Az iskola és Jehova Tanúi

"Jelentõs többletterheket ró a pedagógusokra, amikor egy új vallásos mozgalomból érkezõ tanuló kerül az osztályba. Az ilyen tanulók által hozott viselkedéskultúra és normarendszer ugyanis – a többségi társadalom szempontjából nézve – igencsak eltérhet a többi tanuló által képviselt normától. Ez a továbbiakban – látszólag vagy ténylegesen – feloldhatatlan konfliktusokhoz vezethet az osztályközösségben, illetve a tanár-diák, vagy akár a tanár-szülõ kommunikációban. Nem elég azonban felismerni a problémát, nekünk, pedagógusoknak kell megtenni az elsõ lépéseket a felmerülõ konfliktusok oldásához, orvoslásához. Mivel az új vallásos mozgalmak igen eltérõk a világnézet és a kulturális hagyományok tekintetében, ezért a tanuló megértéséhez és megismeréséhez elengedhetetlen, hogy bizonyos mértékig megismerjük egyháza hitelveit és szokásrendszerét. Az alábbiakban arra vállalkozunk, hogy egy konkrét új vallásos mozgalom – a Jehova Tanúi Egyház – példáján keresztül megvizsgáljuk a többségi társadalom és a kisegyház normarendszere közötti különbségekbõl adódó problémákat, amelyek a közoktatásba kerülõ Jehova Tanúi gyerekek szocializációját negatívan befolyásolhatják.

1. A KUTATÁS CÉLJA ÉS AZ ALKALMAZOTT MÓDSZEREK

A kutatás célja az volt, hogy feltérképezzük a Jehova Tanúi Egyházból érkezõ tanulók iskolai szocializációs konfliktusait, majd elemezzük ezeket. Hosszú távú tervünk, hogy a késõbbiekben megtaláljuk azokat az irányelveket és módszereket, amelyek segíthetnek a Jehova Tanúi diákok esetében felmerülõ iskolai szocializációs konfliktusok megoldásában, illetve azok megelõzésében. Kétféle kutatási módszerrel dolgoztunk. Egyrészt a Jehova Tanúi Egyházról szóló belsõ (az egyház tagjai által készített), illetve a külsõ szemlélõk által írt szakirodalmakat tanulmányoztuk és hasonlítottuk össze. Másrészt mélyinterjúkat készítettünk pedagógusokkal és Jehova Tanúi diákokkal egyaránt. Az interjúk során arra kerestük a választ, hogy interjúalanyaink milyen konfliktusokkal találkoztak akkor, amikor Jehova Tanújaként bekerültek a közoktatásba vagy Jehova Tanúja tanuló érkezett az osztályukba, továbbá milyen módon reagáltak az adott szituációban, és mi jelentett volna akkor nagy segítséget számukra.

2. ÜTKÖZÉSI FELÜLET: SPECIFIKUS KONFLIKTUSFORRÁSOK A JEHOVA TANÚJA GYEREKEK KÖRÜL

Amikor egy Jehova Tanúja diák kerül az iskolába, egy egész problémacsomagot hoz magával, hiszen olyan szociokulturális háttérbõl érkezik, amely a többségi társadalom szempontjából „más”, ezért nehezen érthetõnek, idegennek, akár elítélendõnek tûnik. Ezek a különbségek az általános iskola elsõ osztályától a középiskola végzõs évfolyamáig minden tanulócsoportban okozhatnak konfliktusokat. Emiatt a Jehova Tanúi fiatalok pedagógiai szempontból különleges bánásmódot igénylõ tanulóknak számítanak, hiszen „szociokulturális okok miatt egyéni, sajátos nevelési, oktatási szükségleteik vannak” (FALUS 2003: 418). Ahhoz, hogy a pedagógus megfelelõ rálátással rendelkezzen a felmerülõ problémákra, és adott helyzetben helyes döntéseket hozhasson, tisztában kell lennie a Jehova Tanúja diák „másságának” okaival, jellegével. Az alábbiakban számba vesszük, hogy Jehova tanúinak mely hitelvei, illetve szociokulturális sajátosságai jelentenek és jelenthetnek ütközési felületet az osztályközösségben, illetve a tanár-diák vagy akár a tanár-szülõ kommunikációban. Az új vallásos mozgalmak között Jehova Tanúi viszonylag nagy múltra visszatekintõ egyháznak számítanak, és nemzetközileg is igen elterjedtek, hiszen a föld 230 országában, mintegy hatmillióan hirdetik tanaikat. Az egyház elõzményeként szolgáló mozgalom alapítója a pennsylvaniai Charles Taze Russel volt, aki 1879-ben szervezte meg a Nemzetközi Bibliakutatók Társulatát Allegheny városában, az Egyesült Államokban (TONHAIZER 2003: 264). A Szentírás minél hûbb értelmezése mellett Russel fõ célja az volt, hogy kiderítse Krisztus visszatérésének idõpontját, amelyet 1914-re jósolt. Bár a várva várt esemény elmaradt, Jehova Tanúi a késõbbiekben mindig megjelöltek egy-egy újabb évszámot, amelyre Krisztus második eljövetelét várták. Alapvetõen tehát világvégeváró egyházról van szó, amely sajátos szemléletet, örökös készenlétet kíván a hívektõl, így az iskoláskorú fiataloktól is. Emiatt a diák könnyen válhat gúny tárgyává az osztályközösségben.

Az alapító Russel halála után a második elnök, Joseph F. Rutherford számos újítást hozott a bibliakutatók életébe. Például õ tudatosította a mozgalom tagjaiban, hogy aktív igehirdetõként kell tevékenykedniük. Nem sokkal késõbb, 1931-ben névváltozáson is átment a bibliakutatók mozgalma: Ézsaiás próféta szavai nyomán („Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr”) ettõl fogva Jehova Tanúinak nevezik magukat. A misszionálás világméretû kiterjesztése már a harmadik elnök, Nathan H. Knorr nevéhez fûzõdik. Õ alapította 1943-ban az Õrtorony Gileád Iskolát, amelynek feladata mind a mai napig a misszionáriusok képzése (GASSMANN 1998: 17–18). Alapvetõen tehát térítõ egyházról van szó, amelynek minden tagja végez prédikálószolgálatot (régies nevén szántóföldi szolgálatot). Ez az iskolában úgy szülhet konfliktust, ha a tanuló az iskolai programok vagy a tanulás helyett túl sok idõt fordít a gyülekezeti alkalmakra vagy a prédikálószolgálat végzésére, illetve ha az utóbbi közben találkozik valamelyik osztálytársával, tanárával. Ugyancsak problémákat idézhet elõ, hogy Jehova tanúi saját maguk által újrafordított Bibliát használnak. Az úgynevezett „új világ fordítás” szövege komoly eltéréseket mutat a történelmi egyházak által használt, így a többségi társadalomban is elfogadott bibliafordítások szövegéhez képest. Példaként említhetjük, hogy az új világ fordítás szerint Jézus nem kereszten halt meg, hanem egy kínzóoszlopon, így a kereszt mint jelkép nem elfogadott szimbólum Jehova Tanúi számára. Az ilyen jellegû különbségek szaktantárgyi órákon is problémákat vethetnek fel, például magyar nyelv és irodalom órán, ahol a Biblia a tananyag része. Hogyan értékeljen például a magyartanár egy olyan esszét, amelyet a Jehova Tanúja tanuló az új világ fordítás alapján készített, és ennek megfelelõ következtetéseket vont le dolgozata végén?

A legtöbb konfliktust és dilemmát azonban a bálványimádás kérdése generálja. Jehova Tanúi a hagyományos gondolkodásmódnál sokkal tágabban értelmezik ezt a fogalmat, ezért nem ünneplik a születésnapokat, névnapokat, nemzeti ünnepeket és olyan hagyományos keresztény ünnepeket sem, mint a karácsony vagy a húsvét. Egyetlen nyilvános ünnepi alkalmuk a húsvét környékén megrendezendõ Emlékünnep, amelyre kampányszerûen invitálják a nem hívõ érdeklõdõket is (HUNYADI 1998: 174). Ugyancsak bálványimádásnak minõsül náluk a nemzeti jelképek elõtti tisztelgés, így a Himnusz éneklése is. Mit tegyen az osztályfõnök, ha a Jehova Tanúja tanulót a szülei rendszeresen elkérik minden iskolai ünnepségrõl? Hogyan maradhat egy osztályközösség teljes jogú tagja az a gyermek, aki nem vesz részt a keresztény ünnepekhez kapcsolódó osztályprogramokon, például a Mikulás-délutánon vagy a karácsonyi mûsorban? Hogyan kezelje a pedagógus azt a helyzetet, amikor a tanuló vallási meggyõzõdése miatt nem áll fel a Himnusz éneklése közben? Vajon az egyén vallásgyakorlása vagy a többségi társadalom által elfogadott normák élveznek elsõbbséget? Nem lesz-e hiányos a Jehova Tanúja gyermek nemzeti tudata és az emberi kultúráról szerzett ismeretanyaga, ha bizonyos programokat és tudásanyagot figyelmen kívül hagy? Látható, hogy egyetlen, a többségi társadalom normáitól eltérõ hitelv milyen összetett kérdéseket vet fel.

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a közoktatási rendszer szempontjából sem csak hátrányokkal jár, ha valaki Jehova Tanúja. Mint már említettük, az egyház tagjai aktív igehirdetõk: házról házra járva elbeszélgetnek az emberekkel a Szentírásról és a hitrõl, illetve saját kiadású sajtótermékeiket osztják az utcán. Ez gyakran embert próbáló feladat, hiszen a hírnökök sok elutasítással találkoznak. Éppen ezért az egyház arra törekszik, hogy minél eredményesebben felkészítse tagjait az igehirdetésre. Ennek érdekében gyülekezeti alkalmaik adott része a hívek retorikai képzésére irányul (Teokratikus Szolgálati Iskola), ahol sajátos, úgynevezett teokratikus nyelvezetet is használnak. Így elõfordulhat, hogy a Jehova Tanúja tanuló magasabb szintû retorikai tudással és készségekkel rendelkezik, mint osztálytársai. Ugyancsak értékes munkát végeznek Jehova Tanúi az írástudatlanság felszámolása érdekében, illetve számos jelnyelvi gyülekezetük mûködik világszerte.

3. TÖBB SZEMPONTÚ MEGKÖZELÍTÉS: AZ INTERJÚK TANULSÁGAI A PEDAGÓGUSOK OLDALÁRÓL

Az interjúk során elsõsorban arra kerestük a választ, hogy a fentiek közül és azokon túl milyen konfliktusokkal találkoztak az érintettek iskolai szituációkban, és hogyan próbálták kezelni a felmerülõ problémákat. Érintetteken itt elsõsorban azt a két felet értjük, akik a leginkább ki vannak téve a konfliktusok káros hatásainak, illetve a legtöbbet tehetik a problémák megelõzéséért, orvoslásáért: a Jehova Tanúja tanulót és a pedagógust (aki lehet az osztályfõnök, egy szaktanár, napközi otthonos nevelõ stb.).

A pedagógusok körében alapvetõen kétféle attitûddel találkozhatunk. Egyrészt vannak azok a pedagógusok, akik szerint egyértelmûen a kisegyházból érkezõ tanulónak kell(ene) alkalmazkodnia az iskolarendszerben képviselt elvekhez és normákhoz. Az iskolai nevelõk másik része arra törekszik, hogy Jehova Tanúinak elveit, kultúráját tanulmányozva és a gyermekhez empátiával viszonyulva megismerje a tanuló hátterét, és az õt körülvevõ látható, de sokkal gyakrabban lappangó konfliktusokat. Azonban az utóbbi csoportba tartozók is gyakran tapasztalják azt, hogy falakba ütköznek: a legjobb szándék mellett sem elég, ha csak a pedagógus nyit a Jehova Tanúja gyermek és családja felé, a másik oldalról is szükséges bizonyos fokú megértés és alkalmazkodás.

A megkérdezett pedagógusok általános tapasztalata volt, hogy a Jehova Tanúi gyerekek az iskolai életben csak annyiban vesznek részt, amennyiben ezt iskolai kötelezettségeik feltétlenül megkívánják. Az osztályprogramokról, iskolai ünnepekrõl lehetõleg távol maradnak, és inkább az iskolai környezettõl várják el az alkalmazkodást, hitelveik tiszteletben tartását. Ezáltal a tanuló (és az õt támogató pedagógus) egyrészt összetûzésbe kerülhet az iskolavezetéssel és az osztályközösség többi tagjával is, másrészt a megkérdezett pedagógusok egyetértettek abban, hogy a nemzeti ünnepek és jelképek mellõzése által a tanulók nemzeti tudata hiányos marad, és ez közvetetten káros hatással lehet mûveltségükre és szocializációjukra. A tanuló iskolai szocializációjára nézve súlyosabb következményekkel járhat, hogy a Jehova tanúja tanuló rendszeresen, mintegy „önként” kimarad a közösségépítõ osztályprogramokból. Különösen az általános iskolai korú tanulóknál okoz gondot, hogy a gyerek még nem feltétlenül érti, miért nem jár neki az, ami társai számára természetes (születésnapi köszöntés és ajándék, Mikulás-csomag), csak igyekszik engedelmeskedni szüleinek. Egy alsós tanítónõ a következõképpen fogalmazott: „A fájó az, hogy látni rajta, mennyire vágyakozik mindezek után, de szavakba ezt nem önti, csupán azt, amit a szülei megtanítottak neki: »Nekem nem lehet ilyet csinálnom«.” A pedagógusok tapasztalatai alapján ez az ellentmondás a vallásos elvek és a belsõ igények (osztályközösséghez tartozás) között lappangva ütközik a gyereken keresztül, és akár – látszólag ok nélküli – agressziót is kiválthat a tanulóból.

Ugyancsak ellentmondást vélnek felfedezni a megkérdezett pedagógusok abban a tekintetben, hogy a Jehova Tanúja szülõk mennyiben figyelnek oda gyermekeikre. Szerintük az egyház kiadványaiban is javasolt fokozott odafigyelés nem mindig irányul a gyermek valódi személyiségének és szükségleteinek megismerésére. Egy pedagógus így számolt be egy családlátogatás tapasztalatairól: „Ottlétünk célja kislányuk korábbi életének, tulajdonságainak, kedvelt tevékenységeinek megismerése volt, ezt azonban két óra elteltével sem tudtuk abszolválni. Felmerült bennem a kérdés: lehet, hogy nem is ismerik igazán saját gyermeküket? Nem tudják, mire vágyik, mit szeret? De rá kellett jönnöm, hogy gyermekük élete hitük által tudatosan irányítottá vált.” Bár a gyermekre való odafigyelés a nem vallásos családokban is félrecsúszhat, jellemzõ, hogy Jehova Tanúinál esetenként a túlzott vallásos irányultság mellett és miatt sikkad el a gyermek megismerése. Emellett több pedagógus nehezményezte, hogy a szülõk általában nem partnerek a helyzetek kezelésében, a tanár-szülõ kommunikáció gyakran kimerül abban, hogy az elsõ szülõi értekezleten néhány kiadványt nyomnak a tanítók, tanárok kezébe, nem engednek saját alapelveik és hitelveik következetes betartásából, és a továbbiakban nem nyitottak a kompromisszumra vagy a közös problémamegoldásra.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a megkérdezett pedagógusok szerint ellentmondás mutatkozik aközött, hogy bár a tanúk sokat profitálnak a gyülekezetükben megfigyelhetõ szeretetteljes légkörbõl és odafigyelésbõl, a világi oktatással kapcsolatban mégis olyan elveket képviselnek, amelyek miatt a gyermek megfosztódik az igazi diákléttõl. Az osztályközösségben a tanuló vallása szabályai miatt nem élvezheti a közösséghez tartozás és az elfogadó légkör elõnyeit. A Tanúk gyermeke tanítás után gyakran magányosan megy haza, ha beteg, nehezen talál olyan társat, aki elviszi neki a leckét, a közösségi rendezvényekre pedig akkor sem mehetne el, ha hívnák. A pedagógusok tapasztalatai szerint ezeknek a gyerekeknek a társadalmi életre való iskolai felkészülése így sikertelen vagy hiányos (MESTERHÁZY 2009: 114).

