A fizikai, szellemi és társadalmi tőke mellett létezik egy ún. kegyelmi tőke is. Ez az a többlet, amit a spiritualitás, transzcendens iránti igény és beállítottság nyújt a társadalomnak.
Egy Kentenich József nevű úr, aki egy katolikus megújulási mozgalmat alapított (schönstatti családmozgalom), már a XX. század első felében azt hangsúlyozta, hogy a mozgalmának a célja a kegyelmi tőke gyarapítása a társadalomban. Kentenichet a hitleri Németországban koncentrációs táborba küldték, a katolikus egyház pedig Amerikába száműzte. Ennek ellenére (vagy épp ezért), mozgalma megerősödött.
A magyar honlapon egy bizonyos Tilmann atya az alábbi módon beszél a kegyelmi tőkéről, mely által az elkerülhetetlen szenvedés mintegy értelmet kaphat:
Nemcsak rossz közérzet létezik, hanem jó is, ekkor a hipofízis szomatotróp hormont termel.
A Szűzanya kér tőlünk valamit. Ha azt mondom: „Neked ajándékozom magamat, tehetsz velem azt, amit akarsz!”, akkor a szenvedésem és a szentély között kapcsolat jön létre. Azzal, ami fáj nekem, részt vehetek Krisztus keresztjében. „Kiegészítem testemben, ami Krisztus szenvedéseiből hiányzik, testének az egyháznak javára…” (Kol.1,24) Ez a teológiai megfogalmazása annak, amikor azt mondjuk: a Szűzanyának ajándékozzuk szenvedéseinket/magunkat a kegyelmi tőkébe. Ez a kegyelem síkján lévő folyamat.
Ezáltal olyan légkör alakul ki, amely érezhető, ez a nagyszívűség légköre. Így a szenvedésünk értelmet nyer, segíthetünk vele, a lelkünknek erőt ad, és tudományosan nézve a testünkben szomatotrop hormon termelődik, amely csökkenti a fájdalmat, örömet ad. A lelki nyugalomnak is van gyógyító ereje."
Tilmann atya további tanácsai az alábbi linkről elérhető. Nekem tetszettek az írásai, olyan, mintha az FK könyv (emberibb) változata lenne.
Kopp Mária egy, a vallásosságra és annak gyakorlására is kiterjedő országos felmérésében a vallásgyakorlás, a vallásosság és az egészség közötti összefüggésre kereste a választ. Eredményeiből kitűnik, hogy az 1995 és 2002 közötti időszak végére kevesebb ember tekintette magát hívőnek, jóllehet azok száma, akik a maguk módján kívánják gyakorloni a vallást jelentősen nőtt. Nyilvánvalóan a "hívőség", vagy "hívőnek lenni" fogalmak átalakulóban vannak. Attól függ, ki mit ért azalatt.
A kutatás azonban egy érdekes ellentmondásra is rámutatott. A vallásgyakorlást ugyan nem találták egészségre károsnak, ugyanakkor a depressziós és a szorongásos tünetegyüttes jelentősen gyakoribb azoknál, akiknek mindennapi életében fontos a vallás.
Ez arra enged következtetni egyrészt, hogy a lelkileg sérülékenyebb emberekközül többen érzik a vallásosság szükségességét, másrészt ezek az emberek érzékenyebbek, melynek következtében gyakrabban élnek át krónikus stresszhelyzetet a versengő társadalomban.
Így ha léteznek is olyan lelkiismeretlen emberek, akik a vallás leple alatt kihasználják mások jóhiszeműségét (pl a szekták vezetői), a vallásos emberek egyénileg sokat tehetnek azért, hogy csökkentsék a negatív hatásokat. Ha nehézségeiket a vallás nézőpontjából tekintik, akkor úgy érezhetik, hogy a "megpróbáltatások" értük vannak, melyekből jobb emberként kerülhetnek ki, sőt még bepillantást nyerhetek a másik nézőpontjába is. Kopp Mária ezt ún. kognitív áthangolásnak vagy átsrukturálásnak nevezi, ami egyfajta megküzdési mechanizmus.
A felmérés nem az egyes vallási csoportok hatásait vizsgálta és értékelte pozitívnak (nos, nem vagyok abban biztos, hogy mindegyikük sikeresen átmenne egy ilyen vizsgálaton.....), hanem a vallás adott egyénre gyakorolt hatását, az egyéni megélés szempontjából.
Forrás: Kopp Mária - Strabski Árpád: Vallásosság és lelki egészség, Távlatok 2003/1 8-17. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése