a világon, ez alól a magyar Tanúk sem voltak kivételek. Mivel a magyar történelemnek ez a szakasza elég szorosan összefügg a németországi döntésekkel, így ennél a fejezetnél különösen hiányoltam James Penton könyvét, mely kifejezetten a Tanúk történelmével foglalkozik a vizsgált időszakra vonatkozóan[1].

Könyvbemutató

2017. június 9-én tartották annak a könyvnek a bemutatóját, melyet a magyarországi Jehova Tanúi történelméről adtak ki. Blogközösségünk adminjai meghívást kaptak a kiadótól.

Az ausztrál bizottsági vizsgálat (Esettanulmány 54)

A történet előzményei, és a korábbi meghallgatás (Esettanulmány 29.) ezen a linken, illetve abban a cikkben megjelölt linkekről érhető el.

Az Esettanulmány 54 célja annak a mintegy 20 hónapnyi időszaknak a vizsgálata, ami a korábbi kivizsgálás óta történt, pontosabban az, hogy az Őrtorony mit tett a felmerült problémákkal azóta. Elemzők előrejelzése szerint nem áll jól az Őrtorony szénája, részben a prominens vezetők (Rodney Sprinks Terrence O'Brien és Geoffrey Jackson, aki a Vezető Testület egyik tagja) és a Társulat által felkért és fizetett "szakértő" (Dr Monica Applewhite) vallomásának köszönhetően. Ezek alapján az Esettanulmány 54-től a következő dolgok voltak elvárhatóak:

Ki a troll?

A troll az, aki a közösségi normákat felrúgja, előre megfontolt szándékkal (bár nem feltétlenül tudatosan) kijátssza az emberi viselkedés és a közösség gyenge vagy érzékeny pontjait, amivel eléri az emberek feldühítését. Nem feltétlenül trollkodás a jószándékú tudatlanság vagy az eltérő vélemény.

Az ausztrál bizottsági vizsgálat (Esettanulmány 29)

Már régebben írtam az ausztrál Királyi Bizottság 2013-ban indult vizsgálatáról, melyben különféle szervezetek (iskolák, egyházak, sportklubok) gyermekvédelmi eljárásait kutatták át, különös tekintettel a gyermekmolesztálásos esetekre. Az egész vizsgálatot a katolikus egyházban 2012-ben tapasztalt két eset (New South-Wales és Victoria államokban) hatására kezdeményezték ugyan, de végül több, mint 4000 szervezetre kiterjesztették. Nyilvános kérelmet tettek közzé a panaszok meghallgatása érdekében, melyre több,mint 50000-en reagáltak. A jelentett bántalmazások mintegy 62%-a vallásos intézményekkel hozható kapcsolatba. A Bizottság arra volt kíváncsi, hogy az egyes egyházi szervezetek hogyan kezelik a köreikben felmerült eseteket, milyen gyermekvédelmi belső szabályzataik vannak stb..., vagyis mivel járultak hozzá ők maguk az esetek magas számához, melyből jónéhány megelőzhető lett volna, ha komolyabban vették volna az áldozatok panaszait és az erre vonatkozó törvényi előírásokat. A Jehova Tanúinál a 60 év alatt 1006 molesztálásos esetet találtak dokumentálva, melyek közül egyet sem jelentettek a hatóságoknak.

Istenképek, avagy az egyházon belüli abúzus gyökere

"Az Atya büntet minket, de az ő Fia viszi el helyettünk a büntetést. Jézus az, aki megvéd minket az Atya haragjától. Uramisten, mit állítunk, micsoda horrorkép ez, milyen feltételezés arról az Istenről, aki csak szeretet. Az Atya a rossz Isten, Jézus pedig megvéd bennünket őtőle, az Atyának az egyetlen vágya, hogy üssön-vágjon minket, Jézuska pedig elé áll, és azt mondja, 'ne bántsd ezeket a szerencsétleneket, nem érdemes, inkább engem vágjál agyon'. Erre az Atya azt mondja 'fiam, jó ötlet, téged foglak agyonvágni, végignézlek, ahogy elvérzel és meghalsz és akkor mehetek nyugodtan aludni, kinyitom a mennyország kapuját, itt az Üdvösség'.... 

Felébreszthetem az útitársam?

Az alábbi írás nem tőlem származik, de amikor olvastam, nagyon témába vágónak éreztem. Ezért megosztom a tanfolyamról szóló részletekkel együtt (hátha van valakinek kedve elmenni...én sajnos nem tudok).

Filmajánló - A nagy szemek

A napokban szakítottam időt a Nagy szemek (Big Eyes) című film megtekintésére. Ha valaki szeretné megnézni, az kérem vegye figyelembe, hogy az írásommal esetleg olyan részleteket tárok fel a történetből, melyek elronthatják a film első nézéséből fakadó élvezetét. Így a filmajánló szót ki is hagyhatnám, inkább egyfajta elemzést írnék a filmről. Azért teszem ezt, mert a főhős Jehova Tanújává válik a film kétharmada körül, aminek köszönhetően az élete egy pozitív fordulatot vesz.

A vallás lényegéről

"....Hinni, amit általában értenek rajta, elfogadni azt, amit valaki más tett, gondolkodni azon és átérezni azt, amit valaki más gondolt és érzett, kemény és méltatlan szolgálat, s ahelyett, hogy a legnagyobb dolog lenne a vallásban, ahogyan azt vélik, éppen ezt kell megtagadnia annak, aki be akar lépni a vallás szentélyébe.

Utcai tanúskodás - új módszer, vagy egy régi leporolása?

Az új utcai tanúskodással kapcsolatosan egy cikket szeretnék megosztani. Nem új ugyan (2014 júliusi), és nem is a benne szereplő információk érdekesek, hanem inkább maga a tálalás ragadott meg, ahogyan egy hírt érdemes - szerintem - tárgyalni. A cikknek "Jehova Tanúi új taktikája" címet adták, és a BBC hírrovatában jelent meg.

Vallásos ítélkezések, fenyegetések

Megint kioktatást kaptam az interneten, mégpedig arról, hogy "ezoteriás" a gondolkodásom, ami nem csupán engem vezet őrületbe és démonok zaklatásának teszem ki magam, de másokra is veszélyt jelenthetek, ha nem hagyok fel az eféle gondolatokkal. Megtudhattam azt is, hogy az önismeret csak egy balgaság, ami csak elveszi az időmet attól, hogy másokat megismerjek és kiárasszam rájuk szeretetemet.

A kritizálót inkább nem minősíteném, már korábban számtalan összetűzésem volt vele hasonló ügyekben, de úgy látszik a "nem" szó nem szerepel a szótárába, így időközönként meg-megtalál.

Annyi baj legyen! Ezzel az utóbbi akciójával kapcsolatosan elgondolkodtam azon, hogy miért élem én meg ezeket a "jószándékú" figyelmeztetéseket  inkább zaklatásnak, sőt támadásnak. Miért érzem úgy, hogy ezek az emberek rám akarnak erőszakolni valamit?