Pedig a halál az a mindennapi valóság - megjegyzem épp úgy, mint a paradicsomi körülmény is. Hogy ki mit lát és tapasztal az életből, az sokban függ a nézőpontján, ahogyan a dolgokat szemléli. A tények tagadása, legyenek azok jók vagy rosszak éppen, ami rombolóan hat. A legnagyobb pusztítás talán abban fejeződhet ki, hogy az ember mindig vár valakire, vagy valamire. Nem éli az életét, nem ragadja meg a percet, hanem úgy tesz, mintha végtelen sok ideje lenne. Egészen addig, amíg egy keményebb élethelyzet fejéhez nem vágja a halogatásának eredményét, illetve annak hiányát. Vannak helyzetek, amikor nagyon tisztán lehet rálátni az életünkre, ilyen lehet pl egy baleset, egy betegség vagy a halálos ágy.
Az előbbi kettőből még ki lehet keveredni és változtatni lehet dolgokon (így szolgálhatnak "áldás"-ként), a legutóbbinál már nem annyira, de még mindig jobb felismerni dolgokat, mint még akkor is tagadni. De nem csupán Jehova Tanúi azok, akik kizárták a halál tényét a tudatukból - meg is lett az eredménye, az elhalasztott életek formájában - maga az egész társadalom tagadja ezt valamilyen értelemben, ami ahhoz járult hozzá, hogy elsősroban az anyagi világ dolgaira korlátozzák az embereket. Ilyen értékrend ömlik a médiából, ez a menő. Azt, aki "lelkizik", lenézik. Talán ezért is van annyi értelmetlen, céltalan élet, félelem és depresszó, mert az anyagi világ által kínált értékek valahogy nem képesek kielégíteni lelki szükségleteinket és nem helyettesítik a valódi értékeket.
Bronnie Ware könyve így ír a témáról:
“A mi társadalmunk kirekesztette a halált, szinte tagadja a létezését.
Ám ahelyett, hogy elfogadnánk a halált, inkább igyekszünk elleplezni.
Mintha megpróbálnánk meggyőzni magunkat arról, hogy amit nem
látunk, az nincs is. Pedig ez tévút, mert emiatt az anyagi világban,
és a hozzá társuló, félelmek táplálta viselkedésformákban próbálunk
értéket találni. Ha viszont megtanulunk szembenézni az
elkerülhetetlen halállal, és őszintén elfogadjuk, mielőtt bekövetkezik,
akkor még idejekorán változtathatunk azon, hogy mit tekintünk fontosnak
az életben. S ez lehetővé teszi, hogy az energiáinkat olyan irányba
tereljük, ahol valódi értéket hozunk létre. Mihelyst elfogadjuk, hogy az
időnk korlátozott, még ha nem is tudjuk, hogy évekig, hetekig vagy
csupán órákig tart még, nem fogjuk hagyni, hogy az egónk vagy mások
rólunk alkotott véleménye vezéreljen bennünket. Ehelyett inkább
a szívünkre fogunk hallgatni. A feltartóztathatatlanul közelgő halál
elfogadása teremti meg a lehetőséget arra, hogy a fennmaradó időben
több értelmet és kielégülést találjunk az életünkben.”
(Szigeti Kata hírlevele alapján)
Mit értesz lelkizés és lelki szükségletek alatt? Mentálhigiénét? Spiritualitást? Esetleg vallásos hitet? Csak azért kérdezem, mert nekem most nem esik le, hogy mi is egészíthetné ki a poszt szerint a materialista felfogást. Az nagyjából lejött, hogy a vágyvezérelt gondolkodást nem tartod jónak.
VálaszTörlésA lelkizés alatt azt érteném, hogy valai foglalkozik a belső életével. Ezt lehet vallásos keretbe helyezni, de nem feltétlenül szükséges.
TörlésA halál ténye világfelfogástól függetlenül tény marad. Az, hogy ki mit hoz ki az életéből, abba belejátszik a hitbéli meggyőződése, illetve annak hiánya.
Értem. És egyet is értek vele.
Törlés