Könyvkritika 3. rész (A Jehova Tanú Egyház története1939-ig)

A Jehova Tanúi Egyház és magyarországi történetük 1939-ig (Jakab Attila)

A fejezet kezdetén a nemzetközi történelemre való kitekintés az alapító és az első elnökök rövid életútjának bemutatása a Jehova Tanúi szerinti értelmezést követi. Csak néhány részlet, ami következetesen – az Őrtorony hivatalos történelméhez hasonlóan – kimaradt Russell történetéből, jóllehet ezek széles körben ismertek és a kutatók számára elérhetőek: az 1914. előtti sorozatos meghiúsult próféciák, a csodabúza árusítás, nyílt rasszizmus[1], feleségétől, Mariától történő válásának valódi oka és volt feleségének elhiteltelenítése, a „nevelt lányával”, Rose Ball-al történt szexuális zaklatás esete és az ebből származó bírósági ügy, a „medúza-kezű” férfi, aki nyíltan hazudott a bíróságon áldozata korát illetően és aki mintegy orwelli módon utólag korrigálta saját próféciáit, hogy elfogadhatóbbak legyen azok az utókor számára[2]. Nagy érdeklődéssel olvastam volna egy független, pártatlan történelmi műben a vallásalapítóról alkotott valós kép és a Jehova Tanúi történelmében fenntartott mítosz közötti kapcsolatról, ami nagy valószínűséggel sok más apróbb részletet érthetővé tett volna a Jehova Tanúi mai mozgalmával kapcsolatosan. Azért is jó lett volna erről olvasni, mivel Russellt modernkori alapítójukként tekintő Jehova Tanúi, Russell tanításai többségét már elvetette[3] (így ha ma az alapító élne, elképzelhető, hogy maga is a kizártak táborát bővítené). Nyilván jobb benyomást kelt Russell egy komoly és dinamikus bibliakutatóként és vallásalapítóként, mint egy komikusan ható piramis-megszállottként, aki halála előtt tógában öltözve dramatikusan kijelentette: „Jó harcot vívtam, győztem és a mennyek királysága családjának tagjává válok” (saját fordítás)[4].

J. F. Rutherford életének bemutatása szintén a Jehova Tanúi által preferált karizmatikus és erőteljes vezető képét közvetíti[5], aki a mozgalom megszervezésével, átszervezésével volt elfoglalva. Sajnos alkoholproblémái, kétes nőügyei, antiszemitizmusa, nőgyűlölete és a luxusvilla[6], nem kerültek bele a Bíróról életét és munkásságát összefoglaló  részbe[7], pedig ezek is ugyanúgy hozzátartoznának a Jehova Tanúi történetéhez.

Karakterének ilyen módon történő ’megszépítése’ azonban sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint ahogy gondolnánk. Rutherford ugyanis ’közbenjárt’ Hitlernél a németországi Tanúk betiltása ügyében, melynek eredményéről a könyv csak annyit említ a 30. oldalon, hogy sikertelenül járt. Ez alapján egy gyanútlan olvasó arra is gondolhatna, hogy Rutherford minden tőle telhetőt megtett, de ez nem a teljes kép. Rutherford egyéniségéről, konfliktuskezelő és diplomáciai képességéről egy másik eset kapcsán lehet többet megtudni, ami kb ugyanabban az időben történt az amerikai központban, Olin Moyle esete[8]. Azon túl, hogy ez egy kellemetlen epizód volt a szervezet történelmében, amire joggal nem büszkék, sokat elárul a Bíró diplomáciai érzékéről, arról ahogyan a kényes helyzeteket kezelte. A Moyle eset mutatja, hogy még saját demokratikus országában is sikerült megaláznia az általa igazgatott szervezetet és a testvéreket. Ismerve a Hitlerhez írt leveleinek tartalmát[9], nem zárható ki, hogy Rutherford akciója és a több ezer Tanú meghurcoltatása között közvetlen összefüggés lehetett. Ez viszont már más színbe helyezheti nem csupán a német Jehova Tanúi megpróbáltatásait, hanem a magyar testvérekét is, hiszen ők maguk a német központ irányítása alatt álltak. Erősen gyanítható, hogy a Tanúk éppen úgy áldozatai a saját vezetőiknek, mint a diktatúráknak, igaz ez utóbbiak üldözték őket, de a saját vezetők kiszolgáltatták, és üldözőik kezére játszották őket[10]. Az könyv fő motívumát alkotó ’tömegesen elfogott, bebörtönzött, meggyötört Tanúk személyes, önkéntes döntésen alapuló áldozatát’ (191. oldal) érdemes ennek a ténynek az ismeretében figyelembe venni[11]. 

