Az ezoterikus út

Az ezoteria meglehetősen ijesztő szó a keresztény vallásokhoz közelállókhoz, amitől néhányan rögtön hátrahőkölnek, mindenféle ördögi praktikákkal asszociálnak. Gondoltam, összefoglalom azt, amit e témáról tudok.


Maga az esoteros szó "belső kört" jelent. Létezik exoteros is, ami egy külső körre utal. Egyik sem jobb, vagy rosszabb, mint a másik, egyszerűen csak különbözőek, sőt létezésüket egymásnak köszönhetik (nos, nyilván, ha létezik belső, csak akkor létezhet külső is).
Maga az ezoteria tudománya abban különbözik a hétköznapi értelemben vett tudománytól, hogy míg az utóbbi funkcionálisan, az ezoteria tartalomban gondolkodik. Vagyis nem a "hogyan"-ra, hanem a "miért"-re kérdez rá. Ez a "miért", a dolgok  értelmére vonatkozik, így ez nem más, mint a megjelenési formák világa és az azt szemlélő ember közötti összekötő kapocs. A dolgok értelme ugyanis mindig csak az adott egyes ember számára nyilvánulhat meg, ezért ebből a nagy nyilvánosság kizárható. Ezért a tudománnyal ellentétben - mely mindenki számára megközelíthető, "bizonyítható" -, az ezoteria személyes megtapasztalásunk eredménye, melyet sem átvenni, sem továbbadni nem lehet. A modern tudomány úgy gondolja, hogy csak idő kérdése és egyszer mindent tudni fogunk, az ezotera ezzel szemben úgy véli, hogy a tudás mindig jelen van, az embernek kell fejlődnie ahhoz, hogy felismerhesse. Mint ahogyan pl: Homérosz könyvei régóta jelen vannak, a gyerekeknek kell fejlődniük ahhoz, hogy felismerhessék annak jelentőségét.
Amit mások mondanak, akár vallásos élményeikről, vagy egyéb megtapasztalásaikról, azt ugyan hihetem - főleg, ha megbízom az illetőben -, de soha sem tudhatom, addig amíg én magam nem éltem át.

A valódi ezoteria nem akarja meghódítani a világot. nem tölti idejét tagtoborzással sem, inkább létét homályban tartja. Ez nem azonos a titkolódzással, mivel a dolgok természetéből adódóan az ezoterikus tanítások titkosak. Ez azért van így, mert egy ember csak akkor ismerhet fel önmaga számára valamilyen hasznosságú tudást, ha tudatállapota  megfelel e tudás szintjének. Pl: a matematika törvénye csak azok előtt válik értehetővé, akik már elsajátították annak alapjait. Ha nem tanulunk meg kottát olvasni, akkor nem érthetjük meg a zene mélyebb dimenzióit sem. Nem kényszeríthetjük a zeneszerzőt arra, hogy írja le a zenét betűkkel, mert mi csak azt értjük.

Ehhez hasonlóan az ezoteria "nyelvezete" is fölösleges kriksz-kraksznak fog tűnni azok előtt, akik nem vágynak a dolgok mélyebb megértésére. Az ezoteria, ezért egy keskeny, és nehezen járható ösvényhez hasonlít, mert minden egyes szerzett tudást a saját gyakorlati életünkbe kell átültetnünk, megélnünk. Anélkül ugyanis nem ér semmit, és anélkül nem tudunk tovább lépni a megértésben. Az egyéb tudomány nem kötelezi semmire sem művelőit: a híres tudós, még lehet, hogy veri a feleségét, vagy éppen alkoholista. Ettől még elérhet nagyszerű eredményeket a kémiában vagy biológiában. Az ezoterikus megáll a fejlődésben, ha nem ülteti át a gyakorlatba a tanultakat. Az ezoterikus úton nem lehet visszafordulni sem, mert akkor az addig megszerzett ismeretek óhatatlanul lerombolják a tulajdonosukat.
Vannak, akik ezek miatt veszélyes útnak tartják az ezoteriát. És valóban vannak, akik számára ez veszélyes, hiszen ha a személyes fejlődés igénye nélkül próbál valaki mélyebb összefüggéseket megérteni, akkor azt másszóval spiritizmusnak is lehet nevezni. Az ezoteria nem azonos a spiritizmussal! De egyes követői spiritiszta gyakorlataikat ezoterikus álruhába bújtatják, mint ahogy ezt gyakorlatilag bármilyen hitrendszerrel is meglehet tenni (pl egyes spiritiszták kereszténynek adhatják ki magukat).

