Ki a keresztény?

Két személy beszélget:

- üdv. Te tudtad, hogy karaláb nő ? és a másik "fontos" dolog, hogy Ő már hosszú ideje nem keresztényként gondolkodik, ABBÓL a nézőpontból könnyebb megérteni írásait. (már ha akarjuk)

- Szia, Kedves X.Y!
Először nem jött le, aztán egyértelmű lett. Reméltem, hogy szót értünk. Ezek szerint más az értékrendünk. Így már értem, hogy mi a szitu.

Hogyan lehet egy olyan személlyel - aki ráadásul még nő is -, akinek más az értékrendje, értelmes párbeszédet folytatni? Egy másik párbeszédből megtudhatjuk:

- Adj innom!

- Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.

- Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.

- Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?

- Mindaz, a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik, Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.

- Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni!

Képzeld, ha Jézus azt mondta volna  a nőnek: "Veled nem állok szóba, mert te nem vagy a tanítványom". Hát így biztosan nem lett volna neki sok tanítványa, nemde? Ez kb olyan lett volna, mintha bemennél a fodrászhoz, aki azt mondja, hogy 'nem vágom le a hajad, mert az ronda'. Igaz, vannak olyan pedagógusok, akik azon panaszkodnak, hogy rossz a gyerek és ő azért nem tud tanítani, na meg olyan orvos is akad szép számmal, aki azért nem tud gyógyítani, mert a beteg nem él elég felelősségteljesen, és folytathatnánk. 

A fenti példát azért hoztam fel, mert annyira általános a JT volt vagy még aktív vezetői között, hogy az már szinte fáj (elnézést kérek a párbeszédben érintettektől, remélem nem sértődnek meg....de ha meg is sértődnek, akkor is csak a saját szavaikon tehetik ezt joggal, mert csak őket idéztem).

De mi is az, ami olyan bosszantó az egész megközelítésben (amit természetesen ők nem érzékelnek)? Most teljesen mindegy, hogy én ebben a történetben ki vagy mi vagyok, tételezzük fel, hogy egy tróger csavargó vagyok, vagy akárki. Az a tény, hogy ők kijelentik rólam, hogy én 'már hosszú ideje nem keresztényként gondolkodom', arra utal, hogy a keresztény gondolkodás alatt a saját gondolatmenetüket értik és CSAKIS AZT. Vagyis, ha én nem értek velük egyet, akkor abból egyenesen következik, hogy csakis én lehetek az, aki nem keresztény. Ha pedig nem vagyok keresztény, akkor egyenesen az Ördögtől vagyok (na, ők nem mentek el idáig, de volt olyan is, aki megtette már...), így teljesen érthető, hogy nekik (a keresztényeknek) harcolniuk kell ellenem. Az már csak teljesen természetes, hogy ezek után nem is akarják megérteni az írásaimat. Hát hogyan is tennék?! Egy nem-keresztény írásai csakis "démonos" gondolatokkal lehetnek tele!

Ebből következik, hogy egyre több olyan pont lesz, amiben nem fogunk egyetérteni, leginkább azért, mert elbeszélünk egymás mellett, és ez megint kinek a hibája lesz. Bingó! Az enyém!

Már egy ideje bennem kavarognak ezek a gondolatok, mivel már annyiszor szembetalálkoztam ezzel a kőkemény előítélettel, amit a Tanúk képviselnek. A másik dolog az, hogy tényleg fel kell ismernünk, hogy kik Jézus "legkisebb testvérei", és persze azt, hogy kik nem azok, már csak a saját védelmünk érdekében is. Mégis hogyan lehet ezt megtenni anélkül, hogy ne gázoljunk bele a másikba?

A fent idézett két személy évtizedekig rabjai voltak (nos, egyikük még most is az) egy olyan vallásszervezetnek, amelyben egy maroknyi kenetteljes szociopata elhitette velük, hogy ők "keresztények" pusztán azzal, hogy szépen, logikusan felépített vallásos köntösbe burkolt süketelést adtak elő. A párbeszédben felettem ítélkező személyek a saját maguk "keresztény" identitásukat erre az alapra építették fel. Jóllehet ma már látják, hogy ez egy szép nagy csalás volt, de hát az identitást azt megtartották, és ez alapján gondolják, hogy ők továbbra is a "halálosztó" szerepben maradhatnak, eldöntve, hogy ki megyen Krisztus jobb, illetve balkeze irányába. A tömegtehetetlenség törvénye alapján a vonat még mindig megy tovább, jóllehet a féket már behúzták. Engem ez nem zavar, abban az esetben persze, ha nem rajtam keresztül vezet az útja. Egyébként zavar. És ezt szóvá teszem! Ráadásul mindezt úgy, hogy nő vagyok! Ki hallott már ilyen pofátlanságot!

De hát nem kéne inkább befogni a számat, és tűrnöm szépen, csendesen nagy alázatosságban? De, néha be kéne! Csak az a baj, hogy nem mindig tudom. Mondhatnám erre, hogy 'tökéletlen ember vagyok' (mint amit már gyakran hallottam, kifogásként), meg 'nézzék el ezt a kis bolondságot nékem', meg hasonlókat, de nem kényszerítek senkit arra, hogy én terhemet cipelje. Inkább - így kecske-káposzta alapon - leírom ide a blogomba, itt elvileg nem szólhatnak semmit, mert ha annyira érthetetlen hülyeségeket írok, akkor ezt biztosan nem is olvassák.

Ha már valaki idáig eljutott a cikk olvasásában, akkor most rátérnék az eredeti kérdésre, hogy mégis én hogy látom, hogy ki a keresztény. Szerintem ennek sokféle fokozata van. Az egyik az, amikor valaki beleszületik egy olyan egyházba, mely elvileg a kereszténység értékrendjét és tanításait vallja. Így ő maga is automatikus keresztény lesz. Egy másik fokozata az, amikor ezzel már nem elégszik meg, hanem elkezd tudatosan kutatni a téma iránt is általában elhagyja az eredeti egyházát, és kiköt egy másik hasonlóban (nem mellesleg, ahonnan gyakran a beleszületettek éppen úgy menekülnek kifelé, mint ő a sajátjából....). Ebben a szituációba szokott előfordulni, hogy a kereső személy "képmutatónak" látja a többieket, míg azok meg "hitehagyottnak" látják a keresőt. Így aztán jól el lehet lenni egy darabig.

De van a dolognak egy harmadik fokozata is, mégpedig az, amikor az illető nem a másik igaz vagy hamis keresztényi mivoltát vizslatja, hanem saját magáét. Na, ez már nehezebb dolog, hiszen ki akar már saját magában kutakodni? Ki akarja már folyton megkérdőjelezni, felülbírálni, próba alá helyezni azokat a nézeteket, amiket vall. Hát nem így lehet rövid úton a diliházba kerülni? De igen. Abban az esetben, ha azokhoz a tulajdonságokhoz amit ilyen vizsgálódáskor találunk és NEM ÖSSZEEGYEZTETHETŐEK A SAJÁT ÉRTÉKRENDÜNKKEL, mégis veszettül ragaszkodunk. Hát ez gáz!

Ekkor érthető, hogy kell találnunk valakit, akit lejárathatunk valamilyen módon, hogy megnyugtassuk magunkat, hogy "nem velünk van a gond", hiszen ő nő, meg egyébként sem keresztény módon gondolkodik, meg hát különben is, mit szól bele a férfiak dolgába. Erre szolgált régen a kos, amit elzavartak a pusztába - mielőtt ráolvasták saját bűneiket. Aztán reménykedtek abban, hogy ezáltal megszabadulhatnak tőlük. A bűnbakképzési mechanizmus egyidős az emberiséggel.

Az senkit ne zavarjon, hogy Jézus volt olyan trükkös, hogy a feltámadásakor csak és kizárólag nőknek jelent meg az első időben. Ha akkor a férfiak ragaszkodtak volna a farizeusoktól tanult sovinizmusokhoz, akkor ma egyszerűen nem létezne kereszténység semmilyen formában sem. Ugyanis azt a néhány "idegbeteg" nőt, akik kisértetet láttak, és el akarták hitetni, hogy Krisztus feltámadott, azokat bezárták volna egy diliházba, de előbb jól megverték volna őket, hogy kiábránduljanak képzelgéseikből. Ne osszák itt az észt a komoly, vallási témában jártas férfiaknak! Hát nem ők vannak megbízva a vezetéssel? Akkor pofa be, kuss!!

Ha csak képzeletben tovább göngyölítjük a történetet, ugyan mi lett volna? Talán a pasik elismerték volna, hogy igazuk volt a farizeusoknak abban, hogy Jézus egy csavargó, munkakerülő volt, hiszen még csak nem is tudta megmenteni magát. Talán egyetértettek volna abban, hogy az akkori vallásos rendszer belső reformációra szorul, és ebben ők  - a "belső ellenállás tagjai" - fognak elől járni. Amikor már kezdett volna kitisztulni a kép, akkor tessék: a kárpit váratlanul megszakad. Ezt már megint ki varrta össze? Hát ezekre a nőkre nem lehet semmit se rábízni! Na basszus, ilyenkor mi van? Aztán meg jönnek a rómaiak, akik kinyírnak egy rakás embert. A rohadt életbe, ezt is megmondta az a szemét csavargó. Aztán meg itt hagyott minket a trutyiban. Ezért aztán érdemes volt kavarni itt a slamasztikát neki! Mindennek ő az oka!

Hogy ki a keresztény? Ezt döntse el mindenki maga. De ne a másikról, hanem saját magáról. De jobbat mondok ennél: várja meg, amíg Krisztus eldönti róla és ezt vele is tudatja. Ugyanis Krisztus szereti az övéit, aminek az egyik jele, hogy rámutasson azokra a pontokra, ahol gondolkodásunk nem egyezik az Övével, mert azt akarja, hogy fejlődjünk. De mi akarunk fejlődni? Akarjuk, van-e bátorságunk meglátni ezeket a pontokat? Ugyanis ettől függ leginkább, hogy valóban keresztények vagyunk-e.