Rutherford hozzáállásából egy másik részlet is kikandikál a könyvből, történetesen ami a hibák elismerését és tévedések, hamis tanok miatti bocsánatkérést illeti. A 25.oldalon az 1925. évi próféciára vonatkozóan állítólag „Rutherford beismerte tévedését”. Ezt alátámasztandó 36.-os lábjegyzet a már korábban idézet Őrtoronyra[12] utal, melyben ez áll: ”Egyszer például dogmatikus kijelentéseket tett arra vonatkozólag, mire számíthatnak a keresztények 1925-ben. Amikor az események nem feleltek meg várakozásainak, azt mondta alázatosan a brooklyni Bétel-családnak, hogy nevetségessé tette magát”[13]. Amellett, hogy az 1920-25-ig tartó kampányban biztosan nem csupán egyszer ragadtatta el magát a Bíró dogmatikus kijelentésre, a tévedését illett volna nem csupán néhány ember bizalmas légkörében megtennie, hanem inkább számtalan könyve (pontosabban 21) vagy egyéb írása egyikében. De nem tette meg, hiszen maga a könyv – bár felsorol 64 művet, mely magyar nyelven elérhető –  sem tud egyetlen egy ilyen írásos bocsánatkérést ennek igazolására felmutatni[14]. Az idézett Őrtorony cikk idézete ebben a kontextusban kétes forrás, mivel nem tekinthető pártatlannak, a könyv mégis referenciaértéket tulajdonít neki.

Az alapítóról és utódjáról szóló beszámolót azért elemeztem ki részletesebben, mert egy olyan műtől, mely a magyarországi Tanúk történelméről szól, mely elválaszthatatlan nemzetközi szervezetüktől, mivel annak közvetlen irányítása alatt áll mind a mai napig, jogosan elvárható lett volna, hogy kiegyensúlyozott képet közöljön a mozgalom kezdetéről. Ennek hiányában nem csupán a fejezet további részei, de maga az egész mű célja megkérdőjelezhető, hiszen úgy tűnik bizonyos részletek metodikusan kimaradhatnak, így egy meglehetősen egyoldalú képet lehet kapni a Tanúk történelméről. Az a tény, hogy a Jehova Tanúi letagadják alapítóik és vezetőik jellembeli fogyatékosságait, nem kívánnak tudni a saját vallási csoportjuk eredetéről, illetve nyilvánvalóan nem szeretnék azt tudatni a tagjaikkal, az az ő személyes magánügyük, ami a vallás szabad megválasztásának velejárója. Komoly aggodalomra adhat okot, ha ezt az identitászavart elősegítő, lelkileg megbetegítő – ennélfogva a társadalomra káros – attitűdöt az akadémikus tudomány módszereivel próbálják támogatni.   

Annak szemléltetésére, hogy miért káros és sértő a történelem és az abban szereplők jellemének csupán pozitív oldalaira koncentrálni, kihagyva abból a kellemetlen tényeket, illetve a másokra gyakorolt hatásukat, egy példát szeretnék bemutatni. Szavak ügyes használatával bárkiből lehet „hőst” kreálni az utókor számára (a történetet csak illusztrációnak szánom, semmilyen körülmények között nem azonosulok mondandójával) :

„A világtörténelem alakulására rendkívüli hatással bíró egyéniség identitására már születése előtt rányomta bélyegét, hogy apja házasságon kívüli gyermekként született. Anyja magára hagyta, és feleségül ment a gyermeke apjának testvéréhez. Így gyermek apai nagyapja, az apjának nevelőapja és nagybátyja is volt egyben. Apja felnőttként, sikertelen házasságai után, feleségül vette saját unokahúgát, akivel összesen hat gyermekük született, melyből csupán ketten élték meg a felnőttkort.