4. A MÁSIK OLDAL: AZ INTERJÚK TANULSÁGAI A JEHOVA TANÚI TANULÓK SZEMSZÖGÉBÕL

A fentebb említett eltérõ értékrendek és normák a Jehova Tanúja diákokon keresztül ütköznek. A konfliktusok sokszor évekig a felszín alatt lappanganak, vagy pedig látszólag indokolatlan viselkedésben törnek felszínre. A Jehova Tanúi fiatalokon így több lesz a teher, mint egy átlagos tizenévesen, hiszen több oldalról kapják az elvárásokat: míg a többi diák elsõsorban a szülõk, az iskolai elvárások és a kortárscsoport elvárásai között õrlõdik, addig a Jehova Tanúja gyerekeknek az egyházuk által elõírt szabályoknak és kötelezettségeknek is meg kell felelniük. Ráadásul komoly dilemmát, belsõ konfliktust okozhat az, ha a kortársak nem fogadják el, sõt, elítélik a Jehova Tanúja tanuló által követett alapelveket és vallásos tevékenységeket. 

Számos nehezen kezelhetõ helyzetet generál a tanuló számára a pedagógus nem megfelelõ hozzáállása, azonban a Jehova Tanúja fiatalok szerint a nyílt ellenszenvet még mindig könnyebb kezelni, feldolgozni, mint a tanárok bújtatott ellenszenvét. Az egyik fiatal errõl így számolt be: „A magatartásjegyeimet lerontották, hogy nem veszek részt a közösségi tevékenységekben, és ez az osztályfõnök ellenséges érzelmekkel volt irántam. Kijelentette, hogy én nem fogok tudni soha megtanulni írni-olvasni, hogy nem lesz belõlem ember, és ahol lehetett, gáncsot vetett, és a készségtárgyakból rosszabb jegyeket próbált nekem adni. Komoly nehézségnek éreztem, hogy kimondani már nem lehetett, hogy téged azért marasztalunk el, mert nem jössz az ünnepekre, mert nem ünnepeled ezt, azt, amazt, de így a háttérbõl mindig érzékeltették azt, hogy mivel te ilyen különc vagy, ezért ezt így nem fogadom el”. Ez a fajta pedagógusi hozzáállás nem csupán önértékelési problémákat okozhat, de az osztálytársaknak is azt sugallja, hogy a Jehova Tanúja tanulót nem szabad elfogadni. Az interjúkból az is kitûnik, hogy míg a pedagógusoknak viszonylag könnyû tudtára adni a tanuló vallási hovatartozását (fõleg azért, mert ezt általában a szülõk teszik meg), addig a Jehova Tanúi fiataloknak komoly dilemmát jelent, hogy kortársaiknak pontosan mennyit áruljanak el vallásukról. Gyakori a kibúvó keresése, a látszatprogramok szervezése az iskolai ünnepségek és az osztályalkalmak helyett.

