A Hellinger-féle családterápia

A múlt héten újra volt alkalmam részt venni egy ilyen ún. családállításon, amiben megint nem csalódtam. A módszer egyik szülőatyja, Bert Hellinger szerint a családfelállítás első törvénye szerint a rendszer minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek odatartozónak ismerjék el. Ez a jog sérül, ha valakit ténylegesen kitagadnak, amikor a család morális értékeivel ellenkező cselekedetet követett el.
Ezért is gondolom, hogy ez a módszer némi segítséget nyújthat olyan személyek esetében, akiket pl vallási hovatartozásuk, vagy éppen hova nem tartozásuk miatt taszított ki a saját családjuk.
Ugye nem mindegy, hogy milyen családba születtünk? Szüleink féltő szeretete és rajongása vett körül minket vagy éppen ellenkezőleg, otthonunk állandó csatározások színtere volt. Talán minden lépésünket 'leste' az egész család apraja-nagyja; ballagáson, születésnapokon egyéb alkalmakkor ott tolongtak nagymamák, nagynénik de az is lehet, hogy mindenhova egyedül mentünk, mert apu és anyu nem ért rá velünk 'bibelődni' vagy éppenséggel soha nem is láttuk őket.
Akár tetszik, akár nem, mindannyian egy család részeként születtünk meg.

A módszer megalkotója, Bert Hellinger, felfigyelt arra, hogy testi-lelki bajaink kialakulását nem lehet csak a saját életünk eseményei által megértenünk. Úgy tűnik, mintha sorsunk elválaszthatatlanul összefonódna a kibővített családunk tagjainak a sorsával. Olyan, mintha lenne egy közös családi lélek, egy olyan energiamező, amelybe mindenki benne foglaltatik, aki  a családhoz tartozik, akár tudunk a létezéséről, akár nem. Ennek az így kialkult rendszernek meg vannak a maga működési mechanizmusai. Ebbe a nagy egészbe ágyazódik bele az egyes ember élete, és sokszor oly módon irányítja azt, hogy az illető arról nem is tud.

Időközben Hellinger és kutatótársai bebizonyították, hogy a családban működő törvényszerűségek szintén alkalmazhatóak pl munkahelyi vagy egyéb szervezetekre vagy olyan eseményekre ahol az egyén az élet-halál kérdésével kerülhet szembe. Ilyen 'rendszert' alkotnak pl egy baleset részesei, ahol az egyik megnyomorodik, a másik életben marad, a harmadik meg esetleg meghal. Hasonló rejtett összekötttetés létrejöhet egy bűncselekmény elkövetője és áldozata között is.

Hellinger megfigyelései szerint a családi lélek mezőben szigorú törvények uralkodnak, melyek, ha megsérülnek, generációkon keresztül negatív hatással vannak a család tagjaira. A következő 'jogokon' keresztül tartozhatunk egy családhoz:

• Az odatartozás joga: a Hellinger-féle családállítás első törvénye szerint a kiterjesztett család (a klán) minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek a családhoz tartozónak ismerjék el. Ez a jog sokszor sérül: van, hogy valakit ténylegesen kitagadnak, mert mondjuk a család morális értékeinek nem megfelelő dolgot követett el. Olyan is van, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fáj az emléke. Így próbálhatják meg pl. kiszorítani egy korán meghalt kisgyerek emlékét a családi köztudatból, úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna. A gyerek energetikai lenyomata ott van a mezőben, csak a viselkedés szintjén van űr a helyén. Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: az újabb vizsgálatok szerint átlagosan minden 8-10-edik terhesség ikerterhességnek indul, ám az egyik iker egy pontnál nem fejlődik tovább. Nyomtalanul felszívódik, vagy egy csomó marad belőle a placentában. Az is lehet, hogy a megszületett gyerekben egy ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, megszületett párja lelkében és sejtjeiben ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt. Az odatartozás jogát tagadjuk meg akkor is, ha azt mondjuk, hogy valakink szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Ezzel az illető sorsát tagadjuk ki – az ember és a sorsa pedig a családállítás rendszerében elválaszthatatlan egymástól.

• A hely törvénye: A Hellinger-féle családállítás elvei szerint ebben a rendszerben minden egyes családtagnak megvan a maga helye (vesd össze a puzzle/kirakós játékkal: csak akkor jó a kirakott kép, ha mindegyik darabkája megvan, és mindegyik a saját helyén van), és csak a saját helyén élhet jól. Az ember a szülőjétől kapja az életet. Ezért számára mindig a szülő a Nagy, ő maga pedig a Kicsi. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, (pl. aktívan beleavatkozik a szülők párkapcsolatába, pártot fog és tanácsot ad), vagy a szülőjénél is nagyobbnak éli meg magát (pl.: megadom neked apám, amit annak idején nem kaptál meg a nagyszüleimtől), akkor élményszinten egy vagy két generációs létrafokkal feljebb ugrik a saját helyénél. Így nem tudja a saját életét élni, gyökértelenné és stresszessé válik. Élményeiből hiányzik a gyerek-lét, amit majd nagy valószínűséggel a párkapcsolatában fog megpróbálni pótolni. Rend van vízszintes irányban is: az azonos generációs létrafokon állók között van első, második, harmadik, sokadik aszerint, hogy ki hányadikként érkezett a családi rendszerbe. Van első, második, sokadik gyerek, és van első, második, sokadik fontos kapcsolat az ember felnőtt életében. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer mintegy "jóváteszi”.

• A kiegyenlítődés törvénye: Hellinger zseniális meglátása szerint a családi, ill. rendszerlélekben egy teljesen igazságtalan és tudattalan csoport-lelkiismeret működik: ha a tagok közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, akkor másvalaki, rendszerint egy később született elkezd ugyanúgy élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ebben a másvalakiben tehát olyan érzések, érzelmek keletkeznek, mintha őt közösítették volna ki, mintha ő vesztette volna el korán a szüleit, a szerelmét, a gyerekét, mintha őt érte volna az a sorscsapás. 

Ha a Hellinger-féle törvények ismeretében vizsgáljuk meg, hogy miért nem sikerül úgy élnünk, ahogy szeretnénk, nagyon gyakran derül ki az, hogy a családunkban megsérült a rend, a családállítás három törvényének valamelyike, és a rendszerben, azaz a családi lélekben beindulnak a kiegyenlítő (jóvá tevő) akciók és működésmódok. Más szóval működésbe lép a Hellinger-féle rendszer-lelkiismeret, melynek megnyilvánulásaként pl. egy gyerek kezd el érthető okok nélkül rosszul élni, vagy valamilyen testi-lelki tünetet mutatni. Mivel ilyenkor az okok nem a saját élettörténetben vannak, mindaddig eredménytelenek maradhatnak a testi és lelki kezelések, amíg a fenti rejtett, tudattalan fogadalom a napvilágra nem kerül, és fel nem oldódik.
Vannak pl különösen nehéz sorsú életek, amikor valaki korán meghalt, életbevágó sorscsapások vagy veszteségek értek, mint pl kitelepítés, elhurcolás, erőszak, gyilkosság áldozata. Ilyen esetekben valószínű, hogy beindul a rendszer-lelkiismeret, és egy később született próbálja meg „jóvátenni” azt a rosszat, ami a felmenőjét érte. Ez megnyilvánulhat különös viselkedésben, testi zavarokban vagy depresszióban.

Az életünk ára

Minden ember számára a szülei és a családja jelenti az élete szempontjából a legfontosabb köteléket. Mégis az a szó, hogy „a családom”, sokak számára jelent fájdalmat, haragot, hiányérzetet. Van, hogy egy sorsátvállalás áll az útjában annak, hogy egy gyerek a család részének érezhesse magát. Van, hogy a szülők sorsátvállalásai, az ő történetük nem engedi, hogy ideális környezetet biztosítsanak a gyereküknek, aki így csak sok hiány és fájdalom árán tud felnőni. Ha pedig az ember nem tudja érzelmeiben is átélni, hogy kapott egy életet, és úgy kapta, ahogy azt adni tudták, akkor gyökértelenné és boldogtalanná válik. Valami mindig hiányozni fog, mégpedig valami nagy és lényeges. Ám, ha látja, hogyan alakítja minden ember életét a Sors nevű nagyhatalom, az övét ugyanúgy, mint a szüleiét, hogyan működnek az élet, a szeretet és a rend törvényei mindannyiunk életében, akkor talán megérti, hogy mindent megkapott tőlük, amit csak adni tudtak. Amit pedig nem tudtak megadni, ami fájt, hiányzott, az az élete ára. Talán sikerül a szívével is megértenie, hogy a gyökereiből kapja meg mindazt, ami az élethez kell, testének anyaga, lelkének energiái szülein, nagyszülein, dédszülein és azok szülein keresztül érkeztek el hozzá. És ha tudattalan gyereki szeretetből nem gondolja, hogy más sorsát és érzelmeit kell cipelnie, akkor leteheti az átvett sorsot, kezébe veheti a saját életét, és csinálhat belőle valami nagyon jót, hogy családtagjai lássák, érdemes volt továbbadni neki. A legnagyobb ajándékot, amit ember csak embernek adhat.

A ma még újszerűnek ható módszer eddig számos terápia-rezisztens esetben hozott gyors és látványos javulást. Sokszor megszűntek a saját élettörténet alapján érthetetlen depressziók, teljesítménybeli és kapcsolati kudarcsorozatok, öngyilkossági hajlamok, és amennyiben még nem alakultak ki gyógyíthatatlan irreverzibilis változások, a testi betegségek is javultak. Az egyik legfontosabb tanulság, legalábbis számomra, az, hogy az ember megértheti azokat a pontokat, ahol esetleg tudattalanul is magára vállalja a család valamely tagjának az életét, ami megakadályozza a személyt abban, hogy a sajátját élje. A családállítás módszerével el lehet jutni a probléma gyökeréhez, tudatosítani lehet azt és el lehet engedni a helyzetet. Valóban meg lehet bocsájtani még olyan helyzetekben is, amikor a tudat szintjén képtelenek lennénk rá egyébként.  Azáltal, hogy átéljük az eseményeket egyfajta pszichodrámában, elkerülhetjük, hogy a tudatalattinknak a valódi életünk 'drámáiban' kellene szembesítenie minket a mélyben zajló folyamatokra. Ezáltal kikapcsolhatjuk a rosszul futó programot, amely akaratunk ellenére újra és újra olyan helyzetekbe sodorna minket, melyek arra kényszerítenének, hogy kezeljünk egy, a családunkban fennálló helyzetet, sokszor olyat, amiről fogalmunk sincsen.

Ez a terápia nem csoda-gyógyítás, hanem egy nagyon is kemény lelki munka, ami egy biztonságos és érzelmileg támogató környezetben zajlik. Az teljesen változó, hogy kinek mennyi alkalomra van szüksége és milyen időközökkel. Ha valaki indíttatást érez egy ilyen kezelésre, az fogja tudni, hogy mikor, mire lesz szüksége. A családterápia olyan mély szinten dolgozik, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem bánt a dolog annyira, nem foglalkozunk annyit vele és nincsenek bántó érzéseink az üggyel kapcsolatban.

Forrás: http://www.angstermaria.hu/index.php