A zavaros családi identitás és traumák ellenére hősünk kezdetben jó tanuló diák volt, de később renitenssé vált mivel haszontalannak tartotta a tanulmányokkal való foglalkozást, különben is állítása szerint súlyos tüdőbántalmakben szenvedett.

Apja halála után örökségéből kényelmes életet élhetett egy ideig, érdekelte a színház és a művészetek, különösen a festészet. A körülmények szerencsétlen alakulása végett azonban a Művészeti Akadémiára nem sikerült felvételt nyernie. Édesanyja 1907-ben bekövetkezett halála után, mely karácsonykor  történt, soha nem ünnepelte meg a karácsonyt. Az öröksége megfogyatkozása és az árvasági segély megszűnése után képei eladásából élt, melyek főként utcaképeket, épületeket ábrázoltak. Többszöri sikertelen akadémiai felvételije érzékenyen érintette ugyan, de nem keresett magának más megélhetési forrást, inkább felhagyott a festészettel. Soha életében nem volt rendszeres, fizetett polgári foglalkozása, de egy valódi életművészhez méltón mindig talált magának megélhetési forrást. Ellenségei, akik megpróbálták rossz színben feltüntetni, azt terjesztették róla, hogy szobafestő volt. Érdeklődése később az építészet felé irányult, de ezen a területen sem folytatott tanulmányokat, viszont rengeteget álmodozott gigantikus méretekről, kolosszális épületek terveiről.

Hősünk kiváló példája annak, hogy formális oktatás és személyes ambíciók hiányában, sőt súlyos identitászavarral viszont rengeteg álmodozással milyen hatalmas karriert futhat be valaki. Aszkétikus életet élt, keveset evett, és feltehetően egy megrázó tapasztalat (unokahúga öngyilkossága) következtében vegetáriánus lett. Nem dohányzott, alkoholt is ritkán fogyasztott. A házasságról, családról tradícionális elveket vallott, a nőket a férfiakkal egyenrangúaknak tekinti a sportolással, testépítéssel kapcsolatos tevékenységeket illetően. Alacsony költségvetésből képes fenntartani magát. Katolikus hitben nevelkedett, de vallási téren semleges igyekezett maradni, bár a kereszténységben látta a népi és erkölcsi morál alapját. Az egyházat nem támadta, sőt a tömegek befolyásolásának eszközének tekintette azokat. Sőt politikai hatalomra jutása után megfenyegetett egy helytartót, aki a feszületek iskolákból történő eltávolítását rendelte el. Korát megelőzően támogatta a kisegyházak létrejöttét, egyszer kijelentette: „A mi érdekünkbe leginkább az állna, ha minden falunak meglenne a saját szektája, amely kifejlesztené sajátos istenelképzelését.”

Bár a sorozás elől bujkált, mivel megvetette nemzete hadseregét, a Világháború kitörésekor önkéntesen vonult be a seregbe, melyre később így emlékezett vissza: „Az egyetlen olyan idő volt, amikor nem voltak gondjaim: a hat év a hadseregben; ott mindennel kiszolgálták az embert, koszttal csakúgy, mint kvártéllyal…”. A hadsereg vált igazi otthonává, feletteseit feltétlenül tisztelte, kéréseiket vakon teljesítette. Szolgálatáért Vaskereszt kitüntetést kapott, de a fronton súlyosan megsebesült, így a kórházi lábadozása idején fogalmazódott meg benne a politikai pálya gondolata. Szónoki tanfolyamot végzett el, melyen tudatába került képességeinek, így a katonai vezetés propagandistája lett.