Egy gimnazista fiú errõl így számolt be: „Kérdezik ilyenkor, hogy hol vagyok, akkor elmondom, hogy rendszeresen találkozom testvérekkel, meg hogy én ezekben nem nagyon veszek részt, meg ilyenkor úgy van, hogy azért, hogy könnyebb legyen megmagyarázni, hogy hol voltam, általában programot szervezek anyukámmal, hogy ne kelljen hazudni semmiképpen.” Ugyanakkor fontos kiemelnünk, hogy minden nehézség mellett és ellenére a Jehova Tanúi fiatalok pozitív többletként és nem nehézségként beszélnek vallási hovatartozásukról. Emellett pozitív példákat is találunk, amikor a pedagógus a tanuló érdekeit szem elõtt tartva elejét vette annak, hogy a Jehova Tanúja tanulót támadások érjék: „Amikor középiskolás lettem, akkor én kezdetektõl fogva felvállaltam, hogy Jehova Tanúja vagyok. A szülõk egyébként segítséget nyújtottak, középiskolában és általános iskolában is elmagyarázták a tanárnak, hogy Jehova Tanúinak hitnézetei miatt nem fogok részt venni ünnepeken, és adtak is tájékoztató anyagot ehhez a tanárnak. Mondta az osztályfõnök, hogy természetesen tiszteletben tartja, és akkor így fog kezelni engem. Aztán ezt az iskolában is elmondtam. Emiatt soha semmilyen hátrányos helyzet engem nem ért.” Azonban egy ilyen kedvezõnek mondható helyzet sem mindig problémamentes, hiszen szükség van még a Jehova Tanúja tanuló megfelelõ hozzáállására, illetve az osztálytársak és az iskolavezetés részérõl is nélkülözhetetlen az elfogadás (MESTERHÁZY 2009: 108–110).

5. JELZÉSEK A NEVELÉSTUDOMÁNY SZÁMÁRA

Az interjúk egyik fontos tanulsága az, hogy a Jehova Tanúja tanuló körül kialakuló problémacsoport megoldása jelenleg a tanulónak és pedagógusának küzdelme (ahol mindketten a tanuló érdekeiért próbálnak tenni), rosszabb esetben a tanuló magányos harca. Pillanatnyilag elmondható, hogy nincs egyetlen, üdvözítõ megoldás, hiszen a problémák jellege a tanuló személyiségétõl, családi hátterétõl, az osztályközösségtõl, a szülõk rugalmasságától és a pedagógus személyiségétõl függõen igen eltérõ lehet, mégis visszavezethetõ a fent említett problémacsoportok valamelyikére. Szerencsére pozitív példákat is találunk, ahol a Jehova Tanúja gyermek elfogadásra és megértésre talált a pedagógusnál, azonban itt is felvetõdik a kérdés, hogy nem szükséges-e az alkalmazkodás és rugalmasság a tanuló, a szülõ és a Jehova Tanúi Egyház részérõl is. Ideális esetben az egyháznak, a szülõknek és az iskolának egyaránt nyitnia kellene az új megoldások felé, hogy a tanuló és tanára ne maradjon magára a konfliktusok megoldásában és megelõzésében.

Ugyanakkor további lehetõségek rejlenek a pedagógusképzésben, hiszen ha elõre felkészítjük a leendõ pedagógusokat az új vallásos mozgalmakból érkezõ tanulók esetében várható konfliktusokra, akkor könnyebben észrevehetik a problémákat, és találhatják meg az adott helyzetben üdvözítõ megoldást. Ígéretes fejlemény, hogy a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház vezetõsége megkereste kutatócsoportunkat, és partnernek mutatkozik ilyen irányú kutatásokhoz, illetve nyitottak a javaslatainkra.

A kutatás eredményes folytatásához még számos megválaszolatlan kérdésre keressük a választ. Íme, néhány ezek közül! Jogilag, etikailag és szakmailag hol húzható meg a határ az egyén szabad vallásgyakorlása, illetve állampolgári és iskolai kötelezettségei között? Pontosan milyen negatív hatásokat eredményezhet ez a sok oldalról érkezõ elváráshalmaz a Jehova Tanúja gyermek szocializációjában, személyiségfejlõdésében? A Jehova Tanúi Egyház, illetve az iskolavezetés pontosan milyen módon segíthetné a pedagógus munkáját és a gyermek beilleszkedését?"

MESTERHÁZY ÁGNES: SZOCIALIZÁCIÓS KONFLIKTUSOK AZ ISKOLÁBAN – A JEHOVA TANÚI EGYHÁZ PÉLDÁJÁN KERESZTÜL


Forrás:


Mikonya György szerkesztésében: Vallásos mozgalmak nézetei a családi életről és az oktatásról, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2012