A tudomány részterületekre, disziplinákra osztja a valóságot (orvostudomány, társadalomtudomány, pszichológia, jog stb), és azt reméli, minél speciálisabb kutatásokat végeznek, annál jobban megértik a dolgok belső összefüggéseit. Az ezoteria a kör közepéből indul és az igy szerzett összefüggéseket vetíti ki az egyes területekre. Ezt nevezik analógiás gondolkodásnak. Pl: a mikro és makrokörnyezet között összefüggés van, ha megnézem az egyiket, akkor a másikat is megértem.

Ebből látszik, hogy napjaink ezoterikus divathullámának nem sok köze van a szó szoros értelemben vett ezoterikus úthoz, vagy őstudáshoz. Kb annyi, mint Jézus Krisztusnak a kereszténység tömegeihez. Bár ma rengetegen olvasnak ilyen témájú könyveket, járnak klubokba vagy csatlakoznak csoportokhoz, a valódi tudás továbbra is csak keveseknek adatik meg.
Az ezoteria valójában magányos út, mivel mindenkinek sajátos fejlődési folyamata van és csak ritkán találkoznak olyan emberek, akik valamennyire egy szinten vannak. Ennek ellenére minden csoportnak is megvan a létjogosultsága, még akkor is, ha természeténél fogva csak átmeneti jellege lehet. A kereső ember számára ugyanis, az adott pillanatban mindegyik adhat valamiféle impulzust. Semmi rossz nincs abban sem, ha valaki a megszerzett tudást a maga szintjén tovább is akarja adni. Ha valaki vonzódik bármiféle ilyen tanítás iránt, vagy csatlakozni szeretne egy ilyen csoporthoz az azt mutatja, hogy tanaikból valamilyen szinten profitálhat, így az ő esetében ez a tanítás értékes lehet. Ez azonban semmiféleképpen nem lehet tartós, mert egyszer ki fogja nőni annak kereteit. Így eljön az a nap, amikor a társaság betöltötte célját az egyes ember szempontjából, mivel egy újabb megérési szintre érkezett. A baj csak abból adódik, ha a társaság alattomos módszerekkel, zsarolással magához láncolja a tagokat, így azok megrekednek egy adott fejlődési szinten, és ebből káruk származik.

Ez a veszélye a társaságoknak. Saját tanaikat, mely a valóságnak csak egy szeletét ölelik fel, az egyedül üdvözítő igazsággá kiáltják ki. Energiáikat elvonják belső személyes fejlődésüktől, és társasági fontoskodásokra, térítésre, a másképp gondolkodókkal való rivalizálásra használják. Az egész rendszer öncélúvá válik, és megrögződésekhez vezet. A csoport a kényszeres önbizonyítások menedékhelye lesz: a csoporttagok attól érzik magukat biztonságba, hogy a csoporthoz tartozhatnak. Kialakul egy tanítványi kör, melynek "ezoteriája" a mester szavainak konzumálásában, a szavakon való lovaglásokban merül ki. Így az útból zsákutca lesz.

Alapvetően két nagy csoportra oszthatóak a csoportok (melyek lehetnek vallások, tudományos körök vagy bármilyen összeröffenések): fekete és fehét mágiára. A kétféle út gyakorlatilag ugyanoda vezet, mert nem létezhet egyik a másiktól, csak különböző módokon keresztül. A fekete mágia a sötétség, fény hiánya. Ez egy óriási kerülőút: a csalásról, tévedésről, betegségről, szenvedésről szól, melynek tulajdonosai nem látják az értelmét, nem látják a kiutat. A legtöbb társaság ismertető jegye, akik emelett kötelezték el magukat - ezt ugyan nem szokták elismerni -, a hatalmi törekvések, hittérítés, a tagok létszámának látványos növelése, rivalizálás, állandó bizonyítgatások, kisérlet, hogy magukhoz kössenek embereket és bármilyen drogfogyasztás. Ezt igazából nem lehet ezoteriának nevezni, ugyanis ez pont az ellenkezője annak. Ez egy álezoteria, egyfajta szemfényvesztés.

A valódi ezoteria - ha létezik egyáltalán szervezett formában - csak segíteni akarja a rászoruló embereket, akik ezt kérik. A szabadság útját mutatja be, amit Jézus tanított. A valódi ezoteriát gyakorlóknak át kell tudni fordítaniuk az őket ért megéléseket valami pozitív dologgá, amit adhatnak a világnak. Így minden olyan dolog "jól jön", ami ennek alapanyagául szolgál.

Forrás:
Thorwald Dethlefsen: A sors, mint esély