Karizmatikus szónoki képességének és hatásosságának eredményeként felvételt nyert egy pártba, ahol hamar hatalomra jutott. Bár alkalmazott módszerei hagytak némi kívánnivalót maguk után, ennek ellenére – vagy éppen ezért - karrierje felfelé kezdett ívelni. A párt programjaiban támogatta a munkásokat (nyerességrészesedést követelt a nagyvállalatoktól) és földreformot hirdetett a parasztság számára. A tömegekhez szólt, de a tőkések és a nagybirtokosok érdekeit is figyelembe vette. Felkarolta az egzisztenciális gondokkal küszködő fiatal katonákat, akiknek új életcélt helyezett kilátásba: egy jelképekkel, egyenruhával rendelkező dinamikus szervezet tagjai lehettek. A mozgalom rendkívül népszerű volt belföldön, sőt külföldről is támogatottságot élvezett (pl Magyarországról).

Pártja megpróbálta átvenni a kormányhatalmat, de a puccskísérlet meghiúsult. Elkeseredésében öngyilkossági gondolatok foglalkoztatták, de végül tervei és eszméi átgondolását választotta börtönbüntetése idejére, amit könyve megírásában fejtett ki. Így a „vereségéből” erkölcsi győzelmet sikerült kovácsolnia. A könyv, melyet a rövid börtönbüntetés alatt szinte „luxuskörülmények” között diktált le egy látogatójának, később hatalmas siker lett. Szavait és gondolatait az egyszerű ember felfogóképességéhez igazította: „A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk.” Könyve egyik fő motívuma az ellenségkép megalkotásának szükségessége, amivel meggyőződése szerint a tömegek figyelmét fókuszban lehet tartani.

Szabadulása után tévedésnek minősítette az általa vezetett puccsot és felajánlotta a kormánynak segítségét, így pártja rövidesen újból szabadon tevékenykedhetett, melynek befolyása az egész országra kiterjedt. Vezetőként kevés luxust engedett meg magának (csupán egy drága autó, és egy villa, a mindennapokban aszketikus életstílust követett), a pártja támogatására nagytőkéseket nyert meg, akiknek dicsőséges országuk jövőjéről tartott előadásokat. Brilliáns módon, fantasztikus szónoklataikkal, taktikázással – melyet emberünk mesteri fokon művelt - sikerült elrejteni programja egyes részleteit. Ennek ellenére a sikert nem adták ingyen, pártja a következő választásokon csúfos kudarcot szenvedett. De ez sem tántorította el, mert sikerének titka főként abban állt, hogy soha nem tekintette elméleteit etikailag elfogadhatatlannak és arra sem gondolt, hogy programja alkalmazhatatlan lenne, hanem töretlen hittel és elszántsággal rendelkezett, így minden kudarcban műve további tökéletesítésének lehetőségét látta.

Az ezt követő évek gazdasági válságának köszönhetően az emberek elkeseredése növekedése kedvező talajt biztosított a korábban elutasított és vitatott nézetek elfogadásához. A párt által képviselt tanok egyszerű, mindent  elsöprő logikával meggyőzően hatottak egy igazságosabb és jobb életre vágyó közönség számára. A formális oktatást elutasító és abból leginkább kimaradó, autodidaktikus módszerekkel saját magát képző vezér egy „tudományos” alapokra épülő társadalmi működést vetít előre, melyet a kétségbeesett tömegek értelmi és műveltségi szintjének megfelelően meggyőzően képes interpretálni. Ugyan beszédei közben olykor-olykor ellentétbe került korábbi írásaival, mint például egy alkalommal egy újságíró emlékeztette őt korábban leírt véleményére (melyben a francia népet ősellenségként állította be), melyre emberünk ügyesen megfelelt: ”Politikus vagyok. Korrektúráimat a külpolitikámban eszközlöm, ami a Franciaországgal való megegyezésre van ráállítva”. Mesterien tudott lavírozni a szavak és vélemények változtatgatásával, és nem zavartatta magát, ha egyesek kritizálták. Mindenkinek azt mondta, amit hallani akart.

Kezdetektől fogva egyeduralomra törekedett, senkivel nem szándékozott osztozni a hatalmon, szövetségre is csak akkor és azokkal lépett, amikor érdekei megkívánták, és amíg mások lehetőségeit saját céljai megvalósulása érdekében tudta felhasználni (ezzel a módszerrel ki tudott használni egy sajtómágnást a saját propagandája támogatására). Mélyen hitt abban, hogy csak ő egyedül képviseli népe felemelkedésének helyes útját, így mindenki más téved. Elképesztő kampánya ellenére a következő választásokon is veszített, de ez csak még elszántabbá tette. Az „ellenség” volt a lételeme: „Belerágtam magam ellenségembe, és ettől az ellenségtől nem távolítanak el…” – nyilatkozta egyik beszédében. Politikai ellenfele a választások után betiltotta pártját, de ez nem zavarta, mert ha a törvény nem támogatta, akkor törvénytelen módszerekkel is kitartott eszméje érdekei mellett. A kitartó munka meghozta eredményét: eljött emberünk felemelkedésének ideje is. Részben az aktuális politikai erők gyengesége és tehetetlensége, részben emberünk hajthatatlan kitartásának köszönhetően teljesülhetett végre végső vágya: totális egyeduralkodóvá nevezték ki (akit nem különösebben zavart az, hogy a szavazók többségét nem sikerült meggyőznie). Elszántsága és hite olyan mértékű szilárdságot kölcsönzött neki, hogy ahol a törvények nem adtak neki szabad utat, ott egyszerűen félresöpörte azokat.

Politikusként ígéreteit betartotta, meghirdette a gazdaság helyreállítását, a munkanélküliség megszüntetését és országa egyenjogúságának helyreállítását a külpolitikában, melyben látványos sikereket ért el.  Ellenségeit ilyen-olyan módszerekkel félreállította, majd utólag revidiálta a történteket, melyben saját hatalomra jutását forradalomként ünnepelte, míg mások ugyanolyan tetteit, melyek viszont őellene irányultak, lázadásnak minősítette. Elveihez olyannyira ragaszkodott, hogy még saját pártjában sem kímélte azokat, akik kritikus hangot ütöttek meg, csak feltétlen odaadással bíró embereket tűrt meg maga körül.

Hatalomra jutása korai szakaszában elbűvölte a világot, fantasztikus nemzetközi olimpiát szervezett, mellyel népe békés, toleráns képét mutatta a nagyvilágnak, ilyenkor kiváló diplomáciai érzékkel nem említette meg eszméit. Nem sokkal ezután az év emberének választják meg, és ugyanebben az évben elfoglalja az egyik szomszédos országot, mely nagy örömmel fogadja ezt. Nagyratörő tervei, miszerint felsőbbrendűnek hitt népét földrajzilag is egyesíteni kívánja, kezdenek megvalósulni. Eljött az idő, amikor megvalósíthatta grandiózus építkezési elképzeléseit, melyben a kor legmodernebb technológiáit alkalmazta. Nem utánzott semmilyen történelmi stílust, mivel maga szeretett volna történelmivé válni. Autópályákat is építtetett, melyeket erős kormányzatának jelképének tekintett és országa jövendőbeli gazdasági növekedésének szimbólumának szánt.

Rossz egészségi állapota ellenére fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy maga elé kitűzött céljait megvalósítsa. Fantasztikus megérzései segítették döntéseiben, rendkívüli emlékezőtehetsége minden részletre kiterjedt, amivel folyamatosan elkápráztatta környezetét. Elnyerte a minden idők legnagyobb hadvezére címet. Sikerei ellenére folyton áldozatnak érezte magát, akinek állandóan harcolnia kell az ellenségeivel. Ez a harc felőrölte és végső elkeseredettségében – amikor már ellenségei ténylegesen is körülvették - öngyilkosságot követett el, inkább az életét áldozta fel, mint feladja eszméit. Halála előtt, bukása okain meditálva arra jutott, hogy egyes esetekben túlságosan jóhiszemű volt. Példája sokakat inspirált, életével és munkásságával a legtöbbet emlegetett emberek egyikévé vált.”

Adolf Hitler életrajzának egy ilyen változata feltehetően felháborítaná a Holokauszt túlélőit és azok leszármazottait, mint egy olyan írás, ami meggyalázza az áldozatok emlékét. Nos, hasonló érzéseket kelt a könyvben leírt vezetők élettörténetének kimeszelt változata az Őrtorony Társulat által közvetített tanok kárvallottjaiban is.

A fejezet további részében a korra jellemző vallástörténeti értelemben vett „szekta”-téma vonul végig, amikor a Jehova Tanúi két világháború közötti időben vallásos identitásukat alapozták meg. Örültem volna néhány korabeli Jehova Tanúi által megjelentetett irodalomból vett részletnek, melyek megmutathatták volna, hogy konkrétan mi is volt annak az üzenetnek a stílusa, mely ennyire felzaklatta vallásos ellenfeleiket. Kis Pap János élettörténetének részlete a 42 oldalon, sejtetni engedi, hogy a Tanúk részéről is történtek támadások a más vallásúak felé, nem pusztán ők voltak a támadások célpontjai: „...a Biblia igazságai arra késztettek, hogy embertársaimnak is elmondjam azt a sok-sok vallásos tanítást, amivel félrevezették őket....”. Később a férfi kifejti, hogy sok nehézséget kellett elszenvednie az egyházból való kilépése miatt, többek között a családjából is kitagadták. Ezt a tapasztalatot ugyanúgy át lehet élni a Jehova Tanúitól történő kilépés során, de ennek párhuzamára sem ebben a fejezetben, sem később nem történik utalás. A fejezet a továbbiakban a Jehova Tanúit leginkább vallásos ellenfeleik írásain keresztül láttatja. A saját korabeli írásaik hiányában csak egy reakció érzékelhető, melyből annyi sejthető, hogy nem mindig ’a szentírás tiszta tanításaihoz való ragaszkodásuk’ miatt volt sok ellenségük (101. oldal).

Bár hatalmas mennyiségű anyag található a rendőrségi-csendőrségi jelentések és a vallásos ellenfelek irodalmából, aránylag kevés szó esik a tanítások terjedésének társadalmi okairól. A 61. oldalon a Horthy-rendszer megoldatlan szociális problémáira utal abban az összefüggésben, hogy az ingyen terjesztett, egyszerű emberek nyelvezetén íródott sajtótermékeket kommunista propagandának nézték[15]. Arra már nem találtam utalást, hogy a tanok elsősorban a mélyszegénységben élők között találtak táptalajra, kik közül néhányaknak a társadalmi mobilitást tette lehetővé, új életcélt, sőt karriert nyújtott a kisegyház életébe való bekapcsolódás[16]. Fazekas Csaba könyvében[17] sok jó történetet lehet olvasni a csoporthoz való csatlakozás pozitív hatásairól[18], és a közösségek összetartásáról, ezeket hiányoltam a gyűjteményből. Ahogyan Féja Géza meglátásait is, aki népi íróként és falusi tanáremberként ugyan, de elég mélyreható elemzést tár az olvasó elé a kor kisegyházai és azok társadalmi szerepét illetően.

---

[1] A könyvben említett 9 millió ember közül, akik a Teremtés Fotodráma-ját láthatták, az élmény különösen emlékezetes volt a januári West 63rd Street-i, West Temple (New York) közönsége számára, ahol a fekete hallgatóságot szegregálták a fehérektől. További információ: http://jwsurvey.org/cedars-blog/the-racist-history-of-watchtower-literature

[2] további részletek olvashatóak a jwfacts.com weboldalon és Lloyd Evans: The Reluctant Apostate című könyvében

[3] az 1914-es (beteljesületlen) prófécia 1995-ig élt tovább és foglalt el kiemelt helyet a Tanúk tanításaiban

