A szeretet törvénye

"...és ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is és minden bölcsességnek birtokában vagyok és ha teljes hitem van is úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok..." (1Kor 13:2)

Igazából soha nem tudtam magamévá tenni azt a gondolatot, hogy a szeretet valami ragacsos érzelem lenne, amit az ember vagy érez vagy nem. Amikor Jehova Tanúja voltam, a tőlem telhető legjobb érzelemmel próbáltam szeretni az embereket, mint ahogyan biztosan mások is így tettek, csak egy valaki iránt nem voltam képes ezt a 'szeretetet' érezni, mégpedig önmagam iránt. Úgy éreztem, akkor vagyok Jézus jó követője, ha lemondok magamról, mások érdekeit a sajátom elé helyezem és feláldozom magam, az időmet, az energiámat mások szolgálatában.
Azt már gondolom az olvasók közül sokan tudják, hogy mennyire téves ez a felfogás, aminek semmi köze nincsen se a szeretethez, sem a Biblia tanításaihoz, még akkor sem, ha lépten-nyomon bibliaidézetekkel van 'megtámogatva' ez a tanítás. Az általam és még sokak által képviselt naiv nézőpont a szeretetről elsősorban az Őrtorony Társulat malmára hajtotta a vizet, mint ahogy azt már tudjuk, de most nem erről szeretnék írni.

Amikor keresztülmegy az ember egy ilyen 'ébredésen', akkor felismeri, hogy sok mindent újra kell fogalmaznia, amit a gyülekezetben tanult és tapasztalt. Igazából ez jó, mert sokkal nyitottabbá válhat sok olyan dologra, ismeretre is, amit korábban kizárt a lehetőségek soraiból. Számomra az egyik kiindulópont a Galata 6:7 volt: "Ne tévelyegjetek: Isten nem csúfoltatik meg. Mert amit vet az ember, azt fogja aratni is". Magyarul; annak a helyzetnek a magját, amiben találtam magam a Társulati eljárást illetően, valamikor, valahogyan magam vetettem el a múltban. A dolgok ugyanis nem történnek velünk véletlenül csak úgy (bár emberi nézőpontból néha talán úgy tűnik - Préd 9:13 - az Őrtorony Társulatnak is jól jön, hogy ebbe a bibliaversbe belepaszírozza a véletlen történéseket). Ma már tudom, hogy minden, ami velünk történik, belőlünk indul ki és a mi javunkat szolgálja.
Ez korántsem jelenti, hogy ezekről (az esetleges rossz dolgokról) tudatosan mi tehetünk, bár néha tudjuk a dolgok okát, de van olyan eset, amikor talán fogalmunk sincs róla. De akárhogyan is van, ami történik az a mi 'feladatunk', ha így tetszik, nekünk kell kezdeni a kialakult helyzettel valamit. Ezt az ok-okozat törvényét keleten a karmának hívják, amitől nem kell megijedni, mert a karma csak a cselekedetek törvénye. Minden cselekedeted visszahat rád, mindent meg fogsz tapasztalni, amit társaid ellen elkövettél, minden fájdalmat, amit nekik okoztál. Megnyugtató? Talán akkor ha arra gondolunk, hogy a velünk szemben elkövetett gaztetteknek is lesz majd egyszer 'jutalma', de talán egy krisztusi szellemben gondolkodó embernek nem feltétlenül ezen kellene gondolkodnia (Máté 5:44).
Az Őrtorony tanításon nevelkedett hívők akarva-akaratlanul is rengeteg ilyen 'rossz karmát' indítanak el. Az ún. 'teokratikus' irányításnak köszönhetően az információ csak egy irányban áramolhat, vagyis felülről lefelé, ami lehetetlenné teszi sok esetben egy megfelelő visszajelzés adását. Pl: a gyülekezeti vezetők követik a társulati útmutatásokat, tekintet nélkül arra, hogy azok milyen hatással vannak az egyes tagokra. Lehet, hogy  az érintett nem meri elmondani a véleményét, de az is lehet, hogy szóvá teszi a problémáját, de ez senkit sem érdekel, általában nem orvosolják az ilyen panaszokat. Az ilyen eljárást lefolytató személy azt az 'üzenetet' küldi magáról, hogy azt "szeretné", ha vele is ugyanúgy járnának el (Máté 6:12). 'Mert ez a törvény', akár tudatosan járt el az illető, akár tudatlanul (ez mindegy), ha ez utóbbi áll fenn, akkor majd tudatosulni fog, amikor a pl a társulat (vagy bármi más helyzet) jár el vele szemben ugyanolyan igazságtalanul, ahogyan ő tette a többiekkel. Ez csak egy példa, természetesen 'karmák' sokféle módon elindulhatnak és szerencsére nem csak a rossz dolgokkal van így, hanem a jókkal is. Sajnos az Őrtorony tanítás következményeként elsősorban ezek a rossz dolgok fognak felszaporodni, melyek magával a tanítással nem orvosolhatóak, ezért 'kell' az egyes embereket megbélyegezniük, lejáratniuk és bűnbakokat keresniük, mert ezáltal a probléma kihelyezhető egy egyénre, akit aztán eltávolíthatnak "megtisztítva" ezáltal is a gyülekezetet. Ezzel a módszerrel fenntartható a hazugság és az egység látszata - nos, egy darabig.
A lejáratott bűnbak, ha 'hithű' akar maradni, akkor képtelen lesz kikerülni a logikai gubancból, mert azt már Einstein is megmondta, hogy egy 'probléma soha nem oldható meg azon a szinten, ahol keletkezett'. Ez szintén az ő malmukra hajtja a vizet...

