Sokan közülünk a Jehova Tanúi gyülekezet elhagyása után keressük a válaszokat, amitől azt várjuk, hogy egy új irányt mutasson az életünknek. Bár a "kiszabadulásunkat" egyfajta katartikus élményként élhettük meg, mégis talán gyakran elveszthetjük motivációnkat, hol nyugtalannak, hol zavartnak, hol védekezőnek, hol kimerültnek érezhetjük magunkat.
Nem értjük, hogy miért vagyunk ott, ahol és merre is tartsunk ezután.
Számomra talán ez volt a legnehezebb, hogy az életcéljaimat újra értékeljem miután elhagytam a gyülekezetet. Miután felismertem, hogy az Istennel (Felsőbb Lénnyel) való szorosnak hitt kapcsolatom, amire kétségtelenül a legjobb képességeimmel igyekeztem, csak egy egó-játszma volt. (ezt akkor még természetesen nem láttam)
A vallásos elmekontroll eltávolítása azonban csak egyik része volt a folyamatnak, hiszen a saját szellemi fejlődésünket nem tehetjük függővé külső körülményektől. Előbb vagy utóbb az ember kénytelen beismerni, hogy belső tényezők szintén hozzájárultak a szellemi egyhelyben-toporgáshoz. A két dolog - a transzcendens élmény és a valóság - messze lehetnek egymástól, avagy úgy érezhetjük, hogy szeretnénk közelebb kerülni Istenhez/Univerzumhoz/....akárkihez, de mintha valami az utunkba állna.
Az egyik nagyon hatásos módja annak, ahogyan saját magunkat tudjuk szabotálni az életcélunk megtalálásában a múltunkkal történő szembenézéstől való menekvés. Emberi játszmák és egyéb hatalmi drámák alkalmazásával szó szerint megakadályozzuk sorsunk kiteljesedését, mert még mindig - tegyük hozzá tudat alatt - a gyermekkorunkban kialakított beidegződéseket alkalmazzuk. Ezáltal érzéketlenné, vakká válhatunk az isteni irányításra.
Gyermekként kiszolgáltatott helyzetben voltunk, ahol szüleink voltak a túlélés forrásai. Ha valami miatt nem éreztük magunkat biztonságban, akkor olyan módszert alkalmaztunk, ami bevált a figyelemfelkeltés érdekében és amivel megkaptuk a szükséges gondoskodást, szeretetet és odafigyelést. Ezért hatalmi drámát produkáltunk, amit olyan jól begyakoroltunk, hogy még ma is azt alkalmazzuk, pedig már felnőttek vagyunk. Ezeknek a drámáknak az a célja, hogy energiát nyerjünk másoktól - ami sikeres is sok esetben, viszont a hátránya, hogy elvágjuk magunkat a Legfőbb Forrástól. De lehet fordítva is értelmezni; mivel elvágtuk magunkat a fő energiaforrástól, kénytelenek vagyunk energiát nyerni, lopni, másoktól. Kinek hogy szimpatikusabb.
Mindezt persze olyan alattomosan, ravaszul tesszük, hogy az egész folyamatot csak egy alapos, mély önszembenézéssel tudjuk leleplezni. (Megjegyzem, az esetek nem egyformák, mert vannak egyszerűbbek és bonyolultabbak - egy biztos, hogy mindenkinek van mit tennie ezen a téren.)
Talán a Jézus szavai írják le legpontosabban ezt a folyamatot a Hegyi Beszédben (Máté 5: 312), mely kezdődik a lelki szegénység elismerésével. "Először szembesülni kell azzal, hogy az önzésem, a magamnak kedvezés hányszor foszt meg engem a jóság, a türelem az önzetlenség gyakorlásától" (Sípos Gergő Bálint). Majd a sírással folytatódik és csak onnan haladunk tovább, ha megfelelő alapot tettünk le (valós önismeretből indultunk ki és helyes forrásból szereztük a tanítást), akkor a fejlődésünk ütemében egyre magasabb szellemi megértésre juthatunk.
Az első két lépcsőt azonban nem lehet átugorni. Tapasztalatom szerint Jehova Tanúi között igen sok alacsony önbecsüléssel rendelkező, meglehetősen mostoha gyermekkort átélő személy van és ők általában visszafelé haladnak ezen a listán, egyrészt az Őrtorony tanítások "átsiklanak" az efféle részletkérdéseken, másrészt meg nem olyan kellemes dolog a saját hatalmi drámáinkkal behatóbban foglalkozni.
De hát, ami késik, az nem múlik. Ha ezt az oldalt olvasod, akkor már valószínűleg eljutottál arra a felismerésre, miszerint az alap nélküli épületek sorsa az összeomlás...
Helytelen az a feltevés, hogy a szellemi világosságok valamiféle könyvből vagy vallási magyarázatokból kiolvashatóak lennének, a saját egyéniségünk és problémakezelési módunk pontos ismerete nélkül.
Szellemi fejlődésünk egyik fokozataként tarthatjuk számon a Jehova Tanúi gyülekezetben eltöltött időt. Néha talán úgy érezhetjük, hogy könnyebb az ott tapasztalt eseményeket mások jellembeli fogyatékosságaival megmagyarázni. Ha továbbra is vallásos 'igazságok' iránt kutatunk ahelyett, hogy saját belső megtapasztalásainkban keresnénk a választ, akkor nagyon is valószínű, hogy egy újabb állomásra lesz szükségünk valahol, ami további csalódásokhoz vezet.
Források:
James Redfield, Carol Adrienne: A mennyei prófécia gyakorlati útmutatója
http://www.nyitottszemmel.hu/cikk/letkerdesek/vallasok-a-boldogsagrol/45
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése