Társfüggőség

Egyenrangú kapcsolatok kialakítása és fenntartása. Sokunk számára ez elképzelhetetlen dolog, hiszen úgy érezhetjük, hogy hogyan is lehetnénk egyenrangúak egy befolyásos emberrel, akinek hatalma van fölöttünk. Pedig csupán attól, hogy valaki valamilyen oknál fogva hatalommal rendelkezik (pl tanár, bíró, főnök stb...) még nem jelenti azt, hogy nem alakíthatunk ki egyenrangú EMBERI kapcsolatot az illetővel. Ez ugyanis tőlünk éppen annyira függ, mint a felettünk hatalmat gyakorlótól.

Ez a téma különösen fontos a szektákban nevelkedett, vagy ott hosszabb időt eltöltött emberek számára, ahol "bibliai" tanításokkal indokolják az ún. kodependenciát, vagyis függő kapcsolatok kialakítását.
Társfüggésnek is nevezhetjük ezt, mivel kölcsönös játszmáról van szó, bár sok esetben tudtattalan lelki mechanizmusok hatásai működnek. A szekták vezetői - akik ugyan nem mindig annyira tudattalanul manipulálnak - arra hívatkoznak, hogy a hívek saját szabad akaratukból, saját döntésük következményeként "rendelték alá magukat" az irányításuknak, így ők saját maguk felelősek az őket esetlegesen ért inzultusért. Ha ez így van - bár vitatható némiképp -, akkor bizony érdemes megtudnunk, hogy mivel érdemeltük ki azt, hogy semminek nézzenek bennünket, illetve hogyan járultunk hozzá akaratunk ellenére is a "lábtörlő" státuszhoz. Természetesen senki nem felelős azért, amit a másik ember tesz. Azonban vannak olyan viselkedési formák, melyek egyes nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező érzéketlen emberek számára "zöld utat" nyitnak, melyek aztán sérelmekhez vezethethetnek.

A kodependencia lényege, hogy ez egy tanult viselkedés, mely tönkrement kapcsolatokhoz és szívfájdalomhoz vezet. A kodependenciában részt vevő egyének nem ismerik személyes határaikat. Egyesek túllépnek ezeken a határokon, és úgy járkálnak mások életében, hoznak döntéseket helyettük, illetve a nevükben, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mások viszont beengednek személyes szférájukba embereket, sőt szélsőséges esetben kifejezetten követelik azt, hogy ne vegyék figyelembe határaikat. Ez aztán számtalan formát ölthet, a "nem tudok élni nélküled" típusú szerelmespároktól kezdve a "szükségem van rád"-ig az érzelmi manipuláció széles tárházát sorakoztatva fel, nem kihagyva baráti, szülő-gyerek és egyéb kapcsolatokat sem.

De ahogy megtanultuk, úgy ki is tanulhatunk belőle. Jó tudni, hogy mi módon játszódik le ez bennünk vagyis milyen viselkedést kell kerülnünk ahhoz, hogy kikerüljünk egy olyan kapcsolatból, melyben ki akarnak használni. Ez egyáltalán nem könnyű dolog, mert meg kell tanulnod értékelni önmagad és fel kell hagynod azzal, hogy állandóan mások érdekeit teszed a sajátodé elé. Önzőségnek hangzik? Pedig nem az! De ha már ez a gondolat egyáltalán felmerült benned, vagy netán az, hogy elveszíted Isten kegyét, mert nem szereted "eléggé" a társaidat, mert a saját érdekeidet elsődlegesnek tekinted, ez már önmagában annak a jele, hogy mélyen benne vagy egy kodependens kapcsolatban vagy kapcsolatrendszerben, melyben nagy valószínűséggel jól kihasználnak. Ezt nem biztos, hogy mindig érzékeled, sőt azt érezheted, hogy te milyen önfeláldozó, jó keresztény vagy. De biztos lehetsz abban, hogy előbb-utóbb rá fogsz jönni arra, hogy mi folyik az életedben, és annak felismerése igen nagy keserűséggel jár. Jobban jársz, ha megelőzöd, hogy rosszabbá forduljon egy szituáció vagy mented, ami még menthető. Alább pontokban szedtem össze azokat a gondolatokat, melyekre érdemes odafigyelni.

(A kodependencia hátterében elég gyakran gyermekkorban megélt abúzus áll, melynek folytatásaként az egyén felnőtt korában önmagát fogja elnyomni. Ebben a cikkben már a felnőtt életben kialakult gondolkodási és cselekvési mintákat emelem ki. De nem árt tudatosítani, hogy ha valaki képtelennek érzi magát ezek alkalmazásukra, akkor esetleg ajánlatos megcéloznia és feltárni az egyes mintázatok mögötti tényleges okokat.)

1. Nem zavar, ha valaki belemászik az életedbe, sőt van mikor észre sem veszed. Pl kéretlenül tanácsot adnak, jóindulatú segítségnyújtással döntéseket hoznak úgy, hogy ki sem kérik a véleményed. Ha zavar is valakinek a stílusa, akkor sem szólsz neki, nem kéred meg, hogy fogja vissza magát. Ráadásul mindig "megbocsátasz" neki, védelmedbe veszed, hogy "nehéz gyermekkora volt" vagy "tudatlanságból", "agymosottságból" tesz úgy, ahogy, csak azért, hogy "megőrizd a békét" vagyis elkerüld a konfrontációt. Vagy megpróbálod meggyőzni az illetőt arról, hogy rossz, amit tesz, ahelyett, hogy kiállnál magadért. Ezzel azonban csak megtanítod a másiknak, hogy hogyan rúgjon beléd!

2. Nem ismered fel, amikor valaki nem tart tiszteletben, vagy kifejezetten tiszteletlenül viselkedik irányodba (figyelem: a tisztelet szó értelmét érdemes átgondolni, mert a szektákban mást takar ez a fogalom, mivel ott egyesek nekik nem kijáró tiszteletet követelnek meg másoktól csupán azért, mert ők poziciót töltenek be vagy éppen férfinak születtek).Ha gyermekkorodban nem értékeltek, akkor szinte normálisnak tűnik számodra, hogy felnőttként sem értékelnek majd, így szabad utat nyitsz azoknak, akik abból növelik önbizalmukat, hogy másokat lenézzenek vagy megalázzanak. De a tudattalanul elnyomott érzések egyszer csak feltörnek és könnyen agresszióba fordulhat a dolog: olyan dolgot tehetsz a határaid megvédése érdekébe, amit később esetleg megbánsz. De hát elsősorban te voltál az, aki nem állt ki magáért akkor, amikor még a kezedben voltak a dolgok. Ha nem állsz ki magadért, akkor düh keletkezik benned, ami agresszióban fejeződhet ki (akár mások, de akár önmagad ellen).

3. Többre értékeled azt az állapotot, hogy egy kapcsolatba légy, mint a saját méltóságodat. Nem tudod értékelni az egyedüllétet vagy az esetlegesen magányosan eltöltött éveket, így inkább kiegyezel valami félmegoldásban, mely kapcsolathoz még akkor is ragaszkodsz, ha az bántalmazó és tönkreteszi az önértékelésedet.

4. Ha tiszteletlen vagy méltánytalan bánásmódban részesülsz, mindenáron megpróbálod bizonyítani az értékedet. Ez azért van, mert valójában azt gondolhatod, hogy "megérdemelted" a rossz bánásmódot, és neked kell megváltoznod, hogy helyreálljon a béke (természetesen fel lehet használni ezeket a tapasztalatokat önfejlődésre, de ez még korántsem jelenti, hogy pusztán ezért tolerálni kéne a másik viselkedését). Ha megtanulod magadat értékelni, akkor a másik is jobban fog - vagy ha nem akar, akkor valahogyan kikerül az életedből az a helyzet vagy személy. Nem kell "bizonyítanod" a saját értékedet senki előtt sem!

5. Abba a tévhitbe ringatod magad, hogy akit te szeretsz, az tökéletes és soha nem bánik veled tiszteletlenül, soha nem fog megbántani. Ez egy fantáziavilág, egy elvarászolt meseország, az ebben való hit pedig súlyos következményekhez vezethet. Az igaz szerelemben nem tűnnek el, nem olvadnak egybe a határvonalak.

6. Azt feltételezed, hogy a másik ember ugyanúgy gondolkodik és érez, ahogy te. Tévesen azt gondolod, hogy a másik személynek ugyanazok a dolgok fontosak, mint neked. Az a célod egy kapcsolatban, hogy állandóan a másik fél érzéseit védd, azt akarod, hogy ő állandóan biztonságban legyen és jól érezze magát. Pedig ez nem mindig lehetséges. Sajnos vannak írigy, őnző sőt kifejezetten rothadt emberek is. Ha már egyszer sértve voltál egy ilyen személy által, akkor vedd észre a figyelmeztető jeleket és tegyél lépéseket időben!

7.Valamiért szükséged van a kapcsolatra, így annak fenntartása érdekében a felelősség nagyobb részét vállalod magadra. Ahelyett, hogy önmagadhoz lennél hű, inkább a másik viselkedésért érzed magad felelősnek, így ha az agresszív vagy durva veled szemben, akkor átvedlesz Teréz Anyává és megpróbálod megmenteni az illetőt. (Főleg, ha még azt is tanultad, hogy a te dolgod megmenteni a másik embert a kárhozattól, vagy neked kell minden “istentelent” megtérítened…....)

8. Úgy érzed, hogy ha kiállnál önmagadért egy kapcsolaton belül, akkor megsértenéd a másikat, sőt magadra hagyna emiatt (vagy kirúgna, ha éppen munkáltatóról van szó...). Ezért aztán úgy viselkedsz, mintha tojásokon lépkednél, inkább elviseled a fájdalmat, 'sírsz a párnádon éjjel' és eltitkolod a szükségleteidet.

9. A világ legkedvesebb embere is képes kihasználni, ha lábtörlőnek tekinted magad és állandóan alárendeled magad a másik kívánságának. Légy tudatába annak, hogy az ilyen ember fárasztó!

10. Kívülről várod a megerősítést? Azt akarod, hogy mások határozzák meg identitásodat és értékedet? Másokhoz hasonlítod magad? Szükséged van valakire, aki “rosszabb” nálad, hogy te jól érezd megad? Akkor ne csodálkozz, hogy egy idő után “csupa hülye” fog körülvenni!

11. Olyan embereket vonzol, akik rendszeresen kihasználnak és mindig alul maradsz a játszmáikban. Olyan, mintha te lennél az örök lúzer, mintha mindig te húznád a rövidebbet. Érdemes összeszedned ezeket a tapasztalataidat és megvizsgálni a közös vonást bennük. Lehet, hogy valamit állandóan ismételsz.

12. Túlságosan együttérző vagy emberekkel, még olyanokkal is, akik feléd semmi együttérzést nem mutatnak, sőt megaláznak, kihasználnak vagy magadra hagynak. Ez lenne a jó keresztényi viselkedés? A kihasználóid szemében biztosan. De mi van veled? Vajon nem árultad el, tagadtad meg önmagadat? De bizony!

13. Automatikusan azt gondolod, hogy a másiknak igaza van, veled van a baj. Mindig veled. Összezavaró tud lenni, ha nem tudod, hogy hol ér véget a másik és hol kezdődsz el te magad. Így nehéz magadért kiállnod.

14. Fogalmad sincs milyen érzés az, amikor tiszteletben tartanak. Talán azt hiszed, hogy tömjéneznek, vagy éljeneznek? Hát nem! Ezt is meg kell előbb tapasztalnod magadban, hogy tudjad, hogy mikor NEM tartanak tiszteletben, vagyis mikor sétálnak át rajtad, és fel tudd emelni a szavad ellene.

15. Áldozatként érzed magad a legkényelmesebben? Így állandóan kapni fogsz egy elnyomót. A nárcisztikus, önző embereket lebilincselőnek fogod találni, nem fogsz átlátni üres hízelgésükön (mert azért valahogyan ezek az emberek is közel jutnak ám ádozataikhoz….), nem ismered fel majd vérszopó vámpírkodásukat, sőt azt gondolod, hogy milyen jót teszel velük!

16. Azt gondolod, hogy nem kéne a másik embernek rosszul éreznie magát azért, mert téged bántott. Annyira “szereted” a másikat, hogy nem birod elviselni azt, ha fájdalmat él át (mellesleg a saját hülyesége miatt). Talán te lennél az, aki elveszi a világ bűneit? Vajon egy új Jézus Krisztust köszönthetünk köreinkben?

17. Nem tudod eldönteni magad számára, hogy mi a jó és mi a rossz. Neked kellenek mások, akivel egyetértésre, közös nevezőre kell jönnöd ezekben a kérdésekben. Mielőtt bármit is tennél magadért, egyeztetned kell a többiekkel. Birkanyáj!

18. Amikor felgyülemlik benned a harag (na mert nem áltál ki magadért), és kitörsz magadból, akkor bűntudatod van. A bűntudat miatt pedig magadat kezded vádolni, és el is felejted, hogy mi volt az az eredeti ok, ami miatt kitörtél magadból. Még a végén te kérsz bocsánatot attól, aki téged megbántott vagy kihasznált!

19. Már attól is bűntudatod van, ha egyáltalán határvonalat húzol magad számára. Ha például valakinek azt mered mondani, hogy “bocs, de ehhez semmi közöd”. Rosszul érzed magad, mert magánéleted mer lenni, és nem osztod meg annak minden részletét olyanokkal, akikre az nem tartozik?

20. Kényelmetlenül érzed magad egy egyenlő kapcsolatban? Mindig csak adni akarsz, soha nem elfogadni? Zavar, ha valamit el kell fogadnod? Akkor tanuld meg, mert enélkül soha nem lehetsz egy olyan kapcsolatban, amelyben tisztelni fognak.


A tökéletes megmentőre vársz? Vagy a királyfira a fehér lovon? Ha valaki megbánt, akkor azáltal maradsz meg a “jó” szerepben, hogy az illetőt vádolod, amiért bántóan viselkedett veled, ahelyett, hogy világosan és tisztán feltárnád számára, hogy mi és miért volt bántó a viselkedésében (és persze hagynád, hogy ezért érezze magát ő rosszul…)? Vagyis más szavakkal: felelősséget vállalsz magadért és a veled történő dolgokért, nem adod ki a kezedből, nem gondolod azt, hogy te szépen meghúzhatod magad, meg sem kell szólalnod, majd Isten/Sors vagy akárki megbünteti az illetőt, miközben te eljátszhatod az ártatlan szentecskét azáltal, hogy “szenvedsz” a másik hülyesége végett.

A kodependencia egy tanult viselkedés, amit a család tagjainktól és azoktól tanultunk meg, akik neveltek bennünket. Amit persze ezek az emberek is megtanultak a korábbi generációktól és így tovább. De ahelyett, hogy őket vádolnánk azért, hogy ugyan miért tanítottak minket ilyesmire, inkább törjük meg a körforgást a saját életünkben és figyeljünk oda arra, ami bennünket zavar egy szituációban, és ha szükséges, tegyük szóvá. Alapvetően három megoldási lehetőség létezik:
1. Elhagyjuk a helyzetet
2. Harcolunk (vagyis kiállunk magunkért, asszertívan lépünk fel vagy képviseljük a saját érdekeinket) vagy
3. Hozzászokunk vagyis beépítjük a személyiségünkbe az adott hatást.
Egyes helyzete válogatja, hogy mikor melyik a legcélravezetőbb, de ha folyton elmenekülünk, vagy behódolunk, akkor rossz mintát tanultunk meg, ami egyensúlyvesztéshez vezet, ami előbb-utóbb visszaüt Egy szektában szocializálódott egyénnek a saját érdekeiért való kiállás nem lesz természetes, sőt új és félelmetes tapasztalat lehet. Ezért meg kell azt tanulnia és gyakorolnia kell. Ha már tudatába kerülünk annak, ami történik és nyakoncsípjük azokat a pontokat, ahol egyes energiavámpírok belénk kapaszkodnak, akkor az már fél siker.

Ne hagyd magad félrevezetni! A szekta egyik éltető eleme az, hogy a tagoknak nincsenek személyi határaik, így bárki felhatalmazva érezheti magát abba, hogy beleszólhasson olyan döntésekbe, mint párválasztás, továbbtanulás, munkahelyválasztás. A vezetők büszkének, felfuvalkodottnak, sőt istentelennek bélyegeznek bárkit, aki hajlandó akár megkérdőjelezni “bölcs” tanácsaikat, netántán csak egyszer is nemet mondani az útmutatásaikra. Az önérzetes embert nem tűrik meg maguk között, mert ha mindenkinek lennének személyes határaik, melyek mellett kiállnának, akkor a szekta megszünne létezni, és a vezetők elesnének a bevételektől. A szektatagokat egy “védőhálóval” veszik körül, ami megvédi őket a szektán kívüli világtól, egyúttal a realitás megtapasztalásától is. Ez megnehezíti számukra, hogy elhagyják a biztonságot nyújtó nyájat, így egy függőségbe, gyermeki állapotban tartják őket (nem csoda, ha a szektát elhagyók között sokan szenvednek függőségekben…). Nincsenek egyéni megtapasztalások vagy véleménykülönbségek (illetve, ha vannak is, akkor azokat nem tanácsos szóvá tenni…) a “nyájnak” egyszerre kell mozdulnia, senki nem előzheti meg az “égi szekeret”, viszont mindenkinek követnie kell azt, bármi irányt is vegyen fel. Ha hiba vagy tévedés történik, akkor azért senki felelősséget nem vállal, az egyénnek magának kell elvinnie a balhét, egy esetlegesen olyan döntéséért is, melyet nem is ő hozott meg, vagy éppen úgy hozta meg, hogy megalkudott önmagával, vagyis a legjobb szándéka ellenére cselekedett (nos, az is egyfajta döntés…az is döntés, ha valaki úgy dönt, hogy a nyájjal megy). Ez a pszichológiai válaszfal sokkal erősebb, mint bármilyen börtönfal, hiszen a “lábtörlőség”, az önmaguk leszólása mintegy belső igénnyé válik a tagokban, ami táptalajt ad egy nárcisztikus vezető szűk elitnek arra, hogy fenntartsák saját, ugyanolyan bizonytalan énképüket – mégpedig azáltal, hogy megaláznak, kihasználnak másokat. Egy játszmában ugyanis mindig két fél vesz részt, a szekták vezetői vagy az elitréteghez tartozók sokszor hatalmas, túláradóan agresszív nagyképűséggel, felfújtsággal rendelkeznek, akik önmaguk értékét a másik ember – vagy embercsoport – függőségbe tartásából nyerik.

Ha egy ilyen közegben elkezdesz önmagadért kiállni, nagy valószínűséggel felháborodást váltasz ki. Bajkeverőnek fognak tekinteni, olyannak, aki “megbontja az egységet”. Így számtalan alkalmad lesz gyakorolni is az új képességedet, finomítani képességeidet, hogy ne indulatból jöjjenek a szavaid (eleinte talán abból fognak jönni…ami még mindig jobb, mintha nem jönnének sehogyan sem).

A döntés a te kezedben van: te akarod-e táplálni vezetőid egóját?

Ötletadó cikk, melyből egyes részeket fordítottam:
http://self-love-u.blogspot.hu/2015/02/25-reasons-why-you-let-people-treat-you.html?spref=tw&m=1