[4] 1916. december 1. Őrtorony Menta Sturgeon szemtanú beszámolója alapján

[5]a 36. lábjegyzetben idézett 1993-as december 1.-i Őrtorony egyenesen az alázat követésre méltó példái között elsőként nevezi meg őt

[6] Beth-Sarim, melyet adományokból építtetett és tartott fenn, a „feltámadottak” elszállásolására

[7] Csupán a 31. oldalon egy félmondat erejéig található utalás az ’életvitelét érő számos kritikákra’, melyek ugyan semmilyen hatással nem voltak a mozgalom erejére (nyilván nem kevés köze lehetett ennek abban, hogy annyit tudhattak az akkori Tanúk is erről, mint a maiak)

[8] Az Olin Moyle a szervezet ügyvédje volt, egyben bételtag is, aki kiábrándult a Rutherford vezetése alatt álló szellemi központ mindennapjaiból, amit egy levélben megfogalmazva tárt fel a „Bírónak”. Rutherford reagálása egy rágalmazási perhez vezetett, mely az Őrtorony csúfos vereségével végződött. Rajta kívül Walter Salter a kanadai fiókbizottság felvigyázója is hasonló gond miatt tett panaszt.

[9] az elsőben kifejezte nagyraértékelését a náci „értékek” irányába, mint amelyek megegyeznek a bibliakutatókéval, a másodikban – amikor az elsővel nem ért célt – nyíltan megfenyegette a diktátort (https://www.jwfacts.com/watchtower/hitler-nazi.php)

[10] az orosz betiltás előtti levélírókampányban a Tanúkat arra utasítják vezetőik, hogy szolgáltassák ki személyes adataikat leendő üldözőiknek, névvel, címmel ellátott, és üzleti tevékenységük részleteit feltáró levelek formájában (https://www.jw.org/hu/hirek/friss-hirek/regiok/oroszorszag/vilagmeretu-kampany-jehova-tanui-oroszorszagi-betiltasa-ellen/)

[11] természetesen ez nem von le az egyes egyének bátor kiállásának értékéből

[12] 1993-as december 1.-i Őrtorony

[13] Érdemes megfigyelni, hogy nem az aggasztotta, hogy hamis várakozásokat keltett másokban vagy csalódást okozott, hanem az, hogy ’nevetségessé tette magát’ vagyis önmaga hírneve, a róla kialakult kép. Úgy tűnik ez a látszat, és jó benyomás fenntartása a mai szervezetben is nagy hangsúlyt kap.

[14] A szerző kénytelen volt az Őrtorony cikkéhez fordulni ennek alátámasztására - melynek nem kevés érdeke fűződik a korábbi vezetők erkölcsi tisztára mosásához -, melyben sem név, sem dátum nem szerepel, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy nem történt ilyen bocsánatkérés (Barbara Anderson beszámolójából lehet tudni ezt, aki konkrétan megnevez egy testvért, Arthur Worsley-t, aki panaszt tett Moyle-nak Rutherford magalázó viselkedésével kapcsolatban, mely a már korábban említett levél megírásához és az azzal kapcsolatos perhez vezetett – nem pedig bocsánatkéréshez. http://www.freeminds.org/women/barbdiscovery.htm)

[15] ezen túlzottan nem lehet csodálkozni, mivel a szocreál stílusú képek és írások már akkoriban is jellemzőek voltak a kiadványokra

[16] Többször történt utalás arra, hogy a Tanúk szegény körülmények közül származnak, és hozzá voltak szokva a nélkülözéshez, így ezen tapasztalataikat a csoporthoz történő csatlakozásuk után egy vallásos keretbe foglalhatták, immáron értelemmel, céllal felruházva őket, mely rendkívüli erőt kölcsönzött nekik. Egyesek közülük vezetőkké váltak (Bartha András, Bekker Károly).

[17] Kisegyházak és szektakérdés a Horthy-korszakban

[18] pl: a szektába megtértek visszavitték a gyárba az ellopott holmikat