Könyvkritika 7. rész (Összegzés)

Összegzés

Összességében a könyv vegyes érzelmeket, gondolatokat keltett bennem. Jól ábrázolja a Jehova Tanúi azon képességét, ahogyan bármilyen körülményt javukra tudtak fordítani és fel tudtak használni hitrendszerük érdekében. Hol a diktatúrák általi üldözöttséget, melyben üldözött vallásos kisebbségekké, sőt mártírokká váltak, hol a demokráciák által biztosított vallási szabadságot , mely törvényesítette szervezetüket, anyagi gyarapodáshoz vezetett és üldözöttségük, mártíromságuk elismerése újabb ajtókat nyithat meg vallási küldetésük előtt. Figyelemreméltó az a mód, ahogyan vitorlájukba fogják ezeket a körülmények adta lehetőségeket, bár érdemes megjegyezni, hogy igazából a nyomorúságos körülmények átéléséből származó tapasztalatot nem sikerült a krisztusi gondolkodás szintjére emelniük (’amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek, ti is azt tegyétek másokkal’), mivel ők maguk is diszkriminálják vallásos ellenfeleiket, kiváltképpen volt tagjaikat, tehát nem tanultak empátiát saját meghurcoltatásukból. De a vallásszabadság által biztosított törvényességet sem tudták a közösségük emberi, lelki építésére fordítani, mivel a gyülekezetek légköre inkább hátrányára változott 1989 után, amit egyik szóvivő, Jankovics Tibor is elismert egy 2016-os interjúban[1].

A könyv kétségtelenül hozzájárul ahhoz a illúzióhoz, melyet a Tanúk a saját egyházuk prosperitásáról igyekeznek fenntartani, a dinamikus növekedést, szervezettséget és hatékonyságot[2] illetően, bár ez leginkább az építkezések, ingatlanberuházások, nyomtatás és irodalomellátás területére lenne érvényes. Sajnálatos tény, hogy az imázs fenntartása érdekében, az ideáknak való megfelelés túlzott buzgalmában a Tanúk hajlamosak a valóságtól eltávolodni, így kénytelenek megváltoztatni annak egyes részleteit, amiben ez a könyv is segítségükre volt.   

Nőként úgy találtam, hogy a könyvben inkább a maszkulin témák dominálnak mint, pl fegyveres szolgálat megtagadása, fegyvernélküli és polgári szolgálat, vezetők üldözése, médiaképviselet, jogi küzdelmek, gyülekezetek szervezése, építkezés, ingatlanvásárlás, statisztikák stb. A nőket jobban érintő területekről, mint pl a gyermeknevelésről, vallásos szolgálat minőségéről (melynek oroszlánrészét nők végzik), pásztorkodás minőségéről (a gyülekezet tagságának nagyobb része nő, és őket csak és kizárólag férfi felvigyázók pásztorolhatják, még a legkényesebb témákban is), családon belüli erőszakról, gyermekek szexuális molesztálásáról, pszichoszomatikus betegségekről, érzelmi és lelki problémákról, depresszióról stb. kevesebbet vagy semmit nem lehet olvasni. Ez az egyenlőtlenség bár súlyosan és hátrányosan diszkrimináló a nőkre nézve, mégis a Jehova Tanúi szemléletmódját tükrözi vissza a prioritások tekintetében.

A Jehova Tanúi ellen irányuló folyamatos szektakampányokra és „szektázó” cikkekre – ’melyeket rendkívül sértőnek találnak rájuk nézve’[3] – korunknak megfelelő adekvát választ még nem sikerült találniuk[4]. Sokat segítene, ha jogi küzdelmek mellett, vagy netán azok helyett, megismernék a szektás csoportok jellemzőit és elhagynák azokat a vonásokat (manipuláció, illetéktelen befolyás stb.), melyeket felfedezni vélnek tanításaikban vagy gyakorlatukban, és melyek miatt mások jogosan emelnek kifogást ellenük, és ha nem a többi egyház hamis hittételeinek megcáfolásával vagy annak tévedéseivel foglalnák el magukat, hanem a saját egyházukban néznének körül. Ehhez persze őszinte szembenézés szükséges, de én hiszek abban, hogy sokan Jehova Tanúi közül képesek erre. Amíg szervezeti szinten a problémát rajtuk kívülállónak gondolják, vagyis azt hiszik, hogy mindig a másik (a kívülállók, az egyházak, a média, a hitehagyottak stb) túloznak el dolgokat, mutatnak elfogultságot, előítéletekkel teljesek, kisarkítottan közölnek finoman szólva alá nem támasztott információkat, uszítóak, riogatóak, elrettentőek stb. addig sajnos ők maguk is a megoldás helyett a velük kapcsolatos problémának a részesei. Őket mindig „befeketítik”, „lejáratják” és „rossz színben tüntetik fel”. A velük kapcsolatos konkrét vádakról csak keveset tudhatunk meg[5], illetve csak eleve a hamis vádakkal foglalkoznak, melyeket előregyártott válaszokkal hárítanak el vagy mentségeket, kifogásokat keresnek és találnak maguknak. Amíg a „törvénytisztelő állampolgárságukat”  hangsúlyozzák, ugyanakkor etikátlanul alkalmazott elmekontroll technikákkal mások életét illetéktelenül befolyásolják, érzelmi zsaroláshoz folyamodnak tagjaikkal és volt tagjaikkal történő bánásmódjukban, addig nem tiltakozhatnak jogosan a szekta szó ellen, mert pontosan ez az, amit a szekták tesznek.

Bízom abban, hogy kritikám a téma további megvitatása alapjául szolgál. Ha még sem így lenne, akkor köszönöm, hogy elolvasták írásomat. Bármilyen észrevételt szívesen veszek a torcsil@gmail.com emailcímen.

Üdvözlettel:

Török Csilla                                                                         Budapest, 2017. július 17.

---

[1] 485. lábjegyzet „Ami a melegét adta, az a kis csoport, az egymásrautaltság, az, hogy vállaljuk akkor is, ha hátrányunk van, ez megszűnt”

[2] 423. oldal

[3] 294. oldal

[4] az ezzel kapcsolatos kutatásokra már korábban utaltam

[5] nem biztos, hogy minden vád alaptalan, pl nem esett szó az ausztrál bizottság kivizsgálásáról, melyben több szervezetnél, többek között Jehova Tanúinál is komoly visszaéléseket találtak a gyermekek védelmére vonatkozóan (Case Study 29, 54 foglalkozik a Tanúkkal) http://www.childabuseroyalcommission.gov.au/public-hearings/case-studies