De mondhatja valaki: én ugyan nem ezt érdemlem, nem csináltam semmi olyat, ami a velem való igazságtalan bánásmódra alapot adott volna. Talán jogosan érezhetjük ezt így, hiszen feléjük tényleg becsületesen jártunk el. A helyzet viszont az, hogy a karma soha nem téved. Ha olyan dolgok cselekvésébe keveredünk amelyek nem szolgálják Isten érdekeit (vagy az univerzum törvényeit) és ráadásul olyan emberek vesznek körül, akik nem őszinték sem magukhoz sem másokhoz (JT gyülekezeteben ez a helyzet), akkor bizony nehéz dolgunk lesz, mire kifilózzuk, hogy 'mit is vétettünk'. Ráadásul ezzel a módszerrel elég könnyen egy lefelé tartó spirálba is kerülhetünk, hiszen annak az oknak is lesz egy oka és annak is és annak is...és így tovább, sosincs vége.
Szerencsére létezik egy könnyebben járható út is, a szeretet törvénye. Ilyenkor a 'mit vétettem' kérdés helyett a 'hogyan válik ez javamra' kérdés oldaláról közelíthetjük meg a dolgot, amivel már egészen más eredményekre juthatunk. Ráadásul ez utóbbi megközelítés magában foglalja az első kérdés megválaszolását is, míg fordítva ez nem feltétlenül van így.

Ebből világosan látszik, hogy őszinte visszajelzéseket adva és elfogadva sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a csapda-helyzeteket. De mi a helyzet a szülőkkel? A gyerek nem képes szavakba önteni a szülővel kapcsolatos problémáit (főleg ha még kicsi), ezért az a szülő, aki nincsen egy, a szülőktől elvárható minimális érettségen vagy hiján van az alázatnak a gyermeke irányában, elég súlyos helyzeteknek teheti ki magát, főleg akkor ha még a társulat gyermeknevelési alapelveit próbálja a, tegyük hozzá saját szülőjével kapcsolatos épített tapasztalataival, alkalmazni - mégpedig a legjobb szándékkal. A gyerek meg akar felelni a szülőnek, ezért engedelmeskedhet olyan dolgoknak is, aminek nem kéne, vagy nem akar csak - szeressék és elfogadják.

Ennekokáért a szeretet útja megkívánja, hogy pontosan ismerjük a saját egyéniségünket, annak másokra gyakorolt hatásait és érzékenyek legyünk akár a szavak nélküli visszajelzésekre is, mivel gyermekek és érettlen személyiségek nem képesek megfogalmazni az igényeiket. A szeretet szintén arra fog ösztönözni, hogy egyre világosabban fejezzük ki a saját érzéseinket, gondolatainkat és jussunk érettségre, ahelyett, hogy a környezetünktől várnánk el, hogy 'megértsen' minket.